Szeged, 1921. február (2. évfolyam, 25-48. szám)

1921-02-04 / 27. szám

SZEOEO Elégedetlenek a háziurak a lakásrendelettel. SZEGED, február 3. (Saját tudósítónktól.) Még nem jeleni meg hivatalosan a hkás- és bérrendelet, de már az eddig kiszivárgott hírekből megálla­pítható, hogy a rendelet minden te­kintetben méltányos lesz. Mert mig egyrészről a háziuraknak megadja a korlátolt felmondási jogot es eseten­ként a lakbéremelési jogot is, ugyan­akkor megvédi a lakókat is a házi­uri önkényeskedéstől. Szóval a ren­delettel, ha a forgalomba horott hí­reknek és miniszteri nyilatkozatok­nak megfelelő lesz, mindenki meg lehet elégedve, még a kiuzsorázott, elszegényedett és a tönk szélén álló háziurak, sót még az eddigi alacsony lakbérek mellett megvagyonosodott lakók is. Bár igy vélekedünk, bár á megelégedést hirdetjük, hogy mégis meniesek legyünk minden elfogult­ságtól, munkatársunk felkereste hiva­talos helyiségében a háziurak szövet­ségét és ott az egyik tekintélyes szegedi többszörös háztulajdonost megkérdezte a készülő rendeletről. A háziúr a következőket mondotta: — Ha az ujságközlemények he­lyesek, ha a rendelet tényleg olyan lesz, amilyennek írják, ugy akkor kijelenthetem, hogy a háztulajdonoso­kat semmi esetre sem elégiti ki. Akkor, amikor mindennek az ára százszorosan, sőt ezerszeresen emel­kedett, akkor nem lehet a házinrak szemét holmi ötven százalékkal ki­szúrni. Ha megviselt is bennünket a korlátok közé szorított idő, de még sem vagyunk útszéli koldusok, akik hálás szavakkal adóznak az ölükbe dobott fillérekért. A felmon­dást ma mar nem lehet tovább korlátozni, tessék elgondolni, hogy ez nemcsak a háíiurak, de a lakók szempontjából is káros. Sok lakó van, aki szívesen elhagyni lakását, de nem lehet, mert máshol nem kap — ha csak ezreket nem fizet — uj lakást. A szabad lakásfelmondással megszűnik az a sok visszaélés, ami ma tapasztalható és feleslegessé válik egy sok bajt és kellemetlen­séget okozó hivatal: a lakáshivatal. Az üzlethelyiségek bérét szintén nem lehet hivatalból megallapiiani. itt is a szabad emelést kértük és kérjük ma már, mint megszervezett ' tábor, itt Szegeden és szerte az országban. Eddig a háziúr. Szerettük volna ezzel a nyilatkozattal — amelybűi kiérzik a többszörös háztulajdonos „méltányos" panasza — felkeresni Szeged minden lakósorban lévő boldog polgárát, de nem tettük, mert utóvégre mi is lakók vagyunk és igy nem tehettük ki magunkat annak a veszélynek, hogy a nyilat­kozatot nekünk tulajdonítva, rajiunk verjék ei a port azok, akik boldo­gok, hogy lakhatnak mát. házában, a szenvedő és nyomorgó háziurak nagy örömére. RÉOI VAQY TÖRÖTT ARANYAT EZÜSTÖT BRILL1ÁNST HAMIS FOGAKAT ÓRASZERKEZETET EZÜSTPÉNZT ÓRÁKAT Szeged, 1921 február 4 Mentelmi és összeférhetetlenségi ügyekkel kezdődött meg a nemzetgyűlés. BUDAPEST, február 3. (Magyar Távirati Iroda) A nemzetgyűlés mai ülését három­negyed 11 órakor nyitotta meg Ra­kovszky István. A mult ülés jegyző­könyvének hitelesítése után bemu­tatta a miniszterelnök átiratát, mely­ben értesiti a nemzetgyűlést, — amely szerencsekivánatát tolmácsolta a kormányzónak — hogy a kor­mányzó őszinte köszönetének adott kifejezést. Bejelenti, hogy Hermann Miksa és Szijj Bálint sürgős inter­pellációra kének és kaptak engedélyt. A sürgős interpellációkra egy órakor tér át a Ház. Ezután Paczek Géza a házszabá­lyok 188-ik szakasza alapján kér szót és bejelenti mentelmi jogának megsértését. Amikor Kunhegyesen a kisgazdák vacsorán voltak a kis­gazdapárt vezetőjénél, másnap letar­tóztatták a kunhegyesi kisgazdákat és két hétig pincében zárva tartották őket. Nyilatkozatot írattak alá velük, hogy ők kommunista-összeesküvést tervezlek. Kél hét múlva felhozták őket a Margit-körúti fogházba és csak hosszas utánjárással sikerült őket kiszabadítani a fogházból. Azon­ban most is kommunista-vád alatt állanak. Elnök az ügyet kiadta a mentelmi bizottságnak. Rassay Károly tett ezután össze­férhetetlenségi bejelentést gróf Sigray Antal tlien, mert Sigrayt kinevezték Nyugatmagy^rország kormánybizto­sának. A bejelentést az összeférhe­tetlenségi bizottsághoz tetiék át. Következett a napirend: a kor­mány bemutatkozása fölötti vita folytatása. Belvárosi Mozi 582. Pankovics János volt a vita első szónoka. Az ülés folyik. -^nj^nj^Tj^ uT.ui-uiTjyiri-'i Gázsiemelést kérnek a kóristák. — Társulati gyűlés a színházban. — SZEGED, február 3. (Saját tudósítónktól.) A színház férfi kardalos személy­zete, tekintettel a nehéz megélhetési viszonyokra, fizetésemelést kért Pa­lágyi igazgatótól, azzal, hogy ameny­nyiben az általuk kért emelést nem kapnák meg, ugy kénytelenek lesz­nek más megélhetés után nézni. Palágyi igazgató ez ügyben ma társulati ülést hívott össze és a gyűlésen ösmertette a kardalosok kívánságát. Súlyos helyzetüket mél­tányolja azonban a jelen körülmé­nyek között nem áll módjában kellő­képpen orvosolni. A színház óriási deficittel dolgozik és igy csak egyet­len módon lehet a bajokon segíteni: kérni kell a tanácstól a helyáreme­lést. A szegedi szinház helyárai ma a legolcsóbbak az országban. A tanácsot arra kéri, hogy adjon neki szabad kezet a helyáremelés kérdé­sében, nem fog visszaélni ezzel, a helyárakat ugy akarja megállapítani, hogy a közönség ne érezze az eme­lést, de a nyomorban tengődő szí­nészeken csak igy lehet segíteni. A mult hibája, hogy a szegedi szin­ház a legolcsóbb az országban és ha némikép emelheti a helyárakat, ugy akkor szó lehet nivóemelésről is. Ma csak egyféle megoldást talál e kérdésben. Az emelés, amit ad­hat, heti két egység (harminc ko­rona) és kéri, hogy amíg a helyzet valamiképp változik, addig tűrjenek a tagok, kik ma nem napszámosai, hanem robotosai a nemzetnek. Több hozzászólás után a társulat tagjai elfogadták az igazgató indít­ványát azzal, hogy a fizetésjavitás ne csak a férfi, hanem a női ta­gokra is kiterjesz essék. A nyomorgó színészeken tényleg segíteni kell és a városi tanács bi­zonyára nem fog elzárkózni a szín­igazgató helyáremeléíi kérelme elől, ha biztosítékot nyer arra nézve, hogy a jövedelemtöbbletet tényleg az arra elsősorban rászoruló kóristák és se&édszinészek kapják. 13-33 a SZEGED telefonszáma GUNNAR TOLNAS Prometheus I. rész: Hétfőn, kedden és szerdán. II. rész: Csütörtök, péntek, szombat. Minden előadáson FU.MREVÍL Fellépnek: Virágh Ferenc, Szentiványi Kálmán Komlóssy Emma és Da los Olga Tört aranyat, veszek. Javitások pontosan eszközöltet­nek. HAKASZTI ANTAL arany­műves, Kossuth Lajos-sugárut 21. 03 SCHILLER J. aranyozott áruk, templom- és palota­diszletek képkeret ipartelepe 550 sxeaeo, ISKOM-Q. I*. PSARtDTtlVBAEJNT elsőrendű autójavító műhely 44 elvállal motor, szántógép és autók javítását. KitUnó triss autököpeavek minden színben kap­hatok olcsó áron. Párisi-Mlrut 41. Kossuth Lajos-sugárut 33. Ti-n 4-nMeUleP5 o'"6 árak! Kjllflr Schaífer Testvérek liliLUl Kossuth Lajos-sugárut 8. ELSŐRENDŰ KIVITEL I kö,% Szeged VHRGHMIHH£Y„na; felelőn 4fi9 6 Aradi-utca 4. Mindennemű kötéláru, zsineg, zsák, ponyva, szí "lekötö­ző fonalak és háló gyári áron Kapható. Szegedi kis tükör. Ez is farsangi? SZEGED, február 3. Itogy előkelően fejezzem ki magam : a budapesti Széchenyi-bál és a szegedi regatta bálja szerint benne vagyunk a farsangban. Ezt nagyon sokan tudhatjak jobban, mint például én, viszont vannak, elegen, akik az igazságot is csak ugy hiszik el. ha leírva látják. Tehát: áll a Farsang és áll a bát. Azokat a szemkáp­ráztatón pontos adatokat feltáró riport­jaimat biztos értestilésem szerint már unja az uzsonna-vacsorázó olvasó s ezért csak amolyan farsangos nagyvonalúsággal soro­lom föl, hogy itt. Szegeden, van mondjuk tiz egyesület, tiz sportklub, öt nő- és leányegylet, kilenc szövetkezet, három kaszinóféle és öt család, ahol számon­tartják a farsangot és indíttatva érzik ma­gukat a soronkivüli farsangra. Ez összesen — számold meg kérlek mennyi. Én csak azt tudom, hogy majd minden nap ropják a jó vanszteplit a kurzus hivei és a csár­dást a guidék. Nappal azonban minden csendes. Teg­nap lágy szellő fütyürészet felettünk, mint az utcai gyerek, ma már ugy szemetel a köd vagy mi az arcunkba, mint a régi jó öreg Bioskópban a büdös szagosviz, amit szivattyúval spricceltek belénk. Az üzletek kirakatában karácsonykor csingi-lingis zöld fák, húsvétkor a tojást tojó nyulak bigy­gyeszkednek és ha nem akarjuk is, eszünkbe jut az ünnep. Farsangkor azéit nincs semmi a kirakatokban, mert nincs mit kitenni. Ugye ismerik kérem a legkisebb szegedi oki. tánctanárt? Ez beférne a kirakatba, mint élő reklám, de egyedül nem tud és nincs magához méltó partnere a -R- tánc­ban. (A dominó, az nem tánc.) Én kez­dem is azt hinni, hogy a farsang nem üanep. Lehet különben, hogy a Tiszásnak, meg a "(assosnak az, de rajtuk kivül pél­dául, (hogy mégis csak riporteri természe­temet kielégítsem, mert ez az elemem, söf az elemiben is már riportokat irtum magyar dolgoza nakésfélvagy2fölénél sohasem volt rosszabb) szóval rajtuk kivül kivel is beszél­tem. A cigányokkal (zenészek), akik azt mond­ják, hogy az idén kevés a bál. Nagyon saj­náltam őket. Aztán beszéltem a frakk­tulajdonos férfiakkal, akik mindennel meg vannak elégedve, csak a ruhavasaitatási költségedet sokalják. Minek gyűrik össze ? Beszéltem a hölgyekkel. Kevés a táncos. A pincérek olyasmit mondanak, hogy sok az eszkimó és kevés a fóka. A meny­asszonyjelöltek hiába várnak a tavaszra és a vőlegények barlangjaikban szunnyad­nak, mint a medvék. Ezek mind hiteles adatok. Ezek nyomán bárki szabadon el­indulhat városunkban mulatni. Csak éjjel lessenek vigyázni, mert sötét van és ilyen­kor történnek a farsangi tréfák, amikről eddig alig irtunk. De ezek a viccek rosszak. KGRZO-IYÜŰZI Csütörtökön, február 3-án TIH-MINH. IV. rész. 6 felvonásban. 3 epizódban. Tizedik epizód: 13-án, szerdán. Tizen­egyedik epizód: A 29. számú okmány. Tizenkettedik ep.: Az igazságszolgáltatás. Főszerepben: < REMIÉ CRESTÉ {JUDEX). Előadások kezdete: hétköznap fél 5, negyed 7 és 8 órakor, vasárnap 3, fél 5, negyed 7 és 8 órakor. DDA M FTHPÍTC pész hétfős, kedden, szerdán, lIvUl'lC 1 nCUü H. rész csütörtök, pénfek, szombat a Belvárosi moziban BÜtOSilM ÓtTeMl jetTOt!!!

Next

/
Oldalképek
Tartalom