Szeged, 1920. november (1. évfolyam, 66-89. szám)
1920-11-24 / 84. szám
Szeged. 1920 november 24 SZEG ED HÍREK. A HALHATATLANOK. SZEGED, november 21 Qrtg ember nem vón ember — mondotta az 6reg Jókai és most az Akadémia öregei igazolják JZ örökifjú mesemondó állítását. A $5 éves Szily Kálmán palotaforradalmat isinált a 75 éves Heinrich Gusztáv ellen, akit kibuktattak Arany János örökéből, az akadémiai örökös főtitkári állásából. Es Heinrich Gusztáv vigan fütyörészve tudomásul vette a colgot, kijelentette, hogy ó'ómmel távozik, mert most akar igazán dolgozni, nagy tervei vannak, irni fog könyveket. Az akadémikusok pedig tovább forronganak, sorra lenyilatkoznak. A távoli szemlélő mindenesetre szívesen látja, hogy milyen eleven élet van a Széchenyitől alapitott tudós társaság idős embereiben, milyen fürgék, agilisak, harciasak és lendületesek a magyar halhatatlanok. Lám, ők akkor kezdenek el forrongani, amikor a politikában már-már lecsillapodnak a revolúciós indulatok. Jobb is ez így, ártatlanabb és biztatóbb. Csak azután ne csupán a főtitkári állás körül kavarjanak viharokai, hanem nagy, mély, életbevágó és jövőbe kiható tudományos kérdések megoldasa tárgyában is Annyi a tenni, javítani és fejleszteni való, vnnyi probléma várja megoldását, hogy szinte sok. Einstein, Steinach, Edison és Bergson külföldi példái hadd hozzák izgalomba a magyar tudós lelkeket és elméket 4s akkor nemcsak pletykák és botrányok támadnak, hanem majd uj fölfedezések és megoldások is, a magyar kuliura nagyobb dicsőségére, az egész világ örömére. — A szerdai közgyűlés és a béke ratifikálása. A holnapi novemberi közgyűlésen a trianoni ratifikált béke kérdésével is fog városunk törvényhatósága foglalkozni. A közgyűlés határozatilag fogja kimondani, hogy mélyen -megrendülve veszi a ratifikálást tudomásul és deklaráció formájában juttatja kifejezésre, hogy abban meg nem nyugszik. A város tanácsa javasolni fogja, hogy a többi törvényhatóságoknak is hozzák azt tudomásukra, hogy ök is hasonló fölterjesztéseket tegyenek. — Kspssl-e földet a tlsstvtsslők ? Háromszázötven városi tisztviselő kérésével már többizben foglalkozott a város vezetősége. A tisztviselők 850 hold földet kérnek az alsóvárosi bérföldekből. Somogyi polgármester, hogy a nagyfontosságú kérdést dülflre vigye, már régebben összehívott egy szakbizottságot, melyben a gazdik is résztvettek. De megállapították, hogy a bonyolult kérdést rövidesen nem lehet dűlőre juttatni és sokkal okszerűbbnek bizonyult, ha a tisztviselőket természetbeni segélyhez juttatják. Egy szakbizottság pontosan meg fogja szabói az egyénenkénti fejkvótát, melynek birtokában kesz javaslatot tudnak a Közgyűlés elé vinni. Tekintve azonban, hogy a fentváw tak sok más rokon-kérdést is felölelnek, ai javaslatot nem a szerdai, hanem decemD«r elején megtartandó rendkívüli közgyűlés elé fogják vinni x MOST adja el mindenki fölöstegcs tört aranyát, ezüstjét, régi arany ts ezüst pénzeit Tóth órásnál, Kölcsey-utca 7. 411 — Az ujjonnan épflló házakban nem rekvirálhatnak. Dr. Gerle Imre ugyved, törvényhatósági bizottsági tai? indítványt tesz a szerdai közgyűlésén az építkezési kedv előmozdítása tárgyában. Az indítvány szennt az 1921-ik évtől kezdve építendő hazak mentesek legyenek a rekv.ralástó es hogy lakbérleti korlátozás ne legyen. A tanács az indítvány dső részét magáévá teszi, a sózhatja réSZét azonban nem íava" Ék«erek, órák nagy válaszokbani Szolid árak. Nagy ékszer- és £ra,arló F,sdler ékszerész, Korzó-kavéhaz mellett. — A szegedi direktórium a biróság e'ött. (Nyolcadik nap.) Ma a 19. és 20. vádesettel kapcsolatban ifj. Papáit, Tóth Istvánt és Horváth Zs. Istvánt hallgatta ki a biróság. A 21. vádeset egyedüli vádlottja dr. Kertész Mihály tiszti orvos, többszörös milliomos, ki szintén a panaszbiróság tagja volt. Azt mondja, hogy a diktatúrát Klein diktátorral egyetemben Pottyondy Miklós rendőrkapitány kiáltotta ki egy népgyűlésen. Az elnök figyelmezteti, hogy fontolja meg, amit mond, mert közhivatalban lévőről van szó. Dr. Kertész kijelenti még azt is, hogy Pottyondyt nem ellenforradalmi tevékenységéért tartóztatták le, hanem azért, mert összeveszett Kleinnel. A 22. vádeset 64 rendbeli^ zsarolással és 13 rendbeli személyes szabadság megsértésével vádolja dr. Czibulát, aki a vádakat tagadja. A 23. vádeset vádlottja Bíró András volt rendőr, j aki szintén tagadja a vádat. Ezután áttért a biróság a 24. vádeset tárgyalására. A holnapi nap folyamán befejezik a vádlottak kihallgatását, ugy hogy csütörtökön a tanúkihallgatásokra kerül a sor. — Szegeden Jegyezték be az aradi •gyvédeket A Budapesti Közlöny írja : Ai aradi ügyvédi kamaránál bejegyzett következő ügyvédek a szegedi ügyvédi kamaránál vezetett külön jegyzékbe iktattattak eddig: Békés székhellyel: Dr.Bleuer Lajos, dr. Empert Gyula, dr. Morvay János, dr. Sebők Elek, dr. Szegedi Kálmán, dr. Telegdy Lajos, dr. Török Gábor, dr. Varga István ; Békéscsaba székhellyel: dr. Biró Emil, dr. Holiander Lipót. dr. Kemény Dezső, dr. Markocsi Miklós, dr. Tardos Dezső, dr. Vértes Andor; Elek székhellyel. dr. Laczo István; Endrőd székhellyel: dr Uhrin Endre ; Gyoma székhellyel: dr. Krisztián Kálmán, dr. Messinger, dr. Tardos Gáspár; Gyula székhellyel: dr. Berényi Ármin, dr. Follmann János, dr. Keppich Frigyes, dr. Major Simon, dr Sulyok Kálmán; Medgyesegyházu: dr. Lepény István; Mezőbír ény székhellyel: dr. Grünwald Dezső, dr. Liszka Nándor; Orosháza székhellyel: dr. Berthóty Károly, dr. Bulla Sándor, dr. Harsányi Béla, dr. Hauser Leo, dr. Müller Jenő, dr. Németh l.ajos, dr. Romancsik János, dr. Schiff Jenő, dr. Tobak István ; Szarvas székhellyel: dr. Szemző Gyula; Szeghalom vzékJhellyel: dr. Csánky Dezső; továbbá felvétettek: dr. Tóth Demeter Csongrád, dr. Lakó József Szeged, dr. Werner Aladár Szeghalom, dr. Elemy Szeged székhellyel. Dr. Aigner Károly (Szeged) főispánná történt kineveztetése, dr. Sebestyén Emil (Nagykikinda) a kamara területéről történt távozása folytán töröltetett. Dr. Müller Manó szegedi ügyvéd irodájára az internálás idejére dr. rálfy Zoltán szegedi ügyvéd, dr. Kállai Emil szegedi ügyvéd irodájára távolléte idejére gondnokul Bartha Sándor szegedi ügyvéd rendeltetett ki. x Beethowen-eat december 2-án. Jegyek a Belvárosi Moü pénztáránál. — Az Interieur aj kiállítása. A Szegedi Napló házában lévő Interieur állandó képkiállitásán egy egész tárlatra való uj kép szerepel, neves fővárosi és szegedi festőktől. Minden izlés megtalálhatja itt a magáét, vannak képek, amelyek bármely műértő szalonjának diszei lehetnek. Czigány Dezső négy képe például muzeális érték. Heller Ödön néhány tápéi figurális tája és szobarészlete csupa frissesé? és színpompa. Tóth Jenő István a magyar Alföld hangulatát poétalélekkel ecseteli finom tájképein, Balogh Margit kiváló rajztudásának és jellemző erejének ujabb példáit adja. Egypár Boehm Rítta interieur igen kellemes szobadísz. Néhány Barkász-kép, közöttük egy erős érzékkel stilizált táj, az uj kollekció javamüveiből való. Szöry József egy kis szinhangulata a korán elhunyt mester egyik értékes dolga. Bodzássy ujabb festményei szintén igen komoly és értékes munkák. Sok nagyon tetszetős kép disziti még az Interieur legújabb kiállítását, figurális és tájképek, interieurök, gondosan és szeretettel megfestett csendéletek egész gazdag, változatos sora. Még egyszer mondjuk: mindenki megtalálja a magáét, a legkényesebb izlés gurmandjai is. A kiállítást bárki megtekintheti. x Hamis caontfogakért, arany ékszerért és briliánsért legtöbbet fizet Gáspár, Kölcsey-ulca 2. szám. Óra-, ékszerjavitás olcsón. — Két varon azén a vároa közüzemeinek. Ma két vagon gyöngyösi szén érkezett a polgármester címere. Tekintve, hogy a gázgyár nem tudja a gyöngyösi szenet használni, a város egyéb üzemeinek bocsájtja azt rendelkezésre. — Ma adták ki a 20 filléres pénzjegyeket. A Budapesti Közlöny mai száma közli: A m. kir. postatakarékpénztár a 20 fillérről szóló pénzjegyek kibocsátását a mai nappal megkezdette. Ezeknek a pénzjegyeknek a szélessége 87 milliméter, magassága 56 milliméter, fehér színű, szövegnélküli papíron készültek, az első oldalon két, a hátsó oldalon egy tipegrafiai nyomással. A cimer és rozetták alatt a következő szöveg olvasható: Husz fillér. A m. kir. postatakarékpénztár bárki kívánságára e pénzjegyet névértékben átváltja más törvényes pénznemekre. Budapest, 1920 október 2-án. Gerlócz h. államtitkár, kormánybiztos. — Fischer Testvérek ékszerészek, Kárász-utca 10, felhívják a közönséget, hogy ékszert, órát, mQlparl tárgyat most váatreljon, mert november 30-1 ka után 10% drágább lesz. TS&EFON: Igazgatósig 455. KORZO-MOZI TELEFON: Pénztár 11-85. 5 napon át! Szerdán, csütörtökön, pénteken, szombaton és vasársap, november 24., 25., 26., 27. és 28-án A szezon kimagasló filmirodalmi eseménye! Madame Tallien Nagy történeti dráma a francia forradalom idejéből, 5 felvonásban. Címszerepben: LYDIA BORELLI. FlnílHícnl/ ír a-rriai a • hétköznapokon (él ü. fel / és fél '> órakor Ltuaudaun KCZ.UCIC . va5áriap fél Ti, fél 5, fél / és fé»') érakor. — Betörő a Bslvárosl Motibsa. Ma reucel a Belvárosi Mozi éjjeli öre ésirevette, hogy az egyik pénztárhelyiséit fet van törve. Körülnézett a láziban. a székek alatt elbújva a tettest is megtalálta Kendért hivatott, aki a mozi éjjeli látogai tóját bekísérte a rendőrségre. Amint a vallatásnál kisült. Szeles Mihály csanádpalotai munkanélküli földmunkás az illetó, kinek lelkét több, az utóbbi időben elkövetett lopás és betörés terheli. Bünlajstromát most állítják össze. A mozit semmi kár nem érte. KORZO-MOZI TELEFON: Igazgatóság 455. Pénztár 11-85. Kedden, november 2Vén FRANCESKA BERTINI filmi Szemérmetlenség. (Fejezet a 7 főbűnből.) Regény 5 (elvonásban. Irta: EUGEN SUE. = Főszerepben: — Franceska Bertini. Előadások kezdete: küinap Ml 5. fél 7 é« Ml 9, vasárnap Ml 3, Ml 5, Ml 7 és Ml 9 órakor. RőfSsáruk kicsinyben és nagyban 437 Pongyolagyárban Kigyó-utca 1. sl, Keleti-palota. Y Tiahhan mpcrnvilf Iskola-utca 16. s/ám r.btt modernül berendezett ujnirucill llltglljrill mütermüuk, ahol a legmagasabb igénveket képes kielégíteni ktdsezmÍnyes árak mellett, úgymint: platln, aquarall es olaj ftnyképnesyltáaok művészi kivitelben. -»' lfn/r«nnri hn TTnnAn Igazolvány-fényképeket félórán belül készítünk. flC^J6Sl BS ÜGydl, fenvkepéSZekOlcsóbb lett a kóser vágott libát Moai mér állandóan kapható. Úgyszintén libazsír, teperíő, mái és füstölt hus is kapható. ROSNER, rí'^nBéraufós Telefon 808 és 765. VHRGH HIHÍtY gyárosnál Szeged Telefon 4t». Andi-utca 4. Mindennemű kötéláru, zsineg, zsák, ponyva és háló gyári áron kapható. Minden vasár- T f% Mfl DAI A nap este nagy • UH1DULI1 a Tirontál-kávéhazben £tkdf.7u. Hasznos háztartási cikkek és értékes tárgyak kerülnek kisorsolásra. Minden este elsőrendű cigányzene hangversenyez. Hideg ételek. Baolevea kolbásszal 6 kor. Te ontál-ebéd . . 12 kor. A nagyérdemű közönség pártfogását kéri PECCOE jftHOS a'BSg vend*& Tarján nőidivatházában príma francia duoble flanelte, nyersselyem és modelle blouseok állandóan raktáron, 464 Női szabómiihely. Fiííelei! Fíuelei! Kórházak, mosóintézetek, kereskedők! Háziasszonyok! 335 , MyTHOS 709" tlazllt6- és motóstera budapesti árumintavá^áron óiiási sikert ért el. „MYTHOS 709" olcsóbb és jobb a szappan és zsir: zódánál. Aki egyszer kip óbálja, annak örökös hívéül szegődik' Próbarendelést is felvess a délvidéki vezérképviselő i „EXPORT* Kereskedelmi Részvénytársaság Steged, Dugonics-tér 8-9. arám.