Szeged, 1920. december (1. évfolyam, 90-114. szám)

1920-12-02 / 91. szám

SZEGED Saeged, 1920 december 2 Konferansz Csongor és Tündéről. SZEGED, december I. 1. Ma százhúsz éves lelt Vörösmarty Mihály. Költészete az örök férfiasság erejével és üdcségevel hat ma is. Mert ő a leginkább ferfiköltő a nagy magyarok közölt. Petőfi a szélvészes (ritkán szélcsöndes) fiatalság, Arany az alkonyi öregség. Vörösmarty férfile'két tette fel a költészetre és amikor a vén cigány órája ütött: összeomlott testtel és lélekkel temetkezett az összedőlt haza romjai közé. A Csongor és Tündét a harmincéves poéta irta: a férfikor elején. Már tu> volt az ifjúság első ábrándjain, első és utolsó reménytelen szereinén a szöghajú Eteike iránt, ha ugyan az ilyen szerelmen tul lehet a köliő, akinek legédesebb és legmámorilóbb bora a reménytelenség. Csongor és Tünde a férfikor nyitánya. Valóban, csupa zene. A szerelem és bolondság szimfóniája, az élet és halál minden hangszerére irva. Vörösmarty sokszólamú zenésze a magyar nyelvnek. Ó nálunk a hangok legnagyobb tanárja. Balassi tárogatója, Csokonai pászlorsipja, Berzsenyi harsonája után Vörösmarty polifon muzsikába kezd, pazar és kábító hangszinekkel dolgozik. E tekintetben még Petőfi lantja, Arany hárfája és Ady fekete zongorája se vetélkedhetik vele, aki korábrn a költők királya volt. Vörösmarty Csongor és Tündéjét a magyar Szentivánéji álomnak tekintik. Mi meghajolunk az avoni haltyu nagysága elótt, de ugy véljük, a Csongor és Tünde nyelvzenéje egyben még a Nyáréji álmot is felülmúlja: az andantéja lágyabb, olvadékonyabb, édesebb és légiesebb. Tündércipellők suhogása, gyöngyharmat hullása, ami itt néhanéha megszólal. Qyergyai Albert régi széphistóriája és a magyar népmese aranyszálaiból szőtte Vörösmarty színpadi regéje drámai szálait. De a régi széphistória és az ősi mese alakjai Vörösmarty világában újjászületnek: a végtelenségbe vetődik árnyékuk és szavaikban az Élet és Halál, a Szerelem és Szomorúság misztériuma zengbong, mint Fauszt doktor húsvéti harangja. És mint az elmés, nemes don Quijote mellett Sancho Pansája, mint a sóvár don Jüan oldalán a cingár Leporello ugy jönnek-mennek Csongor és Tünde hímes ösvényén Balga és Ilma, meg az ördögfiak, a magyar humor vaskosan reális, de jóízűen derűs, tenyeres talpas figurái. Én a legmélyebb filozófiát színpadi költészetünk gyérszámu remekei közül ebben az éüesbus és sirvavigadó drámai játékban találom. Ó, Madách is mély és nagy, talán többet is akar álfogni, mint ami a kulisszák közt elfér. Mindenesetre többet, mint amit a színházi tömegek eddig elbírlak. De a Csongor es Tünde kalmárja, fejedelme és tudósa a reménytelenség olyan szédítően mélységes és megrázóan hatalmas igéit hirdeti a világot jelentő deszkákról (ha az aktorok meg nem rövidítik), amilyeneket Aischylostól Lord Byronig alig hallott a színházba járó emberiség. Ezekben « jelenetekben Vörösmarty a legnagyobbat érezteti velünk, amit csak drámaköltj tudhat: érezzük, hogy a színpad kulisszáin tul az örök ég csodálatos és rejtelmes csiHagai tündökölnek. A bánatos és der«s mesejáték ezen a ponton a végtelenbe lendül, olyan régiókba, ahol szimbólummá lesz a valóság. Hallgassatok, ne szóljon a dal, most a viiág beszél, mint a költő maga mondja. A világ, a sors, az örökkévalóság... 3 A kilencvenéves színjáték ma este a szegedi deszkákra kerül. Reméljük, nem szenved hajótörést. Reméljük, nem törlik le teljesen a tündérpillangó hímporát, nem tapossák el egészen a mese gyöngyharmatát, nem törik le a költői édenkert fájának ezüstjeiét. És reméljük, hogy a publikum méltónak mutatkozik a Dr. Aigner Károly beszéde a növédelemról, mellyel a Szegedi Katolikus Nővédő-Egyesület karácsonyi kiállítását megnyitotta. magyar költészet egykori királyának látogatására. Mostanában sok mindent detronizáltank. De Vörösmarty Mihály ma is, örökkévaló élete 120-ik évében ott ül dicsősége trónusán. Csak annyi változott, hogy hódolóival együtt megértői is meggyarapodtak. Ma már nemcsak a Szózat költője ő, de a Gondolatok a könyvtárban, Az Emberek és mindenekfölött Csongor és Tünde poétája, övé a legszebb, legragyogóbb és legszínesebb magyar színpadi álom... JUHÁSZ GYULA. SZEGED, december 1. Mélyen Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Rendkívül kedves kötelezettségnek leszek eleget, mikor a szegedi Katolikus Nővédő-Egyesület megtisztelő felkérése folytán a mai magasszinvonalu karácsonyi kiállitást.megnyitom, mert ezáltal alkalmam nyilik, hogy pár szivbőljövő szót mondhassak nőkről a nőknek. Azt szokták mondani, hogy a férfi sorsa a nő. Én ezt az axiómát elfogadom, sőt még pár ujabb axiómával gyarapítóm és határozottan állítom, hogy nemcsak a férfi sorsát tartják a nők gyengének hitt kezecskéikben, hanem a haza sorsát. Az egész emberiség sorsát, sót a saját sorsukat is. Ha visszalapozzuk a történelem könyvét pár ezredévre, látjuk, hogy a nő kezdetben csak a hasznos háziállat szerepét töltötte be, akihez a teremtés koronája, a férfi csak bizonyos természeti törvényszerű szükségből ereszkedett le. Ez a ferde helyzet természetesen a nők lelkéből reakciót váltott ki és létrehozott egy másik ferde helyzetet, a feminizmust. A megalázott nő fellázadt s a rabnő uralkodni akart a zsarnok férfin. Nem vette figyelembe a természeti és hivatásbeli különbséget, nem egyenjogúsítani akarta magát a férfivel, hanem évezredes dactól elvakítva felül akart kerekedni. Ki akarta magát ragadni a rabszolgaságból és majdnem odasüllyedt vissza. A kommunizmus tüzével kacérkodott a feminista lepke s nem vette észre, hogy a minden szépet és jót elemésztő láng legelsősorban az ó szárnyait fogja lepörkölni. Nem vette észre, hogy a kommunizmus a kereszténység révén időközben már uxorrá vált nőt ismét eoncubinává süllyeszti. A nőkérdésnek ebből a két végzetes végletéből kivezető útjára akarok pár szóval rámutatni. Köteteket lehetne írni, de megnyitóm ketetében csak a szerintem legfontosabb momentumra térhetik ki. Mindig bizonyos rezignáltságo', sőt megütközést váltott ki belőlem, ha növédelemról hallottam, mert én a nőt olyan magas eszményi piedesztálon látom, hogyha minden nő tényleg erre a magaslatra trdna emelkedni, ugy a közönséges bűntettesek ellen való törvényes védelmen kivül más, társadalmilag szervezett védelemre nem volna szüksége. Sajnos, azonban nem minden nő képes megszerezni magának azt a tisztelelet, amely őt $r\t a magaslatra helyezi. Az a tisztelet, amely elég erős ahhoz, hogy a nő társadalmilag szervezett védelmét fölöslegessé tegye, még manapság is csak egyes szerencsés, vagy kiváltságos nőnek jut osztályrészül, de nem magának a női nemnek. A mai társadalom a nőre még mindig olydn sandaszemmel néz, mint a vérbeli arisztokrata-család arra az asszonyra, aki morganatikus házasság utján lett a család tagjává. De míg az ilyen asszony egy szerencsés császári vagy királyi kézcsók folytán a családba bevetté válik, addig általánosságban a* nő, dacára, hogy 1920 évvel ezelőtt szent Karácsony estéjén Istent hozott a világra, nem tudta az őt megillető tiszteletet elnyerni. A nő • által világrahozott Jézus a világot meg tudta váltani, a nőnek a helyzetét is megjavította, de nem tudta őt megváltani. Az isteni kézcsók, amiija Boldogasszony a fiától kapott, nem tudta a nőt az eszményi piedesztálra emelni, mert lerángatták onnan az emberek. Szándékosan használtam ezt a szót, hogy az emberek és nem a férfiak, mert a nők — tisztelet főleg a jelenlevő kivételeknek — maguk is olyan hibásak e téren, mint a férfiak. Hibáznak, mert nem mindnyájan találják meg a szivüket. Már pedig a nőt nem az esze teszi a férfival egyenrangúvá, bármennyire versenyképes is az a női agy a férfiéval, hanem a szive. Minden ember annyit ér, amenynyit a saját hivatásában produkálni tud. A nő pedig csak ugy tudja hivatását értékesen betölteni, ha minden cselekedetét a szivből kisugársó meleg szeretet irányítja. Ne méltóztassanak félreérteni, nem szerelmet mondtam, bár ez is a női hivatás egyik sokszor nagyon fontos terrénuma, de ez még nem a női hivatás teljessége. Szeretetet mondtam, amely minden nemes emberi érzés kútforrása. Szeretet, amely legelőször megnyilatkozik az édesanyával, azután az édesapával, majd a testvérekkel, rokonokkal és ismerősökkel szemben. De tovább megyek és olyan szeretetre gondolok, amely megnyilatkozik és itt már a szivnek és az agynak együttesen kell működni, — az idegenekkel és az elCIGARETTAhflvelljek 1 árusitása ujra papírok I megkezdődött Rákóczi-téren, Tábor-u. 2. papir nagybani árusitas. Weiszfeiler Mór !S1I lenségekkel szemben és legöntud*. tosahb alakjában a társadalommal, a hazával, sOt az egész emberiséggé szemben is. Ha ilyen szeretet fogja a nőket kivétel nélkül áthatni minden cselekedetnél s ha az érzés Öntudatot lesz. akkor a nők saját erejükből megszűntek tfn/nű£u£/tűJtellenségeivé válni, a rájuk bizott generációk szivébe belénevelik vagy belélopják ugyanazt a szeretetet s ha ez a sze> retet fogja áthatni a társadalmat, akkor természetszerűleg meg fog nyi. latkozni a nőkkel szemben az a tisztelet if, mely minden nővédelmel feleslegessé tesz. Tehát nemcsak a féifi sorsa a nő, hanem és ezt hangsúlyozottan jelentem ki. hogv a saját sorsának is az intézője. Sajnos, hogy az én teóriára megvalósuljon, ahhoz még sok uj, ilyen irányban nevelt generációra lesz szükség, addig pedig tényleg nem elegendő, hogy csak a törvények védjék a nőt. A nővédelem minden fázisát a bürokratikus állam megvalósítani nem képes, mert ezt nem lehet gépiesen keresztülvinni, ehhez is elsősorban szeretet és sziv kell s én most a jelenlevő szivekhez fordulok, hogy gyakorolják a szeretetet és mozdítsák elő a kiállítás sikerét és a nővédelmet. Anm»inf Aranyasszony Aranyamon? Arai]Jön! S Jön! i Belvárosi Moziba _ Szegedi kis tükör. Üzenet a borbélyoknak. A hajnyirás és borotvdtés árát tegnaptól fölemelték « borbélyok. . Eddig csupasz, kopasz voltam, Reggel, este igy loholtam; Se bajuszom, se szakállam, Nem volt nékem egy szőrszálam. Borbélyhoz ha reggel mentem S ott szorongtam jól bekenien, Addig vágott, addig nyúzott, Mig minden szál szőri lehúzott. Csattogott a vészes olló S fürtöm hullott, az a holló. A beretva serceg, villan S bajusz, szakáll ugy elillan! De ezután másként lészen, Tul vagyok a borbély-vészen. Emelkedtek, hej az árak, Agyő hát a beretvának! Eddig jártam bús csupaszon S nem volt benne semmi haszon ; De a borbélyt már nem állom S megeresztem a szakállom. S mivel pénzben még nem úszom, Nőjjön nagyra a bajuszom; A hajam a vállam' érje, Igy spórolok — egy ebédre. Borbély aram Isten veled, I Elhagy egyik csupasz feled. Már nem birom az uj árat S beállok — Juhcsz Gyulának, i 'áfát. I i