Délmagyarország, 1920. február (9. évfolyam, 26-49. szám)

1920-02-24 / 44. szám

DBLMAQYARORSZAQ Szeged. 1930 f braár 24, (AfiuUJ Szmreesinyi György személyes kérdésben nölal fel. Ezatin az elnök szünetet rendelt el. A szünet után Zákány Gyula a kővetkező szónok, aki az elhangzott beszédekből meg­állapítja, hogy a két uralkodópárt között semmi elvi ellentét nem áll fenn. Tehát nem is lesz akadálya akár a fúziónak, akár pedig az együtt­működésnek. Lassúnak tartja a Ház munkáját. Amig itt formaságokon bíbelődünk, addig künn az utcán a legnagyobb szemérmetlenséggel folyik tovább az áruuzsoráskodás a galiciánusok részéről. (Taps.) (Nyúljon bele a kormány a lipót­városi negyedekbe.) Az elnöki széket Simonyl-Semadam Sándor foglalja el. A következő felszólaló Budavári László: Az áru­uzsora letörése haladékot nem szenvedhet. Az áru­uzsorát máról-holnapra a kormánynak le kell törni, mert ez nem egyéb, mint a politikai téren visszamaradt zsidóság hadüzenete a keresztény­társadalom ellen. Nyúljon bele a kormány a lipótvárosi negyedekbe, sajátítsa ki az óriási lakásokat (élénk éljenzés és taps), keresztény­kurzus van, segíteni kell a nyomorgókon és az elhagyottakon. Az áruuzsorát a legszigorúbb börtönbüntetéssel és vagyonelkobzással kell büntetni, mert addig nem lehet a helyzeten javítani, amig kíméletlen kézzel bele nem nyu­lunk. Kéri, hogy a keresztény nőknek, akiknek oroszlánrészük van a keresztény-kurzus győ­zelmében, azt az óhaját, hogy a parlament kupolájára a kettős keresztet'düzzék ki, mielőbb teljesítsék. (Az állami alkalmazottak.) Ezután Weisz Konrád szólalt fel az állami alkalmazottak érdekében. Ecseteli azt a rettene­tes nyomorúságot, amelyben az állami hivatal­nokok élnek. Utolsó fehérneműjüket kell el­adniok a Teleki-téren a galiciánusok söpredé­keinek, akik olcsó fillérekért veszik meg. A múltban, amig a vasutasok legnagyobbrésze nélkülözések között élt, addig a nagyüzemek minden kedvezményt megkaptak a kormány részéről. Ha majd szó kerül erről a Házban, érdekes adatokkal fog szolgálni. Ezután az elnök napirendi indítványt tett. A Ház szerdán délelőtt 10 órakor tartja legköze­lebbi ülését, amelyen az inditványi és az interpellációs könyvet olvassák fel és a leg­közelebbi teendőket beszélik meg. Az ülés 1 órakor ért véget, URA NI A MAGY. TUD. SZÍNHÁZ = TELEFON Ö72. = Kedden, február 24-én. Az olasz kinematográfia nagyszerű produkciója. A gyanú öl, Dráma 5 felvonásban. A legművészibb film­allrakciók egyike, o A „Népszava" szerkesztőjének temetése. A rendőrség befejezte a nyomozást. — A III. 36-os autó. — MegUlálták Bacsó Béla holtteatét. — A miniszterelnök cáfolata. Előadások d. u. '/. 5. V. 7, '/, 9 órakor. Budapest, február 22. Somogyi Bélát, a Nép­szava meggyilkolt felelős szerkesztőjét Unpozáns részvét mellett vasárnap temették. Vagy száz­ezer ember vett részt a temetésen. Az olasz politikai misszió vezetője részvétét fejezte ki az Otthon írók és hírlapírók köre elnökségének. A rendőrség befejezte a nagy eréllyel folytatott vizsgálatot és biztos nyomot állapított meg. Az eredményről beszámolt a miniszterelnöknek, a belügyminiszternek és a fővezérnek, akik ugy döntöttek, hogy a vizsgálat folytatását a katonai ügyészségre bízzák. Megállapították, hogy a gyilkosok a III, 36-os számú autót használták s tudják már, hogy a gépkocsit mely esetre s kiknek utalták ki hivatalos ügyben. Megtalálták Somogyi Béla munkatár­sának, Bacsónak a holttestét is, akit szintén kegyetlen módon gyilkoltak meg. Megemlítendő még, hogy az ujságirók egyesülete gyűlést tartott, amelyből határozatilag fordultak a mi­niszterelnökhöz a gyilkosság kiderítése és meg­torlása iránt. Részletes tudósításunk a kővet­kező: Vasárnap délután a gyász és részvét impo­záns megnyilatkozása között temették el So­mogyi Bélát, a Népszava szerkesztőjét. A te­metést rendező bizottság intézkedéséből az egyes csoportok, a szakszervezetek testületei nem felvonulásszerüen, hanem bár csoportok­ban és tömegesen, de mégsem testületi jel­leggel vonultak a gyászházba. A gyászház egész környékét a résztvevők sürü tömege lepte el. Körülbelül százezer ember volt jelen. A koporsót 12 díszruhába öltözött bányász őrizte. Félhárom órakor kivitték a gyászterem­bő! a koporsót és az utcán először Teszársz Károly, a tanítók szakszervezetének elnöke mondott búcsúbeszédet. Utána Vanczák János méltatta Somogyi érdemeit. A gyászbeszédek után feltették a koszorúkat a gyászhintóra. Ezután megindult a gyászmenet a kerepesi-uti temető felé. A sirnál Kitajka, a szabószak­szervezet titkára és Heltal Jenő, a budapesti Ujságiró Egyesület nevében mondottak búcsúz­tatót. A dalárda a „Mért oly borús" cimü dalt énekelte. Azután a gyászoló-közönség rendben szétoszlott. Az Otthon Hírlapírók Körének elnöksége va­sárn?p délután a következő levelet kapta: R. Commissariato Politico Italiano Buáapest, I 1920 február 22. — Elnök ur I Minthogy ma délután Somogyi Bélának, a Népszava szerkesztőjének koporsó­jánál nem volt módomban a nagytömeg miatt, hogy Önnel személyesen beszéljek, ezen az uton fejezem ki legmélyebb részvétemet a gyász alkalmából, amely Önöket érte és kérem szí­veskedjék ezt az Otthon valamennyi tagjának tudomására adni. Bizonyos vagyok abban, hogy ezzel a lépésemmel Olaszország egész közvéle­ményének, valamint pártkülönbség nélkül az egész olasz sajtónak érzéseit tolmácsolom. Olaszországban mindenki bizonyosra veszi, hogy e rettenetes bün elkövetői nem marad­hatnak büntetlenül. Fogadja különös tisztele­temet Cerruti. Ötnapos megfeszített nyomozó munka után a rendőrség szombaton este befejezte munkáját Somogyi és Bacsó meggyilkolása ügyiben. A nyomozás megállapította, hogy az automobil, amelyen Somogyit és Bacsót szállították, ked­den, 17-én este fél 8 óra körül a Nem;.eti Szin­ház környékén cirkált, majd háromnegyed 9 óiakor odaáliott a sötét nappali pénztár mellé. Két egyén az autó utasai közül a Kontí-utca környékén várakozott Somogyi Béla eljövetelére a Népszava szerkesztőségéből. A két szerkeszti 9 óra 10 perckor lassan sétálva a Néosrinhái. utcai kávéház oldalán jött, egész a Röck Szi­lárd-utca sarkán lévő postahivatalig. A várakotf két ember követte Somogyit és Bacsót a Röck Szilárd-utca sarkáig, ahol valószínűleg icrazo. lásra szólították őket. Majd több társukkal az autóba kényszeritették az ellenkező Somogyit j és Bacsót. Bent az autóban kemény, tompt ütésü botokkal elcsendesítették őket. Az autó azután a Vád-körúton, a Váci-uton rohant Újpest irányába. A robogó kocsi neld-1 szaladt az újpesti vámsorompónak és meeállott A sorompó eltörte a két erős reflektorüveget, leszakította az olajtartányt és megsértette sx j olajcsepegtetőt. A posztoló rendőr igazoltatta az I autó utasait és felirta az auló számát. Megálla­pították, hogy a gyilkosságot 9 óra 45 perckor hajtották végre és a kocsi 10 óra után hajtott visszafelé az újpesti vámon. Másnap, szerdán délelőtt a megrongált gép­kocsi már a Rottenbiller-utca 13. szám alatti autógarázsban volt, hogy rendbehozzák. A rendőrség itt akadt a kocsira. A megsérült automobilnak 111. 36. volt g száma. Megtudták azt is, hogy a kijavított automobil csütörtökről péntekre virradó éjjel hajnali 4 órakor hagyta el a garázsot több utassal. Az automobil vagy az üllői-uti, vagy a soroksári­uti vámon keresztül hagyta el a főváros terü­letét. A főkapitányság a detektív jelentésére most már könnyen megállapította az automobil tulajdonosát és megállapította azt is. hoev a gépkocsit mely esetre és kiknek utalták.kl hiva­talos ügyben való használatra. Mikor a rendőrség mindezt megállapította, a főkapitány ielentést tett a nyomozás eredmé­nyéről a miniszlerelnöknek, a belügyminiszter­nek és a fővezérnek, akik most már ugy döntöttek, hogy a nyomozás folytatását a ka­tonai ügyészségre bizzák. Ez meg is történt és ezzel a rendőrség befejezte munkáját. Annyit tudni az eddigi vizsgálatból, ho;ry a gyilkosok tettük elkövetése után vidékre mene­kültek; de egyelőre a vizsgálat érdekében nem lehet bővebb részleteket közölni. * Szombaton délben Újpest felett a Dunában három rőzsegyüjtö ember egv holttestet látott feltűnni azon a tájon, ahol Somogyi Béla holt­testét kifogták. A partra húzták a holttestet és értesítették a rendőrséget. Bizottság ment k: a Népszava néhánv munkatársával és felismerték a holttestben Bacsó Bélát, aki Somogyival együtt tünt el. Jobb szemén lőtt seb, a golyó a koponya hátulsó oldalán jött ki. Melle jobb oldalán három, a has és gyomor táján Pl szúrt seb van. Ruhájában két, körülbelül ötkilós kő volt. Karkötóóráját, ékszereit, pénzét zsebében találták. Bevitték az újpesti temető halottas­házába. Eredetileg ugy tervezték, hogy Bacsót még vasárnap délelőtt felboncolják és ezután Somogyi Bélával együtt eltemetik. A holttest fagyasztása miatt azonban ezt a rendelkezést vasárnap megváltoztatták és igy a boncolás csak hétfőn történhetik meg. A temetés való­színűleg kedden délután lesz. A végtisztességet a szocialista-párt. és a Népszava rend. zi. A Hétfői Hirlap közli: Somogyi 8.'la tra­gikus hclála folytán megüresedett a Népszava felelős szerkesztői állása. Mint értesülünk, a párt vezetősége ugy határozott, hogy Vanczák jAnos, a vasmunkások szaklapjának szerkesz­tői fogja átvenni a szerkesztést As Est jelenti: A képviselőházi folyosón ma is főkép a Népszava szerkesztőjének és munka­Cambrinus-büffé o csemege- és élelmiszer-csarnoka «> Szeged, Feketeeae-U. (Keleti-palota.) Telefon 836. Meleg tízóraik, választékos ebédek éa vacso­rák, finom felvágottak, sült malacok, libamáj és töpörtő, sajt, vaj, tojás, sütemények, gyümölcsök, borok, pezsgők, likőrök, sör. Szolid, tiszta és figyelmes kiszolgálási

Next

/
Oldalképek
Tartalom