Szeged, 1920. szeptember (1. évfolyam, 14-38. szám)

1920-09-26 / 35. szám

8ZB0BD Szeged, 1920 szeptember 26 szállott részének lakossága érzésben és gondolatban velünk van. Jól tud­juk, hogy kormányozhatlan hatalmon áll ezek visszaszerzése, mégis kérjük Méltóságodat, tegyen meg mindent, hogy testvéreink velünk mielőbb egye­sülhessenek. A nagyhatású beszédet a polgár­' mester Így fejezte be: Mit mondjak az alkotásokról? Oly sok tere és sajnos, olyan nagy szüksége volna e városnak uj alko­tásokra. De mikor lesz az tehető, az a kifürkészhetetlen jövendő titka, melyet homály takar Kéljük, hogy amit eddig tett, azután is szeresse városát, energikusan képviselje érde­keit a kormányzat elótt, rakja rá szép városunkra az ég minden ékességét, övezze népét a nap min­den melegével, nehéz hivjtásában ránk biztosan számíthat s mi kí­vánjuk működésére az ég minden áldását. A szép beszédet a közönség tap­sai több ízben szakították félbe. Aigner főispán kifejti programját. Ezután dr. Aigner Károly, az uj főispán emelkedett szólásra. Néma csend és feszült várakozás közepette mondotta el alábbi beszéd ét: Tekintetei Törvényhatósági Bi­zottság I Hiszek egy Istenben, Hiszek egy Hazábm, Hiszek egy isteni örök igazságban, iiiszek Magyarország feliátiiadásában! Ez az én mindennapi imádságom s ennek az imádságnaK megvalósí­tására irányuló mindennapi tevé­kenységem az én programom Mert nem elég csak imádkozni, nem elég csak a deus tx tnachinára várni, hanem do'gozn: is ke1!, hogy ered­ményt tudjunk elérni, az Istentől ne a földi eredmények megvalósi á>át várjuk, hanem csupán erót kérjünk a mi munkánkhoz. Segíts magadon, az líten is meg­segít! Soha ne tévesszük szetn elöl ezt a közmondást s akkor az ide­geinket és akaratunkat narkotizáló hagyományos .magyar op imi/mus gőze kipárolog az agyunkból és az e keserítő valóság tudata produktív munkára serkent. Tehát a munkát tartom egyedüli eszköznek, mellyel a kitűzött cél elérhető, de nemcsak a kormányzatnak emberfeletti munká­ját, hanem az egész magyar társa­dalomnak igaz keresztény erkölcsök­től áthatott vállvetett együttes mun­kálkodását. Hogy ez lehetővé váljék, (örvényhatóságom területén mindenek e:őtt való kötelességemnek tattom a társadalmi összhang biztosítását és fentartását. Négyhónapos kormánybiztosi mű­ködésem alatt is ez volt egyik fő­törekvésem s büszkén mondhatom, hogy fáradozásaimnak egyik legna­gyobb eredménye. Igaz, hogy ezáltal szeiezícm a társadalom türelmetlen és politikailag éretlen elemei közül egypir ellenséget, de ugy érzem, hogy a túlnyomó többség megérlelte és honorálja a szó nemes értelmé­ben alkalmazott lelkemből fakadó igaz keresztény és becsületes magyar politikát. De a társadalmi harmóniát nem megalkuvással, nem elvik fel­adásával, hanem elvek összeegyezte­tésével s a jog, törvény és igazsag szigorúan részrehajlnthn alkilrnazá­sával igyekeztem megvalósítani és igyekszem fentartani. I! I ré li ARANYPILLE része a Belvárosi Moziban hétfőn, kedden és szerdán. Nyugodtan alhat tehát ezután is a város minden rendű és rangú becsületes lakója, mig én őrködöm Jelette: jogtalanság nem érheti De reszkessen a vá­ros minden .rendű és rangú lakója, akinek lelkiismerete nem tiszta: a sarkában leszek és kiostorozom innen, mert nem tűröm, hogy a becsületes igaz magyar szegedi népet bárki is félrevezesse, megcsalja, megzsa­rolja, kiuzsorázza! Négy hónap alatt elég alkalmam volt tájékozódni. Rendkívül sok ér­téket fedeztem fel az én édes szülő­városomban, de, sajnos, találtam itt szemetet is, részben házi szemetet, amely lassan-lassan észrevétlenül gyülemlett fel és fertőzi a város tiszta magyar levegőjét, részben pe­dig olyan szemetet, amelyet, ki tudja, melyik szemétdo nbról hordott ide a a forgódéi és ez a veszedelmesebb, mert belevágódik a jóhiszemű em­berek szemébe és megszédíti őket. Lesz reá gondom, hogy mielőbb meg­történjék a nagytakarítás. További 'onios kötelességemnek tartom, hogy a város hatóságának segédkezet nyújtsak a közellátás biztosításánál, mert jól tudom, hogy milyen rendkívüli nehézségeket kell leküzdeni ezen a téren, de tudatá­ban vagyok annak is, hogy a hideg szoba és éhes gyomor a legrosszabb tanácsadó. Végül igyekezni fogok a vagonlakók elhelyezésének rend­kívül fontos kérdését törvényható­ságom lerü'etén akként megoldani, hogy S.egei mint határ.áros a va­gonlakóknak ne elhelyező, hanem elosztó allomása legyen s közülük csak azok maradjanak itt, akik itt keptan közérdekű foglalkozási. Ezeknek a legégetőbb kérdéseknek megoldása képezi prograrromnat főbb pontját, egyébként pedig az egységes kormányzópárt programját vallom magaménak s igyekezem hideg ésszel, meleg szívvel és ke­mény ököl.el érvényre juttatni. Biz­tosítom a tekintetes Törvényhatósági Bizottságot, hogy nehéz feladatom teljesítésénél nemoak a mórt el­hangzott eskü szentséfce veiérel, hane:ii a lelkiismeret szava is, ame­lyet a városháza közel 100 éves öreg harangjából csendít felém annak ércebe öntött ősi nevem. A városatyák szónoka. Hosszas éljenzés kövelte a főis­pán beszédét, melynek csillapultával az első padsorból dr. Tóth Imre állt fel szólásra : Tisztelt közgyűlés! Méltóságos Főispán ur! Amikor a mai nagyon impozáns és ünnepélyes fői.plni beiktatásra agyongyötört, mindamellett ünnepi mezbe öltözött lélekkel megjelentünk s amikor Szeged város törvény­hatósági bizottságának s a szom­szédos törvényhatóságok képviselői­nek jelenlétében az eskü elhangzott, mélóztassanak nekem, mint e tör­vényhatósági bizottság egyik leg­igénytelenebb tagjának megengedni, hogy ezen ünnepélyes alka!ommal szót emeljek s a Főispán ur őméltó­ságát szivem melegével köszöntsem. Komolyan érzem e pillanatban, hogy nálamnál sokkal hivatoitabb tagja is vo!ni a tek. törvény In lósági bi­zo'íságna1, aki egyrészt ékesszólásá­nál, másreszt politikai hiúval ásánil fogva is n'<ábo vindikálhatna magá­nak jogot a felszólalásra, ámde minthogy a ban a vélemérybtn va­gjo"', h gy a főispáni beiktatás nem poli;ikai, nem egy pártnak, hanem az egész varoinak ünnepe s mint­hogy ugy vélem, miként az én gyenge szavaim épp oly őszinték és szívből fakadók, mint bárkié másé, joggal kérhettem és kérlie'ek szót magannak. A mainál nehezebb időkben, ked­vezőtlenebb gazdasági és politikai viszonyok között aligha került még valaki a főispáni székbe s éppen étért el lehet Méltóságod készülve arra, hogy a sürgősen megoldásra váró országos és helyi feladatok próbára fogják tenni fiatalos hévtől duzzadó erejét és energiáját. El lehet készülve arra, hogy a haza javát célzó törekvéseiben nehézségekkel, ellentétes törekvésekkel fog talál­kozni. Mint tatárjárás után, minden­ből kifosztva, pőrére vetkőzve, agyon­gyötörve ez az ezeréves múltjában oly sok ir.egróbálhtáson átesett sze­rencsétlen ország. Ezeréves törzsének végtagjait hitvány kis férgec»kék lepték el, elszakítva bennünket test­véreinktől s megfosztva gyárainktól, erdeinktól, bányáinktól s úngó aranykalásszal ékes földjeinktől. Bent Csonka-Magyarországon a nyomor képe mindenütt. Pénzünk elértéktelenedve, állampénztárunk üresen, gyáraink leszerelve, vasutaink tönkretéve, ruháinkból kikopva, le­rongyo'ódva, az éhségtől elcsigázva. Ez a helyzet képs országos viszony­latban, mely azonban nem volna teljes, ha a vagonlakók s napról napra érkező menekült testvéreink szívszaggató s könnyet fakasztó helyzetét, valamint az anyaghiánnyal indokolható munkanélküliséget oda nem képzelnők. A szerencsétlenül végződött s lelketlen agitátorok akna­munkája folytán elveszite't háború s az ezt követő bolsevizmus juttattak bennünket ide. Igen, a bolsevizmus, mely az internacionalizmus jelszavá­nak hangoztatásával kiirtotta az em­beri telkekből a liazaszeieiet, a vallás, az erkö cs legszentebb érzé­seit. Az embereket a tébolyból ki­gyógyítani s vissz tadni őket a val­lásnak, erkölcsnek és hazának, ez .a kormány feladata. Az országol idegen járom alul felszabadítani s keresz­tény nemzeti alapra helyezendő uj Magyarországot alkotni, ez kell, hogy a kormány feladatát képezze, igen, hont kell menteni mindenek­előtt, mert az nem lehet, hogy annyi sziv hiába onta vért s keservben annyi hö kebel szakadt meg a honért, az nent lehet, nem nézhetjük ülhe­tett karokkal, tétlenül, hogy apáink s ősapáink sírjai fölött cseh, rác, vagy ol ih bocskoros pásztorok legel­tessék nyájaikat; az nem lehet, hogy csak egyetlen virág is másnak illa­tozzék s hogy csak egyetlen rög is hiányozzék a vérrel oly sokszor áz­tatott magyar földbői. Islen minket ugy sefeé'yjen, hogy ismét, stem­sokára Magyar tenger vizében tűnik le Észak, kelet, dél hullócsillaga. Ezt a gondolatol istápolni, ébren­tartani a kormány képviseletiben, Méltóságod első feladata. A második feladata pedig ennek a régi kormányok által mostoha­gyermekként kezelt alföldi metropo­lisnak érdekeit illetékes helyen kép­viselni és megóvni. A letűnt idők hatalmon lévő emberei vagy nem akarták, vagy nern tudták városunk­nak, e nemzeti fővárosnak fontos­ságát és asszimlaló erejét felismerni, vagy ha felismerték is, a letünl osztályuralom legnagyobb átkaként a Jókai-film 1 A lélekidomár » Korc6-Hozlb«n! rokonság, a barátság, a szülőföld varázsa, vagy más magánérdek min­dig elütötte városunkat jogos igé­nyétől. Hogy többet ne említsek, itt van az egyetem régen v judó kér­dése, m-.ly folyton és folyton kisért, de városunk legmesszebbmenő ál­dozatkészsége dacára se tud hozzá­jutni. Méltóságodra hárul a feladat, hogy Szeged városa az illetékes té­nyezők által mint nemzeti főváros kezeltessék s hogy jogos kívánságai meghallgattatásra találjanak. E mellett feladatát kell, hogy képezze az is, hogy a lakosság s illetve az uj nemzeti állam kiépítésének magasz­tos munkájában résztvevő polgárok jóléte és boldogulásuk lehetősége biztosiltassék. Mi, Szeged város törvényhatósági bizott.-ága, erős fogadalmat teszünk, hogy Méltóságodat a haza megmen­tésének s keresztény nemzeti alapon emelendő Újmagyarország felépíté­sének s városunk s ennek velünk együtt érző és munkálkodó lakos­ságának jólétét, megelégedését és bo'do^u'ását célzó munkájában tá­mogatni fogjuk s ha valaki Méltó­ságod ilyiranyu munkája elé gátat vet, azt hazafiúi érzésünk viharával fogjuk elsöpörni. Ha kell, ugy fo­gunk tenni, mint a templomukat epiló zsidók: egyik kezünkben a téglát hordjuk az uj Magyarország épületéhez, a másik kehünkben pe­dig kardot fogunk tartani. ígérjük s fogadjuk ismét, hogy munkájában Mellóságod mellett le­szünk, de csak addig, ami.; e munka a haza s szűkebb hazánk: e város boldogulását szolgálja. Méltóságod esküt, mi fogadalmat tettünk. S amint Méltóságod esküjét, mi pedig fogadalmunkat megtartjuk, Isten minket ugy segéljen! Üdvözlik a kormányzót és miniszterelnököt. Ezt követőlcg dr. Somogyi Szil­veszter azt indítványozza, hogy dr. Aigner Károly főispánná történt be­iktatása alkalmából üdvözöljék Horthy Miklós kormányzót és gróf Teleki Pál miniszterelnököt, Szeged képvi­selőjét. Az indítvány nagy tetszéssel találkozott és egyhangúlag elfogadták. Kinevezések. Dr. Aigner főispán felolvassa ez­u!án az ünneplő közünség előtt, hogy főispáni beiktatásának emlékére, első hivatalos működése alkalmából tisz­teletbeli állásokra kinevezi: Hegedűs Mihály aljegyzőt ib. tanácsnokká, Pfann Lajost tb. tanácsnokká, dr. Szeless Józsefet és dr. Török Belát tb. főügyészekké, di. Tóth Bélát tb. árvaszéki ülnökké, Várossy Ferencet tb. főmérnökké és végül dr. Engel Rudolfot ib. kórházi főorvossá. KORZO-MOZI TítBFOH: Igauatöstg 455. ,. Pénztár 1185. Szombaton és vasárnap, szeptember hó 25-én és 26-án Harry Piel film! M az fl BHRREÉ-CIRKUSZ TITKA. Attrakciós cirkuszdráma 7 felvonásban. Főszerepben HARRY PIEL. EWadások ^akor. vasárnap 3, 5, 7 éa 9 órakor. idő ecetén as esti 7 éa 9 ó si el<J­adt aok a nyári helyiaégben leszaek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom