Szeged, 1921. január (2. évfolyam, 3-24. szám)
1921-01-30 / 24. szám
SZEOED Szeged, 1921 te^niár 4. KÖZGAZDASÁG. A Szeged-Alföldi Takarékpénztár közgyűlése. A Szeged-Alföldi Takarékpénztár R.-T. f. hó 27-én tartotta ezévi rendes közgyűlését Pálfy Dániel nemzetgyűlési képviselő elnökletével. A közgyűlés az igazgatóság jelentését, valamint a zárszámadásokat elfogadta, jóváhagyta és a felmentvényt ugy az igazgatóságnak, mint a felügyelőbizottságnak megadta. A közgyűlés elhatározta, hogy a 156.449 korona 03 fillért kitevő tiszta nyeréségből osztalék fejében 6 százalékot, azaz részvényenkint 12 koronát fizet a mai naptól kezdve. A osztalék-szelvények Szegeden az intézet pénztáránál, Budapesten a Mercur Váltóüzleti R.-T. főpénztáránál, Berlinben a Bank für Haiidel- und Industriegesellschaft pénztáránál, Wienben a Bank- und Wechselstuben Aktitngesellschaft Mercur pénztáránál és Debrecenben az Általános Forgalmi Bank R.-T. pénztáránál kerülnek beváltásra. A Duna -Ti&zaközi osztaléka. Mint értesülünk, a Duna-Tiszaközi Kereskedelmi R.-T. igazgatósága első üzletévi mérlegét megállapította és az igazgatóság megfelelő tartalékolások után 7 százalék osztalék megadását fogja a közgyűlésnek javasolni. nAKoitiyBALim elüórendü autójavító műhely 44 elvillal oiotor, fzintógép é» autók ja itóait. Kjtúnó friss autókupeayeK műiden szinben kaphatok olcsó áron P&riai-körut 41 = Kossuth Lajos-sugarut 33. ^errrrfTfrrr^rfrr*rrrrrrrfry 13-33 a SZEGED telefonszáma Szerkesztik: Or. SZILASSY CÁSAR «• VtMES EH»é A szCTkcí/tésírt telelós: Or. SZILASSY ctSAR. Laptulajdonos: .SZEOED' lapkiadóvlllaUt r.-t *r**rr*YYvrrrvrrrrrrrvrrrvv magas napi áron veszek Tört aranyat és ezüstöt óra- és ékaserjavltást jótállás mellett tek. 77 Mint Dezső Mérey - utca 5/a. Tudatjuk a n. é. küzflns^Cüiel, hogy az ipartesÉrtesités. Iüj,,u sMJiÍHXlilyim* határozata alapján <B mltsralüktt mlndta p<atakea dilatto 1 •rát«l aarva tartjak. Tisztelettel A azegedl fényképészek. Legjobb óra. ekszerjavitó műhely Törött aranyat, ezüstöt, arany, ezüst pénzeket, régi órákat mindenkinél magasabb árban vesz CSŐRI PEREDC, ÓRÁS Kárász-utca 16. sz. ose ff01- és férfikalap guftrtó! tiZINQCR ODOfl Szeged. Kárász-ntca 8. (Udvarban). Vállal minden e lukmába vágó launUkat a iafutoM divat martat, luttnyos inti 19 Saját magának ellcnsege, ha ntm első kézből U.,tnf<it ezért ketesse fel veszi ouiorai, HEIMANN ENDRE müasztalost, ahol a legolcsóbban vehet hálószoba bátorokat BA.«tya-utca X Kultúrpalotával szemben. tiIn teiMinbo! TRfl-Ufl 1 Twppiata. óvár: WszB't %isá«l ICn*Vnj, ts kíWhiléte saitok l.pMí túró, taftal. sonka és háti liMes frí-1 Wgortak áUandAofi kaphafWí Élelmiszerüzlet itH Jó falaihoz44 Hájról szemben 9 Sznres párti u«á«t Ur PeterfTy Ferencná, Ketemen-irtca >0. FARKAS FERENC é>6- ás művirác slrkoazoru üzlet* SZEGED, TAKARÉKTÁR-UTCA 8. SZ. Csongrádi Takarék- -rr— penzör aj pLotá^i 48 TELFFON SZAM: 9—41. 2ft korona Zvack Royal oavallér palack COjnáC, lammkoi rum Ittene tOO kor Gotischlig demeríira A Verv old brazilia rum, üottschhg llkőrdk, .Diana* sósborszesz- KROÓ szeszüzletében Valéria-tér. &> Telefon IS-'Ü) M ílutttas! ^ítSi-^t ui lemezek. zseblámpák kophatók. |avfló Sáiior S. tára kizárólag Kiss D.-paloto (Kiss-utca). Hintók raktáron,g$E esi, <jyimölcsszállitó szandlauter, bórfedeles. BALOOH OYULA kínára Polgár-utca 23. szám. , BUTO RÁRUHÁZ MÁTÉ tS HUBERT műbútorasztalos é« kárpitos műhelye Oroszló -utca 21. su7 Tcleton 11-73. Megnyílt J.KSS! utcai épüle- QfifS Tónn. vendéglősme»tében, ahol ÚlllU JúllUfi kezdte bor, sör és pálinka nagybani és kicsinybeni árusitá«át. RIZS kapható kifogástalan minőségben, eredeti olasz zsákokban, kilogramonként 67 koronáért. Nagyobb tételeknél árkedvezmény a Szegedi Kirendeltség raktáriban, udvar, li.il ajtó W Telelőn II -73. Magyar-Olasz Bank Rt. szegedi fiókja w Vőrösmarty-utca 5, Kaszinó épfllet Telefon: 17-15 és 12-99. AtaptSke: . 350,000.000 K. Tartalíktöke: 243 000 000 K. Elfogad betéteket könyvecskékre s folyószámlákra. Teljesít mindennemű bankműveletet. Képviselet a világ minden részében. Külföldi átutalások, tőzsdei megbízások, külföldi pénznemek s váltók vétele és eladása. Safe-rekeszek bérelhetők. Jlidmérlejekef, 1 drb. 500 kilóra és 1 drb. 50 kilóra hasz álhatót, lehetőleg tolósullyal keres megvételre a HŰTŐHÁZ ÉS ÉLELMISZERSZÁLLÍTÓ R -T. Szeged Városi iroda: Vörósmarty-utca 5. szám. INASOK felvétetnek! Jelentkezés délelőtt 9—12-ig. Ugyanott egy négykerekű kézikocsi eladó és egy nagyobb négykerekű kézikocsi megvételre kerestetik. «i SCHEINBERGERsPOPPER bőrgyár, Zsótér-utca 5 szám alatt. „Hfl-Hfl" cipőáruház Mm-m 12. namv i m - « Címre kéreai m figyelni I • Olcstf árusítás a U4I clkkekkea. alf a kémiát tart. 450.100.750.Mielőtt cipőszükségletét beszerzi, kérjük kirakatainkat megtekinteni! Női posztó comód cipő K 140.Női posztó, magas fűzős cipő bőr borítással . fi Női comód, házi félcipó v Occassiós férfi box fűzős cipó francia formában w Gyermek, erős barna Itix kézi szegett iipö Sz 36-27 30_ K S*.— 720.- 7S0Se 31- a K 90UGyermek, er&s (ekete kézi szegeit tipö SzAm 26—27 3H—30 K "" W- 4HU— SzAm 31—32 ;»-34-i|; K 4ÖU- 470.— Oodvear magas férfi, valamint ní» n estélyi cipik fstélyi na«y váhsztíkban kaphatók. ?I9 Z SAK, SHNEG, PONYVA és gazdasági kötéláru a legjutányosabban beszerezhetők HESSER LAJOS cégnél Feketesas-utca 24. sz., Kölcsey-udvar. Telefon 13—57. MESNYILT FODOR GYULA rövidáru nagykereskedése. Gyári raktár rövidárukban ss és szövöttárukban. s= 76 Vlazonteladék legolcsóbb bevásár=s= tásl forrása. Feketesas-u. 17, Kigyó-utcai oldalon. Darálásf, őrlést azonnal végez Schmidt-malom Vásárhelyi-sugárut 74—76. szám. Nappali flzeml ss Nappali üzemi Mindenféle IDEGEN PENZEKET vesz és elad a Szegedi Merkur-Bank Feketesas-u. 16. Qarnbryms-Buffcl inellstt. Telefon 15—47. Szögi Gyula Fiai K&S Saseged, Kelemen-u, 3.g Telefon 794. órán belül L £ 4 J TELEFON: jó áron eladja fi 3 i Cl 4QAQ földjét, üzleféf Jöüö vagy egyéb f/S-Q-j nAlQ ügynöki irodája, B£a0aniát IVUTlIdl Dűld Margit-utca 28. Ullmann és Seligmann ^ Nrnuetkó^i ssállitmánvoiási üzie'. rm "FI\rá 11 a I • Mmdesféie szátttmáiiyozást, átfköllbaésetet. beraldárorts^cat, eteáUivaildl. mrtáFokat, kíHteJi én behuukah e»«edélvek ekntózéaét a le^iutóftyosabb ttítételek raellea - ••• • ^ Speciális fwjia»w« Románia és Jugoszttvia felé. SzáHitási hivatal a Magyar Királyi Államvasutak részére. Központ: BUDAPEST, JÓZSEF-TÉR 8. SZÁM. Meghívó. A DUNA-TISZAKÖZI KERESKEDELMI R.-T. folyó évi február hó 8-án délelőtt fél 12 órakor üzleti helyiségében megtartandó rendes közgyűlésére t. részvényeseit meghívja. Tárgysorozat: 1. Igazgatóság jelentése az elmúlt üzletévröl. 2. Mérleg- és veszteség - nyereseg számla előterjesztés. 3. Határozathozatal az üzleti nyereségnek mikénti felosztásáról, valamint a felmentvény megadása tárgyában. 4. Az alapszabályok 23. és 28. §§-nak módosítása. 5. Igazgatósági és felügyelő-bizottsági tagok választása. 6. Esetleges indítványok. Jegyzet. (Alapszabályok 14. §-a) A közgyűlésen csakis az a részvényes vehet részt, aki a részvénytársaságnak legalább egy darab részvényé*, legalább 8 nappal a közgyűlés megtartására kittizött határnap előtt a hozzátartozó és még le nem járt szelvényekkel, valamint szeU vényutalvánnyal együtt a részvénytársaság pénztáránál, vagy Budapesten, a MagyarOlasz Bank R-.T. (V., Nádor-utca 16.) pénztáránál leteszi. Mérleg-Számla 1920. évi december hó 31-én. VAGY 0 N : Áruk K 897.753-04 Ingatlan .... K 559.594 02 Értékpapír . . . K 1,252.300 — Befizetések társas üzletekbe . . . K 1,245.930 — Géposztály . K 231.300 — Adósok .... K 15,857.664-40 Átmeneti tételek K 506 184*80 Összesen . K 20,550.726-26 TEHER: Alaptőke . . . . K 5,000.000 — Tartalékalap. . . K 31.609 — Hitelezők . . . K 14,664.334-61 Hadinyereségadótartalék . . . K 200.000 — Nyereség. . . • K 654.791 65 Összesen . K 20,550.716-26 Szeged, 1920. évi december hó 31 én. Az igazgatóság. 61 Megvúsg&Ita és helyesnek találta: A felügyelő-bizottság. DttauflraroTszát hírlap- és íryontdavállaiatnál Petóíi-s^árst 1.