Szeged, 1921. október (2. évfolyam, 225-251. szám)

1921-10-27 / 248. szám

SZEGED Sreged, 1921 október 27. Nem volt bajor katonaság a lázadók között. BUDAPEST, oki. 26. (M. T. I.) Egyes külföldi lapokban hirek jelen­tek meg arról, hogy a lázadó Os­tenburg őrnagy csapataival együtt nagyszámú bajor katonaság is részt­vett volna a lázadásban. A M. T. 1.-t felhatalmazták annak közlésére, hogy a lázadók között bajor katonaság egyáltalán nem volt, az idevonatkozó hir légből kapott koholmány. *********** SPORT A Szegedi Uszó Egylet rendkívüli közgyűlése. SZEGED, október 26. (Saját tudósítónktól.) Két hónappal ezelőtt megirta a Szeged, hogy a Szegedi Uszó Egylet aktiv úszói, mintegy huszonötén, az egyesületből kilépni kényszerűitek. Megírtuk azt is, hogy elhatározá­sukra az adott okot, hogy a tiszti­Kart és a választmányt olyan tagok­ból állították össze, akik az aktiv sportoló tagok érdekeit — ezek vé­leménye szerint — nem képvisel­hették. A testületileg való kilépés ténye az összes budapesti és a helyi sportlapokat is foglalkoztatta, ami annál is inkább érthető, mert a kilépetlek között 3—4 olyan uszó is akadt, akik a magyar úszósport reprezentánsai egyrészt, másrészt pedig, mint testület, az esetet né­hány nappal megelőzően a .legjobb vidéki uszógárda" büszke cimet és jelleget szerezték mrg egyesületüknek. Közben Dragodán. Pál műszaki főtanácsos, mint a SzUE elnöke, állandóan azon fáradozott, hogy az úszókat az anyaegyesületbe vissza­vigye és hogy ezt elérhesse, Ígéretet is tett arra, hogy a tisztségeket az aktiv sportoló tagokkal töltik majd be. A SzUE tegnap délután mégis tartotta tisztújító rendkívüli köz­gyűlését, melyen Dragodán Pál elnökölt. A közgyűlés Dragodánt választotta meg elnökévé, alelnök Polónyi Ferenc, igazgató Dömötör Sándor, litkáY Somlyódy Fe-enc, háznagy Danner László, úszószak­osztály-vezető Somlyódy Ferenc, at­létikai Nagy Sándor, torna Devich Sándor, női szakosztályvezető Dan­ner Margit, jegyző Drencsényi Sán­dor, orvos dr. Kováts Ferenc, mérnök Jesch Lászió, ellenőrök pedig Náray Károly és Szabó Ferenc lettek. Eze­ken kivül 12 választmányi tagot is választottak Mint ebből kiderül, az úszók igy nem kapták meg azt, amit kértek és amit az elnök részükre biztositolt. A jótU'Vü es virágzó egyesület legki­válóbb úszói reszben már más egye­sületek tagjai lettek, másrészt pedig továbbra is egyleten kivül maradnak és nem mennek vissza a SzUE-ba. Reméljük mégis, hogy az egyesület uj vezetősége meg í. gja találni a mó­dot arra, hogy az egyesület és az úszósport éidekeit megvédje. Nem verték meg — coak akar­ták. Tegnap hirt adtunk a csabai Eöre és a szegedi Vasutas futball­csapatok közötti botrányos mérkő­zés lefolyásáról. Beszerzett infor­mációnk alapján természetesen azt is megírtuk, hogy Kandiba Izsák birót a pályára tódu ó közönség megverte. Kandiba szövetségi biró ma felkeresett bennünket és a kö­vetkező nyilatkozata közlését kérte: — Mikor a mérkőzést lefújtam, a közönség berohant a pályára és in­zultálni akartak, a rendőrség azon­ban megvédett. SZÍNHÁZ HETI MJ80R: Szerda: Rigoletto, opc-a. A) 15. Csütörtök: Az apám felesége, vígjáték Be­mutató. B) 16. Péntek: Rigoletto, opera. B) 15. Szombat: Az apám felesége. A) 16. Vasárnap délután : Pacsirta, operett. Vasárnap este: A kis kadet, operett. Jegyzetelt szerezze be 1103 Schwirez Jenő könyvke'esk désében Sléchenyi-tér 7.. SzeKed-CsbnRrádi tíkp-palotl. Károlyi Mihály Belgrádban. BELGRÁD, okt. 26. (M. T. I.) Legújabb jelentések szerint Károlyi Mihály, gróf Andrássy Gyula vtje a napokban Belgrádba írkezik fon­tos megbeszélések cé jából. ZÁGRÁB, okt. 26. Spliiből érke­zett távirati értesítés 6zerint Károlyi Mihály hétfőn Bdgrádba utazott. Szombathelyi letartóztatások Nagy II falháborodáa Mik«s püspök ellen. SZOMBATHELY, okt. 26. (Bud. Tud.) Szombathelyen a helyzet tel­jesen nyugodt. Guilleaume tábornok, körletparancsnok a kormány intéz­kedésére átvette a nyugatmagyar­országi kormánybiztosság vezetését. A tábornok intézkedéséi olyan rendet teremtettek, hogy semmi nyoma sincs már a lezajlott nehéz időknek. Sigray vo't kormánybiztost, Horváth László tábornokot, Achác ezredest, Gcbhardt őrnagyot és Renner Oszkár Pál főfelügyelőt . őrizetbe vették. Szombathelyen most sokat beszélnek és általában nagy megbotránkozás­sal Mikes püspök vasárnapi beszé­déről, amelyet a püspöki vár erké­lyéről tartott. Itt bejelentette, hogy a király délután 2 órakor bevonult Budapestre, ahol nagy diadallal, örömmel és zászlókkal fogadták. Felhívott mindenkit, hogy csak a király kormányának engedelmesked­jék és megfenyegette azokat, akik ellenszegülnek. Svájc vizsgálatot indított a király elutazása ügyében. BERN, okt. 26. (M. T. IJ A szö­vetségtanács ma Károly király Magyar­országra való visszatérésével foglal­kozott. A Svájci Távirati Iroda érte­sülése szerint a rendőrügyosztályt utasították, hogy a szövetségi ügyész­ség utján erélyes vizsgálatot indítson a király elutazása körülményeinek kiderítésére és a vizsgálatot terjessze ki azokra a svájci emberekre is, akik ebben a vállalkozásban esetleg résztvettek. Tőzsde. Bodapeitl zárAárfolyamok: Napóleon 2175- 2225, for« 2925—2975 dol'á- 731­740, fr. frank 53.00 -5VU), lengyel mJrka 17-18, mírka 467-477, lira 27'/,­28'/, ^szt kor. 217,-22%. rubel 35-36, le! 525-535, pokol 7.*>8—7 78. dinár 9.60-10 20, sv. frank 1357.-136'/, AZ összes idegei léizeí beváltását és beszerzését legelőnyö­sebben, tőzsdei napi árr.n eszközli KROÓ FERENC iu2e Beik- és PiuTiltl-lzIit O Vaspálya-utca 5, • Szeged-állomás mellett. Telefon 6-89. Pénztári óra egész nap. ZÜRICH, október 26. (SviláíO tter'in 3.32, P<evvvork 549, Mitano 21.63. Hul.a­tesl 3.90, Budapest 0 75. Vaisó i3 i5rái.:i 5.65, Kécs 28, oszír. b'ilyc-grstt 18, Zág­ráb 1.85. Dinár, Dollár, Lei, mindennemű sn PÉNZEK vétele és eladása KAROLYI-UTCAI KROÓ BANK- ÉS VÁLTÓÜZLET 1. ker, Károlyi-utca 2. és Feketcsas-uica 8., sarok, volt reketesas-kávéházzal szentben. PÉNZTÁRI ÓRA EGÉSZ NAP HatfeCMtlk: Dr. BZlLAHSY CXSAft ">« *I«CS fc<1*f A »ierkrartfaiért telelői: Or. «IllAS*Y CASM1 Laftnk'tjd'jMM: .SZEOED* tapkiadovüUtot r.-t. Tessék elolvasni. í&^Si&V6 festését, ujjácsinálását szakszerűen, legolcsóbban készíti felelősség mellett. P1ENCZ KáROLV menekült kalapos. Női filc és velúr kalapok is szépen készülnek Mars-tér 8. szám, kórház során. Jó mlnőaéjO kemény, száraz tűzifa (dorong) felvágva, liazaszállitvu QQn frnrnnQ Öt metermaz'a vételnél ááU iUlUlld ÖZV. TEVÁÜ JÓZ5EFHÉ fatelepén, Timár-utca 9, a frlsövato.M templom­mal szemben. — Telefon 10—49. uzs Sehol olcsóbban! Karbidlámpák, varrógé­pek, beszélőgépek, uj lemezek és zseblámpák kaphatók. io« Javítóműhelyem elsőrendű I Szántó Sándor régi ösmert cég, főraktára kizárólag Kiss Dávid-palota (Kiss-utca). TENGERI minden mennyiségben kapható Kiss Györgyné ,crraéX viDRn-uícn 7. szán. VÉNIG GYULA rtnn-. KATONAI fs HŐI CIPÉSZ SZEOED, QeZELM-IÉRi. Készít minden e szakmába vágó mun­kákat: férfi-, katonalés nöi cipő­ket a legjobb és legszebb kivitel­ben a legjutányosabb áron. Érzékeny lábakra különös gond ford-'ttatik. H54 Príma mosott koksz, ^SSSK Állandóan hasábos és aprított tűzifa kapható •»« Berger fakereskedés Ne okozzon gondot senk Szecsődy István O Belvárosi nagy gözmosódAJa O Feketesas-utca 20. szám, kilóját inek • ruh® mosá*, mert Ne okozzon gondot senk Szecsődy István O Belvárosi nagy gözmosódAJa O Feketesas-utca 20. szám, kilóját koronáért mossa és vasalja. A ruháért elmegyünk és haznszál­liliuk. Ingek, gallérok, kézelők 10­kOrfáiues ftszltnsa. i<m AsztaHüzhelyck díszesek, valamint fehér fayenCelapok­kal kirakottak is készen kaphatók Kónya György épület-és mülakatosnál I-elsőváros, Szent László-utca 7. szám. tan Telefon 308 IngaHan adás-vétel. Aki eladni vagv venni ak.ir bármilyen idényt kielégitó házat, vagy töldbi'tokot, l ár­milven nagyságban, keresse fel bizalommal r!lf»»»Brl Ingatlanforgalmi trod.Mlt B-i*«2lfSU Pozsonyi Ign&c-utca 7. sz., Telefon 10- 42. mert e cégnél ad2s-vételét a leggyorsabban eszközölheti. . 1121 Disznó fel-láb 36 kor. kllónklnt ólHndónn l-uqhnfó PICK MARK szalómig íirrtbnn (I elsőtiszapoii 12-t 4) és nagyobb hcntcsu/lc ckben IIZY Vn7onte!adó!<imk ÁRKTDY EZMl'NY I Motorkerékpár, üzemképes, 2 hen- 0 i ~ .[ ^ ycie-, oldalko?árinl C » n « 9Ciss Györgyné gabona- é«. terményiizteteben 1120 VIDRA-UTCA /. SZáM. Orion Bőrgyár Réssvényíársaság CD Gyártelep: CH Zsótér-ufca 5—7. •>« • Teiefon: 49. cn Bércserzésben k i készít ny et sbőrő­ket gazdák és magánosok részére. a TŐZEG-SZÉN Vezérképvisclö : Bach Jtflg él T»*ttf<f. Kapható: Bach Jenő é« Testvére fatelepén. ­helyett a legolcsóbb, leggazda ságosabb és legjobb tüzelőanyag a rn. kir. földmivelési minisztérium telepeiről. SSt Telefon 168. A hirdetések értéke. „ . . A legutóbbi lip­csei vásáron azt a tanulságos megfigye­lést lehetett tenni, hogy rendesen azok a cégek panaszkodtak a rossz üzletmenet miatt, ame­lyek vagy egyáltalában, vagy csak kismértékben csináltak vásári pro­pagandát a sajtóban. Ezzel szemben azoknak a cégek­nek, amelyek a sajtóban megje­lenő hirdetéseik révén jól ismer­tek, a legtöbb esetben nem volt panaszuk a vásári üzletre,söt egye* | sek igen nagy forgalmat csináltak. Azok a cégek, ame­lyek azt hitték, hogy a propaganda terén takarékoskod niok kell, többnyire csalódtak számításukban." ||€|| ir a lipcsei vásár igaz­ig gatója a „Die Brücke zum Erfolg" nevű reklám­folyóiratban. Amit a lipcsei vásárról mond, az általában igazság a kereskedelmi életben. BéInMonrcTmág hírlap- te nyoradavállalat, Szeged.

Next

/
Oldalképek
Tartalom