Szeged, 1920. október (1. évfolyam, 39-65. szám)

1920-10-12 / 48. szám

Szeged, 1920 október 12. Ara 2 korona. Kedd, |. évf., 48. »»ám. negyedévre /Ókor. Egy bóra 2i „ 280 kor 140 .. & évre évre Megjelenik naponkint délután. SZ RKE8ZTÓSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Kfilcaey-utca 6. * Telefon 13-31. Gróf Teleki Pál beszámolója. Fontos belpolitikai és külpolitikai nyilatkozatokat tett a miniszterelnök. - Vass közélelmezési miniszter az ország közellátásáról. - Küldöttségek és kihallgatások a miniszterelnöknél. SZF'JED, október 10. Csaját tudósítónktól j A nyugoti pályaudvar üveges hall­jában az első vágányon hosszan kígyózik az éjjeli személyvonat. A vagonok üvegszemei, melyek mögött nem ég, nem is pislog világ, vak esillogással verik vissza az állomás takarék jsan felgyújtott villanylámpái­•ak fényét. Az üveg6zemek mögött * homály bizonytalan kontúrjaival kullámzanak az utasok, akik Szöge­débe, vagy Szeged felé igyekeznek. Egy-egy ablak mögött, mint a János­bogár a nyári éjszakában, vörös pontkép izzik a cigaretta, vagy a szivar parazsa, néhol csillaghullást produkál a szelelni nem akaró, ki­tujt pipa-készség. Ahogy a hosszú vonat mellett végigmegyünk, előbb a III. osztály végtelennek látszó kocsisorát hagy­fsk el, majd a II. és I. osztályok kevésbé zsúfolt kocsijai mellett sietünk •lőre, azután a „hivatalos" kocsik Jönnek s végül ott állunk a két •agy vagon melletf, mely a miniszter­elnököt és kíséretét viszi le Szegedre. Egy kis impresszió okából koráb­ban jöttünk ki az állomásra; a fen­tartott hivatalos kocsikat s a két külön-vagont talán csak az imént tolták rá a vonatra. A fülkékben •égi W. L. (waggon-lits) monogram­mos barna teveszőr-pokróccal és hófehér lepedőkkel, párnákkal ágyaz­»ak a kalauzok. A fülkék ajtaján, aa ajtó üvegtáblájára piros levél­ragasztóval odaerősítve a géppel kott névcédulák. Elsőnek a MAV elnök-igazgató he,cttese, tasnádi SzMcs András érkt zik, sietve végig­megy a kél vagonon: rendben van-e míBdcii. Lassan-lassan gyülekezni kezdenek a különkocsik utasai. Vass József miniszter komoly, méltóság­teljes alakja közeledik; Tóth Lajos államtitkár jóságos szemei moso­lyogva keresik a „kopfcédulát"; majd Gömbös Gyula sporttól formás, ru­gékony figurája siet erre, a balarcán tehér tapasszal, a délelőtti párbaj könnyű sebét fedi; Karaffidth Jenő •vikkere megvillan; Patacsy Dénes fa megjön, szerető ké.'zel simogatva a Sekete, göndör férfidiszt az ajka felet!; Czettler Jenő szögletes íejét, Temesváry Géza borotvált arcát Eródi-Harach ápolt szakállát is ott látjuk már s a pesti sajtó képviselői közül is megjelentek a kiküldöttek, mikor Eckhardt Tibor és Hunkár Aladár megérkeznek. 10 óra 30 perc­kor az állomásfőnök kíséretében kö­zeledik gróf Teleki Pál, vele fenő öccse és őrgróf Pallavicini Alfonz Károly. Megkezdődik az el- és áthelyez­kedés. Gömbös Gyula az utolsó percben határozta el, hogy lejön Szegedre. Sziics András kijelenti, hogy a legsoványabb és legcsende­sebb urat hajlandó magánál beszál­lásolni: Eckhardt Tiborban a kivánt testi és lelki tulajdonság meglévén, átkvártélyozódik a MÁV elnökhelyet­teshez s a helyét Hun kárral egy fülkében Gömbös Gyu!a foglalja el. Itt is, ott is rokirozások történnek, de Czettler Jenő nagyhamar bezár­kózik a fülkéjébe s lefekszik. A fo­lyosón kiformálódnak a beszélgető és pletykázó csoportok. A hosszú vonat megindul s a csiga lassúságával gurul ki a pá­lyaudvarról. A számtalan tengely, melyet a lokomotív vonszol, meg­bosszulja magát: nehezen jön a hatalmas vonattest lendületbe. Végte, de csak a Városliget-állomásnál, svungba jön a vonat s robogunk a Alföld szive: Szeged felé. Egyik fülkeajtó a másik után záródik be, egyik fülkében a másik után hal el a villany fénye, de a javithatlanok: az újságírók ott állnak még egy csoportban a második kocsi perron­ján és beszélgetnek; Eckhard Tibor, a sajtófőnök, hivatalból, Temesváry Géza főispán, privát diligenciából ott van velük. Végre ez a .bagoly csapat" is visszavonul s a két va­gonban a csend és nyugalom üti fel a tanyáját. Reggel ugy félhét és hét óra kö­zött egyre-másra nyílnak ki az ajtók, a mosdás csobogása hallik s a reg­geli krákogások, a hangos nyújtóz­kodások. A beszélgetés, a terefere is lassan megindul és folyik, mig a reggeli nap sárgás-rózsaszin fényé­ben feltűnik Szeged nagyobb épü­leteinek sziluettje s mig a vonat lassú gördüléssel besiklik Szeged állomásra. Szeged várja a miniszterelnököt. Gról Teleki Pál miniszterelnök fogadására vasárnap a kora reggeli órákban a szegedi notabilitások és testületek nagyszámban inenlek ki az állomásra. A miniszterelnök fogadásán jelenvoftak: dr. Atgner Károly fflispán, dr. Somogyi Szilveszter polgármester, bulcsi Janky Ko­csárd tábornok, körletparancsnok. Shvoy Kálmán vezérkari alezredes, dr. Kelemen Beia ny. kormánybiztos, dr Szalay József kerúleti rendőrfőkapitány, Pátfy Dániel nemzetgyűlés; képviselő, Várhelyi József prépost-kanonok, dr. Hirsch József szegedi üzletvezető, Kolbenheyer Bertalan posta­és távirdafőigazgató, Sajtos Samu pénz­fcgyigazgató, dr. Végmun Ferenc, az ügyvédi kamara elnöke, Willax Béla kir. tanácsos, a Leszámolóhivatal főnöke, Kerner Lajos d. y. főfelügyelő, Eutá*gh Virgil, a Köz­élelmezési Kirendeltvíg vezetője, Karg György örnagv, állomásparancsnok, Pertich Sándor határrendőrség) vczértanácsos, dr. I.ipkay üvörgv tankerületi főigazgató, Pre­l°gg József városi főgimnáziumi igazgató, Nyáry György, a városi felsőkereskedelmi iskolák igazgatója, Weiner Miksa, a Keres­kedelmi és Iparkamara alelnöke, Homota Rezsó MAV főellenőr, a Szeged-állomás tőnöke, bégaván Back Bernát, dr Pálfy Józref volt országjrvúiési képviselő, a sze­gedi sajtó képviselői, az ÉbretíS Magyarok Egyesületének, a Keresztényszocialista Párt­nak, a Tevéinek, a Vasúti Altiszti Kömek (a kör zászlóiával Rózsa János elnök ve­zetése mellett), a Felsővárosi Ifjúsági Egye­sületnek (ai egyesület zászlójával ifj. He­gedűs Béia elnök vezetése mellett) küldött­ségei és Szeged város polgárai közül sokan. A rendre való felügyeletet Gróf Dezső államrendőrség! felügyelő és Lipkay Zolién rendőrtiszt vezetésével az államrendőrség példásan intézte. A miniszterelnök vonata félórás késéssel érkezett meg a Szeged­állomásra. A vonat befutása után elsőnek gróf Teleki Pál miniszter­elnök szállott le, utána Vass József közélelmezési miniszter. Kíséretében jöttek a miniszterelnök testvéröccse, gróf Teleki Jenő, dr. Karaffiáth jenö, Patacsy Dénes és Tóth Lajos állam­titkárok, Gömhtis Gyula, a MOVE országos elnöke, dr. Czettler Jenő és Erödy-Harrach Béla nemzetgyűlési képviselők, dr. Temes­váry Géza hódmezővásárhelyi föispá.1, Eckhardt Tibor miniszterelnöki osztály­tanácsos, a miniszterelnökség sajtófőnöke, Hunkár Aladár osztálytanácsos, a minisz­terelnök titkára, Tasnády Szűcs András MÁV elnökigazgató-helyettes, a sajtó ré­széről: Gerlóczy Lajos a M. T. I, Törzs Tibor a Szózat és a 8 Orai Újság, dr. Lengyel László a Pester Lloyd, dr. Szirmay Ödön az Uj Nemzedék részéről és dr. Szilassy Cásar a Szeged felelős szerkesztője. Az állomáson dr. Aigner Károly főispán, dr. Somogyi Szilveszter pol­gármester és dr. Szalay József ke­rületi rendőrfőkapitány köszöntötte rövid beszéddel a miniszterelnököt, aki az üdvözlésekre igy válaszolt: Méltóságos Főispán Ur! Nagyságos pol­gármester ur! Igen tisztelt uraim) Neai fogom sohasem elfelejteni azt a percet, amikor ideérkeztem" és az első magyar csendőrt felvarrt csillagokkal és piros-fehér­zöld szallaggal láttam. Találtunk itt egy természetes kikötőt, amelynek építéséhez elsősorban lelkes és önfeláldozó munkára volt szükségünk. Ezt megtaláltuk Szeged város népének szivében, erős magyar nem­zeti érzésében és öntudatában. Meg ma is benne vagyunk ezekben az időkben. A ne­héz munka lehetetlenné tette, — hétről-hétre, hónapok óta terveztem leutalásomat — hogy Szegedre lejöhessek, csak 2—3 napra is. Most végre valóra válthattam ezt a szándékomat és igaz örömmel jöttem, hi­szen teljes sziwel é6 lélekkel mindig itt voltam Szegeden, szegedinek érzem ma­gamat, ahol második szűkebb hazámat és otthonomat találtam. Köszönöm a szives fogadtatást, legyenek meggyőződve, hogy szivem mélyéből nemcsak Magyarország­nak, hanem elsősorban Szegednek fogok dolgozni. (Hosszantartó, szűnni nem akaró lelkes éljenzés és taps.) A miniszterelnök ezután kíséreté­vel együtt kocsiba ült és a hosszú kocsisor a Tisza-szállodába hajtatott, ahol a vendégek megszállottak. Át­öltözködés után a szálló kávéházában reggelizve, töltötték az időt egészen a beszámoló kezdetéig. A beszámoló-beszéd. Az egész városon sajátságos izga­lom láza érzett Az emberek arcán a várakozás kifejezése, a Tisza­szálló táján ünnepi hangulat, a ká­véház hosszú asztalánál a főváros­ból lerándult miniszterik, képviselők, újságírók csoportja, a Belvárosi-Moii előtt már jóval tiz óra előtt az érdek­lődök nagy sokasága. Mindenkin lát­{ szőtt, hogy történeti nevezetességű megnyilatkozás készül ma városunk­ban. Tiz órakor kiderült az ég, az októberi nap verifénye ragyogott Szeged fölött. A Belvárosi-Mozi elő­csarnokában valóságos népvándorlás indult meg. A hatalmas uj épület nagyterme gyorsan megtelt köaöu­séggel. A nagy várakozás zsongása

Next

/
Oldalképek
Tartalom