Szeged, 1921. augusztus (2. évfolyam, 175-199. szám)
1921-08-13 / 185. szám
Szeged,. 1921 augusztus 13. SZEGED Nyomorognak a rzegedi zenészek. SZEGED, augusztus 12. (Sajtit tudósítónktól^ A Szegedi Zenészegyesület, mely oly szép au -piciuniok között kezdti: meg a tavasszal működését, súlyos válsággal küzd. Ennek oka az, hogy az egyesület tagjai — kevés kivétellel _ nundannyian mint a mozizenekarok tagjai keresték kenyerüket, már pedig a mozik közül ke'tö tudvalevőleg kényszerű üzemszünetet tart. E két zenekar tagiai most már hetek óla szinte teljesen kenyér nélkül vannak. Munkatársunk beszélgetést folytatott Nebenführ Ferenccel és Schnitzl Gyulával, mint az egyesület elnökével cs titkárával, akik egyesületi tagjaik legnagyo' bfoku elkeseredettségét tolmácsolták. Elmondták, hogy a zenészek egyetlen reménysége a szinház kérdésének eldöntése, mert a különböző színigazgató-jelöltek és aspiránsok mindegyike — egy kivételével — a leghatározottabb formában reflektált az ö munkásságukra. Az egy kivétel — Palágyi Lajos, akinek szinigazgatósága most ismét clőiérben van. Palágyi azt mondja ugyanis, hogy nem a jó zenekar, hanem az olcsó zenekar a fontos. Ha az igazgató a katonazenekart megszerzi, tényleg olcsóbb ksz a polgári zenekarnál. A zenész egyesület mégis abban bizik, hogy addig, mig ők Szegeden vannak, addig a katonai zenekar a vonatkozó miniszteri rendelet szerint nem alkalmazható. Mi sem lenne c zür-zivarban természetesebb, mint hogy az erre hivatott városi szenátor kezébe venné ezt az ügyet és figyelmeztetné a leendő színigazgatót arra, hogy a zenés i egyesület tagjait szerződtesse. Ez annál is inkább fontos kulturális szempont lenne, mert ha ezek a zenészek, kik az ujonan alakult szimfonikus zenekar zömét alkotják, Szegedtől elmennek, igy egy kultúrintézménnyel ismét kevesebb lesz ezen szerencsétlen városban. A város sajnos semmifele lépésre sem hajlandó és 25 család nyomorát összetett kézzel nézi, mig a zenészek cl nem unják a furcsa koncertet és el nem mennek Bügözdre, ahol több figyelmet fordítanak a kultura fejlesztésére, mint Szegeden. Sok spanyol harcos elveszett. MADRID, augusztus 12. (M. T. I.) Navarre tábornok 11 tiszttel állítólag Me diába érkezik, a többi arzuiti és spanyol haicos sorsáról semmit sem tudnak. Megingott a francia kormány helyzete. BUDAPEST, aug. 12. Az Uj Lap irja: A kormány helyzetét a lapok nagyon kritikusnak tartják. Megállapítható, hogy a legfelsőbb tanács ilyen pesszimista kilátásokkal még soha sem ült össze. A legkínosabb a dologban, hogy az ellentétről a nagy nyilvánosság is tud és főleg német körökben a helyzetet igyekeznek kihasználni. A helyzet ismerői egyhangúlag oda nyilatkoznak, hogy ü francia álláspont kudarca nemcsak fontos diplomáciai, hanem politikai következményekkel is járhat. A nacionalista blokk mereven kitart a felsősziléziai kérdésben az eredeli francia álláspont mellett és megállapítható, hogy Briand ma már nemcsak külpolitikája jövőjéért, hanem miniszterségéért is küzd. Hogyan viselkedjünk a gázgyár számláival és szerelőivel szemben? — A gyár és a fogyasztó egyenrangú szerződő felek. — SZEGED, augusztus 12. I |0s órák alatt az át nem látszó Uveg— ,... . ?e, e||á{ott aj,öt ki szokták nyílni, mert aki csenget, kliens is lehel, nemcsak a gázgyári arkangya'ok. Itt most egy esetet mondottunk el, amely négy stádiumot rru'at be: 1. A gázgyár kiad és kézbe'it egy számlát, feltűnően nagy összegről és megkísérli annak behajtását; 2. mikor ez az összeg be nem folyik, megkiséili a felet az óra lezárásával presszionálni a feltűnően nagy összeg! számla kiegyenlítésére ; 3. mikor ez sem sikerül, bünügyi feljelentéssel akar magánjogi követelésének érvényt szerezni, de 4. feljelentésében már redukálja feltűnően nagv követelését arra az összegre, amely őt jogosan megilleti és pedig olyan mértékoen, hogy az alaposan és pontosan kivetett követelésnek az egész három hónapra esÓ összege is c-ak 700.78 koronát tesz ki, szóval kisebb, mint az első nem fizetett hó-apra jogtalanul követelt 867.15 kor.-nyi összeg. Olyan eljárás ez a gázgyár részéről, amelyet untaim alkalmaz s amely a légtöbb esetben már a második stádiumában sikerre vezet és a gázgyárat a jogtalanul követelt, feltűnően nagy összegű számlának ellenértékéhez juttatja. Szerencsés körülménynek találjuk, hogy ez az eset a tudomásunkra jött, mert igy legalább van egy apropónk, amelynek adatai és tapasztalatai alapján a közönséget kitarthatjuk és felvilágosithatjuk, hogy a gáz- és villany fogyasztók nem készfizető jobbágyai, kussolni köteles rabszolgái a gyárnak, h3nem a gyárral egyenrangú szerződő felek, akiknek igenis joguk van a gázgyár által benyújtott számlát ellenőrizni, azt kifogásolni és a gázgyár és közte felmerült vitás kérdést bktokon belül peres útra tereitetni. A gázgyárnak, mely magánszemély, az én lakásomba csak akkor van jogában benyomulnia, ha emberei végrehajtóval jönnek és birói ítélet alapján. Enélkül magánlaksértést követ el, ha tiltakozásom e.lenére bejön lakásomba. Efelett még vitának sincsen he'ye. (s. c.) A nap krónikásának meg kell Írnia mindent, ami közérdekű. Kötelessége egyrészt regisztrálni az eseményeket, hogy a közönség azt tudomásul vehesse, másrészt még inkább kötelessége a közérdekű dolgokat olyan beállításba helyezni, hogy a közönség abból felvilágosítási és miheztartást is nyerhessen. Élesen közérdekű dolgot kell ma megírnunk, amely tipikus példája annak, hogy az újságírónak bizonyos eseményeket abban a formában kell regisztrálnia, melyből közönsége a maga számára tanulságokat vonhat le. Szeged világosságot kívánó: villanyt- és gázt-fogyasztó nagy közönségének okulására irjuk meg a kö/elkező esetet: Előkelő társadalmi állású, tekintélyes ügyvédet idézett meg a napokban a detektivosztály a szuterénba. Ott a szuterénbatT elébetartottak egy sikkasztás és lopás büntette miatt tett feljelentést, amelyet a gázgyár adott be, mert április hóra május hóra junius hóra gyári követelést nem . 381 30 , 248 80 és . 70 68 gázfizetett ki s niert megakadályozta, hogy a gázgyár alkalmazottai az órát a lakásában lezárják. Elmondja a feljelentés, hogy a gázgyár megbízottai az ügyvédhez hiába járnak, hiába csengetnek, mert nem engedik be őket. Ezzel szemben a tényállás a következő: A gázgyár május 17-én április hóra 867.15 junius 15-én május hóra 645 02 koronás számlát küldölt ki julius 26-án pedig 88.55 koronáról küldött fizetési felszólítást. Az ügyvéd, aki délelőtt hivatásának következtében el van foglalva, két izben megkísérelte a követelt összegek kiegyenlítését, de mind a kétszer a portás elutasította azzal, hogy a pénztári óra már elmúlt. A feljelen'é-nek az az állítása, hogy a gázgyári alkalmazottak hiába csengetnek az ügyvéd lakásán, mert nem engedik be, már azért is magán hordja a valótlanság bélyegét, mert az ügyvédi irodában a htvata•8 •8 •8 •8 •8 •8 •8 •8 •8 •8 •8 «8 •8 •8 •8 •8 +8 •8 •8 HASZNÁLJA KI AZ*LKALM*T1 Ismét a februári 806 brilliánt tárgyakért, arany, ezüst ékszerekért, pénzekért, valamint antik tárgyakért. fr a* fr fr fr fr fr fr fr fr fr fr fr fr fr fr fr fr fr fischer K. ékszerész Kárász-utca 14* Korzó-kávéház mellett $• HIREK Nem iz.ibid egyen'uhában gyűjteni. Tiszteknek egyenruhában sem gyűjteni, sem ügynök •sködni nem szabad. A honvédelmi miniszter felszól tja a közönséget, hogy a tilalom ellen vétőket szólítsa fel igazolásra. Állapítsa meg a személyazonosságuk it és jelentse fel a legközelebbi katon i ható-ágnál. Ha a személyazonosságot nem lehet megá lapítani, az egyenruhás egyént a legközelebbi katonai hatósagnak, közbiztonsági közegnek kell átadni. A katonai egyenruha viselése csak ténylegesen szolgáló, v gy nyu^dijállományu (vo t hivatásos állományú) katona, vagy csendőr havidijasoknak áll jogában. — A Angyar Kir. Ft»'yam- és lengerhijózisi R. T., a Pozsony és Komárom b ilp ir-tállo násokra irányuló személvf >rga ómban a menetdijakat au,{. 15-tól lényegisen mérsékli. — A Tl»ia-pör A mai tárgyalásin folytatta a birósáií dr. Kluge Endre eimeorvossiakértö kihallgatását. a <i a Dobóra vonatkozó magfi^yc és.-u feiezte ma be. Az elnóK ezután zárt tárgyalást rendelt el. — Uj -./egeden p-ino n-U a s erbíh.Mnittel|e;en meskuhitó helyről érte ü ünk, Uj-zegedené< atöabifelszatodulas e ólt álló köz é ,e«ben a szetb katonaság mind n intézkedést meglesz a kiüri ésre, bír intézkedések cél,át titkolják, m vis minden jel arra vall, h)jy kiürítés küszöbön áll. Mt külnnben Uj^ze éden is kidob >lták, h >gy aki a kiüritssröl beszél, azt szigorúan megbüntetik. A lövöid: és a kend r. yár leszerelésén kivü intézkedéseke! teszn' k \ sz r">elc az állatállomány és a termés elszállítására is ami a lakosság körében nagy elkeseredést okoz — Sa)tóvacto a Kfl'inand/ Mayáinál Körmendy Mátyás, az Ipartestü'et népszerű eliö<e tegnap e.tá a sajtó tiszteletére vacs irái adott, melyen a sajtó képviselőin kivül Brelsach B la riku i plébános és dr. Pálfy József is magjelentek. A mindvégig leUes nanguiatbin lefilyt estélyen több beszéd hang'.olt el, amilyekben mind a sajtó és az iparosslg együttműködésinek szükségességéi hango'tat'a Belvárosi Mozi TELEFON: Igazgatóság 2-58. - Pénztár . 5-82. Ma ptnftken. csak e$y naplót NEW-YORK REJTELMEI IV. rész 8 felvonásban. ===== Az előző részek összefoglalva szintén láthatók. Főszereplő: PCnRC WniTC. Szombaton, csak egy napijt New-Yor* rejtelmei V. RÉSZ. = Rrriocs nrr.vAfctriK. = Előadások 6 órakor a téli, háromnegyed 8 és fél 10 órakor a nyári helyiségben. Vasárnap: A pekingi ünnep (A box* lázadás) Történelmi regény 7 felvonásban. Főszerepben: ALLAH NAZIMOVA15-én lejár a tejre való előjegyzés határideje. Mindenkinek érdeke tehát, hogy >2jszükségletét biz ositsa Minden időben a friss tej természetes formali i v .gy más konzerváló szer alkalmazása nélkül forrképességeért felelősséget vállalunk. A tejkiszolgálás reggel 6 órától este 6 óráig minden várakozás nélkül történik Első Tanyai Telszővelkezel főtelepén, Kálváiia-utuk 19.