Szeged, 1921. július (2. évfolyam, 149-174. szám)
1921-07-24 / 168. szám
SZBQED Szeged, 1921 julius 24. Kielégült a szinligyi bizottság, de árván maradt a szinház. SZEGED, julius 23. (Saját tudósítónktól.) Elhunyt színházi kulturánk katafalkjára tegnap egy uj halotti koszorút helyeztek a városháza tanácstermében. A szinügyi bizottság ülésezett ott dr Oadt Endre kullur-( szenátor elnök'ete alatt, hogy a semmittevés aranyigazságait feláldozza a tevékenykedés .Közérdek hez címzett deresén. A bizottság délután öttöl hatig ült abba" a boldog tudatban, hogy az élet hiábavalóságairól szóló filozófiának semmi reális haszna, vagy értelme sincs, holott az a fanatikus optimizmus, amellyel a bizottság a színházi kását tegnap megkavarta, éppen az élet hiábavalóságának bizonyságához s/olgáltat nagyszerű dokumentumokat. Hej, szép is aL élet igenlése, de nem a szócsöveken keresztül! Mert a tegnapi ülésen csak szónokolni hallottunk, gondolatok, ötletek össze-vissza hánytorgatását, de megfoghatót nem adtak ismét a szirházváró köíönség kezébe. A szinügyi bizottság ülésére kiküldött munkatársunk az alábbiakban számol be az ülés lefolyásáról: Menelentek dr. Gaál Endre, Balogh Károly, Wimmer Fülöp dr. Becsey Károly, Rózsa Béla, W'einer Miksa és az elmaradhatatlan Palágyi Lajos. Az elnök megnyitja az ülést. Elnök: Konstatálnom kell, hogy éppen az az ur, aki a bizottság összehívását forszírozta, nem jelent meg a tárgyaláson. Tudomásom szerint dr. Balassa Ármin nincs jelenleg Szegeden. Balogh Károly: Na, most már elvesztettük az eszünket! Elnök: Beszéljen Balassa helyett a beadványa. Felolvassák a szinügyi bizottság összehívására vonatkozó beadványt. Utána Becsey Károly szólal fel és történelmi megvilágításba helyezi a bizottság múltját. Főleg az bántja, hogy a tanács 1920 szeptember óta mellőzte az ő véleményüket a szinház kérdésében. Gaál Endre vázolja a szinház mai helyzetét, amelyet ő maga sem ismer. El kell azonban ismerni, hogy azt a káoszt, amely a színházi világegyetemben uralkodik, előadásával gyönyörűen reprodukálta. Palágyi lángnyelveket ereget ezután a kultuszminisztérium felé, amely balsorsát okozta. Pékárnak mindegy, hogy ki jön, csak én menjek, — mondotta. — Pékár kijelentette, hogy elvéteti a nemzetgyűléssel a város autonóm jogát is, ha kell, de megmutatja, hogy engem kitesz. Gaál Endre beismeri, hogy egy hibát elkövelett, t. i. bedűlt Pékárnak. Wimmer Fülöp jelentkezik most szólásra s szokott komolysággal kijelenti, hogy nem bízik Kürihy vállalkozásában, mert egy félmilliós kölcsönnel nem lehet exisztálni. Javasolja tehát, hogyha Kürihy legkésőbb augusztus elsejéig nem jelentkezik a szinház átvételére, akker a város tanácsa azonnal és a legkomolyabb formában kezdje meg a tárgyalást Beöthyvel, hogy a kultuszminisztériumtól függetlenül vegye át a szegedi színházat. Olyan információi vannak, amelynek alapján kijelentheti, hogv Beöthy László erre hajlandó lesz. Beöthy az egyetlen színigazgató, akinek augusztusban sem kése még a szinház átvétele, mert neki felszerelése is, társulata is van. Ez volt az egész ülésen az egyetlen hang, amellyel rekünk is lehet komolvan foglalkozni. A Beö hy-félá komb^ációt mi már eleget propagáltuk ér most se teszünk mást, mint feihivjuV a tanács f gyeimét ismétel>»Mn(nY>Y>Y>Y>YkY>Y>YVr>Y>V>Y>V>V»^ w^uuivwuuuuiruv'u ten erre a legkedvezőbb lehetőségre. A szinügyi bizotlsági be is fejeződött. A tagok látás reményében lágyi bíboros feje g'ória. megoldási ülés ezzel a viszonttávoztak és Patörül kigyúlt a \Á A Városok Országos Kongresszusának tiltakozó nagygyiiléseavagyonváltság ellen Fizetni kell a váltságot a városoknak is. — Csak a közleg^tőket vonták ki a vagyonváltság alól. — Szeged polgármestere nem hisz a szemének. SZEOED, julius 23. (Saját tudósítónktól.) A városok már évti/edek óta várják a városi háztartások törvényhozás utján való rendezését, amire már az 1912. éyi LVIU. törvénycikk 30. §-ában a belügyminiszter a törvényhozástól utasítást kapott, hogy végre a sovánv államsegélyen és pótadón való tengődésüket egy erőteljes fejlődést biztosító pénzügyi önállóság váltsa fel, e helyett most a pénzügyi és földmivelési bizottságnak a vagyonváltság ügyében történt megállapodása azt a létfeltételt is veszélyezteti, amelyet a földjövedelmek biztositanának a városok számára. A Szeged volt az első a városban, amely a város és vagyonváltság közötti vonatkozásokat tisztázni akarta. Közöltük annak idején a polgármester nyilatkozatát, aki egészen biztosra vette, hogy a vagyonváltságtól a város ingatlanait megóvják. Hegedils Lóránt első tervezetében, amelyet nyilvánosságra nem hoztak, oenne volt még a városok megadóztatása is, a második bemutatott tervezetben azonban már nem szerepelt ez a tétel. Ezt gróf Teleki Pálnak köszönhették a városok, akit Szeged polgármestere felkért, hogy járjon közben a városok vagyonának megóvása érdekében. Ez meg is történt és így a Hegedűs-féle javaslat nem veszélyeztette a városok életképességét. Szeged váfos tanácsának mai ülésén Taschler Endre főjegyző a kö- • vetkezőket mondotta : —- Hát a Veszter nem jön ? Három napja keresem már, va'ami fontosat akarok mondani neki. Hun be van zárva, hun ki van zárva, de sose lehet megkapni. A polgármester utyanis meg van nyugodva, hogy Teleki kijártj a városok mentesítését a vagyonváltság alól. A Gaszton, meg a Hegedűs azonban megnyomta a városokat s ugy hallom, hogy csak a közlegelök után nem kell fize'ni a váltságot. Erre Gaál Endre egy aktacsomót vetett a tanács asztalira, amely tegnap érkezett a városhoz s amely a Magyar Városok Országos Kongreszszusának leiratát tartalmazza. A leirat igy hangzik: Szeged szabad királyi város közönségének ! A pénzügyminiszter ur által a nemzetgyűlésen benyújtott törvényjavaslat szerint a vagyonváltság alól k.vétettek az államnak, törvényhatóságoknak, községeknek (r. t. városoknak) tulajdonában lévő földterületek. A nemzetgyűlés pénzügyi és földmivelésügyi bizottságának együites ülésén azonban a pénzügyminiszter ur hozzájárulásával a bizottság többsége a törvényjavaslatnak oly módosítását fogadta el, mely szerint a törvényhatóságok és községek a földterületek u án a magánszemélyekhez hasonlóan ' a vagyonváltságot tartoznak fizetni s egyedül a közlegelők vételnek ki a váltság alól. i Miután a tervbevett váltság fizetése rendkívül megrendítené a városoknak nemcsak amúgy is megterhelt háztartását, hanem hitelképességét is, ezért szükségesnek tartjuk, hogy a városok e módosítás ellen legnagyobb energiával tilta( kozzanak. E célból a Magyar Városok Országos Kongresszusa folyó hó 26-án délelőtt 11 órakor Budapesten az uj városháza közgyűlési termében rendkívüli egyetemes ülést tart, amelyre a város közönségét azzal a kéréssel hívom meg, hogy az egyetemes ülésen magát okvetlenül képviseltetni s a város kiküldötteinek nevet, társadalmi állását folyó hó 25-ig a kongresszus központi irodájával táviratilag közölni szíveskedjék. A leiratot Folkusházy alelnök, Budapest székesfőváros alpolgármestere irta alá. A kongresszus szervezési szabályzatának 7. §-a szerint a 40.000-nél több lakossal biró városok hat taggal képviseltethetik magukat. Küldöttek lehetnek törvényhatósági bizottsági tagok, a város tisztviselője, vagy a város országgyűlési képviselője. Minden küldöttnek egy szavazata van, mely csak személyesen gyakorolható. A kongresszus előkészítő ülése folyó hó 25 én lesz, amelyre a tanács dr. Gaál Endrét küldte ki. A 26 án tartandó kongresszusra küldendő hat tagot a po gármestermég nem jelölte ki, csak azért, mert dr. Somogyi Szilveszter nem hisz az ügy komolyságában. Pedig a vagyonváltságot tárgyaló bizottságok komolyan veszé'yezte'ik a város közönségét, amely a város ilyen megadóztatása esetében kétszeres váltságot fizetne. A városnak 70.000 hold földje kerülne vagyondézsma alá. A vagyonváltság kulcsa még nem ismeretes s igy még nem lehet kiszámítani, hogy mennyi lenne a város vesztesége. Mindenesetre óriási, mert a hetvenezer holdból csak tizenegyezer held a közlegelő, amely nem esik dézsma alá. A polgármester tehát higyjen a veszedelem komolyságában és sürgősen intézkedjen a kongresszusra küldendő tagok felöl és olyan tagokról gondoskodjon, akik a város érdekeit tekintélyükkel és tudásukkal kellőképvédelmeznit^ pearl Whife reprlze a Belvárosi Moziban vasárnap, hétfőn és kedden. László-garageban 5S25Í Bérautók megrendelhetők éjjel-nappal Polgár-utca 4. eis Telefon 814. ir BENZIN KftPtinTO. >y TEGNAP délután a nemzetgyűlés pénzügyi és földmivelésügyi bizottsága Huszár Károly elnöklete alatt tartott ülésében folytatólag tárgyalta az ingatlanvagyonváltság javaslatának szakaszait. Az ülésen résztvett Tomcsányi Vilmos Pál igazságügyminiszter és Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter is. Nagyobb vita voit a javaslat 60. szakaszánál, ahol a vagyonváltság fizetésének idejét három évben állapította meg a bizottság öt év helyett, eUenben a részletfizetésnél esedékes 6 és félszázalékos kamatot les/állitotta 5 százalékra. A bérben lévő birtokokra nézve abban állapodott meg a bizottság, hogy az állam vagyonváltság cimén az igénybeveendő birtokokon á fennálló naszonbéres szeríődést minden kárpótlás nélkül felmondhatja, de csak a gazdasági év végén. A 86. szakasznál azokat a tirtokokat, amelyek a ragyonváltság ciinén az államnak jutnak, addig az ideig, amig a földterületet az állam tényleg át nem veszi, a volt tulajdonos vagy haszonbérlő köteles a környéken szokásos haszonbérek mellett tovább müvein' lit a bizottság azt a változtatást tette, hogy az illető volt tulajdonos vagy haszonbérlő még öt évig művelheti a környéken szokásos haszonbérek mellett a földet, mert a bizonytalan ideig való haszonélvezés mellett a bérlő hasznos beruházásokat nem foganatosíthat, v/ A nemzetgyűlés közoktatásüM bizottsága péntek délután Négyessy László elnöklésével tartolt ülésében és Gerencsér István előadásában letárgyalta a testnevelésről szóló törvényjavaslatot. Gerencsér István előadó részletesen ismer.'ette a javastatot, amely szerint a testnevelés három irányba ágazik: 1 iskolai nevelés. 2. ifjúsági egyesületekben megkívánandó nevelés, 3. sportszerű nevelés. Vasi József kultuszminiszter felszólalása után a a javaslatot ugy általánosságban, .mint részleteiben elfogadták. Az együttes bizottság Usetty Ferenc előadásában letárgyalta a katonatisztek, továbbá az állami és más köztisztviselők gyermekeinek nevelőintézetéről szóló törvényjavaslatot. A közoktatási bizottság a javaslatot ugy általánosságban, mint részleteiben elfogadta s kimondotta a sürgősséget. Az ülés végén Négyessy László elnök melegea üdvözölte Vass József kultuszminisztert és kívánta, hogy azok a gyümölcsök, amelyeket ez a törvényjavaslat szolgát, a nemzet javára mielőbb érjenek meg. • A 8'.Őrai Újság ama hírével kapcsolatban, hogy gróf Károlyi Mihály felesége, Andrássy Katinka grófnő Szombathelyre érkezett és ahol gróf Cziráky József nejének vendégelett volna, a M. T. I. szombathelyi fiókja megállapítja, hogy a Cziráky-család ezidoszerint nem is tartózkodik Szombathelyen. A szombathelyi rendőrségnek pedig nincs tudomása gróf Károlyi Mihályné Szombathelyre való érkezéséről. A román király aláirta a lengyel—román szövetségi szerződést. . * Az .Abend' a IV. Károly elutazásáról szóló jelentéssel kapcsolatban ezeket irja: Itteni hivatalos körökben a jelentéseknek nem tulajdonítanak fontosságot. A volt császár Hartensteinben a Vierwaldstattigtó mellett szigorú ellenőrzés alatt áll. A kastélyt, ahol lakik, katonai kordon zárja el. A volt császár lakhelyét csak a szövetségi hatóságok engedélyével hagyhatja el, tehát feltehető, hogy a svájci hatóságok értesítették volna a bécsi kormányt, ha sikerült volna neki az őrség figyelmét kikerülve a kastélyt elhagynia. A külföldi sajtó ellenkező híresztelésével szemben a Svájci Távirati Iroda megállapítja, hogy IV. Károly állandóan a Luzern melletti Hartensteinben időzik. • A kassai magyar nyelvű jogakadémia a cseh kormány rendeletéből 1922-ben megszűnik. Ez a rendelkezés szól a pozsonyi magyar egyetemre is és igy a magyar nyelvű főiskola a cseh-szlovák köztársaság területén 1922-től kezdve nem lesz. Oroszország a leszerelés ellen, MOSZKVA, julius 23. (M. T. I.) Csicserin Angolországhoz, Franciaországhoz, az Egyesült-Államokhoz, Kinához és Japánhoz jegyzéket intézett, amelyben kifejti Oroszországnak magatartását a leszerelési konferenciával szemben. Oroszországot a konferenciája nem hívták meg; az orosz kormány ennélfogva a konferencia határozaait érvényteleneknek tekinti és fentartja magának a teljes cselekvési szabadságot.