Szeged, 1921. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1921-04-22 / 92. szám

SZEOED MARGÓ A mozisok egy részétől elvették a mozijukat azzal az érveléssel, hogy elég pénzt szereztek - már illő, hogy másokat engedjenek keresni. Hát ezzel az érveléssel egy kissé óva­tosabban kellett volna élni. Elvégre nemcsak a mozisok kerestek eleget a háború alatt. Ezren és sokezren vannak még, akik mesés vagyono­kat szereztek a háborús évek folya­mán s ezzel szemben millió és mil­lió azoknak a száma, akik mindig csak ráfizettek. Nemcsak pénzbeli­leg, — hiszen nem is volt pénzük, - hanem ráfizették az életüket, az idegeiket, az egészségüket. Már most mi történnék, ha ezek a milliók rá­jönnek, hogy a fönti érvelés nem­csak a mozisokkal szemben áll helyt? Mert ez az érvelés valóban alkal­mas erre s az emberek valóban nagyon könnyen és hamar észreve­szik ezt. Mindenesetre jobban ki kellett volna válogatni az érveket, ha egyáltalában szükséges és üdvös volt a mozirendelet. * Tisza gyilkosainak pöre napról­napra ujabb szenzációkkal lepi meg az országot. Paksy deteklivfelügyelő szerepe például váratlanul a legfur­csább világításba került. Adetektiv­íelügyclő annak idején sürün . sze­repelt a sajtóban, még pedig na­gyon rokonszenves módon, mint az igazság mártirja, akit állásából el­űztek, mert vallomása terhelő volt az akVori miniszterelnökre. Most aztán az ügyészség egész váratlanul eljárást indit Paksy ellen, hogy a Bá'óné emlékkönyvébe ő hsmisi­totta a hirhedt aláírásokat. Paksyt ekkor az ügyészség rendeletére le­tartóztatták, ma -pedig váratlanul újra szabadlábra helyezték. Ki tud itt eligazodni? Micsoda rejtélyes machinációk járszanak itt velünk? Mi történik itt a kulisszák mögött, ahova csak azok látnak be, akiknek minden okuk megvan a hallgatásra ? * Az ám I Az olcsósági hullámról egészen elfelejtkeztünk közben. Nem is vettük észre, — hogy legszebb várakozásaink ellenére, — sz árak az utóbbi hetekben egyáltalán nem akarták folytatni a szépen megkez­dett esést. Sőt. Itt-ott némi tétova emelkedés is mutatkozik már. Hohó, tisztelt nagyérdemű nagy­közönség I Túlságosán elmerültünk a politikába. Törődjünk egy kissé az ol­csósági hullámmal is, amely e pil­lanatban épen olyan fontos, mint a királyság és egyes képviselők meg­seitett mentelmi jogának kérdése. Romáin Rolland uj regénye, mely­ben azt irja le, milyen uton-módon alakitja át a háború a. nacionalista költőt defaitistává: érdekes okmány lenne a kérlelhetetlen szigorúságú fogadatlan birák részére is, akik mindenért az egyént teszik felelőssé. A nagy francia költő ebben a könyvében lángoló vádiratot szö­gez a háború és az emberi rövid­látás, . ostobaság, gonoszság ellen. De egyben megmutatja, hogy szá­nandó porszemek vsltunk, akiket ellenállhatatlan erejű vihar sodort magával. Ezt a tanulságot/ ugylát­szik, minálunk nagyon sokan nem vonták még le. LESZÁLLÍTOTT ARAK II 1 Sckaffer Testvérek 11 Kossuth Lajos-sugárut 8. Uj angol BŐROARNITURA eladó. Helyreállt az érintkezés a szomszédos államok rendőrségeivel — Véget ér a szökevények aranykorszaka. — SZEGED, április 21. (Saját tudósítónktól.) A hazánk egy részének megszál­lásával járó kinosan feszült helyzet visszásságait az államhatalom egyet­len szerve sem érezte olyan hátrá­nyosan, mint a rendőrség. A közrend és közbiztonság fentartásának mun­kája ugyanis állanaóan megkívánja, hogy a szomszédos hatalmak rend­őrségei teljes egyöntetűséggel és összemüködéssel támogassák egy­mást. A megszállást követő években igen sok okból szó sem leheteti erről a szükséges együttműködésről. Az persze mindenütt egyformán ká­ros volt a közbiztonságra nézve s gyakran szinte megoldhatatlan fel­adatok elé állította a rendőrségeket. A szökevények például valóságos szabadalmat élveztek ennek folytán. A megszökött szerb bűnöst a ma­gyar rendőrség nem szolgáltathatta ki, sőt le sem tartóztathatta. Ugyanez volt a szerb, csehszlovák és oláh hatóságok helyzete is. Aki tehát szerb területen lopott vagy sikkasz­tott, az magyar területen nyugodtan szívhatta a szabad levegőt.jA körözé­sek is hatályukat vesztetlék a de­markácionális vonalakon, mert a rendőrhatőságok semmiféle hivatalos kontaktust nem tarthattak fönn egy­mással. A versaillesi béke ratifikálásának következtében most ez a visszás helvzet megszűnt s az egyes rend-, őrségek között helyreállott a kollé­giális érintkezés. A szegedi rendőr­főkapitányság a napokban kapta meg az erről szóló hivatalos értesí­tést. s ezzel súlyos akadály gördült félre a közbiztonság eredményes fön'arlásának útjából. Érdekes az a mód, ahogy az el­múlt évek folyamán többizben meg­kerülték a fennállolt diplomáciai vi­szony állal kikényszeritett kotlátokat. Előfordult például, hogy a szerb rendőrségnek sikerült a szegedi fő­kapitányság tudomására juttatni, hogy valamelyik körözött szerb go­nosztevő nálunk 'tartózkodik. Az il­letőt a szegedi rendőrség nem tar­tóztathatta le, — de kiutasította és rendőri kísérettel a határra szállí­totta. Előzőleg természeiesen értesí­tették a^szerb hatóságot, hogy hol és mikor történ'k a kitoloncolás. A határon aztán már várták a delik­venst a szerb detektívek és azonnal lefülelték. Ezt a szolgálatot több­izben viszonozta a szerb rendőr­ség is. Telefon: Igazgatóság 258. Belvárosi Mozi. Telefon: Pénztár 582. Csütörtökön és pénteken Április hó 21. és 22-én NAGY VIGJATEK-EST. Szőke Szakáll saját szerzeményű vígjátékában mutatkozik be. A d^rab cime; 6000 korona, I tárca, I télikabát. Pesti vígjáték 1 felv.-ban. Azonkívül . Gratiella iJielíSókkai. Azonkívül felséges filmvígjátékok Ül Tengeralatti mulató.KÖJJ* Vízözön a szállo­dában. j&S&ü!! Eljegyzés a viz alatt. S£g» jg Rendes helyárak! Előadások 5,7 és 9 órakor. Sreged, 1921 április 22. TEGNAP a nemzetgyűlés szerdai ülésén történt mények foglalkoztatták a pártokat. A szabadkirályválasztók komolyabb megbe­szélést tartottak, hogy követendő maga­tartásukat megállapítsák. Az esetről tanács­koztak a kormány tagjai is. A kisgazdapárt értekezletet tartott, ame­lyen megjelent nagyatádi Szabó István is. A kiadott hivatalos kommüniké szerint .a párt megbotránkozását fejezte ki Benlczky Ödön tegnapi beszéde fölött, amelyben ugy rz államfő személyét, mint a nemzeti had­sereget sértő kifejezésekkel illette és súlyo­san megtámadta". Egyhangúlag elfogadták Dömötör Mihály következő indítványát: — A párt kimondja, hogy IV. Károly Magyarországon tartózkodása kapcsán az 1920. évi I. törvénycikkben lefektetett tör­vényes és alkotmányos jogrend ellen irá­nyuló támadás megtorlása, további a meg­kísértett államcsíny összes részeseinek ki­nyomozása és törvényes uton leendő fele­lősségrevonása céljából felszólítja a kor­mányt, hogy a szükséges intézkedéseket azonnal tegye meg. Dömötör az indítvány megindokolása kapcsán szemelvényeket olvasott fel vidéki lapokból, amelyeknek cikkei szembehelyez­kednek uj alkotmánytörvényeinkkel és kijelentette, hogv az ilyen irányzat köny­nyen újra veszélybe döntheti az országot. Aki ilyen propa^-idát folytat, az haza­árulást követ-Ci s eh>ez képest kell el­járni ellene. Rubinek István azt fejtegette,, hogy a szóbaiyorgó esetben Fieniczky mentelmi jogát ^em sértették meg, mert Beniczky és Szmrresányi valósággal provokálta azt, hogy letartóztassák őket. Csontos Imre inditványozta, hogy a ki­rálypuccs résztvevői ellen bűnvádi eljárást indítsanak. Gömbös Gyula kijelentette, hogy Beniczky súlyos támadást intézett a nem­zet, a kormányzó és a fennálló jogrend ellen. Vizsgálatot kell indítani, hogy mi­, lyen kijelentéseket tett nyilvános helyeken j s amennyiben ezek törvénybe ütközők, fe­j lelősségre kell vonni őket. Elhatározták, hogy Rakovszky elnöknek a tegnapi ülé­sen tanúsított eljárásával a mai értekezle­ten fognak foglalkozni. Egyértelműen meg­állapították, hogy ez az affér megerősí­tette a kormány pozícióját. A pártban az az egyhaneu vélemény nyilvánult, hogy a mentéimi jog megsértése nem forog lenn, mert az a tény, hogy IV. Károly Magyar­országra jött, az 1920 évi I. törvénycikkbe ütközik és Beniczky, valamint Szmrecsányi azért akartak Szombathelyre utazni, hogy IV. Károlynak ebben segítségére legyeneTc A keresztény nemzeti egyesülés pártjában szintén a BenícJcy-üggye\ foglalkoztak. A párt függetleníti magát a beszéd tartal­mától, de egyértelműen megállapították, hogy Beniczky mentelmi jogát kifejezetten megsértették és hogy a párt minden kö­rülmények közt érvényt fog szerezni fel­fogásának a mentelmi ügy tárgyalása al­kalmával. Elismerőleg nyilatkoztak Ra­kovszky házelnök szerepléséről, aki a legtárgyilagosabban megvédte a mentelmi jogot. Beniczky különben kilépett a párt­ból, amint ezt gróf Andrássy Gyula a pártnak tegnap hivatalosan is tudomá­sára hozta. . ZENE A városi zeneiskola második hangversenye. Beethoven müveit interpretálták tegnap délutáni hang­versenyükön a városi zeneiskola növendékei. A változatos műsor kiemelkedő száma a két vonós­négyes volt, amelyek egyikében az első hegedű szólamát az egyik beteg tanítvány helyett dr. Belíe Ferenc tanár játszotta. A kvartettek többi szerep'ői: Telbisz (cselló), Gerő Mariska és Káldi Mátyás (hegedű), Mebenfür Gyula (bráosa), mind stílusosan, helyes ritmusérzékkel és Fiedler Walter tanár, stilusérzékét dicsérő frazirozással biztosították a sikert. Schwarz Izabella (Bárányi János tanítványa) elsőrangú techni­kával és acélos billentésü játékával vonta magára figyelmünket, Weich­herz Irén hegedű játékánál a szép és meleg tónus tetszett (dr. Béllé tanít­ványa), de Nagy Anna is (Daub­rawszky tanítványa) méltó igye­kezett lenni kitűnő mesteréhez. Messinger Erik, Buttula Ilona (Jó­násné növendékei) valamint Muntyán Gizella is Ígéretes zongoristák, úgy­szintén Raaány Irén (Zucker tanár növendéke), aki a zongoranégyesben ügyeskedett. Az énekesnők mind Szántóné Ladányi Mariska növen­dékei, Palásti Ilona, Schiller Irén, Kartmann Elza és Lippai Izabella fejlödésképes hanganyaggal rendel­keznek. A zeneiskola érdemes igaz­gatója : König Péter három énekkari mü betanításán és vezénylésén kivül, mint mindig, mostjis tevékeny mun­kát végzett a hangveseny meg­rendezésével. Picard Cirkusz a Szent István-téren. 409 Április 21-én, csütörtökön = este fél 8 órakor = megnyitó előadás Pénteken ujitott műsor. A mai nemzetgyűlésen Andrássy is fel­szólal és pártja nevében Idjelenti, hogy a Gömbös-Ügy elintézése következtében a párt támogatja a kormányt. A kormány­program vitája előreláthatóan rövid lesz, mert a kormányprogram részleteihez ugyancsak hozzá lehet szólni. Beniczky Ödön tegnap délelőtt a par­lament folyosóján közölte Andrássyval, hogy miután pártjával a kormány támo­gatását illetően ellentétbe jött, bejelenti a pártból val* kilépését. A Magyar Távirati Irodát illetékes helyen felhatalmazták an­nak kijelentésére, hogy Beniczky Ödön a nemzetgyűlés tegnapi ülésén elmondott beszédében az uralkodóház egy tagjára telt kijelentése nem vonatkozhatik sem I ózsef főhercegre, sem József Ferenc fö> lercegre, minthogy a fenségek az utóbbi hónapokban Beniczky képviselővel egyál­talán nem beszéltek. Az Újság értesülése szerint, bécsi par­lamenti körökben olyan hirek terjedtek el, hogy az angol alsóházban a tegnapi na­pon ratifikálták a trianoni békeszerződést. Ezzel kapcsolatosan budapesti ántánt­körökben kijelentették, hogy miután • hir valódisága esetén Olaszország és Anglia elfogadta rpár a trianoni békeszer­ződést, most már a francia kamara U 14 napon belül letárgyalja azt. A ratifiká­ció után azonnal delegáció jön Magyar­•rszágra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom