Szeged, 1920. december (1. évfolyam, 90-114. szám)
1920-12-01 / 90. szám
Szeged, 1920 december I. SZEOED HÍREK. ANDRÁS-NAP. Ma az Andoraknak és Andrásoknak, az Endréknek és Bandiknak névQnnepe van. A békevilágban egyhetes országos vásár volt András napja körül és a csaladi tűzhelynél élmot öntöttek, ha beesteledett. Ezen a napon vidám muzsikaszó, hangos poharazás és kfíszöntö járta (többnyire disznótorral egybekötve) az olyan hazaknál. ahol Andrások, valamint e név különféle válfajának viselői lakoztak. Ma már vége a régi bőséggel és vígsággal együtt a réti András-nap borozó és torozó örömeinek. Ámbár, ki tudja, szép csöndesen ma is megülhetik még a ködös november Utolsó napját az illetékesek. Az Andrások elegen vannak, nagyon is szép számmal, régi jó magyar .•rév ez még az Árpádok korából, dicsiséges és kevésbé dicsőséges királyok és hercegek nevezete, amely később a modernebb hangzású Andorra és Endrére változott. Andorás vitéz még az ősi magyar népmesében is szerepel, viszont Herczeg Ferenc kedves regénye, Andor és András révén a két ujságiró-tipus kapta meg a maga keresztnevét. — Ma ülésezik az árvizsgáló. Az árvizsgáló-bizottság tegnapi ülése sötétség miatt, illetőleg villanyáram hiányában elmaradt. Mint értesülünk, az elmaradt ülést ma tartják meg. — Hivatalon lapot ad ki a város. Hírt adtunk már arról, hogy a város egy hivatalos lapot akar csinálni. Az ügy már a megvalósulás stádiumához közeledik; a lap neve „Városi Hivatalos közlöny" lesz és szerkesztésével Újlaki Antal hírlapírót bizta meg a város. A lap havonként háromszor fog megjelnnni, de ha szükséges lesz, többször is. -- A ftcye'ml választmány. A fegyelmi választmány dr. Aigner főispán elnöklete alatt ma délután 4 órakor ül ismét össze. Ez alkalommal három tanitó ügye kerül tárgyalásra. — A szegedi direktórium a bíróság előtt. (Tizenharmadik nap.) Ma folytatta a biróság a villakifosztások ügyében a tanúkihallgatásokat. Egypár lényegtelen vallomás után dr. Turóczy Mihály tiszti főügyész kihallgatása következett, aki kárai elsorolása után a városi tisztviselőknek a direktóriumnál tett látogatása körülményeit mondta el. Akkor Udvardy fellépését mindenki terrorisztikusnak találta, mert az beszédében golyóval fenyegetőzött. Udvardy tagadja a neki tulajdonított kijelentéseket, a tanú azonban fentartja vallomását. Ifj. Fajka János és dr. Sóreghy Mátyás kihallgatása után Wagner Adolf főgimnáziumi tanár elmondja, hogy a kommün alatt kíinnt lakott Szatymazon. Igy alkalma volt megismerni Stéhlit, akit a nép nem szeretett; Walischt és Udvardyt. Czibulát a nép szerette, mert ő volt a legmérsékeltebb. A tanúkihallgatásokat holnap folytatják. — Aranyat, ezüstöt, drágaköveket magas árban vásárolnak Fisdier Testvérek ékszerészek, Kárász-u. 10. m Finelem! Fioelei! Kórházak, mosóintózelek, kereskedik! Háziasszonyok t 335 „MyTHOS 709" tisztító- és mosószer a budapesti árumintavásáron óriási sikert ért el. „MYTHOS 709" olcsóbb és jobb a szappan és zsirszódánál. Aki egyszer kipróbálja, annak örökös hívéül szegődik! Próbarendelést la felveaz a délvidéki vezérképviaelS1 „EXPORT" Kereskedelmi Részvénytársaság Sxeged, Dugonics-tér 8-9. azám. A Bábaképezdébcn nem tudnak operálni. Nincs vlz a városban. — Nincs szene a vlzmfltelepnek. segít a bajon, hogy a közvágóhíd készletéből fuvaroztat telepére egy vagon cséri kokszot, ami rosszabb minőségű szénnel keverten üzemképessé teszi a vízmüveket. Mindenesetre nagy kár és talán hibi is, hogy ezt a mérnöki hivatal már előbb nem tette. SZEOED, november 30. (Saját tudósítónktól) Helyiérdekű nyomoruságainknak egy ujabb állomásához érkeztünk ma. A vizinütelepnek ugyanis annyira kifogyott a szénkészlete, hogy ma reggelre a legtöbb helyen nem voltak képesek vizet szolgáltatni. Ez ujabb zavaroknak közvetlen oka az, hogy a MÁV hetenként két napon át szünetelleti a forgalmat. A vizmütelep már napok óta várja egy vagon tatai szénnek az érkezését, melynek késése most szinte végzetes következményeket okozhat. Hogy mást ne is említsünk, a Bábaképezde igazgatósága ma reggel art jelentette telefonon a mérnöki hivatalhoz, hogy a vízhiány következtében a legsürgősebb operációk at sem képesek végezni. A mérnöki hivatal egyelőre ugy Mint értesülünk, Buóez Károly gépészmérnök, fdmbori Lajos kíséretében ma Félegyházára utazott, ahol egy Salgótarjánban lévő bánya tulajdonosával szénvételről folytainak tárgyalásokat. A szén, mely 500 vagonra tehető, a legközelebbi vasúti állomásig teherautókon lenne fuvarozandó, de az ügylet lebonyolítása egyelőre még akadályokba ütközik. BérautóCíK Telefon 808 és 765. hüvelyek j árusítása újra papírok I megkezdődött Rákóczi-téren, Tábor-u. 2. CIGARETTA (tűzoltó laktanyával szemben) levő üzletemben. — Fekete Club Weiszfeiler Mór papir nagybani árusítás. = ÜCE^ICIICI IVIUI — Egybehívták az Ébredők választmányát. A Magyar Kurir jelenti: Ferdinándy belügyminiszter felkeresésére Szmrecsdnyi György, az Ébredők elnöke a központi választmány tagjait november 30-án délután 5 órára az egyesület helyiségébe értekezletre hivta egybe. — A közszolgálati alkalmazottak beszeriő-caoportja ezúton kéri tagjait, hogy az október hóra járó s esetleg más hónapokon elmaradt lisztjárandóságukat december 7-ig bezárólag annál is inkább átrenni szíveskedjenek, mert a csoport a lisztaaztás után azonnal m^ cikk szétosztását kezdi meg s igy aRtcor nem lesz abban a helyzetben, liogy lisztet is kiszolgáltathasson. ' x JÓKAI-FILM bemntatója a Korzó-Moziban Nagy sikerrel mutatta be tegnap a Korzó-Mózi a legújabb Jókai-filmet, A névtelen várt. A Corvin-filmgyár e felvételével nagy dicsőséget szerez ugy a magyar irodalomnak, valamint filmművészetünk nagy fejlettségének. Kiváló alakítást nyújtanak: Cartorisky Mária, Almássy Sári, Fenyvessy Emil, Lukács Pál, Törzs Jenő, Dénes Oszkár, kik teljes művészi tudásukat belevitték ebbe a kiváló darabba, hogy hüven visszaadják nagy mesemondónk, Jókai Mór gondolatvilágát, mely a legteljesebb mértékben sikerült is. Az I. rész még csütörtökig, a II. rész péntektől vasárnapig van a Korzó-Mozi műsorán. — Rendezik a fakioaztást. A közélelmezési hivatalhoz érkezett fa kiosztásának rendszeressége végett holnap utalványokat oszt ki a hivatal az igényjogosultaknak. Először sorszámokat adnak ki és megmondják a feleknek, hogy mikor jöhetnek az utalványaikért. — Igazoltatás! eljárás a rendőrségen. Az ismeretes belügyminiszteri rendelet értelmében ma kezdődött meg az igazoltatási eljárás, melynek során mindenki, aki az államrendőrség szolgálatában áll, köteles a kommün alatti szerepét ismertetni. — Kinaiak őrzik a Kremlt. Berlinből jelentik: Az Isvestia közlése szerint Moszkvába 4000 kínai érkezett, akiket a Kreml őrizetére fognak felhasználni. 1 — Lassan halad az aszfaltozás. A mérnöki hivatal, illetve az Aszfaltipari Részvénytársaság most fejezte be a Zrínyiutca átlurkolását, mely az egész háború folyamán annyira rossz karban volt, hogy szinte szégyene volt a városnak. A Tisza Lajos-körutra kerülne most a sor, mely munkát azonban addig nem kezdhetik meg, mig a szükségelt fa- és szénkészlet meg nem érkezik. x MOST adla el mindenki fölösleges tört aranyát, ezüstjét, régi arany és ezüst pénzeit Tóth órásnál, Kölcsey-utca 7. 4] i — Az Ébredőknek hét vagon szene érkezett. Az Ébredők szegedi csoportja részére két vagon szén érkezett, melyet Balogh Lajos az egyesületi tagok között háztartásonkint fog szétosztani. — Drágul a kenyér Pesten. A fővárosi sülök, mint ösmeretes, a különböző előállítási költségek drágulására hivatkozással, három koronáról négy koronára emelték a kenyér árát. — Ékszerek, órák nagy választékban. Szolid árak. Nagy ékszer- és órajavitó műhely. Fischer ékszerész, Korzó-kávéház mellett. — Megkezdették az alkalmatlan idegenek elszállítását. A Magyar Híradó jelenti: Tegnap délu: in tél 3 órakor indult a Nyugatiról az első alkalmatlan idegeneket szállító vonat Piliscsabára. A rendes vonathoz még két külön vagont csatoltak hozzá, amelyben több galíciai illetőségű család volt elhelyezve, Férfiak, nők, gyermekek vegyest, összesen 138 személy. Asszony A Belvárosi Moziba " — »art nem tartatta ka a zárórát Rónai József vendéglős rendőri figyelmeztetésre sem volt hajlandó a zárórát betartani, sót a rendőrt üzletéből kiutasította. A kihágást biróság 800 koronára ítélte. x Hanta csontfogakért, arany ékszerért «s briliánsért legtöbbet fizet Gáspár, Kölcsey-utca 2. szám. óra-, ékszerjavitás olcsón. — Vasatl tolvajt fagott a rendőrség. Szeged-állomáson a Kiss G. detektivcaoporthoE tartozó Matocsik és Szőcs agy gyanús kinézésű fiatalembert szólítottak igazolásra, ki alakjánál ii gyanúsabb csomagokat cipelt. Az igazolásnál kiderült, hogy Hajek László 30 éves braasói menekült, ki a nála lévő zsákokat libákkai együtt a budapesti Nyugoti pályaudvara* lopta. Saját beismerése során megállapították róla, hogy már régen vasúti lopásokból él, melyeket Budapest, Debrecen és Füzesgyarmat állomásokon követett el. Letartóztatták. — Felhívjuk a közönség figyelmét a Hungária Cipőgyár R.-T.-nak mai számunkban megjelent hirdetésére. Belvárosi Mozi Telefon; BS** g Kedden, november 30 én Amerikai sláger, a Napsugár Dráma 5 felvonásban. REINHOLD SCHUNZEL a főszerepben. Szenzációt fog kelteni! Előadások kezdete: köznaookon fél 5, fél 7 és 8 órakor, vasárnap fél 3, fél 5, fel 7 és 8 órakor. Rőfösáruk kicsinyben és nagyban « Pongyolagyárban Kígyó-utca 1. sz., Keleti-palota. Tarján nőidivatházában príma francia duoble flanelle, nyersselyem és modelle blouseok állandóan raktáron. 464 Női szabómühely. KÖZGAZDASÁG. Közgazdasági széljegyzetek. A rejtélyes Pesti Kereskedelmi Bank. Olajkirályok, ha Párlaban találkoznak. Lánczy Leó ma a pénzvilág nagy rejtélye. Már hónapok óta feléje irányul a figyelem s mindenki várja: mi lesz, mikor mozdul meg végre a Pesti Kereskedelmi Bank. Mert a többi —.az óriás-szipolyok — már régen megmozdultak. A Hitelbank francia, a Magyar-Olasz Bank olasz, a Magyar-Angol pedig angol tőke bevonásával mint milliárdos társaság szérepelnek a világpiacon, csak a Pesti Kereskedelmi nem fuzionált még külföldi lökével. Sőt mintha minden kifelé kötelező érdekeltséget megszüntetni akarna s a Levante-val teljesen szakit. Állítólag hazai tőkével akar a Lánczy—Hegedűs-bank megpróbálkozni, de ennek sem látni még semmi nyomát, ami a rejtélyességet még inkább növeli. A pénzintézetek életében az ilyen esetek egyáltalán nem gyakoriak s mert szinte érthetetlenek, azért nem szabad meglepődnünk, ha a Pesti Kereskedelmi Bank rövidesen kirukkol valamivel. Mert hogy a leányzó még csak nem is alszik, az bizonyos.