Délmagyarország, 1919. december (8. évfolyam, 260-282. szám)

1919-12-05 / 263. szám

DELMAGYARORSZAQ Szegad, december 5 aki az adott körülmények között a legnagyobb biztonságot, legtöbb előnyt, legtöbb jót tudja nyújtani. A szent koronának a címerre való visszahelyezését, továbbá a köztársaság el­nevezésének mellőzését illetőleg kijelenti, hogy ez most, amikor a béketárgyalás előtt állunk, nem fontos kérdés, mert őt-hat hét múlva belügyeinkben magunk intézkedhetünk. Hölgyfodrász és manikürszalon GASKÓ BÉLA és HOFFMANNÉ ISKOLA-UTCA 7. 333 TELEFON 10-61. TELEFON, TÁVIRAT. Az erdélyi katonai zendülések. Nagykikindáról jelentik: A dési katona­lázadás alkalmával az erdélyi csapatok halálra- i keresték Mihályi Tivadart, de hogy nem talál- I ták, felgyújtották a barakkokat. A Romániából hozott katonaság géppuskákkal tudta lefegyve­rezni a lázadókat. Mindkét részről sok halott és sebesült volt. Gyulafehérváron a Jancu-ezred j lázadt fel. Nagyszebenben az Olaszországból ! visszatért légionáriusok közt tört ki a zendülés, : amelyet utcai harcban tudtak elnyomni. A ! nagyszebeni puccs következtében négyszáz egyént tartóztattak le. Az Erdélyben egymást ! követő katonai zendülések a bolsevizmus tipikus ; tüneteit mutatják. A iegánység megöli a tiszte­ket, leszedi a tisztek jelvényeit. A pécsi bányák. Páris, dec. 4. A Legfelsőbb Tanács Clemenceau elnökségével tegnap foglalkozott a pécsi szén­bányák odaítélésének ügyével. A Jugoszláv-kor­mány a maga részére kérte a bányák kiakná­zásának jogát. A Legfelsőbb Tanács azonban ugy határozott, hogy a bányákból nyert szenet, a jóvátételi bizottság szervező albizottságának utalják át és ez döntsön a szénelosztásról, Jugoszlávia szükségletének figyelembe vételével. A Kisfaludy-Társaság kizárt tagjai. Budapest, dec. 4. A Kisfaludy-Társaság igazoló-bizottságának előterjesztése alapján Alexander Bernátot és Móricz Zsigmondot a tagok sorából kizárta. A Petőfi-Társaságban a vizsgálat tovább folyik Biró Lajos, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula és Kosztolányi Dezső ellen. Tőzsde. Budapest, dec. 4. A tőzsdén ma egységes irányzat nem volt. Kulisszban valamivel gyön­gült ár a nivó. ipari értékek áremelése. Ujabb előrehaladást tett. A valutapiacon a lei 385 K, márka 332 K, dollár 124 K, font 430 K, frank 12'25, rubel 2*22 K. ítélet a petróleum-szindikátus ügyében (Saját tudós Hónktól.) A petróleum-szindikátus kihágási ügyében csütörtökön déli félegy óra­kor hirdette ki az Ítéletet Árvay Ferenc kihá­gási biró. Áz itéietkihirdetésen a szindikátus képviseletében dr. Szivessy Lehel, Papp Ferenc képviseletében dr. Széli Gyula, a vád képvise­letében pedig dr. Simkó Elemér főügyész jelent meg. Árvay rendőrbiró felolvasta a főügyész vád­inditványát. A főügyész a petróleum-szindikátus tagjai ellen a kötelező kereskedői gondosság elmulasztása, Hoffmann János ellen maximális áron felüli vásárlás, Miiller János és Papp Ferenc ellen pedig közszükségleti cikkeknek hatósági engedély nélkül való forgalombahoza­tala, előbbi ellen még maximális áron felül való eladás miatt emelt vádat. Türk Salamon és Fenyő Testvérek ténykedésében nem látván kihágási cselekményt, ellenük nem emelt vá­dat. Papp Ferenc és Müller János ellen indít­ványozta, hogy az árdrágítás vétsegének meg­állapítása végett az iratok tétessenek át a szegedi járásbírósághoz. Végül Papp Ferenc ellen külön indítványt tett, hogy az ítélet má­solata közlötessék a felettes fegyelmi hatósággal. Ezután nagy érdeklődés mellett a következő ítéletet hirdette ki Árvay biró: Beregi Béla és Solti Pál, mini a Beregi Lajos-cég tulajdonosai, Vadász Aurél és Bokor Mihály, mint az Asphslt és Kátrár.yipar rt. felelős vezetői, Schwartz Henrik, mint a Schwartz E. és Fia cég tulajdonosa és Stauber Miksa mint tettestársak bűnösöknek mondatnak ki kihágás vétségében, mert mint a Kőolaj Alkalmi Egyesülés tagjai a kötelező rendes kereskedői gondosság mellőzésével olyan egyéneknek adtak el a közvetlen fogyasztási szükségletet meg­haladó mennyiségben petróleumot, akik tovább­elsdásra nem voltak feljogosítva Ezért az enyhitő szakasz alkalmazásával személyenként 1200 korona főbüntetésre és 2000 'korona mellékbüntetésre itélte őket. Hoffmann János bűnös, mert a szindikátus többi tagjaival a kötelező rendes kereskedői gondosságot elmulasztotta és olyan egyénnek adott el a közvetlen fogyasztási szükségletet meghaladó mennyiséget, aki továbbeladásra nem volt jogosítva és a petróleumot a hatósági­lag megálíapitott árnál magasabb áron adta el. Ezért összbüntetésül 30 napi elzárásra mint fő és 2000 korona pénzbüntetésre ítélte. Müller Jánost, mert hatósági engedélv nélkül közszükségleti cikkek forgaíombahozatalávai fog­lalkozott és mert a megállapított árnál maga­sabban hozta forgalomba. 30 napi elzárásra'és 2000 korona mellékbüntetésre. Papp Ferencet, mert közszükségleti cikket hatósági engedély nélkül hozott forgalomba, 30 napi elzárásra és 2000 korona mellékbüntetésre itélte. Türk Salamont és Fenyő Mátyást a kihágás vádja alól felmentette. A Müller János és Papp Ferenc ellen fen­forogni látszó árdrágítás vétségének megállapí­tása céljából a kihágási biró megkeresi a sze­gedi járásbíróságot. Az itélet hiteles másolatát közlik Papp Ferenc felettes hatóságával. A háromnegyed óráig tartó indokolásba-n fel­soroltatta a kihágási biró azokat a bizonyítéko­kat, amelyeket a petróleum-szindikátus tagjait és a többi terhelteket elitélni kellett. A rendőrbiróság nem fogadta el a petróleum­szindikátus ama védekezését, hogv a petróleumot jóhiszeműen szolgáltatták ki Müller Jánosnak és Papp Ferencnek, mert Papp Ferencnél már az első tétel kiadása alkalmával tudták, hogy nem a tűzoltóság, hanem a maga részére vásárolja. Müller Jánosnál pedig nyilvánvalóan tudták, hogy nem horgosi sógorának vásárolja a petnS leumot, mert különben felszámították volna a tanács által s a kivitélre vásárolt petróleumnál engedélyezett prémiumot és a kiviteli vámot. A számlát is Müller János nevére állították ki. A szindikátusnak az a védekezése sem áll, hogy akkor nem volt megállapítva az export-prémium. A szindikátus ugyanis utólag mindenkinél be­hajtotta a prémiumot, csak épen Müller János­nál nem. A kötelező gondosság elmulasztásáért a szindikátus valamennyi tagját büntetni kellett, mert együttesen határozták el, hogy kinek szol­gáltatnak ki petróleumot. Müller Jánost is büntetni kellett, mert a ténymegállapítás szerint a saját és nem sógora számára vette a petróleumot. Müller maga azt vallotta, hoey sógora és Fodor Ida számára vásárolta. Már pedig Fodor Idának egy dekát sem adott át, hanem egy tételben eladta Hoff­mann Jánosnak, még hozzá 10 koronás árban, holott csak 7 korona 25 fillérért vette. Hoffmann Jánost egyrészt mint a szindikátus tagját, másrészt pedig azért kellett megbüntetni, mert maximális áron felül vásárolta meg a petróleumot. Papp Ferenc körülbelül 12 hordó petróleum­mal nem tudott elszámolni. Ő maga beismerte, hogy három izben eladott petróleumot 8 kor. 50 fillérért, holott 6 koronáért vásárolta. Egy tanú vallomása szerint pedig 8 hordót kicsempészett Magyarkanizsára. A büntetés kiszabásánál súlyosbító körülményül tudta be a biró, hogy Papp köztisztviselői állásának felhasználásával jutott hozzá oly nagymennyiségű petróleumhoz. Az Ítéletben az ügvész megnyugodott, az el­itéltek ellenben felebbezést jelenteitek be. URANIA MAGY. TUD. SZÍNHÁZ =s== TELEFON 872. = Pénteken, szombaton és vasárnap, dec. 5., 6., 7-én. A Star-fllmgyár uj szenzációja! ÉVA. Lehár Ferenc világhiri! operettje filmen, 4 felvonás­ban. Rendezte Désy Alfréd. A főszerepekben Wollay Camilla és Dán Norbert. A közönség kedvencei. Előadások 4, 6 és 8 órakor. Vasárnap d. u. 2, »/» 4, 5, 7 és 8 órakor. Egy vágjon valódi RIZ ABADIE nlkotlnmentej 2-es és 123 - * B és fekete Club szivarkapapir érkezett a MEDI SPECIfttITE hygiénikus szivarkahuvely 3-as számú S^8VSf^fdnUV«ly főraktárába Szeged, Jókai-utca II. Telefon 15—20. Eladás nagyban és kicsinyben,

Next

/
Oldalképek
Tartalom