Délmagyarország, 1920. március (9. évfolyam, 50-74. szám)
1920-03-23 / 68. szám
Sie«cd. 1920 március 23. tiutalt összegek oly visszatérítendő állami Höleamelyeknek visszatérítési idejéről és módozatáról a közönség képviselőjének bevonásával alakult bizottság fog döntsni. A miniszter felhívja a közönséget, hogy a munkaközvetítő hivatal utján beállítandó ipari munkások foglal- i jcoztatása és a munkálatok ellenőriztetése iránt intézkedjék. Felhívja azonkívül a közönséget, hogy a cél érdekében a munkálatokat ne váilalatilag, hanem házilag végeztesse A város tanácsa hétfőn délelőtt tárgyalta a miniszter leiratát s elhatározta, hogy a kiutalt pénzt elsősorban is a rakpart és a kövezetek javítására fordítja s felhívta a mérnöki hivatalt a munkálatok sürgős megindítására. — A katonai kiegészítő parancsnokságok székhelyei. A M. T I. jelenti: A régi haderő egyei ezredeinek felszámoló pótkeretei és a kiegészítő parancsnokságok eddig elszórtan voltak elhelyezve, ugy hogy az ügyeiket személyesen elintézni akaró leszerelt katonák néha csak hosszú és fáradságos ut után tudtak odaérni. Most a hadügyminiszter egyrészt ezen körülmény megszüntetésére, másrészt munkaerőben való takarékosság és más célok által indíttatva, rendeletet bocsátott ki, mely szerint az emiitett parancsnokságokat vármegyénkint összevonják, igy a pótkeretek legnagyobb része a béke, illetve a leszerelési Állomásának megfelelő vármegye székhelyén nyer elhelyezést. A megszállott területről menekült pótkeretek a legközelebbi katona körlet, illetve vármegyei parancsnokság szék* helyén lesznek egyesítve. — Titokzatos rablógyilkosság. Budapestről jelentik: Titokzatos rablógyilkosság nyomára jött vasárnap a rendőrség. A Gömbufca 6. számú házban ma délelőtt Trosch Anna nagykőrösi származású 73 éves jósnőt a lakásán meggyilkolva találták. A gyilkosságot a házbeliek vették észre, akiknek feltűnt, hogy az öregasszony napok óta nem mutatkozik. A szomszédok rendőrért küldtek, akinek jelenlétében felnyitották'a lakást, ahol a legnagyobb rendetlenséget találták és az ágyban levő ágynemű csupa vér volt. A lakásban minden fel volt forgatva, az egyik szekrényben pedig holtan találták Trosch Annát. Megállapították, hogy a gyilkosok valami tompa eszközzel, baltával, vagy fadarabokkal ölték meg az aszszonyt és azután kirabolták. Több takarékpénztári könyvet, fehérnerafleket, sőt a bútorok egy részét is elhurcolták a lakásból. A rendőrség megindította a nyomozást és az eddigi adatok szerint valószínűleg két cselédleány ölte meg őt, akinek már a rendőrség nyomában is van. A Nap jelenti: Trosch Anna meggyilkolása ügyében megállapította a rendőrség, hogy Hribersch Lüssi nevű leány járt legutoljára a jósnönél. A leányt letartóztatták és hétfőn reggel beismerő vallomást telt. Elmondotta, hogy már régebben ismeri Fekete Erzsébet 19 éves csavargó cselédleány, akivel két héttel ezelőtt megbeszélte, hogy lakást bérel az öreg jósnönél és azután majd együtt elteszik láb alól, hogy megkaparitsák a pénzét és értéktárgyait. Csütörtökön terv szerint be is költözködött Trocch Annához. Hat órakor az öregasszony lefeküdt, alig néhány perccel ezután megérkezett Fekete Erzsébet. Ö ekkor bevásárlás ürügyével eltávozott a lakásból. Mire visszaérkezett, Fekete Erzsébet végiett az öregasszonnyal. Fahasábokkal agyonverte it a véres holttestet az dgvról ledobta a földre. Másnap reggelig ottmaradtak s lakásban mindketten és az öregasszony értéktárgyait összecsomagolták Reggel elmentek a lakásból, a holttestet betették a szekrénybe és rázárták az ajtót. Elmentek a nyugati pályaudvarhoz, ahol felfogadtak egy embert, akivel az összecsomagolt holmikat a meggyilkolt öregasszony lakásából Hribersch Dob-utcai lakásába szállították. A rablógyilkos elárusitóleány a gyilkosság borzalmas müvét igyekezik társnőjére áthárítani, akit a rendőrség keres. Budapestről jelentik: Ma délelőtt fél 12órakor egy teiiviVs rnokb m két detektív elfogta Fekete B zsébtet, akit azzal vádolnak, hogy ő követte el az angya földi gyilkosságot. A leány egyelői© tagad. DBLMAOYARORSZAO — Az állítólagos aranycsempíszés. A folyó hó 7-iki számunkban megjelent állítólagos arany- : csempészésről szóló közleményünk szerint Müller és Tornyai ellen följelentés tétetett. E följelentés alaptalansága azonban nyomban beigazolódott és a szegedi rendőrség a nevezettek ellen az eljárást azonnal beszüntette. Müller budapesti ékszerkereskedő. Tornyai pedig óranagykereskedő. — öngyilkos cselédleány. Radics Böske 21 éves óbecsei illetőségű cseledleány szombaton este 7 óra körül öngyilkossági szándékkal Berlini-körut 3. szám alatti házban patkánymérget vett be. Tettét háziasszonya vette észre. A háziasszony 11 óra felé erős hörgésre lett figyelmes és kinézett a konyhába, mi baja lehet a Böskének. Azonnal telefonáltak a mentőkéri, akik az eszméletlen leányt beszállították a közkórházba, gyomormosás után magához tért és elmondotta, hogy szerelmi bánatában akart meghalni. A nagymennyiségű foszfor azonban már annyira széjjelterjedt a belső részében, hogy megmenteni nem lehetett, vasárnap délután meghalt. — Karácsonyi Ily. Juhász Gyula, Tihanyi Zolién és Csányi Mátyás malinéja vasárnap, március 28-án lesz megtartva a Korzómoziban. Óra, ékszer, gramofonlemez, aacbláaipa, öngyújtó o legolcsóbb 6rakon. Régi arany és ezüstpénzt és tört aranyai legmago- OUtk Tfosef órtSsabb áron vesz lUUl JÜUCl mester Kftlccej-atca 7. u. a óra- és ékaterjavitáa Jótálláa mellett. w é SZÍNHÁZ, MŰVÉSZET HETI MŰSOR. Kedd: Mártha vagy a richmondi váaár, opera. BértatsxUnet. Szerda: Lol'i ezredaael, énekea bohózat. ftérlatszüiiet. Csütörtök délután: Rigoletto, opera; wte alószdr: Nikoláj, szinmU. Premierbérlet A ». Péntek: Nikoláj, szinmil. Premierbérlet B JU. Szombat: Madaráaz, operett. Premierbérlet A 40. Vasárnap délután: A dolovai nábob leánya, sziam ü. Vasárnap este: Madarász, operett BérletszUnet. Hétfőn: Madarász, operett. Premierbérlet B 40. * Beethoven auariett és Dvoiak quintett szerepel szombati hangverseny műsorán. Jegyek Várnaynál. Napellenző-ernyők és szerkezetek (avitását, ujak szállítását elvállalja rCKETE VILMOS Redőnyipar vállalata. Relormóhis-palota. 223 Telefon 13—53. SPORT NYÍLTTÉRI Nyilatkozat. Almássy Endre színigazgató húgomat megsértette. Megbízottjaim utján emiatt tőle elégtételt követelteui, Almássy ur azonban kibuit a lovagias elégtétel adása alól. Szeged. 1920 március 20-án. Stróbl István, rnflegy. halig, tart hdgy. E rovatban köxlöttekért nem váJUl telelóaa4§at a szerkesztőség. BABOS Áf^PÁD specialista órás SZEGED Oroszlán-u. 21. óra, ékszerraktár éa javítóműhely, öreg araoy tárgyak beváltása. J* Finom Arák szabályozása a legnagyobb pontosság a. KÖZGAZDASÁG x A szegedi tőzsde. Néhány napig, mig kellő mennyiségű lebélyegzett pénz forgalomba nem kerül, hivatalosan nem működik. ÜRANIA MAGY. TUD SZÍNHÁZ =-nt TELEFON 872. mmi Kedden, március 23-án. SftBácifts aieritai flinjtaá£! Az Dráma 4 felvonásban. Az amerikai élet csodálatosan izgalmas és lebilincselő megörökítése. Előadások d. u. */» 5, '/» 7 és «/t 9 órakor Vasárnap 2. '/, 5, «/, 7 és >/, 9 órakor. MOZI SzAK-KAAC 3:0 (2:0). A lóverssnytéri pályán szépszámú közönség jelenlétében folyt le a bajnoki mérkőzés vasárnap délután. Kezdéskor megeredt a lassú eső és ei kissé csúszóssá tette a füves pályát, mindamellett szép futballjátékot élvezhetett a közönség. Az egész meccset jellemezte a SzAK állandó támadása és a KAAC nagyszerű védekezése, \ csupás a második félidő utolsó részében jutott többet szóhoz a KAAC is, amikor a SzAK a megsérült Martonosi távozása folytán csak 10 emberrel játszott. A győztes csapat minden részében egységes erőt képe?. Csatársora szépen kombinál es támadásait veszedelmes lövésekkel fejezi be. A fedezetsor védekezésben és a csatárlánc támogatásában egyformán jól veszi ki részét. A közvetlen védelem is kifogástalanul működik. A KAAC csapatából csak a közvetlen védelem nagyon jó és tisztán ennek köszönhető, hogy a vereség nem volt nagyobb. A fedezet- éa csatársor sokat csapkodik a labdákkal, azonban konstatálható, hogy az egész Gsapat tavaly óta nagyot javuit és szezonvégig minden ellenfélnek kemény munkát fog adni. A gólokból kettőt Manonosi és egyet Lapu lőtt. Markovics biró jól megállta helyét a mindvégig fair meccs vezetésében Urinla műsora. Kedden: As ópiumbarlang. Dráma az amerikai életből, 4 felvonásban. Szerdán és csütörtökön: Ferrari futta naplója. Dráma 4 felvonásban. A főszerepben: Leontine Kühnberg. Péntektől—vasárnapig: Az örvény. Dráma 4 felvonásban. Hugó Victor .Marion Deborme" cimü regénye nyomán. A főszerepben: Carmen Cartellieri. Felelős szerkesztő éa kiadótulajdonos: PÁSZTOR JÓZSEP Brilliánst, régi ékszert, órákat magas napiáron vásárol Szeged, Széchenyl-tér 2. az. U5