Szeged, 1920. szeptember (1. évfolyam, 14-38. szám)
1920-09-10 / 21. szám
Szeged, 1920 szeptember 10. szeg e;d Nemzetgyűlés. BUDAPEST, szeptember 9. (Magyar Távirati Iroda ) A nemzetgyűlés ülését negyed tizenegykor nyitotta meg Rnkovszk)' István elnök. A jegyzőkönyv hitelesítése után bemutatja a tiszalöki kerületben megválasztott Rcnkó Gábor megbízólevelét, Győr vármegye közönségének feliratát, amelyben azt kéri, hogy a nemzeti hadsereg végleges megszervezésénél a „nisgy. kir. honvédség" elnevezés á'littassék vissza; a III. kerületi kercsztényszocialista-párt kérvényét, amelyben kéri, hogy a destruktív sajtótól vonják meg a p.ipitkedvezményt. Ezután h'rnc: Kár.-Iv, a második bírálóbizottság előadója bejelenti, hogy a bizottság Molnár János sárospataki mandátumát megsemmisítette. A jelentést a Ház tudomásul vette és megbízta az elnököt az uj választás kiírásával. Ezután a megüresedett két jegyzői állásra névszerinti szavazással megválasztották Héjj Imrét és Gerencsér Istvánt. Az illetékek és értékforgalmi adó általanos vitájához elsőnek Milcsevics Jár.os szólalt fel és általánosságban eifj^adta a javaslatot. Gaál Gaszton a javaslatot csak politikai és gazdasági szempontból bírálja. Ha az á I t.n kiadásai meghaladják bevéteeit, akkor elsősorban nem a jövedelmet kell szaporítani, hanem a kicídát.okat csökkenteni. És éppen ezt nem láijuk. A megcsonkított Magyarországnak 250.000 köztisztviselőt kell eltartani. Nem akarom azt mondani, hogy a 250.000 tisztviselőt máról holnapra csapják el, bár jogilag tv. is helyes volna. Bernolák: Ez imroralitás. Pető Sándor: Hogy lehet igy beszélni, kötelességüket bec-ületescn teljesítő tisztviselőkről. Usetty Ferenc: Hogy lehel ilyel mondani. Ugrón Gábor é' Fangler hevesen tiltakoznak Gaál Kijelentései ellen. Á)llandó zaj) Szmrecsányi György közben átvette az elnöki székel, többször csendre ir.ti a képviselővel, n ajd Fanglert rendieutasitja. Gaál Gaszton: Meg kell nioi.dani a tisztviselőknek, hogy a kis oiszág nem fogja tudni őket a jövőben eltartani, tehát igyekezzenek máskép elhelyezkedni. Gaál Gaszton ezután a katonai kiadásokkal foglalkozik, majd a luxusintézmények ellen szólalt fel. A nagy Magyarország megengedhette magának, hogy különböző kultúrintézményeket, mint például Operaház, Nemzeti Színház és másokat fentarthasson, továbbá különböző hivatalokat és tudományos intézeteket tartson fenn, azonban a kizsákmányolt, megcsonkított, pénzügyileg gyenge Magyarország ezt nem teheti. A legnagyobb tisztelettel van ezen intézmények iránt, mégis helyesebbnek tartja, ha ezeket a magánvállalkozás kezébe adják és az állam megszabadul ezektől a terhektől. Az ölés folyik. Férfi és női 153 kalapKöztisztviselok országos szervezkedése. — A szegedi tisztviselői kar belépett a Közalkalmazottak Nemzeti Szövetségébe. — Huszonnégytagu szervező-bizottságot választottak. — Szigyártó Albert nyilatkozata. — SZEüED, szeptember 9. (Saját tudósítónktól) Föleszmélt végre aléltságából a köztisztviselők hatalmas tábora. Az évtizedek óta szó nélkül tűrt nyomorúságos helyzet egy táborba tömörítette az ország intelligenciáját és kétségbeejtő gazdasági helyzetük megjavítása céljából megalakították a Közalkalmazottak Nemzeti Szövetségét. A szegedi tisztviselők szerdán délután tartott nagygyűléséről, amelyen kimondották csatlakozásukat a Nemzeti Szövetséghez, részben már beszámoltak a reggeli lapok, amit az alábbi tudósításunkban a következőkkel egészítünk ki: Konkoly-Thege kormánybiztos beszéde után egyesek különböző kérdéseket intéztek az elnökséghez, melyekre a kormánybiztos, az elnök, vagy a Szövetség főtitkára adott megnyugtató feleleteket. Ezután Dölle Jenő előterjesztette a bizottság javaslatát: mondja ki a nagygyűlés a Nemzeti Szövetséghez való csatlakozást és a szervezkedés keresztülvitelére küldjön ki egy szervező-bizottságot. A javaslat egyhangú elfogadása után megválasztották a 24 tagu szervező-bizottságot, amelyben az összes szolgálati ágak képviselve vannak. A szervezőbizottság tagjai a következők lettek: Schön Károly államrendőrségi fogalmazó, Pillich Gyula f" számvevő, Sauer Gyula adótiszt, Nagy Gyula min. o. tanácsos, Szenttamásy Miklós táblabíró, Szigyártó Albert felsőipariskolai tanár, dr. Schöffer Fcrenc postaigazgató, dr. Máiusz István tanár, Raffay Sándor MÁV felügyelő, Thurzó Péter MÁV ellenőr, Dávid Zakariás MÁV fóellenör, Bossanyi István postafelligyelő, Parassin Sándor postafötiszt, Csorba Gáspár pénzügyi tanácsos, Dölle Jenő pénzügyi tisztviselő, dr. Lippay György tankerületi főigazgató, Bucsy István tanár, Hauser R. Sándor felsőkeresk. tanár, Nemecskay István népiskolai igazgató, Dékány István postaaltiszt. Nyugdijasok közül: dr. Kárpáti Károly főigazgató, Tőrös Sándor pénzügyigazgató. Bitó Péter Pál pénzügyi altiszt, Weiszenbergtr Frigyes MÁV raktárnok. Ezzel a gyül4s véget ért. A kormánybiztos tiszteletére a Hági éttermében a vezetőség bankettet rendezett, mely alkalommal részletesen megbeszélték a legközelebbi teendőket. A mindvégig lelkes hangulatban levő társaság este 11 órakor oszlott szét. Munkatársunk tegnap délután felkereste Szigyártó Albertet, a helyi mozgalom vezérét, aki a tisztviselők akciójáról a következőket mondotta: — Az az impresszióm, hogy végre a tisztviselői kart sikerült a helyes útra vezetni, amely megszünteti legnagyobb hibánkat: a széthúzást. Rövid idón belül kezünkben lesz az egész ország erőhálózata. A közigazgatás, igazságügy, tanügy, mind a mi szövetségünkben fut össze. Ha komolyan akarjuk, meg is tudjuk javítani sorsunkat. — Mint a mozgalom vezetője, kérem cáfolja meg egyik helybeli lapnak e gyűlésről írott tudósítását. Nem felel meg a valóságnak, hogy az egyesület tagjai ellenséges nyilatkozatot, kijelentéit tettek a kisgazdákra Az ország életereje és valódi értéke a kisgazda. Aki a magyar kisgazdát sérti, önmagát alázza le. Szövetségünk testvéri szeretettel fog kezet a kisgazdákkal, mert tudja, hogy a haza felépítésének munkáját a mi eszünk és a kisgazda keze váltja valóra. vállal a legújabb formákra Knittel Konrád Szeged, Iskola-utca 26. szám. A népbiztosok pöre. BUDAPEST, szeptember 9. (Magyar Távirati Iroda) A i épbiztosok bünpörében Stocker Antal kúriai biró ma délelőtt 10 órakor nyitotta meg a tárgyalást. Dr. Hojtás ügyvéd jelenti, hogy a vádhatóság részéről nem kapott elégtételt,ezért ragaszkodik a lemondáshoz. Dr. Berend Béla kijelenti, hogy mindaddig, amig fegyelmi hatósága teljesen nem igazolja, ő is ragaszkodik a lemondáshoz. Dr. Torday Gábor ügyvéd ugyancsak fentartja lemondását, mert a főügyészhelyettes nem bizonyított eljárás becsatolásával sértette meg őt. Dr. Aczél főügyészhelyettes a következő nyilatkozatot teszi: — Nem volnék érdemes e helyre, amelyet elfoglalok, ha titokban tartottam volna azt, hogy dr. Nagy Mihály az ittlévő két levél tanúsága szerint összeköttetést tartott fenn a Bécsbe menekült kommunista gonosztevőkkel. Az igazság utján járok, kötelességem volt ezt bejelenteni. Dr. Gál Jenő kijelenti, hogy a védők nagy többsége a legfontosabbnak tartaná azt, hogy a tárgyalást végre folytassák. Az ügyészség részéről jobb lett volna, ha az egész esetet nem hozza ide, miután ehhez az ügyhöz dr. Nagy Mihály dolgának semmi köze sincsen. Kéri, hogy a biróság rendelje ki a védőket hivatalból. A vita berekesztésével a biróság elnöke kimondja a következő határozatot: — Tekintettel arra, hogy a vádlottak ragaszkodnak régi védőikhez, dr. Hojtás Ödönt, dr. Berend Bélát és dr. Torday Gábor urakat kirendelem védők gyanánt. Ezután folytatta a biróság a bünpör érdemleges tárgyalását. Báró Perényi Zsigmond kiáallga tása után Bartha alezredesnek, a Ludovika Akadémia volt parancsnokának kihallgatása következik. ooooooooooooo KORZO.HIOZI TELEFON: Igazgatósig 455. Pénztár 11-85. Csütörtökön és pénteken, szeptember 9. és 10-én MflCISTE, az igazság őre Kalandordráma 7 felvonásban. Főszerepben MACISTE, a hlreu atléta FiAariásnk köznapokon 5, 7 és 9 órakor, tioaaasoK ünnepnap 3( 5( 7 és y órakor. MpaprUeTtow" nad»öltönyt o " W I l O l\ 980 kor. 2.H5 J- 3500 K prima minőségű őszi divatszöveteim, melyekből a legjobb kivitelben felöltőt 2'i'XJ "koronáért a legújabb divat szerint keszitek. CEIGNER LIPÓT férfiszabó Korona-utca 15. s:. 162 A boszorkányszigeti rablógyilkos a statáriális biróság elótt. SZEGED, szeptember 9. (Saját tudósítónktól.) Ma reggel kilenc órakor kezdte meg a statáriális biróság Tóth Júlia rablógyilkossági ügyében a tárgyalást, amelyen Hevesyj táblabíró elnökölt. Dr. Papp királyi ügyész ismertette a rablógyilkosságot, valamint a lefolytatott nyomozás eredményét. Ezután két fegyveres ór kíséretében behozták a vádlottat. Az elnök kérdésére kijelenti, hogy bűnösnek érzi magát, a gyilkosságot egyedül ő követte el, azért, mert otthonából kiutasították a szerbek és el volt szánva mindenre, csakhogy pénzhez jusson. A hatósági orvosok, dr. Gyuritza, dr. Berger és dr. Regdon Károly börtönorvos kijelentették, hogy a vádlott teljesen beszámítható, igy tehát statáriális biróság elé állitható. A tanúkihallgatások során az elhunyt leányának, Gansl Adélnek a vallomása szerint Tóth Júlia valósággal presszionálta özv. Ganslnét a tragikus kimenetelű utazásra. Kora délután csalta ki az öregasszonyt a Boszorkányszigetre, holott jól tudta, hogy a halászok csak az éj folyamán viszik át ladikon a csempészeket. Horváth Károly tanú vallja, hogy a gyilkos a bűntény elkövetésének napján este 7—8 órakor nála járt. Kérte, engedje meg, hogy nála töltse az éjszakát. A tanú ebbe nem egyezett bele. Azt azonban megengedte, hogy a csomagjait ott helyezze el. Reggel 5 órakor Tóth Júlia megjelent újra nála és a csomagokat, amelyekben a rablott holmik voltak, magához véve eltávozott. Azóta nem látta. Papp Józsefné szentmihályteleki lakos eskü alatt vallja, hogy a gyilkos pénteken, a bűntény utáni napon, reggel 8 órakor nála'járt és egy csomagot hagyott nála. Boda Jenőné, Szentmihálytelek 630. számú házban lakó asszony elmondja, hogy Tóth Júlia pénteken este nála aludt és szombat reggel vele jött be a városba. A tanú Stauber Jenő Petőfi Sándor-sugárut 26. számú házban lakó kereskedőnek hozott be tejet. Staubek Jenő elmondja, hogy Tóth Júliát a gyilkosság előtt néhány nappal látta Gansléknál. Midőn a tejesasszony mellett megpillantotta, mindjárt felismerte és mivel már előbb gyanította, hogy ó a tettes, feléje tartott. A gyilkos erre futásnak eredt, de rövid hajsza után elfogta és átadta a rendőrségnek. A tanút megesketik. Dr. Zboray Jenő államrendőrségi fogalmazó, aki az egész bűnügyi vizsgálatot lefolytatta, elmondja, hogyan ismerte be a tettes a bűntény elkövetését. Mint csalta át a nyomozó közegeket a szerbek által megszállt területre. A vádlott tagadta, hogy a detektiveket tőibe akarta volna csalni. Ezzel a tanukihallg <tás véget ért. Dr. Deutsdi Imre védő arra kérte a bíróságot, állapítsák meg, hogy a vádlott elmult-e már 20 éves vagy sem, mert itt nem lehet impressziókra támaszkodni, niidón élet-halálról van szó. (A statáriális törvény értelmében ugyanis 20 éven aluli egyént nem lehet halálra Ítélni.) A tárgyalásvezető ezen körülmény eldöntésére egy orvosbizottság véleményét akarja kikérni. Tekintettel azonban az idő előrehaladottságára, a tárgyalást félegykor délután három óráig felfüggesztette.