Szeged, 1921. március (2. évfolyam, 49-74. szám)
1921-03-19 / 65. szám
SZ EGED 6 Száz ágyas lesz a munkásbetegsegélyzö szanatóriuma. Újból megígérték az állami támogatást SZEGED, március 18. (Sajat tudósítónktól) A népjóléti minisztérium már regen foglalkozik azzal a javaslattal, amelyet a szegedi munkásbetegsegélyzö pénztár részéről terjesztettek eló, hogy a cse.ngelei erdőn egy nagyobb befogadóképességű tüdöbetegszanatóriumot létesítenek. Annak idején a minisztérium kiküldöttei már lentjárlak Szegeden és megvizsgálták a szanatórium elhelyezésére kiszemelt területet. Pálfy József, a munkáspénztár miniszteri biztosa, több'zben tárgyalásokat folytatott Benárd Ágoston népjóléti miniszterrel, biztosította a szegedi hatóságok támogatását is, úzonfelül fölkeltette a humánus terv iránt a nemzetközi VöröskeresztEgyesület és a budapesti amerikai misszió érdeklődését is, ahol készségesen kilátásba helyezték a legmesszebbmenő támogatást. A szanatórium fölállításának költségei sem okoztak volna nagyobb gondot, mert a fedezet részben megvolt erre a munkáspénztár járulékbevételeiben, másrészt a kormány részéről is megígérték az állami hozzájárulást,amint erről annak idején beszámoltunk. Azóta máig nem állott be jelentősebb fordulat ebben az ügyben, most azonban olyan eseményről adhatunk számot, amely nagy lépéssel viszi előre a fölállítás kérdését. Dr. Wolf Ferenc tiszli főorvos, aki a napokban Budapesten járt, ez ügyben is érdeklődött a népjóléti minisztérium illetékes osztályában és azt a megnyugtató fölvilágosítást nyerte, hogy a minisztérium újból elővette a csengelei szanatórium iigyét és már a legközelebbi időben határoznak a fölállítás kérdésében. Közölték azt is, hogy a minisztérium a tervek alapján minden valószínű-' ség szerint száz ágyban állapítja meg a szanatórium befogadó képességét, egyúttal biztosították a tiszti főorvost, hogy föltétlenül számithatunk az állami hozzájárulásra. Iroda céljaira alkalmas 2—3 szobás helyiségei keresünk bútorozva vagy butorozatlanul a Belvárosban. Ajánlatok „Iroda" jeligére a kiadóhivatalba küldendők. 218 Megkötik a kormány kezét az elzálogosításoknál. BÉCS, márc 18. (M. T. I.) A pártelnökök mai tanácskozásán DingIxofet német képviselő kijelentette, hogy Mayr kancellár a londoni tárgyaláson, hir szerint, a vámok, egyedaruságok és vasúti bevételek elzálogosítását, valamint uj monopóliumok létesítését ajánlotta fel. Dingholer azt indítványozta, hogy a nemzeti tinács elnöke figyelmeztesse a kormányt arra, hogy a nemzetgyűlés beleegyezése nélkül nem válla hat az államot terhelő semmiféle kötelezettséget. Ezt az indítványt valamennyi párt elfogadta. Weisskirchner elnök Mayr szövetségi kancellárt a pártelnöki értekezletnek eme határozataról táviratilag értesiti. SZÍNHÁZ HETI MŰSOR: Péntek: Limonádé ezredes, operett. Premierbérlet A) 47. sz. Szombat: Limonádé ezredes, operett. Premierbérlet B) 47. sz. Vasárnap délután: Hajdúk hadnagya, operett. Vasárnap este : Náni, népszinmü. Bérletszünet Előadások kezdete este félnyolc órakor Az összes Hegim pénzét, szerb, román és egyéb pecsétes pénick beváltását éz beszerzését legelőnyösebben, tőzsdei napi áron eszközli fiaik- és Péozráltúazlst Vaspálya-utca 5. Szeged állomás mellett. Telefon 6-S9. Pénztári óra egész nap. 85 Tőzsde. SZEGED, március 18. Stcgedi árfolyamok: Teljes lanyhaság mellett a következő kötések történtek: Márka 5.99-5.78, lei 4.82-4.75. Budapesti táróárfolyamok: Lei 470— 485, márka 5.80 5.95, font . fr. frank 25.50- -25.80, sv. frank 62.50 6310 dollár 360 - 366, Napoleon 1080llOj, líra 13.»0—14.-, rubel 175-185 sokol 485 - 495, kor. dinár 9.30-960, fr. dinár 9.30-9.60, leva , osztrák 55.-60.--, lengyel márka 46—49. ZÜRICH, március 18. (Nyitás.) Berlin 9.20, Newvork 576. Milano 21.40, Bukarest 7.90, Budapest 1.45, Varsó 0 65, Prága 7 65, Bécs 14,'/,, osztrák bélyegzett 0.90, Zágráb 4.-. Dinár, Dollár, Lei, mindennemű 143 PÉNZEK vétele és eladása KAROLYI-UTCAI KROÓ BANK- ÉS VÁLTÓÜZLET I. ker, Károlyi-utca 2. és Feketesas-utca 8., sarok, volt reketesas-kávéházzal szemben. PÉNZTÁRI ÓRA EOÉSZ NAP. AMÜUWUUÜÜUMUWUUUUWWWWWWUt Szerkesztik: Or. SZILASSY CáSAR ét VERSES Einú A szerkesztésért felelős: Dr. SZILASSY CASAR. Uptulajdonos: .SZEOED* lapkiadóvAllalat r.-t vrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrt Feltétlenül uri Családul keresek a város belterületén villanyvilágitásos, jól berendezett bútorozott szobát, lehetőleg Íróasztallal. Cim a kiadóhivatalban. "KÉRJEN „Czinner" Szalámit! Minden jobb fiiszer- és csemegcüzletben kapható. [(n Nyersbőröket bétcserzésben való kikészítés végett elfogadunk minden zn szerdán éa szombaton délelőtt 8-tól 12-1 g Zsótér-utca 5. sz. alatti gyártelepünkön. Schcinbergerés Popper bőrgyár. Az eddig gyártott bőrökln VivOl készítünk: kecskebörbll sevrót, Dorjubörből baxol. Modern és régi bútorok valamint antiktárgyak vétele és eladása WINKLER SÁNDOR, 258 Mikszáth Kálmán-utca 6. Telefon 15—06. A húsvéti ünnepekre ízletes és olcsó 27Z füstölt disznó fej-láb kiiónkinf 50 korona kapható pick Márk szalámigyárában, Felsőtibzapart, a hatósági mészárszékben és a Valérla-térl húspiacon. Házvevőkhöz! Tisztelettel értesítem, hogy a tömeges ujabb nagy kínálat folytán szolid kiszolgálásom mellett most, amikor meg lehet ragadni az alkalmat, olcsóbb árban lehet vásárolni házat, mint annak becsértéke, kérem Iiiatlairgalii Iroiiat felkeresni Szegeden, Vidra-utca 4. szám alatt, a református templom mögött. Eladók: Víztoronynál, a Csongrádi-sugárut elején, csinos sarokház üzlettel, viz, villany bevezetve, olcsón megvehető. Párisi-körut f8utvonalon szép sarokház, nagy telekkel, gyár, ipartelepnek megfelel, 350 ezer koronáért átvehető. Felsovároson, a Szilleri-suQárutnál teljesen jókarban levő kis családi ház, gazdálkodónak is megfelel, vétel esetén lakással. Tisza Lajo»-k«ruton belül egy négyszobás magánház, víz, villany bevezetve 400.000 korona. Pusztamérgesen 4 lánc szőlő és gyümölcsöstelek 160 000 korona. Báró Jósika-utca mellett uj, modern kőház, tőkebefektetésre nagyon alkalmas, elutazás végett olcsón megvehető. Kecskeméti-utcában egy háztelek olcsón megvehető. Hunyadi-tér mellett szép emeletes bérház, családi okok miatt olcsón megvehető, vétel esetén 3 szobás lakás kapható. Boldogasszony-sugárut elején szép, magas földszintes sarokház, bármilyen üzletnek megfelel, viz, villany bevezetve. Bécsi-körut elején magas földszintes, csinos kis családi ház, betonirozott pince, köves udvar, szép lugas, kert, viz, villany bevezetve, olcsón megvehető. Fertő- és Pacsirta-utca. saroktelek olcsón megvehető. Hétvezér-utcában és mellette teljesen jókarban levő két ház, vétel eseten lakással, villanyvilágítás bevezetve. Gázgyárnál egy sarokház jóforgalmu fűszer- es vegyeskereskedés van bevezetve, ital és trafik, ház üzlettel visszavonulás végett olcsón megvehető és azonnal elfoglalható. Egy 100, egy 23 és egy 22 katasztrális hold föld prima földbirtok sürgősen eladó. Valamint a város bármely részén több kis magánház, kis családi ház, bérház és többféle' üzlet becsértékén jóval olcsóbb alkalmi áron megvehető NAGY ANTAL törvényesen bejegyzett cég áru- és = ingatlanforgalmi irodája által = SZEGEDEN, Vidra-utca 4. sz. alatt, a református templom mögött. 2*9 Fk TOJJtS DAR7IBJA It-riÓKTCJCSHHNOKOKBAIi. Szeged, 1921 március 19Aprított és hasábos tűzifa házhoz szállítva, minden mennyiségben kapható Fríedlánder és Rónai fakereskedöknél . 246 Báró Jósika-u. 20. Telefon 881. a legjobb anyagokból készült és legdivatosabb fazonú antilop, lack, bagaria, sevró, box, glassé, vászon stb. női, férfi és gyermek CIPŐKET vásárolhat a legszolidabb áron ROBSTSCKMÉL 252 rcKCTCsas-urca i«. ajNNLunH1 Vetőgépeket, ekeket, boronákat, darálógépeket, morzsolókat, mecenzéfi árakat, ásókat, 1 kapáka', lapátokat, fa- és vasvillákat, répavágókat, dobszecskavágókat, borszivattyukat, zephir folytonégő fatfizelésü kályhákat és takaréktüzhelyeket, ökörszekeret, kocsikat, benzint, petróleumot, eredeti besztercebányai LÓPOKRÓCOKAT. lavillák, íalapátok, kapa, -SsónyeieK,kapanyelek. kaszák előnyárban kap' hatók, mio a készlet fart VCSZÖNKs m Mindennemű szabad terményt. „Fulura" Magqar Szövetkezel! Központok Hrutorgalmi R.-T. szegedi kirendeltsége v Széped. Tisza Lajos-körút 4Ü ."zám. ROBICSEK ÉS VIGYÁZÓ Zsák, zsineg, ponyva, kötéláru és háló raktára Valéria-tér 10. 222 Telefon 10-71. Teljesen tűzifa román megszállott területről Behozatali és Kiviteli R.-T. ÍgBHTS József főherceg-tér 5 (TI,ZTI P*ví"°" és Boldogasszony-sugárut 35. Hatósági RÉZGÁLIC, clsőrendü' 3záraz-aussi8'arua tűzoltólaktanyában &&S& egyldcjflleg tdrténlk. eo A« cgé»a évi ssflkséglet egyszerre igényelhető. Kitűnő minőségű, Csehszlovákiából importált, teljesen száraz hasáb- és aprított tűzifa 256 házhoz szállítva kapható kicsinyben és vagontételekben a legolcsóbb árban Nlilkó Henrik fate,ePén> Bécsi-körut 34. sz. Telefon 11. Jó minőségű tűzifa ÍS&S I nSIv Rála tüzifatelepén 247 Telefon Íl9. Del« Vásárhelyi-augárut 16-20. azan. Megétkezett a legolcsóbb száraz tűzifa (aprított fa) szelvény nélkOl kisebb-nagyobb tételekben, házhoz szállítva állandóan kapható BERGER MIKSA tűzifa-, szén- és koksztelepén Tavasz-utca és Hunyadi-tér sarkán. Telefon 7-12. 215 TI<1<1M<P* ngbltSató «lár»»lt< UlyJt*tlk. Nyomatott a Dclmagyaxország hirlap- és nyomdavaltalatnál Petöfi-sugárut 1.