Szeged, 1921. október (2. évfolyam, 225-251. szám)

1921-10-26 / 247. szám

SZIBOBD Szeged, 1921 október 26. Testvérgyilkos Herédi Mihály a törvényszék előtt. SZEGEL), október 25. Élénk emlékezetében van ínég ol­vasóinknak az a rövid hir, mely 1920 március 8-án jelent meg a szegedi lapokban és arról számolt be, hogy Szegeden v téglagyár mö­gött levő tóban égy liszteszsákban egy mezítelen nöi hullát találtak. A rendőrség azonnal megjelent a hely­színen és a megejtett nyomozás meg­állapította, hogy a hulla már hosz­szab idö előtt kerülhetett a tóba és csak a télen beállott fagy konzerváló erejének köszönhető, hogy a felis­merhetetlenségig nem indult még oszlásnak. Megállapította a nyomozás azt is, hogy egy kegyetlen gyilkos­ság van az ügy hátterében. Ily irány­ban a nyomozás eredményre is veze­te t. A felfedezés után pár nappal, egy névtelen levél alapján, a rend­őrség letartóztatta Herédi Mihályt és feleségét Bozóki Máriát, akiknek a Téglagyár-utcában volt a lakásuk. A letartóztatott Herédi Mihály és felesége eleinte tagadták a terhükre rótt bűncselekményt, később azon­ban a lelkiismeretük és a bizonyí­tékok súlya alatt bevallották tettüket. Herédi, akinek vallomását felesége is megerősítette, elmondotta, hogy 1919 karácsonyán látogatóba jött hozzájuk nővére, Herédi Piroska, akinél ugy vették észre, hogy sok pénz van. Herédi Piroska kijelen­tette, hogy Budapestre akar utazni és mielőtt elmenne, több bevásár­lást eszközöl. Tényleg vett egy plüss télikabátot 4000 koronáért, majd minden étkezéshez bort hoza­tott, ami csak megérlelte bennük azt ^ gondolatot, hogy sok pénze vrn. Megérkezése után való este Herédi Mihály elhatározta, hogy megöli nővérét. Szándékát közölte a feleségével, akivel azután a gyilkos­ságot elkövette. Este tizóra tájban, amikor Hirédi Piroska már aludt, Herédi Mihály rávetette magát és egy nagy párnát a szájára nyomva, egész testével ránehezedett. Felesége ezalatt a lábait szorította le a ful­dokló Herídi Pirosnak, aki igy vé­dekezni sem birt és alig öt perc alatt megfulladt. Azután egy lisztes­zsákba tettek, majd a földszinti la­kás ablakán keresztül az utcára emelték ki és a téglagyár mögött levő lóöa vetették, ahol aztán csak két hónap után találták meg a hul­láját. A gyilkosságon kivül az ügyész még 11 rendbeli rablással is vá­dolja Herédi Mihályt és társát Húbi Jánost. Ezeket a rablásokat Haédi es Habi a gyilkosság előtt a szegedi tanyav lágbüi követtek el. Több árgyalás volt már ebben az üg>b.n ki'üzve, de egyszer a bizo­nyuás kiegészítése végett, utóbb pedig azért, mert Herédi \Mihály elmeháborodottságot színlelt, elnapol­ták. A mai főtárgyaláson a vádlottak tagadtá* a Urhükre rótt bűncselek­ményt. Tagadták, hogy meggyilkolták Herédi Piro ká<, sőt a kihallgatott tanuk ál italával szemben r.iég azt is tagadták, hogy Herédi Piroska valaha náluk vol'. A bűnjelként fel­muictutt plüsskabaira azt mondották, hogy azt Herédi Minály vette a felesé-ének. A tanuk általában azt vallották, hogy Herédi Piroska ott volt Herédi M hályekn-d, a kabitot ő vette és n ásnap, amikor He-édi Piroskát ntm lá ták d lakók, Herédi Mlháiyné azt mondoita, hoty Herédi Piros éjnek idején megszököti az ablakon ke­resztül és e'rabolta 20 000 koronáju­kat. E/z,l szemben a rendőri nyo­mozás megállapította a gyilkosságot és hogy a gyilkosok 25.000 koronát raboltak el Herédi Piroskától. A ki­hallgatott orvosszakértők megállapí­tották, hogy Herédi Piroska már halva került a vízbe. A vádlottak a hulláról felvett fényképben nem akarták megismerni Herédi Piroskát, sőt Herédi Mihály nem is akarta megnézni a fényképét. • A gyilkosság ügyének letárgya­lása után a biróság sorbavette a tizenegy rablásnak a tárgyalását. Délután egy óráig a biróság három rablás ügyében fejezte be a kihall­gatásokat. Ugy Herédi, mini Hábi tagadják a rájuk rótt bűncselekmé­nyeket. Egy órakor a biróság a tár­gyalást félbeszakította és annak foly­tatását negyednégy órára tűzte ki. SPORT Elmarad a Nyugat—Dél közötti válogatott mérkőzés. Az MLSz déli kerületének tanácsa tegnap tar­tott értekezletén elhatározta, hogy az október 30-ára tervezett Nyugat- és Délmagyarország közötti válogatott futballmérkőzést bizonytalan időre elhalasztja. E hirt megnyugvással fogadjuk, mivel a válogatott csapat­ban legjobb játékosaink elfoglaltsá­guk miatt nem vehettek volna részt. Itt emiitjük meg azt is, hogy a 30-ára kisorsolt bajnoki mérkőzések megtartásának .igy semmi akadálya sincsen. Botrányba fulladt a csabai J Előre—Szegedi Vasutas mérkőzés. Tegnap közöltük, hogy a Csabán megtartott Szegedi Vasutas—Csabai Előre közötti bajnoki mérkőzés a csabai csapat 1 :0 arányú győzel­mével végződött. Mint értesülünk, a bajnoki mérkőzés a csabai közönség páratlanul fegyelmezel len viselkedése miatt botrányba fulladt és a II. fél­idő után a pályára tóduló közönség Kandiba bírót megverte. A rendőrség rendcsinálás közben kénytelen vo.t kardiappal szétverni a tömeget. Az ügy már a déli kerület tanácsa előtt fekszik, mely a biró hivatalos jelen­tését bevárja, hogy annak birtokában az esetet "fegyelmi eljárás utján in­tézhesse el. Nem tartjuk kizártnak, hogy a vázolt körülmények miatt az illetékes biróság megvonja a csabai egyesületektől a pályaválasztói jogot. Tréningmérkőzés felcserélt védelmek­kel. A SzAK I. csapata vasárnap II. csa­patával nagy tréningmérközést tart Takács tréner veretése alatt. A tréningmérkőzés­nek különös érdekességet kölcsönöz az, hogy a II. csapat mögött az 1. csapat vé­delme játszik és viszont, miáltal az erő­viszonyok nagyjában kiegyenlítődnek. Tőzsde. ZÜRICH, október 25. (Nyitási Berlin 3.25, Newyork 545, Milano 21.50, Buka­rest 395, Budapest 0.65, Varsó 13. Prága 5.60, Bécs 25, osztr. bélyegzett 19, Zág­ráb 1.85. Zürichi zárlat Budapest 67'/». •serkentik: Or. SZILA8SY CASAR «* VERMES ERÍÖ A szerkesztésért telelő*: Or. SZILASSY CASAR. Laptulajdonoi: .SZEQED' lapkiad ivállalat r.-t Motorkerékpár, eladó üzemképes, 2 hen­geies, oldolkosórral Kiss Györgyné gobonn- és terményuzteteben 1120 VIDRA-aiCA 7. szán. PRIlf/I, SZftRHZ CSÖVES TENGERI O Minden mennyiségben kaphatd o BHRT/1 ÉS KERTÉSZNÉL S/ent István-tér és Vidra-utc* saiok. Telefon 17—(C. 1080 Telefon 17-06. Egy használt, FIÓKOS ÍRÓASZTALT keresek megvételre. Ajánlatokat „író­asztal" jeligére a kiadóba kérek. n2« Petróleum, t££i carbld, carbolineum minden •mennyiségben legolcsóbban Szvaton és Kucses, n«a L.-körut. Püspök-tér. íow Telefon 14—28. TENGERI minden mennyiségben kapható Kiss 6jÍWtóKi&éilera6£ VIDRA-UTCA 7. SZAli. Krizsák István URI CIPÉSZ Tina Lajos-körut 46. 1027 Mértékositály. Állandó cipő nagyraktár. Olcsó tűzifa r Elsőrendű száraz fűt* 17 nyár-hasáb tűzifa |\ métermázsánként ** Iritz Béla és Társa fatelepén Vásárhelyi-sugárut 16. szám. Teleion 4-49. 1112 Van szerencsém a t. c. közönség tud mására hozni, hogy az Srdélul Borozó (nossuth Lajos-sugárut 13. szám alatt) újonnan átalakítva megnyilt. Elsőrangú honyha, külön helyi­ségek, tisztán kezelt fajborok, friss csapolásu sör, figyelmes kiszolgá­lás, jó házikoszt. Abonnensek el­fogadtatnak. Egyetemi Ujak találkozó helye. Minden időben zóna és valódi erdélyi fányéros. Egyetemi hallgatóknak árked­vezmény. Számos látogatásért esd Bermfliier Alajos vendéglős. 1096 Prima mosott koksz, ?íre.|y.min,den Hülföld^k?szal fiilandr Berger f tekszik, métermázsája 300 korona. Állandóan hasábos és aprított tűzifa kapható nw Tavasz-utca 9, Hunyadi-tér sarok. <=> Telefon 12—72. UJ ÜZCETI OJ CZGETI LISZT, TENGERI DERCE, ZAB, ÁRPA és mindennemű termény ezentúl a legjobb és legolcsóbb napi árakon a Sasi Mit Fooaszlási és Értékesítő Mnllml „Futura" terményboltjában beszerezhető SZEOED, Tisza Lajos-körut 43. az. UJ ÜZLETI 1109 UJ ÜZLET! Hirdetőknek a legolcsóbb, leg­jobb és legered­:-: ményesebb :-: itt alélom, ha abban az új­ságban hirdetnek, amelyik olyan idő­ben jelenik meg, amikor egyetlen más lap sem kerül a közönség ke­:-: zébe, tehát :-: Szegeden reggel hat napilap je­lenik meg, a kora délutáni órákban kettő, késő dél­után azonban csak egy, még :-> pedig a :-: SZEGED, mely szerencsés megjelenési idejé­:-: nél fogva :-: Szeged városá­nak legolvasot­tabb és legkedveltebb napilapja. Kidobja a pénzét, ha hirdetése elvész a lapok tömkelegében, ellenben jó befektetést csinál, ha ugy hirdet, hogy hir­detése utat is talál a fogyasztó közönséghez. Hirdessen a SZEGED-ben!! Kiadóhivatal: Kölcsey-utca 6., (Próféta-szálló). = Telefon 13-33. = Deimagyarorszag hírlap- és oyomdavállaiat, Szeged.

Next

/
Oldalképek
Tartalom