Délmagyarország, 1920. május (9. évfolyam, 100-123. szám)

1920-05-06 / 103. szám

SicgtA. ÍWO májw 6. DBLMAQYARQRSZAO — tix uj főispán. A kormány egyro-másra nevezi ki az uj főispánokat, de a szegedi főispánról még szó sem esett a miniszter­tanácson. Különböző kombinációk vannak forgalomban az uj főispin személyére vonat­kozólag, de pozitivumot senkisem tudott meg. A kombinációk dr. Kelemen Béla kerületi kormánybiztos személyét helyezik leginkább előtérbe s értesüléseink szerint ő is lesz az uj főispán. Munkatársunk felkereste dr. Vasek Ernő főispánt, aki a kérdésben a következő­kép nyilatkozott: — Telefonon azt az értesítést kaptim, hogy a minisztertanács ezideig még nem foglal­kozott a szegedi főispánság kérdésével. Le­mondásomat ezideig még nem vették tudo­másul s arról nem is tárgyaltak Az uj főispán személyére vonatkozólag nem nyilatkozott a főispán. Dr. Somogyi Szilveszter polgármester tréfásan a következőket mondta: — Annyit mondhatok, hogy tudom, ki lesz az uj főispán, de a nevét nem árulhatom el. Arra a hirre vonatkozólag, hogy dr. Kelemen Béla főispánná való kineveztetése máris meg­jelent, maga a kerületi kormánybiztos kijelen­tette, hogy a dologról nincs hivatalos értesü­lése. Valószínűnek tartja azonban, hogy dr. Vasek főispán távozása esetén a kormány őt mint kerületi kormánybiztost csak ideiglenesen bizza meg talán a szegedi főispáni teendők végzésével. — A bodoml saláta. A bodomi kertgazdaságból naponta érkezik saláta a piacra. Szerdán 18 nagy ko­sárral hoztak be s 2o—3o fillérért árusították fejenkint. Szombaton hagymát is árusítottak már s legközelebb már retket hoznak a piacra. A piaci árakra jé hatást teiz a városnak ez a konkurenciája, amennyiben a bodomi zöldség 2o—3o százalékkal olcsóbb, mint a kofák portékája. — A miniszterelnök a szegedi tisztvise­lőkhöz. A szegedi köztisztviselők több feliratot intéztek már a kormányhoz, amelyben hely­zetük envhitését kérték. Többszöri sürgetésre most érkezett meg a miniszterelnök válasza Hauser Rezső Sándor igazgatóhoz, a Tisztvi­selők Oithonának elnöséhe/.. Simonyi-Semadam Sándor miniszterelnök közli a tisztviselőkkel, hogv a memorandumot rövid időn belül tár­gyalás alá veszik. A tisztviselők küldöttsége különben Budapesten jár ezídőszerint, ahol kérelmeiket a kormányzónál, valamint a kor­mány tagjainál is előterjesztik. A küldöttség előreláthatólag csütörtökön, vagy pénteken ér­kezik vissza Szegedre, remélhetőleg nem ered­mény nélkül. — ötszáz magyart utasítottak kt Szabadkáról. Budapestről jelentik azt a Szabadkáról kerilő uton érkezett hirt, hogy Szabadkáról a múltkori „a jugo­szlávok ellen irányuló puccsból" kifolyólag 5oo magyar állampolgárt utasítottak ki családjukkal együtt a város­ból. Különvonatokon a magyar demarkációs vonalra szállították ókat. Ezenkívül a haditörvényszék rögtön­itélő eljárással 3oo személyt itélt el. — Az Orvosszövetség igazolásai. A Virra­dat jelenti: A Budapesti Orvosszövetség vá­lasztmánya állást foglalt a tagigazolást sza­bályzó belügyminiszteri rendelet ellen. Dömötör Mihály belügyminiszter kijelentette, hogy a tagigazolást szabályozó belügyminiszteri ren­deletnek minden körülmények között érvényt szerez és ha a szövetség a keresztény nemzeti eszmét szolgáló rendelkezéseknek eleget tenni nem hajlandó, szükség esetén nem riad vissza kj Orvosszövetség feloszlatásától sem. — Befejező burgonyaklosttáa a tisztviselők b«­aierzisl csoportjába* A szegedi közszolgálati alkal­mazottak beszerzési csoportja az 1919—10-iki gazda­sági évre szóló utolsó burgonyamennyiaéget a következő napokon osztja ki a 24. számú szelvényre : csütörtökön, május fi-án 1—400., pénteken, 7-én 401—800., szomba­ton, 8-án 801-1200, hétfőn, 10-én 1201-1600., kedden, 11-én 1601-2000., szerdán, 12-én 2001-2400.. pénte­ken. 14-én 2401 —2800., szombaton, 15-én 2801 -5200., hétfőn, 17-én 3201-től végig. A fejadag 8 kilogram, a kiosztás az állami főgimnáziumban történik. A kijelölt napok a legpontosabban betartandók. Az éjszaka rejtelmei. Egy dollárkirálynő kalandjai * II. rész. HE== Pénteken, szombaton ós vasárnap lesz bemutatva az URÁNIÁBAN. — A vároai igyik faltbbegéseiaek sem. A városi feiebbezések sorsáról szomorú dolgo­kat tudtunk meg a polgármestertől. A tanács a benyújtott felebbezéseket a főispáni hivata utján az illetékes minisztériumhoz terjeszti fel döntés végett. A feiebbezések azonban töme­gein érkeznek vissza azzal, hogy csatolják hozzá a közgyűlés határozatát. A város igy megoldhatatlan dilemmába kerül. Közgyűlési határosatokat kivannak, viszont a belügymi­mszt.-r nem kivánja a közgyűlés összehívását A feiebbezések igy elintézetlenek maradnak mindaddig, amig az uj törvényhatósági bizott­ság összehívása meg nem történik. — A Peckav-bDnüev- Budapestről jelentik: A Peckay-Ugybén fog&ISk a tárgyalást Kihallgatták Léva y Oszkár Kiskőrösi városparancsnokot, aki iöbb kivégzésben résztvetL A kivégzések egyrészét beismeri, másrészét a szökésben levő Braun zászlósni sózza. Holnap folytatják a kiskőrösi gyilkosságok tárgyalását. — Főhadnagy és főtisztviselő afférja. Budapestről jelentik: Linkes Ferenc karhatalmi főhadnagy egy ügyben a gödöllői adóhivatalba ment és az egyik ellenőrt kereste. Stmay Cézár állampénztári főtanácso« átszólt társá­nak a másik szobába, hogy .valami Linkes főhadnagy" keresi. A főhadnagy sértesnek vette a „valami" megjelölést és alkalomra várt, hogy elégtételt vegyen magának. Április 26-án délután 7 órakor találkozott a gödöllői Kossuth Lajos-utcáhan Simayval, megszólí­totta a főtanácsost és válaszától felingerülve, őt tettleg inzultálta. Simay revolvert rántva védekezett a főhadnagy ellen, aki kardjával próbálta a főtanácsost leütni. Vágásra már nem került a sor, mert Simay főtanáesos a főhadnagyra lőtt, aki haslövést kapott és rögtön összeesett. Linkest Simonyi-Semadam Sándor miniszterelnöknek éppen abban az időben Budapesíre haladó vonatán a Vere­bélyi-klinikára vitték, ahonnan pár nap múlva Gödöllőre szállították családja körébe. Az ügyben folyik a vizsgálat. — Az államrendőrség eskflle- A szegedi állam­rendőrség tisztikara szerdán délután 4 órakor tette le a hivatalos eskflt a városháza közgyűlési termében. A legénységi állományúak ugyancsak szardán eskídtek fel a rendőrlaktanyákban. — Meddig tart ae 1898—95. évi szüUtósQ hadköteUaek szolgálata? A M. T. 1. jelenti: A nagyközönség körében még mindig meg­lehetős tájékozatlanság uralkodik a tekintetben, hogy a tényleges katonai szolgálatra igénybe­vett 1898—1895. évi születésü hadkötelesek szolgálata mennyi időre fog terjedni. Abból, hogy az azoknál idősebb évfolyambelieket csak 8 heti katonai szolgálatra hivlák be, igen sokan azt következtetik, hogy a fiatalabb évfolyambeli hadkötelesek szolgálati ideje sem fogja meg­haladni a 8 hetet. A felmerült kételyek elosz­latása végett a honvédelmi miniszter hirdet­ményben fogja közhírré tenni, hogy az 1898— 1895. évi születési hadköteleseket nem 8 hétre, hanem huzamosabb időre vették igénybe. Tény­leges szolgálatuk időtartama azonban az egy évet előreláthatólag nem fogja meghaladni. A hirdetmény el fogjs oszlatni a mezőgazdasági, családfentariói kedvezmények érvényesítése és illetve az ezek alapján való tarlós szabadságo­lás tényleges végrehajtása tekintetében uralkodó tájékozatlanságát is. Az ezen szempontokból való tarkói szab?Jságolást, tudniillik ma a rendkívüli viszonyok következtében csak akkor lehet tényleg végrehajtani, ha a kedvezményre való jogosultság megállapításán kivül a csapa­tok állományi viszonyai azt megengedik. — Tüzoltó-eat. Május 9-én, vasárnap délután és este zajlik le a tűzoltók nagy Inaepsége, mely iránt igen nagy az érdeklődés a közönség körében. A Korsó­mozi nyári helyisége ez alkalommal először nyilik mee ez évben és tündéri kivilágításban fog úszni Aa est műsora pedig oly fényes lesz, amilyet ritkán kap a közönség A szegedi színművészek kabarét rendeznek lesz dalárda, sétahangverseny, fényes tűzijáték, jóté­kony vásár, mozi. Befejezésül pedig vörös fénybe borulnak a szomszédos épületek, hatalmas láng- és füstoszlopok törnek elő. Harangkongás és kürtsaó mel­lett felvonul a tűzoltóság, tolólétrával és égretörő motorfecskendő sugarakkal megtámadja a tüzet s köz­ben ugalmas életmentési gyakorlatokat végez (önmen­tt'!lu,^,nt0,0ml0'. "Sriponyva). Az wtélyre elővétben válthatok a jegyek a Korzó-mozi rendes helyáraival. — Burián Károly április 22-ről elmaradt hangversenye szombaton, május 8-án okvetlen megtartatik. A művész már pénteken városunkba érkezik. A hangversenyen Fehér Gizella zon­goraművésznő működik közre. A még meglevő jegyek már a mai napon Bárd hangverseny­irodában átvehetők. ~ A DSVdéH Liga felhívása. Mindazok, kik 1018. éta megszállott területről Szegedre költöztek és még oem jelentkeztek, újból felazólittatnak, hogy 24 órán belli jelentkezzenek a Délvidéki Liga helyiségé­bea Boldogasizony-sugárut 4. saám alatt. — A debreceni vaaati munkásság hatá­rozatai. Debrecenből jelentik: A m. kir. állam­vasutak debreceni műhelyének munkássága keddi nagygyűlésén, amelyen a forradalmak lezajlása és az ellenséges megszállás után elő­ször nyílt alkalma állást foglalni a közélet kérdéseiben, egyhangú lelkesedéssel a következő határozatot hozta: — A munkásság rendületlen hűséggel visel­tetik a borzalmas megpróbáltatásokon átment magyar haza és annak az ősök vérével és munkás verejtékeivel századokon át annyiszor megmentett minden röge iránt. A munkásság minden erejének megfeszítésével a hazát szol­gálni és érdekeit előmozdítani akarja. Első­sorban helyre kell állítani az ország közgazda­sági teljesítő képességét és nemzetközi súlyát. Az ország védelmére a munkásság szükség esetén vérét is bármikor szívesen ontja. A munkásság egyúttal a leghatározottabban elitéi ugy a múltra, mint a jövőre nézve' minden olyan törekvést, amely a magyar állam erejét gyengíteni, a régi jogainak és területének visszaszerzését gátolhatná, gazdasági és erkölcsi megújhodását elnyomhatná. Politikai pártállást a munkásság ez alka.' /nmal nem foglal. Mindenei legjobb belátása szerint kövesse azt az irányzatot, amely lelkiismeretének legjobban megfelel. Kivánja azonban a munkásság min­den politikai iránytól, hopy annak a szellemi és fizikai munkásságnak, amelyet a legutóbbi idők eseményei valóságos nyomorba döntöttek, szociális követelményeit kielégíteni és crkölcsi, anyagi jólétet az állam anyagi erejétől telhetően biztosítani igyekezzék. (M. T. I.) — Tilos a szovjetsapka viselése. Tudomására ju­tott a szegedi kerflleti főkapitányságnak, hogy egyesek még mindig hordják az átkos szovjeturalomra emlékez­tető szovjetsapkát. Elrendelte tehát, hogy ezentúl a szovjetsapkák viselése szigorúan tilos és büntettetik. — Barna róka boámat elvesztettem szerdái dél­után a Szalay-hirlapirodától a Szent István-térig terjedd útvonalon. A becsületes megtaláló a szerkesztőségben illő jutalomban részesül. Aranyat .brilliánst, ékszereket, platinát minden mennyiségben legmagasabb áron vásárolok K És ÉKSZERÉ4Z SZÍNHÁZ, MŰVÉSZET HETI MŰSOR i Csütörtök: Éva és a férfiak, színjáték. Premierbérlet A S. sz. Péntek: Éva é« a férfi* , színjáték. Premierbérlet B 8. sz. Szombat: Éva és a férfiak, sainjáték. Bérletszünet. Vasárnap délutáa: Pünkösdi rózsa, operett. Mérsé­kelt he'várakkal. Vasárnap este: Kis szökevény, operett Bérlet szünet. Hétfőn: Lotti ezredesei, énekes bobóaat. * A Filharmonikus Egyesület hangver­senye. Kedden délután rendezte a Filharmonikus Egyesület szezonzáró hangversenyét. Ezúttal nem telt meg a Tisza-szálló hangversenyterme, de a jelenlevő közönség tepes elismerését nyil­vánította az ifjú zenekar nívós teljesítményéért és tapsokkal honorálta a tanító és vezénylő karmester: Fichtner Sándor buzgalmát és ered­ményes közreműködését. Meleg ünneplésben volt része König Péternek, akinek értékes és magyar motívumokon épült Il-ik Symphoniája szerepelt a műsoron. A kiváló zeneirót volt tanítványai és tisztelői — koncerten kivül is — élénk ovációban részesítették. A hangverseny műsorán szerepelt még Mendelssohn: Athalia nyitány-a, Sibelins: Finnlandia-ja és Mozárt: IV-ik Hegedűversenye, amelynek sikerült kaden­ciáját Fichtner Sándor komponálta és amelynek frz éjszaka rejtelmei. Egy dollárkirálynő kalandjai — II. rész. ===== Pénteken, szombaton és vasárnap lesz bemutatva az URÁNIÁBAN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom