Szeged, 1921. október (2. évfolyam, 225-251. szám)

1921-10-09 / 232. szám

SZEOED Szeged, 1921 október 9. HIREK Otthon, Otthontalan. Az arca, mint a parfömös selyem, Csillámló hó szép szűzi Jogsora. Gömbölyded ajkán vágyás sejtelem S a szive számos szendergő csoda. A nevetise oldott büszkeség És gesztusában arisztokrata Vonások /vei, büszke lángja ég S mint régi delnöké, kecses szava. De unt és ájult keltetés után, Ha tiszta percek csengő bánatán Kihal szivéből a rivaldafény: Otthon, otthontalan és egyedül Ha sorsa fájó titkába merül, Felsír a szőke művésznő, szegény. Ligethy Béla. — A kormányzó köszönete. A mai napon a következő távirat ér­kezett dr. Aigner„Károly főispánhoz: A szeged-felsőtanyai gazdakörnek öt vitéz birtokbahelyezése alkalmából küldött hódoló táviratát a kormányzó »«• őfőméltósága, egyben a vitézek íok pitánya nagy örömmel méltózta­tott tudomásul venni s megbizotf, hogy főispán urnák, illetve a köz­gyűlés közönségének őszinte köszö­nelét tolmácsoljam. A vitézek főka­pitánya helyett báró: vitéz Nagy Pál s. k. . — Felhívás a délvidéki egyetemi hallgatókhoz. A Délvidéki Egyetemi Hall­gatók Egyesülele, szegedi fiókjának meg­alakítása céljából, az összes bácskai és bánáti egyetemi hallgatókat és hallgató­nőket hétfőn délután 5 órára meghívja a Délvidéki Otthon hivatalos helyiségébe, a Kass szálló sakktermébe. — Ravaaz László püspök tartja a holnapi református istentiszte­letet. Dr. Ravasz László, a duna­melléki református egyházkerület uj püspöke, akit a kolozsvári ref. teologiai fakultás tanári székében fiatdon, 39 éves korában ért a Dunamellék kál­vinista eklézsiáinsk főpásztorul elhivó szeretje, avatja föl protestáns rész­ről a Ferenc József-Tudományegye­temet. A fötiszteletü ur,. aki egyben a legnagyobb magyar egyházi szó­nokok egyike, a szegedi egyház elnökségének kérésére a legkészebb ötömmel vállalta a vasárnapi templomi istentisztelet ellátását. Az egyetem avató ünnepségeire való tekintettel a vasárnapi református istentisztelet, melyen a püspök prédikál, nem 10, hanem 11 órakor kezdődik s arra a hatóság képviselőit ezúton hivjameg az egyházközség elnöksége. — Megjelent az egyedüli he­lyet és pontosan összeállított egye­temi utmutató a szílkséglendő tan­könyvjegyzékkel együtt, orvostan­hallgatók, valaaalnt jogi és ügyvédi vizsgára készülők ré­szére külön jegyzék, amit ingyen ad a kiadó: Bartoa egyetemi könyvkereskedése Klauzál-tér és Kárász-utca sarkán. Ugyanott orvosi és jogi könyvek magas áron meg­vétetnek. 1012 — Ziirosztás a köztisztviselők ré­szére. Az október- havi zsirjárandóságot a köztisztviselők az október havi Ellátási Jegy 9. számú szelvényére a következő sorrendben kapják, október 10-én 1—400., Il-én 40I-80Í, 12 én 801-1200., 13 án 1201-1600., 14-én 1601-2300., 15-én 2001­2400., 17-én 2401-2800.. 18-án 2301 — 3200., 19 én 1201—3600. s végül 20-án 3601—végig. A megállapított sorrendet a kirendeltség a legszigorúbban betartja. Csomagolópapírról mindenki gondoskodjék. — Elsőrendű széna minden mennyiségben kapható Szenesi Ferenc Damjanich-utcai szénate'epén. Vagon­tétel megrendelésnél árkedvezmény. Városi iroda Teleki-utca 2. Telefon 17—10. — Rákóczi emlékünnepély. A Szegedi Rákóczi Egyesület II. Rá­kóczi Ferenc megszentelt hamvai hazaszállításának 15 éves évfordulója alkalmával, október hó 23-án d. u. 4 órakor a városháza közgyűlési ter­mében egy naeyobbszabásu hazafias ünnepélyt rendez a következő mű­sorral: 1. Himnusz. Énekli: a Sze­gedi Dalárda. 2. Megnyitó. Tartja: Lantos Béla, 3. Rákóczi Rodos­tóban. Előadja: Palágyi Lajos. 4. Kuruc-dalok. Énekli: FÓJor László. 5. Ünnepi beszéd. Mondja: dr. Pálfy József. 6. Gaál F.: Szent hamvak. Énekli: a Szegedi Polgári Dalárda. 7. Ünnepi óda. Előadja: dr. Hajnal István. 8. Fichtner S.: Hiszekegy. Énekli: a Szegedi Pol­gári Dalárda. 9. Záróbeszéd. Tartja: Várhelyi József. 10. Szózat. Énekli: a Szegedi Dalárda. Erre az emlék­ünnepélyre az egyesület elnöke, Lantos Béla ezen az uton hivjameg a város hazafias közönségét. x Filharmonikusok idei első bérleti hangversenye október 20-án, csütörtökön délután 5 órakor és októ­ber 23 án, vasárnap délelőtt fél 11 órakor lesz. Műsoron Gade, Csaikov­szky, Mende'ssohn és Mozart müvei, jegyek 10—40 koronás árban a Belvárosi Mozi elővételi pénztáránál tyaphatók. Az élő jegyzett bérletjegyeket októ­ber 16-ig el"inni szíveskedjenek I Bérletjegyek 5 hangversenyre 150, 120, 80 és 50 koronás árban még kaphatók. Egyetemi hallgatók index felmuta­tása mellett a filharmonikusok ifjú­sági hangversenyeire (1) bérletjegyet 30 koronás árban válthatnak a Bel­városi Mozi elővételi pénztáránál. — Újlaki Antal halála. Hirtelen elhunyt kiváló ujságiró-kartársunkat, Újlaki Antalt, holnap, vasárnap dél­után négy órakor temetik a Bíró Jósika-utca 37. számú gyászházból. A Dugonics-Társaság, melynek az elhunyt igazgatósági tagja volt, külön gyászlapon jelenti halálát és az elnökség ezen az uton kéri a Tár­saság tagjait a temetésen való meg­jelenésre. — Kötött garnitúrák legolcsóbban Babós Elek Utódainál, Tisza L.-körut 32. IÜ60» — Ingyen vacsora egyetemi hallgatóknak. Kenderesi György, a Gambrinus-büffé ismert tulajdonosa ma bejelentette dr. Somogyi Sziiveszter polgármesternek, hogy Feketesas-utca 16. szám alatti helyiségében tiz egye­temi hallgatónak hetenként egyszer in­gyen vacsorát ad. Ugyancsak közölte Kenderesi a polgármesterrel, hogy az egyetem tanárainak, az igazolt egyetemi hallgatóknak, valamint köztisztviselők­nek és családjaiknak hentesárukból, csemege és élelmi cikkekből, valamint italokból 10%, tea-vajból 5% enged­ményt ad. A polgármester természete­sen köszönettel vette tudomásul ezt a bejelentést ioei DrKállay Zoltán jogi és ügyvédi szemináriuma Szeged, Pallavlclnl-utca 3. az. és Budapest, VI., Andrássy-ut 8. E téren legrégibb és leg­megbízhatóbb intézet. — Legsikeresebb előkészítés a«osszew jogi v bugákra 921 JegyzetbérleL — Rekapituláció. Bányai és Petykó ffl^e?? Mindenféle szőrmemunkát, divaios át­alakításokat és szörmefestést tökéletes kivitelben, lutányos árban vállalnak, tott — Szegedi birák lesznek a vá­lasztási biztoaok az időköz! vá­laaztáaoknn. Budapestről jelentik: A torontálmegyei nagyszentmiklósi váh rtási kerületben a választási biztos dr. Simonfay Elemér királyi Ítélőtáblai bírót címmel és jelleggel felruházott törvényszéki biró, helyet­tese Hohnheiser Sándor tanácsjegyző lesz. A törökkanizsai választókerület biztosa Szenttamásy Miklós ítélő­táblai biró, helyettese pedig Mihályffy István törvényszéki biró lesz. — Nem mult el az olcsóság, amit fényesen igazolnak Deutsch Lajos bútoráruházának meglepő olcsó árai Dugonics-tér 11. szám, Tiszí Lajos­köruti oldal. 103 — Most ls HusISnder vásárol legmagasabb árért aranyat, ezüstöt és pénzeket. Kigyó-u. 6. x Speciális képkeretező műhely Freimann Miksa Takaréktár-uíca 8. M — A sérelmesen kivetett kere­seti adó ügye. Tepnapi számunk­ban megírtuk, hogy Pálfy József ipartestületi titkár vezetésével egy monstre-küldöttség jelent meg a pénzügyigazgatóságnál és szóvá tet­ték azt a súlyos sérelmet, ami a harmadosztályú kereseti adó arány­talan kivetése miatt érte a szegedi kereskedőket és iparosokat. Az ipa­rosoknak és a kereskedőknek ezt a fontos ügyét most a Kereskedelmi és Iparkamara vette a kezébe. Ma délelőtt Wimmer Fülöp kamarai elnök és dr. Landesberg Jenő ka­marai titkár eljártak ebben az ügyben a pénzügyigazgatóságnál. A Kereskedők Szövetsége holnap, vasárnap délelőtt fél 11 órakor a Lloyd-Társulat helyiségében értekez­letet tart,' melyen a kamara kikül­döttei részletesen beszámolnák mai tárgyalásaik eredményéről és a to­vábbi teendőkről tájékoztatni fog­ják s kereskedőket és iparosokat. — Kéri nem kér kegyelmet. Budapestről jelentik: Dr. Gadó Ist­ván főtárgyalási elnök a perrendtartás értelmében maga elé vezettette Kéri Pált, hogy a kegyelemért való folya­modás dolgában nyilatkozattételre szólítsa fel. Kéri kijelentette, hogy nem folyamodik kegyelemért. Gad 3 azután Kéri védőjét, dr. Gaál Jenőt szólította fel, hogy ő adja be védence érdekében a kegyelmi kérvényt, mert a perrendtartás értelmében, ha a vádló t ezzel a jogával nem élne, védőjének kötelessége azt beadni. — Csnri óra-, ékszerkészitő és javitó legtöbbet fizet aranyért, ezüst- és arany­pénzekért, Kárász-utca 16. szám. íooe x Legújabb nöi éa leány fel­öltők, kosztümök, aljak, blúzok, női és férfi gyapjustövetek,aely­mek stb. legolcsóbb árban Reményiné divatháza, Széchenyi-tér 2. (Főposta mellett. 193 i- Töri aranyal, ezüstöt, pénzeket, legma­gasabb áron vesz Tóth-órás, Kölcsey-u. 7. 972 — A .jól értesült" tanács. Teg­napi számában megírta a Szeged, hogy a tanács foglalkozott az uj­szegedi postamesternő lakásügyével és Balogh Károly tanácsnok javas­latára ugy határozott, hogy majd csak akkor határoz, ha megállapítja, hogy a postamesternő azonos-e az ujszegedi tisztiorvos feleségével. Dr. Léderer Dezső, az ujszegedi orvos, na kétségbeesve panaszkodott munka­társunk előtt, hogy a hir megjele­nése óta az összes barátai és isme­rősei bigámiával gyanúsítják és „az ujszegedi kékszakáll" cimmel ruház­ták fel. Abból — mondotta —, hogy a vezetékneve megegyezik a posta­mesternő nevével —, még nem kö­vetkezik, hogy a postamesternő az ő felesége legyen. Mindenesetre jel­lemzi ez az eset is a tek. tanács jól értesüitségét. — Közrendészeti etikett. A mitum sejtő alázatos puklikiirn gyanutUnul tolak­szik a városi bérhez közigazgatási rendé­szeti ügyosztályának kopott ajtajában. A szegény publikum tagja lehetsz még te is, jámbor olvasó, aki távoli Ideálokkal Jogla­latoskodsz önállóságod téves tudatában, elzárkózván a földi élet realitásaitól. Pedig a mai békés világban, amikor értékedben és megbizhatósagodban egyéni mérlegelés tárgya nem lehetsz, igen könnyen kerülhetsz abba a helyzetbe, hogy a hatóság erkölcsi látószemeit kénytelenkedsz igénybe venni a saját érdekeid szolgálatában. Éppen ezért tartjuk szükségesnek figyelmeztetésül el­mondani igyetmást az úgynevezett .köz­rendészeti ügyosztályi etikettrőlm, amely előtt kalapoi emelned feltétlenül kötelesség ahhoz, hogy az emiitett intézmény közönséges utain sorsod a boldogulás felé billentsen. A jel­zett ügyosztály ajtajában ugyanis a kö­vetkező jelzötáblácska akaszt meg: Figyelmeztetem a bejáró férfi ügyfeleket, hogy aki- . nek kalap fut a fején talá­lom, a következményekért magára vet sin. Ó, vajjou ki lehet ez a porból megéleme­dett bölcs, aki ilyen isteni utmutatdssat szolgál e gyarló utadon Ember ? t Mert t felirat bölcs mivoltában a legélesebb kri­tika sem kételkedhet. Oly szépen és oly stílusosan irta meg kis figyelmeztetőjét az ismeretlen erkölcsi kormánybiztos baljós keze, hogy talán nem tévedünk, ha arra a következtetésre jutunk, hogy itt nyilik meg a kolozsvári egyetem illemtani fakultása. — Uj borméria Polgár u. 20. — Lopás. Nyári István Csongrádi-su­gárut 61. szám alatti lakos pincéjének ab­lakát ma éjjel ismeretlen tettes felfeszitette és a pincéből nagyobbmennyiségi zsirt vif el. A rendőrség megindította a nyomozást Teleki Pál hazaérkezett Amerikából. BUDAPEST, okt. 8. (Saj. tud.) Gróf Teleky Pál volt miniszterelnök két hónapi amerikai tartózkodás után tegnap, este Budapestre érkezett. Vasárnap reggel valószínűleg Sze­gedre jön, hogy résztvegyen az egyetem felavató ünnepélyén. A minisztertanács elfogadta Bernolák javaslatát. BUDAPEST, okt. 8. (Saj. tud.) Az Est irja: A minisztertanács teg­nap este tartott ülésén egyhangúlag elfogadta Bernolák népjóléti minisz­ter lakásrendeleti javaslatát. Berno­lák erre vonatkozólag a következőket mondta : A rendelet holnap reggel jelenik meg a hivatalos lapban és 15-én lép életbe. A rendeletből ki­tűnik majd, hogy az a családi szen­télyt nem bolygatja meg és más szi­gorú rendszabályokkal sem zavarja a közönséget. wwwwwwwwwwwww A I fiatal tálos merc amelj pír (f jnárv írnak guk k {akik pezü; [lege Ibizoi lk"öi [reze' jpedi; jdog rész ben jDe l ke* Szen váró vala fára klet laló fgaz mel jent M Az ták Mo: íetr lőd E hof ne ker UP [és N jon hy< km e tiai fial iák Isk L ni i4<­st I >> is li il a U yakkendő iiés és javitás legszebb kivitel b-n SrtNDOR IBOLYA Mérey-utca 7, I. em. 4. Telefon 961. készit

Next

/
Oldalképek
Tartalom