Szeged, 1921. február (2. évfolyam, 25-48. szám)
1921-02-16 / 38. szám
Szeged, 1921 február 16. Ára 2 korona. Szerda, II. évf., 38. azám. Ujságirók a cenzúra ellen. BUDAPEST, február 15. A Magyarorsiági Ujságirók Egyesülete tegnap délután Márkus Miksa elnóklete alatt választmányi ülést tartott, amelyen elsősorban a sajtószabadság helyreállítását célzó akcióval foglalkozott. A kiküldött bizottság nevében Szász Zoltán azt indítványozta, hogy egy állandó bizottság foglalkozzék a sajtó sérelmeivel és gyűjtse össze az erre vonatkozó anyagot. A választmány egyhangúlag elfogadta ugy ezt az indítványt, valamint azt is, hogy március 15-ikét, a magyar sajtószabadság napját az egyesület — ugy mint a múltban tette — újra ünnepelje meg. A sajtó mai helyzetéről emlékirat készítését határozta el a választmány, amelyet a nemzetgyűlés minden egyes tagjának meg fognak küldeni. A választmány elhangulag kimondotta, hogy a sajtóügyek mai vezetését, irányítását károsnak és veszélyesnek tartja, Salusinszky Imre választmányi tag a kővetkező határozati Javaslatot terjesztette elő: jk Vu£j«rörszigi Ujságirók Egyesülete tiltakozik a cenzúra intézménye ellen. Felterjesztéssel fordul a kormányhoz, amelyben követeli a cenzúrát gyakorló sajtótájékoztató bizottság azonnal való megszüntetését és a sajtónak a fennálló törvények keretén belfll minden előzetes ellenőrzés alól való feloldását. Megállapítja az egyesület, hogy a vidéken különféle nem hivatalos alakulatok egyéni vállalkozásai meggátolják a lapok szabad terjesztését és hogy sok helyen újból cenzúrázzák az újságokat. A választmány a határozati javaslathoz egyhangúlag hozzáiárult és intézkedett, hogy az elfogadott határozat a miniszterelnök kezeihez jusson. meg NEM Léptek be. Illetékes helyrfil ucy éitestilünk, hogy gróf Andrássy Gvula és gróf Apponyi Albert eddig nu'g nem léptek be a keresztény nemzeti egyesülés parijába. VÁDASKODÁSOK KOVÁCS J. ISTVÁN ELLEN. Kovács J. István nemzetgyűlési képviselő arról értesült, hogy az ö politikai akcióját teljesen helytelenül állították be a legfelsőbb helyen. Ezért tegnap sürgős kihallgatásra jelentkezett a kormányzónál, hogy politikai akcióját és álláspontj1t tisztázza. Kovács és elvbarátai a nemzetgyűlés legközelebbi ülésén szóvá készülnek lenni ezt az incidenst. Jelölések, tanácskozások, programcsinálás A politikai pártok értekezletei BUDAPEST, február 15. (Saját tudósítónktól.) A kisgazdapárt * intézőbizottsága tegnap délután Mayer János államtitkár elnöklete alatt ülést tartott, amelyen mindenekelőtt megállapították, hogy a pártnak százöt tagja Váii, minélfogva a rfefozetgyülés bizottságaiban a párt a tagsági helyek felét magának igényli. A nemzetgyűlés alelnöki állásaira Bottlik Józsefet és Kenéz Bélát jelölték, háznagynak pidtg újból Lukovich Aladárt. Jegyzői tisztségekre Szabóky Jenőt, Héjj Imrét, Vasadi Balogh Györgyöt és Forgács Miklóst jelölte a párt. A munkaprogram tekintetében megállapodtak abban, hogy a következő javaslatok tárgyalását fogják kérni: 1. Ház6zabályrevizió. 2. Törvényhozási javaslatok: közigazgatási leformok és választójog. 3. Alkotmányjogi reformok. 4: Mezőgazdasági és pénzügyi reformok. 5. Szociális intézmények és munkaügyi reformok. 6. A tisztviselőkérdés rendezése. 7. A gabonaforgalom szabadsága és általában a szabadforgalomra való áttérés. ' Gaál Gaszton, nagyatádi Szabó István £s Mayer János az intézőbizottság határozatát az esti órákban átadták gróf Teleki miniszterelnöknek. Ugvancsak tegnap délelőtt tartották intézőbiznttsági ülésüket a keresztény nemzeti egyesülés képviselői is, akik megállapodtak a bizottsági helyek betöltésére vonatkozólag és elhatározták, bogy a Ház két alelnöki állására egy kisgazdapárti és egy disszidens képviselőt fognak jelölni, tekintettel arra, hogy a Ház elnöke, Rakovszky István a keresztény egyesülés tagja. Tegnap este tartotta első ülését a pártok elnöki tanácsa gróf Teleki Pál miniszterelnök elnöklete alatt, amelyen kizárólag a Ház tisztikarának és a bizottsági tagságoknak helyeire való jelölésekkel foglalkoztak. « " • |j"v ' • ' Máramarosszigetet nem adták el a románok. MISKOLC, febr. 15. (Saj. tud.) Néhány nap előtt az a hir terjedt cl, hogy Máramarosszigetet a románok kiürítették és átadták a cseheknek. Ezzel a tendenciózus hírekkel szemben a miskolci Reggeli Újság tudósítójának jelentése alapján közölhetjük, hogy a hir nem fedi a valóságot és a város kiürítéséről szó sincs. A románok változatlanul ragaszkodnak a váios birtokához. Jugoszlávia féltékenykedik Olaszországra. BÉCS, febr. 15. (M. T. I.) A zágrábi Obzor Jugoszlávia külpolitikájáról a következőket irja: Eddig olyan külpolitikát kellett folytatni, amely kellemes volt az ántántnak. Ennek köszönhetjük RapaMot. Franciaországgal a legfontosabb kérdésekben ellentétes vcleményen vagyunk. Mi ellenezzük a dunai konföderációt, ellenezzük a Habsburgok restaurálását, ellenezzük Oroszországgal szemben történő minden fegyveres beavatkozást, nem helyeseljük a görögellenes politikát. Ezekben a kérdésekben találkozunk Olaszországgal, ugy, hogy természetes dolog, hogy Benes, a hasonló helyzetben lévő Csehország külügyminisztere meg akarja nyerni Olaszországot a kis ántánt számára. Ennek a költségeit azonban nekünk kell viselni. Egy olyan kis ántántban, amely Olaszország vezetése alatt áll, mi védtelenek vagyunk Olaszországgal szemben. Ebbe a szövetségbe rajiunk kivül legfeljebb még Görögország lépne be, mig Lengyelország, Románia és Bulgária Franciaország vezetése alatt külön szövetség létesítését fogja megkísérelni, amelyhez talán Magyarország is társulna. Ebben az esetben Jugoszlávia és Csehország teljesen elszigetelt helyzelbe kerülnének. Japán háborúra készül. BERLIN, febr. 15. (M. T. I.) A Lokalanzr jelentik Washintongtiól: ..i.iv benyomást kellett az a körülmény/hegy a japán kormány vonakodik a tengeri fegyverkezésnek gátat vetni. Borah szenátor a szenátusban kijelentette, hogy teljesen biztosra veszi, hogy báboru lesz a vége annak, hogy a nagyhatalmak a tengeri haderő kérdésében nem kötöttek egyezményt. Ez olyan bizonyos, minthogy ké'szerkettő négy. Külön pártot alakítanak a disszidensek. BUDAPEST, febr. 15. A keresztény nen zeti egyesülés pártjában már napok óta váriák gróf Apponyi Albert és gróf Andrássy Gyula belépését. Mára elterjedt amuk a hire, hogy Andrássy cl is küldte belépőleveiét a párt elnökiéhez, de a hir nem buonyult valónak és a párt vezetőcége a belépölevelet nem kapta meg. A disszidensek nem csatlakoznak sehova. Külön pártot alakítottak ugy, hogy a pártszövetség elnöki tanácsában sem foglalnak helyet. A disszidensek általában azt hangoztatják, hogy nincs szándékukban a csatlakozás valamely párthoz. Este 6 órakor a pártszövetségi elnöki tanácsa tartolt értekezletet a miniszterelnöki palotában. Résztvettek : Gróf Teleki Pál miniszterelnök, Vass József, Hegyeshalmy Lajos, Benárd Ágoston, Tomcsányi Vilmos Pál és nagyatádi Szabó István mi niszterek, továbbá Huszár Károly, Hiller István, Turi Béla, Ernst Sándor, Gaál Gaszton, Mayer János és Meskó Zoltán nemzetgyűlést képviselők. , Győr vároaa Nyugatmagyarországért. BUDAPEST, febr. 15. (Saj. tad.) Győr városa tegnap rendkívül látogatott népgyülesen állást foglalt az ellen, hogy Nyugatmagyarorsíá^ot elszakítsák az anyaországtól. Üdvözlő táviratot küldtek gróf Teleki Pál miniszterelnöknek s gróf Sigray Antal, Nyugatmagyarország főkormánybiztosának. Szervezkedik az Országos FöldmUvesszövetség. BUDAPEST, febr. 15. Az Országos FöldmUvesszövetség vasárnap Aszódon tartotta szervező ülését, amelyen mintegy hatvan község és falu képviseltette magát. A nagygyűlésen Meskó Zoltán elnökigizgató ismertette a Szövetség céljait és hangsúlyozta, hegy a falu népének nem szabad tétlenül nézni az eseményeket. A Szövetség a falu társadalmának érdekeit védi, azokért küzd. A nagygyűlés táviratban üdvözölte Horthy Miklóst, Rubinek Gyulát és a ket Szabó Istvánt. Lemondott a svéd kormány. STOCKHOLM, febr. 15. (M.T.I.) A svéd kormány lemondott. Ujságirók a iondoni konferencián. BÉCS, febr. 15. (M. T. I. magánjelentése. A Oaily Mail jelenti, hogy a londoni konferenciára kiküldölt újságírókat e hét végére- várják Londonba, Mintegy kétszáz killföldi újságíró érkezésére szamitanak. Idejekorán biztosítsa magát jegyekkel, mert Mattyasovszky, Takács Ily, André León, Dán Norbert, BftSváry Géza és Solymossy Sándor szerdán utoljára lépnek fel a SZÉCHENYI-ROZIBAN! Előadások 5, 7 és 9 órakor. Telefon 16-33.