Szeged, 1920. december (1. évfolyam, 90-114. szám)

1920-12-30 / 113. szám

SZEOED MARGÓ. A lengyel állán*, megvásárolta a bécsi állami képtár egy lengyel tárgyú Matejko-képét egymillió koronáért. Ez a tény, amihez rendes körülmé­nyek között nem is kívánkozik kom­mentár. A vételár a mai viszonyok között igazán nem kiáltóan nagy összeg s legfölebb az a tény szo­katlan, hogy müértékkei bíró fest­ményt egy állami képtár tovább ad. A vásárt sok minden eiőzte meg, ez azonban nem lényeges, mint ami azt követte. A N. F. P. vezelőhelyen fogialkozik a kérdéssel s figyelmez­tet arra, hogy Wien-nek, ha már egyébként lecsúszott, egyetlen érté­két, amit a béketárgyaláson is figye­lembe vettek : műkincseit nem szabad semmiáron elkótyavetyélni, mert je­lentőségének azok örökös biztosíté­kai. Ezt az igazságot szeretnők a magyar kormány állandó figyelmébe ajánlani, hogy abból energiát merít­sen a császárvárosban rekedt magyar műkincsek visszaszerzéséhez. Hiszen hallottunk már hangokat, hogy Ausztria nem adja ki a mi mű­kincseinket s arról is szólottak már kommünikék, hogy e kérdésben tár­gyalnak s a megegyezésre van ki­látás. Mi azt szeretnők, ha végre pozitív eredményt látnánk, mert elvileg és jogilag sok mindent kap­tunk már négyszáz év óta, ami a valóságban — a szomszédé volt. Azt pedig hangoztatnunk sem kell, hogy Budapestnek ma legaiább is olyan szüksége van a műkincseire, mint Wiennek, amelyet a hivatalos jóakarat túlontúl teletömött minden földi széppel és jóval. * A békekötés óta tegnap futott be az első német hajó, a „Dortmund francia kikötőbe. Ebben a kis hír­ben a legszomorúbb az, hogy érde­mes volt leírni, hogy esemenyt je­lent, sőt figyelemreméltó eseményt. Annak a nyavalyának, amelyben úgyszólván az egész világ szenved, egyik jellemző tünete volt, hogy a kontinens két leghatalmasabb népe között megszűnt minden érintkezés. És hogy milyen alaposan megszűnt, azt beszédesen igazolja, hogy bár a békeszerződést már hónapokkal ez­előtt ratifikálta Németország, ez a kis hir mégis csak ma látott nap­világot. De minden kezdet nehéz. A jobb jövendő bizonyosságába vetett hittel kell hinnünk, hogy az első hajót hamarosan követi a többi s hogy elérkezik az az idö, amikor ezek a hajók megszámlálhatatlanok lesznek. Akkor aztán elmondhatjuk, hogy Európa lábbadozóban van. KORZO-MOZI Tdrioo: tefíf-S Csütörtökön és pénteken, december hó 30. és 31-én PARISI PATTFLÉ-ritnt A tüz dala. Egy művész tragédiája 4 felvonásban. Főszerepben: Oabrielle Robinne és Jean Croae. A párisi Comcdia Prancaiae tagjai. Móric unokanővérei Vígjáték 1 felvonásban. Előadások kezdete: hétköznap tél 5, negyed 7 é.-> 8 órakor, vasarnap 3. fel 5, negved 7 és 8 órakor. 10 ILLATOS ocrctmn r aacKKén i .HATTYU"-flropábaii rtikMn _ rooKRtn KALNI VÍZ te, Szeged, 1920 deeember lé. Ma tárgyalja a Kúria -ztosok kegyelmi kérvényét BUDAPEST, dec. 29. (Saj. tud.) A négy halálraítélt népbiztos tegnap kegyelmet kért. A biróság rögtön összeült és felterjesztette határozatát a Kúriához. A Kúria ma tárgyalja az ügyet és a?után Horthy kormányzó elé kerülnek az akták, akinek a joga a niegkegyelmezés. •in^nr^vi\a\njuviaxn.'i Andrássy nem alakit pártot. Kikürtölt és már is megcáfolt pártalakitás. BUDAPEST, dec. 29. Gróf An­drássy Gyula — irja Az Újság — pártot alakit. Erre nézve még nem közölhetik a részleteket, de rövide­sen együtt lesz az a politikai tömb, amely Andrássy Gyulát és Apponyi Albertet vallja politikai vezéréül. Amennyire már látni lehet, mintegy 60—70 nemzetgyűlési képviselő fog csatlakozni az uj zászló mellé és ezek egytől-egyik azt tekintik fő­programpontjuknak, hogy az ország minél előbb gyógyuljon meg gazda­sági sebeiből és csak azután nyúl­jon a királykérdéshez. Néhány nap kérdése csupán és a pártok töre­dezni fognak. Ma már teljes lendü­lettel folynak a tárgyalások olyan képviselők bevonásavál, akik eddig a háttérben maradtak. Jelentős sze­repe lesz az uj pártalakulásban a disszidens csoportnak. Megállapít­ható, hogy az uj párt magában foglalja majd a képviselők elitjét. Régi, kipróbált parlamenti erők, köz­gazdasági tekintélyek lesznek a ge­rince Andrássy Gyula pártjának, nem ad hoc tömörülésről van szó, hanem olyan erökoncentrációról, mely a jövő kabinetjeit fogja szolgáltatni. BUDAPEST, dec. 29. (Saj. tud.) Gróf Andrássy Gyula a neki tulaj­donított pártalakitási szándékáról a következőképen nyilatkozott egy újság­író előtt: — A hir téves információkon alapszik. Pártalakitási terveim nincsenek, hanem mindenesetre élénk részt fogok venni a politikai életben és küzdel­mekben. Azt tartom, hogy kötelességem szemben az eredmények eddigi meddőségével a bírálat jogával élni, amint az különben minden képviselő kötelessége, aki hivatását komolyan fogja fel. KORZO-MOZI TELEFON: Igazgatóság 455. Pénztár 11-85. Szerdán, december hó 29-én Zola Emil világhírű regénye filmen! NANTAS Zola regénye négy felvonásban. Pathé Újság, a leg­újabb heti szemle! Előadások kezdete: köznapokon fél 5, negyed 7 és 8 órakor, vasárnap 3, fél 5, negyed 7 és 8 órakor. Bérautó® Telefon 808 és 765. tlalier István a párt egységeért. BUDAPEST, dec. 29. A szünet alatt a belső politikának egyetlen eseménye az uj ellenzéki pártalakulás, amely azonban nem idézhet elő nagyobb eltolódást a pártviszonyok­ban. Haller István, aki a keresztény­szocialisták vtzdését átvette, kör­levélben kérte a párt tagjait, hogy igyekezzenek megóvni a párt egységét és mielőtt bármily lépésre elhatároz­zák magukat, lépjenek érintkezésbe a párt vezetőséggel. Ujabb kilépés a keresztényszocialisták közül nem is történt. Svájci lap tiegedüsről. ZÜRICH, dec 29. (Bud. Tud.) A Neue Züricher Zeitung a magyar helyzetről szólva kifejti, hogy külö­nös figyelemmel l eli kísérnünk az uj pénzügyminiszter tevékenységét. Ha unyleg sikerül Hegedűs terveit megvalósítani, ugy a külföld példát j vehet majd róla. Mindenesetre jel— ! lemzö, hogy Magyarország a hely?et helyes felismerésevei c<ak saját ert­jében bízik és az erőteljes önsegély eszközéhez nyut. Aranyat, Briliáns ékszereket, arany karcsatt órákat és ezüstöt a legmaga­sabb árakon vásárolok. Ékszerekben nagy raktár! ^JagiMavij^nöhel^ fisoiER ékszerész Kárász-utca 14, ^ Korzó-kávé­531 ház mellett* Meglepő olcsó árak! P Schatfer Testvérek 1 Kossuth Lajos-sugárut 8. • 288; ELSŐRENDŰ KIVITEL! 194 Férfiruha újdonságok készen és méret után Balázs Jenő aruhá/ában ti SZEGED, SZÉCHENYI-TÉR 2. US Erdei Ibolqakrémés szappan a leghatásosabb bőrápolószerek Kapható a hld-utcat patikában és Vajda Imre és Tsa drogériájában. Elnapolták a szegedi direktó­rium fötárgyalását. SZEGED, december 29. (Saját tudósítónktól.) A mai főtárgyaláson befejezték a bizonyítási eljárást. Majd a biróság tanácskozásra vonult vissza és hosz­szas tanácskozás után Markovich elnök a királyi törvényszék kővet­kező végzését hirdette ki: Minthogy a Budapesti Közlöny folyó évi december 25-én kiadott 296. számában legmagasabb kézirat jelent meg, amelynek második pontja értelmében a 4039—1919. M. E. számú rendelet első szakaszában megjelölt bűncselekményekre a ke­gyelem kiterjed, minthogy ugyanezen rendelet szövegeléséből megállapít­ható, hogy a kegyelmi eljárás a fo­lyamatban lévő ügyekben is alkal­mazandó les? és minthogy a kir. törvényszék a befejezett bizonyítási eljárás során ugy találja, hogy a kegyelem a jelen ügyben szereplő vádlottak egy részére is kiterjedhet, azonban a végrehajtási rci delet ed­dig meg nem jelent, igy a megfe­lelő intézkedések ezidőszerint még nem tehetők meg, a legmagasabb kéziratnak ebből a szövegezéséből pedig, hogy a meghatározott felté­telek megiéte esetében a kegyelem kiterjed azokra is, akik elien eljá­rást kell folytatni, az következtet­hető, hogy a kegyelmi tény az eljá­rás folytatását megakasztja és végül mert a végrehajtási rendelet isme­retének hiányában az nem dönthető el, hogy az eljárás ily szakában az ügy valamennyi vádlottal szemben Ítéleti leg fejezendő be, vagy más módon: figyelemmel a büntetőtör­vénykönyv idevonatkozó szakaszaira, a királyi törvényszék a főtárgyalást félbeszakítja és annak folytatását 1920 január 5-én délelőtt kilenc órára tűzi ki. A végzés elhangzása után több védő kéri védenceinek szabadlábra helyezését, amit azonban a törvény­szék azzal utasít el, hogy a fogva­lévő vádlottakkal való rendelkezés joga az ügyészséget illeti. SZILVESZTERKOR *larcos-b*l N TISZABHN. Kezdete 11 órakor. RÁCZ PISTA, a Bohn-vendéglö primása muzsikál. 72i Kávéházban katonazene. Illatazer és kozmetikai különleges­ségek, eredeti kftlnl vtsek és fiaon acappanok legolcsóbb bevásárlási helye GA8PAK ILLATSZERTAR Széchenyi-tér 7. sz. 403 ARANYAT, ezüstöt, brilliáns ékszereket magas áron veszek. Óra- és ékszer­javitást elvállalok DEUTSCHIMRE Széchenyi-tér 3.,701 Korzó-Mozi házban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom