Szeged, 1920. szeptember (1. évfolyam, 14-38. szám)

1920-09-01 / 14. szám

Szeged, 1920 szeptember SZEGED Amerikai magyarok a szibériai hadifoglyokért. BUDAPEST, augusztus 31. (Magyar Távirati Iroda) Az Amerikába maradt magyarság szívszorongva lesi az óhazából ér­kező híreket. Minden töle telhetőt elkövet, hogy a szerencsétlenül vég­ződő háború és a trianoni béke kö­vetkezményein enyhítsen, a magvar nép javára változtasson rajtuk. Kü­lönösen meleg szeretettel karolja fel a messze Szibériában raboskodó véreink ügyét. Az Ameiikai Magyar Szövetség még február havában megnyerte az amerikai kormányt és az amerikai Vöröskeresztet a foglyok hazaszállítása ügyének. Eddig azt az eredményt érte el, hogy a Vörös­kereszt kezdeményezésére számos emberhatáú intézmény bevonásával elhatározták 3 millió dollár gyűjté­séi a hadifoglyok hazaszáüitasi cél­jaira s eddig körülbelül 1 millió dollár van együtt. Hivatalos értesí­tések szerint adatok vannak arra, hogy a szibériai hadifoglyok nem fognak még egy telet Szibériában tölteni. Az Amerikai Magyar Szövetség The Commentator cimmel német— angolnyelvü propaganda folyóiratot ad ki, amelynek az a célja, hogy az amerikai és az angol közvélemény­nyel megismertesse azokat a súlyos igazságtalanságokat, amelyeket a békekötés alkalmával Magyarország ellen elkövettek. Megszavazták a botbüntetést. Sörcsarnok és étterem Koaauth Lajos-sugárnt 29. azám. A legjobb magvar konyha Abonnenaeket elfogadok. Kitünö italok. — Tisztelettel •ív. G«r»j La.iUné fl. v. 37 T.l.fo. IMI. BUDAPEST, aug. It. (Magyar Távirati Iroda) A nemzetgyűlés mai ülésén, melyről a budapesti hirszol­szolgálat késedelmessége miatt csak lapzárta után kaptunk tudósítást, viharos jelenetek titán 25 szótöbbséggel megszavazták a kotbünteUít. A névszerinti szavazás ered­ménye a következő: Leadatott 107 szavazat. Igennel szavazott 66, nemmel 41 képviselő. Ennélfogva a nemzetgyűlés a tör­vényjavashtot a részletes tárgyalás alapjául általánosságban elfogadta. A javaslat ellen szavazók között voltak gróf Apponyi Albert, Huszár Károly, Milotay István, Hencz Károly, Grieger Miklós kisgazdapárti kép­viselők és a demokraták valameny­nyien. Mikor az elnök kihirdette az ered­ményt, nagy helyeslés volt balfelől. Ruppert Rezső erre odakiáltotta a baloldalnak: Königgráiz! HÍREK. SZEGEDI KIS TÜKÖR. SZEGED, augusztus 31. A cigány remegése a fényes tükörtől közismert és teljesen indokolt; hisien ha beléje pislant, füstös ördögöt lát. A mások idegenkedése a saját ábrázatuktól néha éppen olyan érthető volna, ezek azonban ugy segítenek a dolgon, hogy egyszerűen — nem tekintenek a tükörbe. Mi megkí­méljük őket a keresés fáradalmaitól s néha, ha a köz érdeke ugy kívánja, tükröt tar­tunk az arcuk, a cselekedeteik elé. Annak aztán igazán nem mi leszünk az okai, ha egyszer-másszor nagyon csúnyát mutat a tükör. ... A sportkedvelő szegedi társadalom tegnap izgatottan zarándokolt a rókusi állomás mögötti pályára. A SzAK és a SzTE bajnoki mérkőzése tömegeket vonzott s különösen nagyszámú ifjúságot. Ezt iga­zán örömmel regisztrálnák, ha a pályán egyéb nem történt volna, mint a két egye­sület szabályos, rendes erőpróbája. De, sajnos, történt egyéb is. Nem kevesebb, mint több játékost kellett a Urának kiáUi­* / * IJUJlVLUVl I I ' " tania, ami beszédesen hirdeti, hogy milyen eszközökkel .dolgoztak- az ellenfelek. Mi, akiket a futball-láz nem vakított el, bizonyos elkedvetlwedéssel szemléljük az ilyen küzdelmet, mert érezzük, hogy az ezerszemű ifjúságot, amely izgatottan fi­gyeli a játék minden mozzanatát, az eféle meccsek nem önfegyelemre, mérsékletre, az erőink józan használatára tanítják, hanem a féktelenségnek, a zabolátlansiignak lesz­nek iskoláivá. * Mf * * * * « * « « * * I 8 C£ 6 ti « K K K ti ti ti ti ti II K K X i i t i i í BELVÁROSI MOZI szeptember 8-án megnyílik. TELEFON: Igazgatóság 258. Pénztár :582. m >H * *t J» * m * * m JH )H M * * * * 14 * l * * * M * 44 * Jól tudjuk, hogy az egyesületeket e téren egyáltalán nem terheli mulasztás s azért a játékosok figyelmébe ajánljuk, hogy a labdarúgás egyik szépsége éppen az erők fékentartásában, nem pedig azoknak vad tombclásában rejlik. Bár a nyugat kultú­ráját sokan érthető okokból negligálják, a mi játékosaink jól teszik, ha a nyugati példákhoz igazodnak. A labdarúgás ügyét semmivel sem szolgálhatják becsületesebben. — Megoperálták a miniszterelnököt A M. T. I. jelenti: Gróf Teleki Pál minisz­terelnökön tegnap délután Dollinger tanár a Fasor-szanatóriumban kisebb műtétet végzett, amely jól sikerült. A miniszterelnök állapota teljesen kielégítő, ugy, hogy a szanatóriumot néhány napon belül elhagy­hatja. Teljes gyógyulása azonban előre­láthatóan még hosszabb időt fog igénybe venni. — A szeptemberi közgyűlés a szervezeti szabályzat értelmében szeptember hó második szerdáján fog összeülni. A városi tanács ez időre valószínűleg elkészül az anyagelö­készitési munkálataival. — Zadravecz püspök elutazott. Zad­ravecz István tábori püspök tegnap dél­után félnégy érakor utazott el végleg Szegedről, hogy uj hivatalát Budapesten átvehesse. — Még egy hétig eltart a azén­hiény. A szénhiány és világítási mizéria ügyében a következő intéz­kedések történtek: Pongrácz gáz­gyári igazgató intervenciója folytán a szén kormánybiztosság 80 tonna szenet utalt ki a gázgyárnak. A sze­gedi kenderfonógyár 15 tonna szenet kapott. Vértes szénkereskedő 30 tonna szenet kapott ujabban, mely­ből 20 tonnát a gázgyárnak, 10 tonnát pedig a közvágóhidnak bo­csájt rendelkezésére. A gázgyárnak azért nincs elegendő szene, mert a feladóállomásokon a rakományokat nem merik utnakinditani, a külde­ményeket ugyanis útközben átbár­cázzák s igy nem juthatnak eredeti rendeltetési helyükre. Szenet persze holnapra is várnak, de minden jel arra vall, hogy az üzemzavar, illetve a világitás korlátozása még egy hétig el fog tartani. v — Vagonlakókat költöztetnek «4váb­htgyi villákba. Az Újság irja: Illetékes helyen azzal a tervvel foglalkoznak, hogy ősszel, miután a nyan»'ási szezóa be­fejeződött, a svábhegyi villákat elrekvirál­ják a vagonlakók számára. A svábhegyi v'.llatalajdoooaofe közön ez a hir termé­szetesen igen élénk megbeszélések tárgya volt és az érdekelt tulajdonosok tegnap nagygyűlést tartottak a Svábhegyen. Az értekezleten csaknem valamennyi sváb. hegyi villatulajdonos megjelent. A fel­szólalók mind hangoztatták, hogy tuda­tában vannak a vagonlakók súlyos hely­zetének és szívesen jámak a kezükre, hogy fedél alá jussanak, azonban a rek­virálás alól mentesíteni akarják azokat a villákat, ahol állandóan laknak, vagy amelyben a háztulajdonos maga lakik­A villatulajdonosok óhajaikat külön memo­randumban juttatták el a kormányhoz és a lakáshivatalhoz. — Csillagvizsgáló Szegeden. Tass Antal, az ógyallai csillagvizs­gáló-intézet aligazgatója bejelentette a polgármesternek, hogy a cseh megszállás alatt levő intézetüket Szegeden szeretnék ideiglenesen el­helyezni. A polgármester az aligaz­gatót több középület megtekintésére utasította, aki, iekintve, hogy mecha­nikai műhelyük is van, e célra a felsőipariskolát találták legalkalma­sabbnak. Hamarosan megérhetjük tehát azt, hogy mi szegediek olvas­hatunk majd a csillagokból. — Két internálás. A Valentiny Ágoston és dr. Milller Manó inter­nálását elrendelő belügyminiszteri végzés ma érkezett le Szegedre. A végzés szerint a belügyminiszter Valentiny Ágoston volt leszámoló­hivatali tisztnek és dr. Müller Manó ügyvédnek a kommunizmus alatt tanúsított magatartásuk miatt a zala­egerszegi gyűjtőtáborba való inter­nálását rendelte el. Az internálás időtartama föltételesen egy félévre szól. Hat hónap leforgasa után az illetékes hatóság revízió alá veszi az internálási végzéseket és ha ez alatt az idő alatt az internálást előidéző ok megszűnik, ugy az internáltakat szabadon bocsátják. — Detektívek a város szolgá­latában. Vecsernyés István, a város régi, kipróbált detektivje, akit az államrendőrség — mint megírtuk — nem vett át állományába, ma fel­kereste Somogyi polgármestert és arra kérte, hogy vegye fel a város szolgálatába. A polgármester azon­nal intézkedett Vecsernyésnek a köz­igazgatási osztályba való beosztása iránt. Deák Ferenc és Kiss Q. Dezső detektívek is városi szolgá­latba való beosztásukat kérték, mely ügyben azonban eddig még döntés nem történt. — Helyreállt a rend az Operában­Az Újság irja: Az Operaház előadásai immár biztosítva vannak. A pénzügy­minisztérium napokig tartó tanácskozás után ma elfogadta az Operaház vezető­ségének az előterjesztését, hogy a színház zenekarának, énekkarának és műszaki személyzetének tagjai ugyanabban az el­látási kedvezményekben részesüljenek, mint a köztisztviselők. A pénzügyminisz­térium kedvező döntését holnap adják a személyzet tudtára, pár nap múlva azután megkezdődnek az énekkari próbák, aminthogy a magánénekesekkel már szor­galmasan folyik a munka. A színházat szeptember végén fogják megnyitni. — Uj paprikarendelet. A folyó hó 29-én megjelent hivatalos lap közli, hogy a földmivelésügyi mi­niszter által kiadott legutóbbi rende­let érteimében zár alá vett 1919. évi paprikatermés még meglévő készle­teit a belföldi forgalomban a zár alól feloldja. Igy tehát ez a paprika a szabadforgalom tárgyát fogja ké­pezni, a külföldre azonban csakis s gyógynövény-kirendeltség viheti ki. A rendelet közli a külföldre való szállítás feltételeit és módozatait is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom