Szeged, 1921. augusztus (2. évfolyam, 175-199. szám)
1921-08-05 / 178. szám
SZEGED S/eged, 1921 augusztns 5. Dr. Csonka Miklós lett a lakáshivatal elnöke. SZEGED, augusztus 4. Megírjuk tegnap, hogy a Bárdoss Bé'a kinevezése fotytán megüresedett lakáshivatali elnöki tisztség betöltése ügyében a csütörtöki tanácsülés fog dönteni. A mai fanácsülésen dr. Somogyi Szilveszter polgármester tényleg megtette előterjesztését a lakáshivatali elnökség betöltésére Vonatkozólag, amely igen neház feladatok elé állította a hatóságot, amennyiben a lakáshivatal vezetése ma egyike a legnagyobb energiát igénylő hivataloknak. A polgármester javaslata az volt, hogy miután Bárdoss Béla hajlandó augusztus végéig a lakáshivatal vezetését vállalni, hagyják ót meg addig hivatalában. Uj elnöknek dr. Csonka Miklós, másodosztályú aljegyzőt ajánlotta megválasztásra, aki jelenleg igen kielégítően, a kulurszenátor referenseként működik. A polgármester azt kívánta, hogy a nehéz teendők elsajátítása végett dr. Csonka Miklóst már most osszák be a lakáshivatal szolgálatába. Dr. Gaál Endre ellenezte dr. Csonka kinevezését, mert ezzel a kulturügyosztály minden segéderejét elvesztene s kijelentette, hogy dr. Csonka maga sem alfarja vállalni ezt az uj megbízatást. A város tanácsa mégis a polgármester javaslata mellett foglalt állást s igy a lakáshivatal elnöke dr. Csonka Miklós fett. Külön csodát rejteget magában a New-York rejtelmei. Okvetlenül nézze meg a BCC.VÁROSI MOZIBAN I Csapatösszevonás az osztrák—magyar határon. BÉCS, augusztus 4. A M. H. irja : A Korrespondenz Wilhelm közli, hogy a szövetségi hadügyi minisztérium Bécsben, Grácban, Linzben és Innsbruckban altiszti tanfolyam létesítését határozta el. A nemzetközi hadügyi bizottság megtiltotta a tanfolyam felállítását és elrendelte, hogy a minisztérium az idevágó rendeletet négy napon belül visszaadja. A nemzetközi bizottság átiratban kért felvilágosítást az ezidö szerint a magyar határ mentén történt osztrák csapatösszevonisokról, amire az a válasz érkezett, hogy ez csupán határvédelem szempontjából történik. Belvárosi Mozi TELEFON: Igazgatóság 2-58. — Pénztár 5-82. Szerdától Magyarországon itt, Szegeden először: New-York rejtelmei. A New-York—Herald pályadíj nyertes regénye 6 részben, 44 felvonásban. 1. rész 9 felvonásban. A főszereplő: PEARL WHITE. Azonkívül: Magasugrás. Sportkép egy felvonásban. RENDES HELYÁRAKi Előadások 6 órakor a téli, V.8 és 7,10 órakor a nyári helyiségben Sikertelen maradt a téglagyárosok olcsósági mozgalma Nem indultak meg az építkezések. Újra felemelték Budapesten a tégla árát. kedelmi minisztert és felkérték, hogy támogassa a mozgalmat legalább annyiban, amennyiben tatai szenet utaljon ki nekik a tégla előállításához. A tégtagyártáshoz ugyanis a tatai szén a legjobb, mert mig a más hazai szenekből hat métermázsa kell, addig a tatai szénből csak három métermázsa fogy ei ezer darab tégla kiégetéiénél. Emellett a többi szen ára a bányában átvéve 120—125, mig a tatai szén csak 86 koronába kerül. — A kereskedelmi miniszter elutasította a téglagyárosok kérelmét azzal az indokolással, hogy tatai szenet csakis a MÁV és a közüzemek részére adhat. Ez azután teljesen felborította a téglagyárosok mozgalmát, amit abban a reményben keidtek, hogy a többi építkezési anyagok is olcsóbbodnak majd, sőt az építkezés megindítását célzó akció támogatása elöl az á(lam sem fog elzárkózni. — A budapesti gyátosok tehát egyedül maradván, kénytelenek voliak a tégla árát 1200 koronáról 1900 koronára ismét felemelni. Szomorúan kell tudomást vennünk erről a sikertelenségről, amely néhány iparág csökönyösségét mutatja az olcsósági törekvésekkel szemben. Valószínű az, hogy a kereskedelmi miniszter a kényszerűség béklyója alatt tagadta meg a tatai szén kiutalását, azt azonban, hogy az építéssel szorosan epyütt működő többi vállalatok teljes energiával a vállalkozási szellem lángralobbantása mellé álljwak, azt a magyar társadalom nemcsak elvárhatná, hanem egyenesen megkövetelheti. SZEGED, augusztus 4. (Saját tudósítónktólJ Mult hó 7-iki számunkban bővebben foglalkoztunk már a budapesti téglagyárosok olcsósági akciójával, amelynek célja az építkezési lehetőségek fokozása lett volna. Azért irjuk, hogy lett volna, mert az önzetlenségnek ez a példás mozgalma, amelyet a szegedi téglagyárak biztos előrelátással nem követtek,, annyira rosszul sikerült, hogy nemcsak az építkezések nem indultak meg, hanem a tégla árát is újból fel kellett emelni. A budapesti téglagyárosok a tégla árát 2200 koronáról 1200 koronára szállították le ezer darabonkint, ami olyan engedmény, hogy elég reményt szolgáltatott arra, hogy az építkezési vállalkozások fellendülnek. Sajnos, ez az altruizmus nem eredményezett semmit s a tégla ára most meredeken szalad ismét felfelé. A Szegedi Keramit- és Mütéglagyár igazgatója a zátonyra futott mozgalomról az alábbiakban volt szives tájékoztatni munkatársunkat: — A hét folyamán Budapesten jártam és illetékes körökben értesültem arról, hogy a fővárosi vállalatok mozgalma teljesen sikehelen maradt. Mikor a budapesti gyárosok ezt az olcsósági akciót elhatározták, azt hitték, hogy az építkezés többi szükségleteinek az árát is redukálni fogják a megfelelő szakmákban. Ez várakozás azonban hiábavaló voIt, mert sem a fa, sem a vas, sem pedig a szén ára nem csökkent. — Erre a budapesti téglagyárosok felkeresték Hegyeshalmy Lajos keresSzeged mezőgazdasági {y kamara székhely. SZEOED, augusztus 4. (Saját tudósítónktól.) A kormány, mint jó forrásból értesülünk, az egyik legutóbbi minisztertanácson döntött a mezőgazdasági kamarák elhelyezéséről. A minisztertanács döntése szerint a következő városok kapnak mezőgazdasági kamarát: Győr, M'skolc, Debrecen, Szeged, Szombathely. Szóval minden városban, ahol kereskedelmi és ipar kamara van, felállítják a mezőgazdasági kamarát is. Érdekes, hogy Sopron nincs mezőgazdasági kamarai székhelynek kiszemelve, holott ott is van kereskedelmi kamara. Budapest sem kap mezőgazdasági kamarát, hanem a budapesti kerületet Székesfehérváron helyezik el azért, mert Budapesten a mezőgazdasági kamarák központját állítják fel. A minisztertanács döntése szerint Szeged tehát egy fontos mezőgazdasági intézményijei jutott, most már csak az a kérdés, hogy a lakáshivatal képes lesz-e a kamara céljait szolgáló helyiségeket megszerezni, mert helyiség nélkül a mezőgazdasági kamara csak egyszerű fogalom lesz. Véleményünk szerint azonban a mezőgazdasági kamara elhelyezése nem okozhat nagyobb fejtörést a lakáshivatalnak, mert hiszen a mezőgazdasági kamarák felállításával megszűnnek a gazdasági egyesületek, már pedig a szegedi gazdasági egyesület helyisége teljesen megfelel az uj kamara céljainak. iegföbbel M aranyért, brllliánsért, hamis fogért, régi ezüst pénzért és mindennemű ékszerért Szegeden Oáspfir, Kö!cse>-u. 2. Óra- és ékszerjavitás olcsón. 726 Fentartják a Ruhr-kikötő megszállását. PÁRIS, aug. 4. A Mpijirja: A Temps lorcíoni tudósítást közöl, mely szerint hivatalos angol körökben az a kívánság merült fel, hogy oldják meg azt a kérdé-t, hogy miképpen lehetne megszüntetni a legfelsőbb tanács szankcióit, mert a garancia-bizottság nem rendelkezik az ehhez szükséges megh talmazással Megindult a mozgalom a kompromisszum ügyében, mely abban állna, hogy a Ruhr-kikötő megszállását fentartják és a vámrendszabályol at megszüntetik. Pasics Párisba utazik. BÉCS, aug. 4. (M. T. I.) Pasics szerb miniszterelnök a Neue Freie Presse zágrábi jelentése szerint gy ngélkedik és ré-.ány nap múlva üdülés céljából Franciaorsz gba u<a ik. Politikai körökben ezt' az utat öszszefüggésbe hozzák egjaszt a régens herceg eljegyzé-ével, másrészt a közeli Keléi sorsa feletti tanácskozásokkal, amelyen Jugoszlávia is részivesz. TEGNAP este a kisgazdapártban bizalmas megbeszélés volt, melyen a politikai helyzettel foglalkoztak. A párttagok kérésére nagyatádi Szabó István földmiveKsügyi miniszter tájékoztatta s pártet a kormánynak elsősorban a házelnök-válság Ügyében elfoglalt álláspontjáról. Gróf Bethlen István miniszterelnök ma délután 5 órára a miniszterelnökségi palotába pártközi értekezletet hívott egybe, melyen a pártok előterjesztik javaslataikat a házelnök kérdésében. A tanácskozások során felmerült az a terv, hogy az elnökség kérdését ld. Istenesen oldiak meg, ugy, hogv Bottlik Józsefet most megválasztják elnöknek, megtiltása azonban csak az őszig tartana Ősszel lemondana és akkor a nemzetgyűlés uj elnökválasztást rendelne el. Tekintettel arra, hogy akkorára a parlamenti helyzet tisztázódását várják és valószínűleg akkorra sikerülni fog a miniszterelnöknek az a terve, hogy egységes többségi párlot alakit, mely párt ilyenformán a házeinökségre is igényt tartana. Bottlik József azonban, akinek személyéhez ezt a tervet fűzték, nem vállalj* ideiglenesen az elnökséget, ugy hogy ebből az átmeneti megoldásból valószínűleg nem lesz semmi. A kisgazdapárt ma esti bizalmas megbeszélésén Bottlik József mellett foglalt állást, akiről azonbar. tudják, hogy a keresztény párt egy része nem látná szívesen az elnöki székben. Éppen ezért a kisgazdapárt Bottlik mellett Qa U Gaszton jelöltségét is ajánlani fogja a pártközi értekezleten, mert ragaszkodik ahhoz, hogy az elnökség a pártot illesse meg, miután az erőviszonyok az 1920 márciust állapotokhoz képest a kisgazdapárt jayára változtak meg. • Az angol kormány 50 ezer fontot szavazott meg, magyar értékben körülbelül 70 millió koronát, a magyar hadifoglyok hazaszállításának céljaira. • Angolország, Franciaország és Olaszország nagykövetei tegnap megjelentek Dr. Rosen Külügyminiszternél és a szövetséges hatalmai nevében f kővetkező jegyzéket adták ki: A szövetséges kormányok azt a kérést intézik a német kormányhoz,- tegye meg a szükséges intézkedéseket, hogy minden eszközzel megkönnyítse i szövetséges csapatoknak Sxiléziaba való szállítását, amelvet az ottani helyzet minden pillanatban szükségessé tehet. A jegyzék átadása után hosszabb ideig tartó eszmecsere következett, arae'ynek során az ántánt nagykövetek ugy kommentálták a jegyzéket, nogy egyelőre nincs s?ó küszöbön álló csapatszálitásokról, hanem csak meg akarják tudni, hogy Németországnak e kérdésben mi az elvi álláspontja. Dr. Rosen német birodalmi külügyminiszter kijelentette, hogy Németország a békeszerződésnek a csapatszállitásokra vonatkozó határozványait éppúgy hallandó végrehajtani, mint ahogy eltökélt szándéka a szerződés egyéb pontjait hiven teljesíteni. Előnyomulást terveznek a görögök. BÉCS, augusztus 4. (M T. I.) Noha hivatalos közlés még nem történt, már most is egész határozottan állitható, hogy az Utahiában tartott nagy koronatanács elhatározta. hogy Angorába expedíciót küd. A görögök uj eőnyomulása augusztus első felében van tervbe véve. A görög előőrsök állandó érintkezésben vannak a törökökkel. Azt hiszik, hogy Musztafa Kemal pasa hét hadosztállyal fog ellenállást tanúsítani. ARANYAT, ezüstjét, régi arany- és ezüstpénzeit, gyémánt, brilliáns és bármily ékszereit még n l«m eiadni nem próbálta, azt s ját érdedébe el ne mulassza, mert bárkinél többet tizetek értők. Céjerrrc tessék figyelni. — Hamis foga kert is a legmagasabb árat fizetek AUSLANDER BÉLA ékszerész 793 Kígyó-utca és Feketesas-utca sajok. Mezey vaskereskedővel szemben.