Délmagyarország, 1920. március (9. évfolyam, 50-74. szám)

1920-03-31 / 74. szám

Szeged, 1M0 márchit 31. DBLMAGYARORSZAO igazgatóról azt a felvilágosítást adták, hogy a direktor éppen ezen ügy tisztázása végett hét-, fön Pestre utazott a pénzügyminiszterhez. Dr. pap Róbert, a bank ügyésze kijelentette, hogy a bank pénzéből egy fillér sem volt a lefog­lalt összegben. Dr. Zborai Jenő fogalmazó el­gjondta, hogy ő is jelenvolt a csempészők lettenérésénél. Ekkor Pataki kijelentette, hogy az 1 millió 200 ezer korona az ö és néhány bizalmas barátja tulajdonát képezi. — El télték a .Vörös Újság* szerkesztő­jét Budapestről jelentik : Róbert Oszkár újság­írót, a néhai Vörös Újság munkatársát és a leg­vadabb kommunisták egyikét a budapesti tör­vényszék kedden elitéltc bűntett elkövetéseért való felhívás büntette és 6 rendbeli sajtó utján elkövetett izgatás miatt 3 évi börtönre és 1000 korona pénzbüntetésre. § Lopásért héthónapi fogház. Lele Ágos­ton 1919 juüús 25-én gazdájától, Kenderessy György Feketesas-utcai büfféstől ellopott na­gyobb mennyiségű ruhaneműt és ékszereket. Később megbánta tettét és visszavitte a lopott dolgokat. Kedden délelőtt tárgyalta a törvény­szék ezen ügyet és Lele Ágostont az enyhítő körülmények figyelembevételével 2 hónapi fog­házra ítélte. Az ítélet jogerős. Fizetek 43 koronát egy gramm aranyért; használható tárgyakért töubct is. Régi aranypénznek grammját 100 K-val fizetem. Régi ezöst pénzt és brilliáns ékszert bár­kinél magasabb árban veszek. Keresek megvételre Omega, Schaffhauseni és Brauswetter-féle órákat igen magas árban. — óra- is ékszerjavllö műhely! Eredeti művészi kivitelű olajfestmé­nyek igen olcsó árért beszereshetSk. GRSPflR FERENC, KÖiCSEY-UTCH 2. Redő n y ja vitásokat, ujak szállítását elváUM fekete Vilmos Redőnyipar vállalata Református-palota. 223 Telefon 13 53. MOZI Üréaia müaora. Szerdán: 44 vagy 47. Vigjáték 4 felvonás­ban. Rendezte Deésy Alfréd. A főszerepben: Hollay Csmilla. OOOGOOOQOOOOOOOOO A JELIAGYABOBSZAG" telefonszámai Szerkesztőség . . . 305 Nyomda 1G-34 Kiadóhivatal ... 305 KÖZGAZDASÁG SZÍNHÁZ,JJŰVÉSZET HETI MŰSOR i Szerda: Névtelen asszony (Madame X) szinmü. Sz. Tóvölgyi Margit vendégfelléptével. Premierbérlet B I. Csütörtök: Névtelen asszony, szinmü. Sz. Tóvölgyi " Margit vendégfelléptével. Premierbérlet A I. Nagypéntek: Szünet. Szombat: Mártha vagy a richmondi vásár, operji. Bérletsztinet. % • Vasárnap délután: Fekete lovas, szinmü. Vasárnap este: Lili bárónő, operett. Bérletszünet. Hétfőn délután: Éva, operett. Hétfőn este: Lotti ezredesei, énekes bohózat. Bérlet­szünet. Kaüd: Névtelen asszony (Madame X) szinmü. Bérlet­sztinet. — •» i * Mátárlat Szegeden. Hetven magyar kitűnő festőművész 200 képet, művészete szine-javát hozta le Szegedre, hogy az itteni műpártoló közönségnek egy nagyszabású mQrtárlat keretében bemutassa azokat. A kiállítás, melyet Csáktornyái Zoltán festőművész rendez, húsvét vasárnapján nyilik meg a Kass-száliő emeleti nagytermében. x A szegedi tőzsds. Élénk forgalom van és nagy érdeklődés, de üzletek nem fejlődhet­nek ki, mert megfelelő mennyiségű lebélyeg­zett pénz nem áll rendelkezésre a feleknek. Kisebb kötés történt márkában 3.25, lei 3.221/, és, frank 16. x Angol érdekeltség akarja átvenni az óbudai hajógyárat. Budapestről jelentik: Angol érdekeltség tárgyalásokat folytat a Duna­gőzhajózási Társaság óbudai hajógyárának át­vétele ügyében. Ha ezek a tárgyalások nem vezetnek eredményre, ugy az angolok érdekelt­ség vállalásával is megelégednek. Ugyancsak angol csoport tárgyal a Ganz-Danubius buda­pesti hajógyárában való részesedés megszerzése ügyében. x Hadügyi Hitelezők Védőegyesülcte. A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségé­nek kezdeményezésére az érdekelt vállalatok megalakították a Hadügyi Hitelezők Védő­egyesületét. Az egyesület működési köre tagjainak a felszámolásban levő cs. és kir. hadügyminisztériummal, a magyar hadügy­minisztériummal szemben fennálló követelései, továbbá a proletárdiktatúra szerveinek intéz­kedéseiből származó u. n. szovjetkövetelései, Végűi a román rekviziciókból származó kár­követelései érvényesítésére és behajtására terjed ki. Az egyesület székhelye Budapesten Mária Valéria-utca 12. szám alatt van. Az egyesület alapszabályai iránt érdeklődők a Kereskedelmi és Iparkamarában nyorhetnek felvilágosítást Falslós sxerkesztó és kiadótulajdonos: PÁSZTOR JÓZSEF Kiss D.-palota Tóth Péterrel szemben Valódi Houbigant D'Orsay és Coty parfümök eredeti üvegekben és kimérve minden virágillatban és compozi­ciókban. fioubigant pouderek 274 minden színben és illatban. Valódi szappanok és fogkrémek. Eredeti kölni vizek! Kelemen József szállítást és fuvarozási vallalat 206 Szeged, Kossuth Lajos-sugárut 20- szám. Batoraaátlitást. favarosást helybea és vi­dékre legolcsóbb árban vállal. Telefoa 15 63. Legjobb hajfesto az országosan elismert Leinzinger-téle. Kapható Leia­zinger Oyula gyógyszertárában Szeged, Széchenyi-tér. TABA-R1N a legelterjedtebb és legkivá­^^ lóbb minőségű CIPŐKRÉM. Gyártja: SCHWARCZ LAJOS vegyé­seeti különlegességek gyára Budapeat, VII., Rózsa-utca 18/B. Központi iroda: V1I„. Wesselényi-utca 71. szám. Tele- ­i, fon: József 96 - 02. ­ftaphafo mindenütt? Vezérképviselet Szeged és vidéke részére: Künstler Fülöpnél Tisza LaJos-körut 55. fERENCZy LILLV női divatszalon o^ Sándor-utca 10. sz. (Felaőváros.) Elvállal női és gyermekruhák, costiimök és minden e szakmába vágó munkák készíté­sét a legújabb divat szerint jutányos áron. Köpenyeket, kosztümöket és francia ruhákat készít Tóth László Ideiglenesen Felsőtiszapart 22, I. emelet 318 Fizessen elő a = politikai napilapra. = Előfizetési ára házhoz szállítva: 1 hóra . . 15 kor. Negyed, évre 45 „ Fél évre- . 90 „ Egész évre 180 „ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Boldogasszony-sugárut 4. sz. ° Földszint, Demke palota. ° TEE.EFON505e

Next

/
Oldalképek
Tartalom