Délmagyarország, 1920. január (9. évfolyam, 1-25. szám)

1920-01-29 / 23. szám

'Szeged, 1920 január 142. DBLMAGYARORSZAG Magyar Lajos bűnügye — Aki három napig az országot kormányozta. — Budapest, január 27. Magyar Lajos budapesti hírlapírót a kommün alatt sajtó utján elkövetett harmincrendbeli izgatással vádolta az ügyészség. Bünügyének tárgyalását ma délelőtt 10 órakor folytatták. Magyar Lajos kijelentette, hogy vala­mennyi izgató cikket ó irta, a sajtójogi felelős­séget vállalja, bűnösnek azonban nem érzi magát. A Károlyi-forradalom alatti szerepéről a következőket mondotta: — A Nemzeti Tanácsban én képviseltem az újságírók szabadszervezetét. Október 30-án válságos éjszaka volt. Senki nem volt benn, én magam intéztem az ügyeket. Én adtam ki az utasítást, hogy a jelenlevő tisztek lázítsák fel a kaszárnyákat. A forradalom ugyanis nem erre a napra volt tervezve, váratlanul tört ki ezen a napon. Én bocsátottam ki a felhívást a kato­nákhoz, hogy csatlakozzanak a forradalomhoz. Az elnök: ön azt mondotta kihallgatása fo­lyamán egyszer, hogy három napig Ön kormá­nyozta Magyarországot. Hogy volt ez? Magyar: Fzt nem én, hanem Hock János mondotta és mint ilyent idéztem, valójában azonban igy volt. A régi kormány fkkor már megbukott, az uj nem alakult meg. A Nemzeti Tanács pecsétje nálam vnlt és mindenkit min­den ügyben hozzám utasítottak. Minden ügyet én intéztem el és ez nagyjában később ugyanígy maradt, mert az uj kormány a fegyverszüneti szerződéssel volt elfoglalva és a közigazgatás teljesen az én vállamra nehezedett. Ezután a védő bizonyítás-kiegészítést kért. A főállamügyészhelyettes céltalannak tartja a védelem előterjesztését. A bíróság visszavonult és a bizonyítás kiegészítése iránti kérelmet elutasította. Ezután Aczél főállamügyészhelyettes elmon­dotta vád beszédét. Majd a védőbeszédet mon­dotta el a védő, amelyre a főállamügyészhe­lyettes válaszolt. Már csak azért is el kell Ítélni Magyar Lajost, mert a legocsmányabb cenzúrát vezette be, amely Magyarországon még nem volt, azt, hogy az újságíróknak terror alatt kellelt idegen gondolatokat leírni. Ezután Magyar Lajos hosszabb ideig beszélt és előadta kommunista felfogását. Az elnök: Ilyen kommunista-beszédet itt nem engedek elmondani. Nem hallgathatom végig. Magyar Lajos egyideig hallgat, azután meg­hajt' magát és ezt mondja: — Lemondok a védelem jogáról. A bíróság ezután ítélethozatalra vonult vissza. flranuaí, brilliánsf ékszereket, platinát minden mennyiségben legmagasabb áron vásárolok FISr«FI? K ŐRÁS ÉS ÉKSZERÉSZ 1 IOtllLl\ Korzó-kávéház mellett. 341 ELESZTO dekája 36 fillér. Kapható a fióktejcsarnokokban. Viszonteladóknak, akiknek a fenti árnál drágábban elad. i nem szabad, klgrmonkünt 26 korona. Kapható a Városi Központi Tejcsarnok leiepén: Párisl-körul 16. 2970 Legjobb hajfestő az országosan elismert Leinzinger-téle. Kapható Lein­zinger Gyula gyógyszertárában Szeged. Széchenyi-tér. A kereskedelmi alkalmazottak a pálya túlzsúfoltsága ellen. (Saját tudósítónktól.) Megírta a Oélmagyar­ország, hogy a Magántisztviselők és Kereske­delmi Alkalmazottak szegedi egyesülete bead­ványt .ítézett a Kereskedelmi és Iparkamarához, amelybwi arra kérte a kamaraelnökséget, hogy szakértekezleten foglalkozzék a kereskedelmi pálya túlzsúfoltságának ügyével és a kereskedelmi alkalmazottak általános helyzetével. A bead­ványban rámutatott az egyesület arra is, hogy a tisztviselők munkanélküliségének nem csupán a háború és a forradalmakkal járó gazdasági megrázkódtatás az okai, hanem főleg az a körül­mény, hogy a férfialkalmazottak helyét túl­nyomórészt egyéves kereskedelmi tanfolyamot végzett nőkkel töltötték be. Az egyéves női kereskedelmi tanfolyamon igen nagyszámban vettek részt és szereztek képesítést a nők, akik azután ezzel a képesítéssel kiszorították he­lyükről a tisztviselőket. Minthogy az egyesület nem akarja ezt a kérdést a férfi munkanélkü­lieknek női munkanélküliekkel való felváltása utján megoldani, gyakorlati megoldásul azt ajánlotta, hogy a női ipariskolák fejlesztésével szorítsák a nőket produktív ipari pályákra, az egyéves női kereskedelmi tanfolyamokat pedig, amelyek kellő képzettségnélküli egyéneket szabadítanak az üzleti pályákra, szüntessék be. Ebben a tárgyban kedden délután 3 órakor Wimmer Fülöp elnöklete alatt szakértekezlet volt a Kereskedelmi és Iparkamarában, amelyen a Kereskedelmi és Iparkamara, a Lloyd-Társulat, a Kereskedők Szövetsége, az Ipartársulat, a Magántisztviselők Egyesületének képviselői, a város részéről dr. Gaal Endre tanácsos, továbbá Tóth József és Nyáry György felsőkereskedelmi iskolai igazgatók vettek részt. Tóth József, az állami felsőkereskedelmi iskola igazgatója az értekezlet elején előadta, hogy az egyéves női kereskedelmi tanfolyam megszün­tetésére irányuló kérelem idejét multa, mert azt a miniszter még a mult év augusztus 27-ikén kibocsátott rendeletével beszüntette. Ez a ren­delet egyszersmind négy évre bővítette ki az eddigi hároméves felsőkereskedelmi oktatást, mert a hároméves tanfolyam nem nyújtott elég gyakorlati képesítést és általános szakismeretet. jnagántisztviselők kiküldötte, Schnabel Mór rámutatott arra, hogy jelenleg Szegeden 452 férfi és 200 női alkalmazott áll munka nélkül, akiknek száma a közeljövőben valószínűleg még szaporodni fog. Nem az a cél, hogy az állásban levő női alkalmazottakat munkahelyük­ről kiszorítsák, hanem hogy a kereskedelmi pályára való további beözönlést és ezáltal a munkanélküliség nagyobbodását a jövőre nézve megakadályozzák. Azt kérdezi, nem-e volna keresztülvihető, hogy a munkanélküli férfialkal­mazottak aránylag rövid idő alatt — esetleg egyéves ipari tanfolyamokon — praktikus ipari pályára szerezzenek képesítést. Köimendy Mátyás, az Ipartestület alelnöke azonnal megadta a feleletet a magántisztviselők kérdésért. A szegedi iparosok készséggel tesz­nek meg mindent, hogy a munkanélküli tiszt­viselők — amennyiben az ipartörvény ezt meg­engedi — a lehető legrövidebb idő alatt ipari pályára kiképeztessenek. Nincs kifogásuk az ipari tanfolyam ellen, sőt módját fogják ejteni, hogy az ipari pályára áttérő tisziviselők mielőbb önálló iparosok lehessenek. Gaál Endre tanácsos bejelentette ezután, hogy a női ipari tanfolyamokat illetőleg a város szerződést kötött az álammal, amelynek értelmében — ha elegendő számban akad jelentkező — az állam köteles rövid ideig tartó női ipari tanfolyamokat létesíteni. A Margit-utcai polgári iskolánál két tantermet már régen berendeztek erre a célra. Indítvá­nyozza, hogy az értekezlet írjon fel a minisz­tériumhoz, különösen a hadügyminiszterhez, hogy a felsőipariskola, amely trre a célra leg­inkább megfelelne és amelyet ezideig katonai kórház számára vettek igénybe, adassék vissza eredeti rendeltetésének. A tanács már felirt ebben az ügyben két hónappal ezelőtt a mi­nisztériumhoz, eddig azonban választ nem kapott. Az értekezlet Gaál tanácsos indítványa értel­mében határozott. HÍREK — A Magyar Kök Nemzeti Szövetsége szegedi alakulatának részvétele a nemzet gyászában. Az összes nőegyletekből alakult Magyar Nők Nemzeti Szövetsége a békefelté­telek átnyújtása óta Szegeden tegnap délután tartotta első ülését dr. Kelemen Béláné elnök­lete alatt. Az ülésen a szegedi összes nöegy­letek vezetői nagyszámban vettek részt s mi­előtt az értekezlet áttért volna az ülés napi­rendjére, dr. Kelemen Bélán.' szívből jövő s a szivekben markoló szavakkal ecsetelte a sze­gedi magyar nők fájdalmát hazánk tervbevett szétdarabolása felett A mindenkit könnyekig megható beszéde végzetével a következő hatá­rozati javaslatot terjesztette elő: „Mi, Szeged asszonyai és leányai férfiúinkkal együtt, velük együttérezve veszünk részt nem­zetünk tragikus gyászában. Fájdalmunk Erdély, Bácska, Bánát; Felvidék, Nyugatmagyarország elvesztése fölött, még nekünk az öt hosszú éven át annyi könnyet elsíró asszonyoknak is rettenetes és elképzelhetetlen. Mi, szegedi nők azonban bízunk a joi b jövőben; szülőföldünk­ről, hazánk területének egységéről nem mon­dunk le soha, sohasem. Nem csüggedünk, mert a fölöttünk lakó Nagyisten s a minden fegyvernél erősebb természeti igazság velünk van. Nem csüggedünk és nem sírunk, hanem imádkozunk, hogy a hatalmas Isten árasszon el bennünket, magyar nőket kegyelmével és erejével, hogy törhetetlen hüségü honszerelemre taníthassuk gyermekeinket és örökös emléke­zésre férjeinket A magyar kormányt pedig arra kéri a Szövetség, hogy az édes magyar haza életérdekeit a legenergikusabban védje meg a békekötésnél és tiltakozzon olyan béke ellen, mely Magyarország szégyenét és szét­darabelását jelentené". A határozati javaslatot a könnyekig meg­hatott hölgyek egyhangúlag elfogadták és dr. Vasek Ernő kormánybiztos-főispánt felkérik arra, hogy a szegedi nők ezen tiltakozását a békekongresszushoz és a magyar kormányhoz eljuttasa. — A rendőrnap és a szegedi nőegyletek. A Magyar Nők Nemzeti Szövetségének szegedi fiókja folyó hó 27-én a városháza tanácster­mében a szegedi nőegyleteknek a rendőrnapon való részvétele lárg/ában igen látogatott érte­kezletet tartott, melyen résztvettek dr. Kelemen Béláné elnöklete alatt dr. Vasek Ernőné, dr. Somogyi Szilveszterné, dr. Szalay Józsefné, Reök Ivánné, Bernácsky Kornélné, dr. Kószó Istvánné, özv. Worzskovszky Károlyné, özv. Szombathelyi Béláné, özv. Holtzer Jakabné, Gárgyán linréné, Benedikt Ferencné, Szende Pálné stb. úrnők, valamint dr. Szalay József kerületi főkapitány és a rendőrtisztikar számos tagja. Az egybegyűlt nőegyleti elnöknők dr. Polgár Péter rendező-bizottsági ügyvezető elő­terjesztése után elhatározták, hogy a legnagyobb buzgalommal fognak a február hó 1-én és 2-án tartandó rendőrnapon résztvenni. A templo­mokban, kaszinókban, vasúti állomásokon, kávé­házakban és éttermekben tartandó gyűjtések esrközlését készséggel elvállalják és átérezvén a rendőrség önfeláldozó szolgálatának jelentő­ségét és tagjainak a mai általánosan sanyarú helyzetét, mindent elkövetnek az akció ered­ményessége érdekében. Ismervén a szegedi nők lelkes buzgalmát és agilitását, a rendező­bizottság legszebo reményekel fűzi a rendőr­napok sikeréhez. — A spanyol-nátha terjedése Budapesten. A Gellért-kórházban a tegnapi napon UJ uj spanyolbe.e^et vettek fel. A halálozási í.zám pedig 15 voi' A Magyar Kurír jelenti: A spanyol-járvány « Budapestre menekültek tömeg­szállásain is fellépett. A Hernád-utcai elemi iskolában, ahol menekült jegy/ők vannak el­helyezve, ma r.'ggel 7 megbetegedést konsta­táltak. A menekültek kormánybiztosa elrendelte, hogy az összes tömegszállásokat fertőtlenítsék. — A közoktatási miniszter állapota javul. Budapestről jelentik: Haller István vallás- és közoktatásügyi miniszter állapotában örvendetes javulás állott be. Liza már csak 355 fok. A beteg miniszter állapola iránt számosan érdek­lődtek. Igy József főherceg, Huszár Károly miniszterelnök, Horthy fővezér és a kabiryú összes tagjai.

Next

/
Oldalképek
Tartalom