Délmagyarország, 1920. február (9. évfolyam, 26-49. szám)

1920-02-01 / 26. szám

8 DELMAOYAftORSZAO Szeged, 1920 január 25 kimondta, hogy a december 22-ike után fo­gyasztandó légszesz- és villamosáram egység­árát a tényleges eredmények alapján fogja meghatározni. Tehát mi a légszeszt és a villanyt nem szol­gáltattuk december 22-ike után a régi egység­árakon, hanem azon áron, amelyet később a tanács fog meghatározni s illetve most meg­határozott. A fogyasztó abban a tudatban vette igénybe a légszeszt és villanyt, hogy annak ára késább lesz meghatározva, ez lehetett volna alacsonyabb ár is, mint az előbbi, de tudhatta, hogy ma­gasabb is lehet. V— Nem áll tehát az s tétel, hogy itt az áru bi­zonyos megállapított áron adatott volna el és utólag lett volna ezen ár felemelve. Az a tény, hogy aki az elfogyasztott légszesz­es villamosáram árát meg nem fizeti, annak éráját és mérőjét jogosan leszereljük és a to­vábbi fogyasztásból kizárjuk. Igáz, hogy a szegedi államügyész ur meg­tette azt a jogász előtt érthetetlen könnyelmű­séget, hogy ellenünk ilyen vádat emelt bizo­nyos urak panaszára, de a bíróság visszauta­sította a vádat és megállapította, hogy jogosan jártunk el: Ezt a Jogász ur tudhatná 11 Ami a tanács hatáskörét és a tanács határo­zatának joghatályát illeti, felvilágositásképen közölhetjük, hogy szerződésünk érteleiében Szeged város minden szerződéses jogát a tanács utján, illetve a tanács gyakorolja, tehát minket valaminek teljesítésére, vagy abbanhagyására a' város nevében csakis a tanács kényszeríthet. Megengedjük, hogy a közgyűlés adhat uta­sítást a tanácsnak, hogy jogát mi módon gya­korolja, de az .minket nem érdekel, hogy a tanács betartja-e ezen utasítást, vagy sem. Annak megengedése, hogy ideiglenesen ma­gasabb egységárakat szedhessünk, — nem szerződésmódosítás, a szerződés változatlanul fennáll — csak ideiglenesen módosul a szer­ződési jogok és kötelezettségek gyakorlási módja. ­A tanácsi határozat elleni felebbezés a vá­rosnak, mint' szerződő félnek belső dolga, ami minket nem érdekel, a tanács képviseli velünk szemben a várobt, az ö nyilatkozata egyedül joghatályos. Ha a mi társaságunk igazgatósága valamely nyilatkozatot tesz, vagy kötelezettséget vállal, a város sem fogja kérdezni, hogy mit szól hozzá a társaság közgyűlése. Most csak arról lehet szó, hogy legyen-e Szeged városában légszesz és villany, vagy sem 1 Szegedi Légszeszgyár és Villanytelep. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos PÁSZTOR JÓZSEF o o< flranijaí, brilliánsí ékszereket, platinát minden mennyiségben legmagasabb áron vásárolok Fl&CHFR W és É<szeré>Z ' IOWllLt\ l\. x«néki«Mái ••lltlt J«1 FERENCZy LILLV oo női divatszalon oo Sándor-utca 10. sz. (Felsöváros) El^rMlal noi és gyermckruhák, costüniök és minden e szakmába vágó munkák készíté­sét a legújabb divat szerint jutányos áron. Orincsák Miklósné vtráfüzlct* 8sécbsayt-tér 17. 34? * Állandóan a legszebb élő vjógok kaphatók. * Csokrokat, koszorúkat élő- és művirágokból meg­rendelésit. készít. Telefon IS 67. lakát KORZO-MOZI R.-T. Igazgató: VASS SÁNDOR. • Telefon-szám 11—85. • Vasárnap, február 1-én. MIA MAY-film! Küzdelem a halállal, Egy színésznő tragédiája •*• 4 felvonásban. -*­MIA MAY a főszerepben Ezen alakításában megrázó képét adja egy anya kálváriájának. Előadások Vs 5, 7. 7 és 7. 9, vasárnap 7s 4, 5, Vs 7 és Vs 9 órakor. Óra, ékszer, gramofonlemez, zseblámpa, öngyújtó a legolcsóbb árakon. Hegi arany és ezüstpénzt és tört aranyat legmaqa- lAnfk TiUjof 6ríS* sabb áron vesz ÍUUI dlUSDi mester Kölcsey-utca 7. sx = Óra- és ékazerjavitáa jótállás mellett sas JUHÁSZGYULA UJ KÖNYVE EZ AZ ÉN VÉREM amely a költő hetvennél több uj verséi tartalmazza. - — MINDEN KÖNYVÁRUS­NÁL KAPHATÓ. ARA 6 KOR. E RTLSITEM nagyérdemű páciensei­met, hogy fogászati működésemet, amelyei anyaghiány mialt kénytelen voltam szüneteltetni, újból megkezdtem. BARTA ÁGOSTON FOOMOTERME SOB KÍGYÓ-UTCA I. o TELEFON 1344. órákat magas napiáron vásárol Bach utóda Kun Jenő Szeged, Széchenyi tér 2. sz. 2945 FÜLÖP JÓZSEF URISZABÓ SZENTHÁROMSÁG-UTCA 5. SZÁM. Ha szüksége van nyomtatványra telefonáljon Hölgyfodrasz és manikürszalon GASKÓ BÉLA és flOFFMANNÉ ISKOLA-UTCA 7. 333 TELEFON 10-61. HATVANI JENŐ SK DUGONICS-TÉR 5., harisnyk, keztyük, szabókellékek és rövid­árucikkek legolcsó ban beszerezhetők, a > a a a t 1 i II ié t I á ó 4 Fizessen elő a = politikai napilapra. = Előfizetési ára házhoz szállítva: 1 hóra . . 12 kor. Negyed évre 36 „ Fél évre • . 72 „ Egész évre 144 „ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Boldogasszony-sugárut 4. sz. ° Földszint, Demke palota. ° TELCPOM5Q5.

Next

/
Oldalképek
Tartalom