Szeged, 1921. február (2. évfolyam, 25-48. szám)

1921-02-12 / 35. szám

SZEOED Szeged, 1921 február 12. Kész uj lakásrendelet Átszervezik a takáahivatalt. — Cuk az uj épületek ét épületrészek exabadulnak fel az eddlfi mefkötőttaéf alól. — Meny- i nyl»el emelhető a lakbér? { BUDAPEST, február II. (Magyar Távirati Iroda.) Az igazságügyminisztériunban szakértekezlet volt Tomcsányi Vilmos Pal einöklésével, melyen a kiadandó lakásrendeletet tárgyalták. A rende­let főbb intézkedései a következők : A rendelet értelmében a lakás­hivatal a jövőben mint közigazga­tási jellegű szerv íogja az igény • bejelenlésehet felvenni, az igény­jogosuliságot meghatározni, a rekvi­rálások ügyébeit intézkedni; a há­rjm felebbviieii tanács pedig mint felsőbb lakásügyi hatóság fogj i a fjlebbezésekat átvizsgálni. A lakókra vonatkozó eddigi meg­kötöttség általában fennél. Csak az uj épületeket és épületrészeket sza­badítja fel ez alól. Uj epitkezés cimén azonban senkit sem lehet lakásából kitenni. Igényjogosultak elsősorban a menekültek, azután az áthelyezed tisztviselők, az uj háza­sok s vcgül aiok, akik önhibájukon kivül estek cl lakásuktól. Az igény­jogosultaknak maguknak kell a la­kást felkutatni. A háztulajdonost annyi kedvezményben részesíti a rendelet, hogy amennyiben a iakó elhalálozik, elutazik vagy felmond, a tulajdonosnak joga van a rekvirá­lást kérő igényiők kftzill kiválasz­tani azt, akit őóhaji.Ldkástcsak aia­' ásigazolvánnyal birók igényelhetnek. Következő cselekben lehet lakást ekvirálni: egész lakás csak akkor ekvirálható el, ha üresen áll és .enkisem lakik benne. Villákat és kastélyokat csak akkor lehet el­ikviralni, ha azokat rendszerint jérbeudják és ha sem a íulajdoncs, •em kőzve.len tokon nem lakik Knne még a nyári hónapokban ;em. Elrekvirálhalók azok alakások, amelyekkel a tulajdonos vagy bérló izérkedik, vagy melyben 1920 feb­uár 1-je óta lakásigazolvány nélkül akik valaki. Internálták lakását csak ikkor lehet elrekvirálni, ha a lakás nternált tulajdonosa csak magá­nosan lakolt ott; ha családtagja /agy közvetlen rokona lakik ott, lem lehet elrekvirálni. Elrekvirál­fiatok szok az üzlethelyiségek, melye­ket a tulajdonos, vagy bérlő zárva tart azért, hogy az árukra vonatkozó hatósági intézkedéseket kijátsza. Ha valakinek több lakása van, egyik slrckvirálható. Ha valaki nem akar albérletbe kiadni olyan lakást, amely 1918 óta albérletbe volt adva, laká­sának ez a része szintén elrekvirálható. A szobaigényt a következőképen Szabályozza a rendelet: M nden felnőtt, önálló kei esettel biró egyénnek két szoba jár. Az ér­telmiségi pályán levők : orvos, mű­vész, stb. ezenkívül egy harmadik seobát. mint dolgozószobát igényel­het. Minden további felnőttet egy szoba iilet meg. Két gyermeknek egy szoba jár. A házbéremelést a rendelet a kö­vetkezőkben szabályozza: Az 1917. évi lakbért eddig 30 százalékkal emelték. Ezután az 1S17. cvi felemelt lakbért további 50 szá­zalékkal emelheti a háziúr, amihez hozzá keli számitani a közüzemi költségeket. A köztisztviselők, nyug­dijasok, özvegyek és rokkantak lak­bére c»3k 30 százalékkal emelhető. A rendelet megengedi, hogy a va­gyonos és nagyjövedelmű lakók lak­ibéré a háztulajdonos a rendeletnél magasabb arányban felemelje, dt az emelés nem lehet több 100%-nál, .. Belga katonaszökevény szegedi holland álhadnagy Budapesten is nagy szélhámosságokat követett el. — Frederik Bloeen az igazi neve. — SZEOED, február 11. (Saját tudósítónktól.) Nem csekély feltűnést keltett nálunk a mult héten annak a szélhámos holland álhadnagynak az esete, aki Grorelius van Disauser néven mutat­kozott be az illetékes hatósági sze­mélyeknek és nagy bőbeszédüséggel azt adta elő, hogy a holland gyer­mekakció ügyében jött ide és azon fáradozik, hogy minél több szegedi gyermeket vigyen üdülni Hollandiába. Különösen dr. Wolf tiszti főorvossal és dr. Orkcnyi Ede táblabíróv á, a fiatalkorúak felügyelő hatóságának elnökével voltak "sűrűn tárgyalásai, de ezek az urak csakhamar gyanút fogtak a holland gyermekbará tai szemben. Feltűnt nekik, hogy a had­nagy urnák nagyon primitívek áz általános ismeretei, a nevét is alig tudja leírni és főleg az keltett bennük gyanút, hogy minden üdülésre ki­jelölt gyermek után 300 korona lef.zetését kérte a költségek meg­térítésére. Dr. Wolf erre telefonon érintke­zésbe lépett Fledderus budapesti holland főkonzullai és megkérdezte tőle, hogy ismeri-e a Szegeden levő katonatisztet. A fökonzultól azt a megdöbbentő választ kapta, hogy Disausert nem isn eri, neki semmi­féle megbízást nem adott és miután Budapesten is nagy szélhámosságo­kat követtek el a holland gyermek­akció cégére alatt, az a gyanúja, hogy a Szegeden működő szélhámos követte el Budapesten is a vissza­éléseket. Ezek után már a rendőrség lépett akcióba. Az álhadnagyot tisztiszol­gájával együtt letartóztatták és Balázs csoportvezető egy detektív kíséreté­ben felszállította Budapestre. A fő­városi államrendőrség nyomban meg^ állapította, hogy a holland álhadnagy tulajdonképen Frederik Bloeen belga katonaszökevény, aki a legváltoza­tosabb francia, belga és holland álneveket szokta használni és aki a magyar gyermeküdülési akcióba kap­csolta bele a maga szélhámos egzisz­tenciáját. A belga katonaszökevény, aki holland állampolgárnak adta ki ma­gát, uton-utfélen azt hangoztatta, hogy hollandiai hivatalos közegek küldték Magyarországba a gyermek­üdülési akció fejlesztése és to­vábbi kiterjesztése érdekében. Buda­pesten sorra járta az iskolákat és előadta, hogy a gyermekvédő liga üdülési akcióján kivül ujabb, na­gyobbszabásu akció indult meg Hol­landiában a magyar gyermekek ér­dekében és öt bízták meg az uj akció vezetésével. Felszólította az iskolák igazgatóit, hogy írják össze intézetükben azokat a gyermekeket, akik üdülésre szorulnak és szedje­nek be tőlük fejenkint 200—200 ko­ronát összeirási költség cimén. Kö­zölte az igazgatókkal azt is, hogy Szegedre és Belgrádba kell utaznia hasonló megbízással. Ha visszatér, mindjárt viszi is magával a gyer­mekeket Hollandiába. Az igazgatók szorgalmasan szedték össze a 200 koronákat és várták a kiküldött visszatéré ét. Frederik Bloeen ezalatt más irány­ban is működött. Számos kliense akadt a kávéházakban, ahol protek­cióját kérték. Egyik ügyfelével, egy gazdag pesti kereskedővel az Abbá­zia-kávéházban tárgyait és kérésére mindjárt levelet is irt Fledderus fő­konzulnak a kereskedő érdekében. A levelet ügyfele szemeláttára be is dobta a levélszekrénybe. Körülbelül nyolc nappal ezelőtt kapta meg Fledderus főkonzul a különös leve­let, mely a megszólítás után tele volt értelmetlen, zagyva szavakkal és' olvashatatlan ákombákomokkal. Az értelmetlen levelet, mely az Abbázia-kávéház levélpapírján Író­dott, a holland konzulátus átküldte a főkapitánysághoz, amely megindí­totta a nyomozást. Az Abbázia­kávéházból kivezető fonál elvezette a detektiveket az iskolához, ahol kiderült, hogy nagyarányú szélhámos­ságról van szó. Az igazgatók közlése alapján a. budapesti rendőrség táv­iratozott Szegedre és Belgrádba, hogy az ottani rendőrség kerítse kézre az állítólagos holland megbízottat. Mire a budapesti távjrat Szegedre érke­zett, itt a szélhámos mfir hurokra került és csakhamar Budapestre szál­lították. A budapesti rendőrség megállapí­totta, hogy egy 20 éves, vakmerő nemzetközi szélhámossal van dolga és megtett minden intézkedést, hogy igazi nevét és #lőéletét megállapítsa. A csaló eleinte tagadni próbált, de amikor Fledderus főkonzul megje­lent a rendőrségen és Andrejka fő­tanácsos jelenlétében kikérdezte állí­tólagos honfitársát, bevallotta, hogy szélhámos és hogy nem is holland állampolgár. Most a budapesti állam­rendőrség fogházában várja további sorsát. Budapestre '12,000 kor. Megrendelhető Káráac-ntca 13. az., II. udvar, ajtó 1. Telefonok: 808 és 765. Bérautó TEiEFOH: Igazgatóság 455. KORZO-MOZI TEiEFON: Pénztár 11-85. Csütörtöktől vasárnapig Csütörtöktől vasárnapig A szezon legnagyobb szenzációja! A német filmgyártás remeke: Kalandordráma 5 felvonásban. A főszerepeket = PAUL WEGENER POLA NEGRI HARRY LIDTKE LUBICS ERNŐ látszik. FlnüH^cnlr 1íotíIoío • hétköznapokonfél 5, negyed 7 és 8 órakor. E,lUdUabOK Kezqeie . vaaAniap 3, W s. negyed 7 és a órakor. Belvárosi Mozi Telefon: 258. I. rész vasárnaptól keddig. Azonkívül minden előadáson FilmrevUl BALOGH BÖSKE, GALLAY NÁNDOR, MARTON GÉZA, a Revü Szinház tagjai A Szilveszter operettje összes táncduettjeit és énekszámait és aas magánszámokat adnak elő. hm II. rész IS. 17. Azonkívül minden előadáson FilmrevUl BALOGH BÖSKE, GALLAY NÁNDOR, MARTON GÉZA, a Revü Szinház tagjai teljesen uj magánszámokat és táncokat adnak elő. Uj műsor! Uj műsor! Rendes helyárak! Szakadás a román szocia­listák sorában. BÉCS, febr. 11. Az Arbelter­zeitung je'cnti: A román szociiiuia. pártok központi tanácsának ülésén, amely negyednapja folytatja tárgya­lásait Bukarestben, megtörtént az előrelátott szakadás. A kommunista baloldal azon indítványára, hogy feltétlenül csatlakozzanak Moszkvá­hoz, 18 szavazatot adtak le, mig a demokraták melklt c>ak 8 képviselő foglalt állást. A párt hivatalos lapja Socialisul a kommunisták kezén marad. KLASSZIKUS ÉS JELMEZES Táncmaíiné február 13-án, vasárnap délelőtt 11 órakor a Korzó-Mozibsn B. Jakabffy Rózsa növendékei gyönyörű jelmezekben szóló- és pantomim-táncokat = mutatnak be. = Csányi Hátyfts zongorázik. Jegyeket a mozi pénztára ámsitja. Dollár, Dinár, iei, valamint az összes idegen pénzek beváltása és eladása. Tőzsdei megbízások Schaíz Jenő bank- és árúbizományos tUltmtn-utca 5. sz. Telefon 16-83 734

Next

/
Oldalképek
Tartalom