Délmagyarország, 1920. január (9. évfolyam, 1-25. szám)

1920-01-01 / 1. szám

6 DBLMAGYARORSZAQ Szeged, 1S20 január 1 — A szegedi függetlenségi párt gyűlése. A wegedi függetlenségi és 48-as párt vezetősége szombaton délután 4 órakor a városházán érte­kezletet tart. Ezen az ülésen fbgnak dönteni arról, hogy állit-e jelöltet a párt és hogy kit jelöl. — Dr. Kószó István programbeszéde. Dr. Köszó István, a harmadik kerület kisgazda­párti jelöltje csütörtökön délelőtt 11 órakor tartja programbeszédét Alsóközponton. A gyű­lésen dr. Vasek Ernő kormánybiztos-főispán is résztvesz. — Közönyös a szegedi kSzönség a vá­lasztások előkészületei iránt. Dr. Taschler Endre városi főjegyző, tekintettel arra, hogy a választások határideje nagyon közel van, a közönség pedig a választás előkészítése iránt közönnyel viseltetik. A főkapitányság közben­járását kérte, hogy a rendőrök házról-házra járva figyelmeztessék a házigazdákat a válasz­tási biztosoknál való megjelenésük elmulasztá­sának a törvényes következményeire. — A fémiparosok gyűlése. Az érc- és fém­iparosok szakosztálya kedden este hat órakor az Ipartestület nagytermében gyűlést tartott. Kecskeméti Antal elnök bejelentette, hogy a hétfőn érkezett szénből a polgármester nem adhatott semmit a kisiparosoknak. Ha az ipa­rosok nem kapnak szenet, kénytelenek lesznek alkalmazottaikat elbocsátani, mert nem bírják fedezni az üzemköltségeket Ezután az Ipar cimű lap támogatásának az ügye került tár­gyalás alá. A szakosztály elhatározta, hogy csak az esetben fizetnek elő a lapra, ha a szerkesztő személyére és szaktudására vonatkozóan ki­elégítő információt kapnak. A Keleti Konzor­ciumnál elárusitásra kerülő vasanyagok meg­vásárlása céljából két tagot delegálták, akik tárgyalni fognak a konzorcium igazgatóságával. Kecskeméti Antal indítványt tett, hogy a ta­noncok felszabadulás előtt — mint a céhrend­szer idejében — remek munkát készítsenek, amelyet évenként az Ipartestületben kiállítaná­nak. A kiállított tárgyakat eladják és az össze­get segélyezési célokra fordítják. A szakosztály egyhangúlag magáévá tette az indítványt. A többi szakosztályok valószínűleg szintén hasonló határozatot fognak hozni. — Letartóztatták a két Návay gyilkosát Bu:' pestről jelentik: A rendőrségnek hosszas nyomozás után sikerült letartóztatni Engel Jó­zsef volt terroristát, aki ellen alapos gyanu­okok merültek fel, hogy a kiskunfélegyházai állomáson Návay Lajost, unokaöccsét és Havas Henrik kereskedőt megölte. A terrorista a rend­őrségen még tagad, de ellene igen súlyos gyanuokok szólnak. (M. T. I.) — Az uj bélyegek. A berni postai egyez­mény értelmében a három leggyakrabban hasz­nált bélyeget egyazon színben kell nyomatni. Így az 5-ös, 10-cs és 25-ös bélyegek minden államban zöld, piros, illetve kék színűek. Mi­vel január elsejétől fogva minden államban ma­gasabb díjtételek lépnek életbe, a bélyegek szine is megváltozik. A 10 filléres bélyeg he­lyett a mostani zöld 40 filléresnek lesz piros a szine, a 25 filléres kék színét azegykoronás bélyeg kapja, a mostani barna ?Ofilléresek pedig zöld szint kapnak. A régi, de még forgalomba alig került vörös-barna egykoronás bélyegek helyett máris uj kékszínű egykoronásokat nyomat az állam­nyomda. Megszűnnek a 10 filléres levelezőlapok is, melyeket 40 filléres, szintén piros értékjel­zésű levelezőlapok fognak felváltani. A régi bélyegeket a szegedi postán már mind össze­vásárolták a bélyeggyűjtők. — A láncosok ellen. A vidékről a városba hozott vagy csempészett árukat rendszerint a láncosok vásárolják össze s titokban a fővárosba, vagy mis olyan helyekre szállítják, ahol uzsora­arakon értékesíthetik. A láncosok e spekulá­ciójának megakadályozása közérdekű. Ezért a magyar közélelmezési minisztérium szegedi ki­küldöttje január hó másodikára értekezletet hiv össze, hogy megbeszéljék a láncosok uzsorájá­nak letörésére szükséges teendőket Az értekez­leten résztvesznek dr. Kelemen Béla kerületi kormánybiztos és dr. Vasek Ernő főispán is. — Eljegyzés. Weisz Iduskát Kecskemétről, eljegyezte Seiler János Kistelekről. — Házasság. Dr. Ernyei Jenő, föreáiiskolai tanár, és Gerstmann Margit házasságot kö­töttek. — Kálmány Lajoa Írói hagyatéka. Dr. Sebestyén Gyula, a nagynevű tudós, a Magyar Nemzeti Muzeum igazgatója és a Magyar Nép­rajzi Társaság elnöke megbizta Móra Ferenc könyvtárigazgatót, hogy a nemrég elhunyt Kálmány Lajos irói hagyatékát, amelynek tudo­mányos szempontból nagy becse lehet, mentse meg a Nemzeti Muzeum számára. Egyúttal ér­tesítést küldött arról is, hogy a Néprajzi Tár­saság a normális viszonyok visszatértével első kötelességének tartja emléket emelni a .nótás pap"-nak, akiről a Délmagyarország már ismé­telten megemlékezett. A muzeum-igazgató a Néprajzi Társaság szándékát bejelentette a város tanácsának. — A fővezérség nem vállalja mulatságok védnökségét. A fővezérség sajtóosztálya a budapesti lapokban a következő hírt tette közzé: Sűrűn, nap-nap után rendezett mulat­ságok, bár a lakosság egészséges kedélyének kifejezői, még sem felelnek meg a mai viszo­nyoknak. A fővezérség tudomására hozza, hogy semmiféle mulatság, matiné vagy bál védnök­ségét nem vállalja. (M. T. I.) — Újévi üdvözlések megváltása. Kelemen Béla kerületi kormánybiztos az újévi üdvöz­lések megváltására a magyar nemzeti had­sereg céljaira 100 koronát adományozott. — Negyvenezer korona luxusadó. Azok a kereskedők, akik a fényűzési adó kivetésekor leltár hiányában átlagos összeg fizetésére köte­lezték magukat a városnak, most, mintej,;­35—40-en befizettek negyvenezer koronát á városi adóhivatal pénztárába. — A politikai internáltak foglalkozta­táaa. A uemzeti hadsereg fővezérsége elhatá­rozta a politikai internáltaknak kertgazdasági foglalkoztatását, sőt a munkaalkalmakat már elö is készíti. Szőlő- és gyümölcsöstelepitése­ket akarnak végrehajtani az Alföldön, de kü­lönösen a Tisza és Duna közén. (M. T. I.) — Ujabb lisztajáalat. Balogh Károly ta­nácsnok kedden reggel ajánlatot kapott, amely szerint egy újvidéki kereskedő 100 vagon lisztet hajlandó Szegednek, vagononkint 1000 frankos árban szállítani. Miután a lisztét frankban kell kifizetni, szüksége lenne a városnak megfelelő idegen valutára. May R. Miksa bankháza a városnak megígérte, hogy a szükséges valutát í:ét-három hét alatt be tudja szerezni. Balogh tanácsnok a Duna—Tiszaközi részvénytársa­ságnál is szorgalmazza az idegen valuta be­szerzését. A 100 vagon liszt értéke 8 millió 100 ezer korona, ami hatszázezer frankot tesz ki. A liszt behozataláért fizetendő vám 5.400,000 ju­guszláv korona lesz. A frank beváltásánál 2.250,000 koronát, a dinár beváltásánál 1.350.000 koronát vészit a város. A liszt kilója Újvidéken átvéve 13 koronába fog kerülni A szállítási költségek egyelőre még beláthatatlanok, annyi azonban bizonyos, hogy mire a liszt Szegedre kerül, megfizethetetlen lesz. Sajnos, lisztaján­latunk csak volna, de lisztünk még nincsen. — Haubrich és társainak bünügye. A budapesti büntetőtörvényszék gyorsított taná­csa ma délelőtt folytatta Haubrich József és társai bűnügyének tárgyalását. A tárgyalás megnyitása után Tóth Béla államügyész azt indítványozta, hogy mivel a beidézett tanuk közül többen nem jelentek meg, Haubrich volt népbiztos ügyét kapcsolják ki a tárgyalás anyagából és majd annakidején külön tár­gyalják. A bíróság az indítvány tárgyalására visszavonult, majd Surgoth Gyula elnök kihir­dette a törvényszék határozatát, mely szerint a tárgyalást Haubrich ügyében további intézke­désig elhalasztják. A többi vádlottak ügyében a tárgyalást folytatják. (M. T. I.) — Legújabb kész női téükabátok stb. Női és férfi kabát és ruha gyapjúszövetek, plüssök stb. mérsékelt árban Reményiné divat­háza Szeged, Széchenyi-tér 2., főposta mellett. — A n«m/»tl hadsereg javára. A Kass­kávéházban hétfőn este Károlyi Árpád által rendezett kangversenyen a nemzeti hadsereg javára felülfizettok Kovács Brauu Emil 200, Farkas Gyula 176, Vidor Gyuh, Weisz Vilmos. Grósz Izidor 100—100 koronát, Szabady Mihály 58 és Weisz Albert 20 koronát. — Boáa Ber­talan újévi üdvözletmegváltás cimén a nemzeti hadsereg részére 50 koronát adományozott. — Minden könyvujdonság 24 órával a budapesti megjelenése után kapható Szalay könyvesboltjában Kigyó-utca 1. és az összes árusitó kocsiknál. Ugyanezen újdonságok a kölcsönkönyvtárban is rendelkezésére állanak a közönségnek. — Kun Béla kiadatása. A budapesti bün­tetötörvényszék szerdán terjesztette fel az igazságügyi miniszternek azt a kiadatási kér­vényt, amelyben részletesen felsorolja mind­azokat a közönséges bűncselekményeket, ame­lyek miatt Ausztriától Kun Béla kiadatását kéri. A büntetőtörvényszék igazolja, hogy Kun Béla minden gyilkosságról tudott, erről bizo­nyíték a Hungáriaszállóban megtalált feljegy­zési jegyzőkönyv, amelyben részletesen fel voltak jegyezve Szamuelly üzenetei és jelentései arról, hogy a vidéken hány embert akasztatott fel. Kun Béla tudott azokról a sarcokról, ame­lyeket Szamuelly az egyes vidéki városokra kivetett. Részes a cseh bankjegy-bélyeghami­sitásokban, valamint a törvénytelenül nyomta­tott fehérpénzek kíbocsájtásában. A törvény? szék Kun Bélát 236 rendbeli gyilkosság, 19 rendbeli rablás, 6 rendbeli lopás és pénzhami­sítás bűntettei miatt kéri kiadni. A felterjesztést az igazságügyi minisztérium utján juttatja el az osztrák kormányhoz. (M. T. I.) — Egyetlen hely, ahol meglepő olcsón és jól vásárolhat bútort: a Deutsch Lajos Dugonics­butoráruházában, Dugonics-tér 11., Forbáth­palota. — Fiatal házaspár elegánsan bútorozott szobát keres konyhahasználattal. Esetleg élelmiszerekben nyújt ellenszolgáltatást Cim a kiadóhivatalban. Royal Apolló Szinhaz Szeged, Gizella-tér. & Telefon-szám 608. január hó 1-én, újév napién. / « • !J1 • • Na.y látványos világkatasztrófa 5 felvonásban, Bulver Edward világhírű regénye alapián. pali meg van IJtdvt. Kacagtató bohózat két felvonásban. Előadás délután 2 órától. KENDERESI GYÖRGY Q AM BF^I N US-BÜFFÉ o csemege- és élelmiszer-csarnoka o Szeged, Feketesas u. (Keleti-palota.) Telefon 836. 2S3 Meleg tízóraik, választékos ebédek és vacso­rák, finom felvágottak, sült malacok, libamáj és töpörtő, sajt, vaj, tojás, sütemények, gyümölcsök, borok, pezsgők, likőrök, sör. Szolid, tiszta és figyelmes kiszolgálás!

Next

/
Oldalképek
Tartalom