Délmagyarország, 1919. december (8. évfolyam, 260-282. szám)
1919-12-31 / 282. szám
4 DELMA0YAR0RS2AQ Szeged, 1919 december ál. terhelt lakosságára, mert a világitóanyag beszerzése hihetetlen nehézségekbe ütközött. A petróleum teljesen kifogyott, vagy jól elrejtett helyekről kellett megfizethetetlen áron előcsalogatni, a gyertya ára pedig*a villanyvilágítás szünetelése alatt méregdrágára szökött. Értelmes emberek azonban, akik minden szerencsétlenséget kihasználnak pénzszekrényük hizlalására, a villanyvilágítás szünetelése alatt — információnk szerint — kilenc vagon gyertyát adtak el a városban. A gyertyatőzsdén gyásznap volt a keddi . . . Napi 20 fillérért ÜSgSSS^ L^FRTFQ7 KÖLCSÖNKÖNYVTÁRÁI\LI\ 1 LOL BAN ZRÍNYI-UTCA 2. 2«, A keresztény pártok változást akarnak a kormányban. Budapest, december 30. A keresztény pártok körében hetek óta erős mozgalom észlelhető, amely a rend feltétlen biztosítását és a viszonyok konszolidálódását tartva szem előtt, az ország kormányzásában intézményes változást akar bevezetni. Ennek a mozgalomnak uj erőt adott a Horthy fővezér ellen tervezett gyalázatos merénylet. A párt körében a mozgalomnak egyre több hive van és ugy látszik, hogy a kormány néhány tagja sem idegenkedik ettől az pszmétől. D-Sándor éS Kovács bánkbizom&niji ós áruforgalmi iroda Kossuth Lajos-sugárut 8. sz. TELEFON 8-97 TELEFON 8—97. Lebonyolít mindennemű bank- és áru-űzletet. ODO OO o OO 322 Kérjen „CZINNER" CZALMMIT. 2863 Minden ]obb fűszer- es csemege-üzlelbers kapható. Óráját és ékszereit javíttassa elsőrangú óra- és ékszerüzletemben. Szolid árakl órákban és ékszerekben nagy raktár FISCHER K. 154 KORZÓ - KÁVÉHÁZ =s MELLETT. n fl legszebb harisnqák „RÖVIDÁRUS" GIZELLA-TÉR 3. SZ. Orincsák Miklósné virágüzlete Széchenyi-tér 17. 213 * Állandóan a legszebb élő v.rágok kaphatók. * Csokrokat, koszorúkat élő- és művirágokból megrendelésre készit. Telefon 15 67. lakás. HÍREK — Megkezdték a vizsgálatot a városi tisztviselők ellen. A miniszter elrendelte a köz- és városi tisztviselők ellen a vizsgálat lefolytatását a kommunizmus alatti magatartásuk tisztázása végett. A katonatisztek ellen már lefolytatták a vizsgálatot, az állami tisztviselők vizsgálata most folyik, a városi tisztviselők magatartásának birálatát ma kezdték meg. A vizsgálatot a fegyelmi bizottság végzi, amely három tagból áll, egy elnökből és két tagból. A vizsgálatot az egész országban egy séma szerint folytatják le, a fegyelmi törvények idevonatkozó rendelkezései szerint. A vizsgálat eredményéről a bizottság az itélő-biztost értesiti, aki a tisztviselők fölött ítélkezik. Az itélőbiztosok: I. fórum a polgármester, II. fórum a közigazgatási bizottság fegyelmi választmánya, III. fórum pedig a belügyminiszter. Más természetű fegyelmi ügyekben első fórum a közigazgatási bizottság fegyelmi választmánya, felebbezési fórum pedig a belügyminiszter. — Nagy Sándor halála. Karácsony napján temették el a fővárosban Nagy Sándort, a régi érdemes szegedi ujságiról, a Szegedi Híradónak hosszú éveken át volt szerkesztőjét. Nagy Sándor, aki Senex néven jeles tárc3iró is volt, 82 évet élt, der&s, szép öregségben mult el, a szegedi érdekekért vivott eredményes harcok után. A szerető megemlékezés koszorúját küldjük sirjára. — Felfüggesztették az esküdtszékek működését. Budapesti tudósitónk telefonálja: A hivatalos lap mai száma a magyar kormánynak egy rendeletét közli az esküdtszékek m&ködésének felfüggesztéséről. A rendelet kifejti, hogy ezidőszerint elhárithatlan akadályba ütközik az esküdtszékek megalakitása és m&ködése. A minisztérium ezért az esküdtbíróságok működését ideiglenesen valamennyi törvényszéknél felfüggeszti és az esküdtbirósághoz tartozó ügyekben a főtárgyalás megtartását a törvényszékek hatáskörébe utalja. — Az Osztrák-Magyar Bank hatáskőre fönnmarad. Budapesti tudósitónk telefonálja: A hivatalos lap közli a kormány rendeletét, amely a jegybank rendszer terén jelenleg fennálló helyzetet Magyarország területére nézve további intézkedésig december 31-én tul is fentartja. — A proletárdiktatúra alatti vallási kitérések érvényesek. Budapesti tudósitónk telefonálja: A hivatalos lap közli a kormány rendeletét, amely a proletárdiktatúra idején történt vallásváltozásokat ugy szabályozza, hogy azokat a törvény által előirt alakiságok meg nem történte esetén ugy tekinti, mint a törvénynek megfelelő áttéréseket. — A városi adóhivatal ezúton értesiti az érdekelteket, hogy a magyar pénzügyminisztérium 63710/1919. sz. rendeletével az 1920 évi házbérvallomási ivek beadásának határnapjául /. évi december hó 31-ik napját tűzte kL — Közgyűlés. A szegedi Chevra Kaddisa Szentegylet január 1-én délelőtt fél 11 órakor az 1920-ik évi költségvetését tárgyaló közgyűlést tart — Eljegyzés. Erényi Ármin Apatin, eljegyezte özv. Adler Gyuláné leányát, Margitkát. — A Buvártó jege. Egy budapesti vállalkozó ajánlatot tett a városnak, hogy a Buvártó jegét hajlandó megvenni. A rendőrfőkapitány, mint elsőfokú iparhatóság, hajlandónak mutatkozott a jég eladására, orvosi szakvélemény alapján azonban figyelmeztette a vállalkozót, hogy a jeget csak külső hűtési célokra használja fel. Dr. Wolf Ferenc városi tiszti főorvos kedden betiltotta a jég eladását, miután a Buvártóba folynak le a város összes szennyvizei s énnek következtében a jég oly tisztátlan, hogy a közegészségügyi érdekek veszélyeztetése miatt az semmiféle célra nem használható. — Sózott szalonnát raktároz fel a város. Balogh Károly tanácsos, a tanács hétfői ülésén bejelentelte, hogy néhány nappal ezelőt a szegedi iparosok ötven darab sertést hoztak be. A hus egyrészét megvette a szalámigyár, á fehérrészekef pedig, léhát a szalonnát és hájat a közélelmezési hivatal vette át. A szalonnát egyelőre nem osztják ki, hanem besózzák, raktárba helyezik és tavasszal fogják a közönségnek kiosztani, amikor bizonyára a mainál nagyobb lesz a zsirhiány. Itt jegyezzük meg, hogy a városi közélelmezési hivatal nem oszt ki többé szalonnát, mert a város sertésállománya elfogyott. Az esetleg, levágásra kerülő sertéseknek Csupán a háját fogják kiosztani. — Az árvizsgáló-bteottság ármegállapításai. Az árvizsgáló-bizottság hétfőn délután ülést tartott. A bizottság a kenyérsütés árait állapította meg a következőképen: Egy kilogram kenyér kisütése hatvan fillér kilogramonkint. A sütemények sütésének árait nem állapította meg a bizottság. A töksütés darabon kint szintén hatvan fillér. Az uj árak a mai napon lépnek életbe és a közélelmezési rendőrség fogja ellenőrizni. — Hétfőn egy vagon Masánszky-alma érkezett a városba. Az árvizsgáló-bizottság az alma árát nagyban 14, kicsinyben 15 koronában állapította meg. — A Kereskedelmi és Gazdasági Részvénytársaságnak, a Vécsy-csoportnak és László Farkas József fakereskedőnek tegnap összesen 156 vagon fája érkezeit meg. Az ármegállapitó-bizottság a fának csak középárát állapította meg, a fiksz: árak meghatározását pedig a közélelmezési hivatal fairodája fogja eszközölni. — öngyilkos gyógyszerész. Dr. Bakos Gyula okleveles kémikus-gyógyszerész, Balogh, árvaszéki ülnök sógora, hétfőn este öngyilkossági szándékból egy gram morfiumot vett be az Árvaházban levő lakásán és mire hozzátartozói észrevették, már eszméletlen állapotban feküdt. A helyszínen megjelent dr. Léderer tiszti orvos és a rendőri ügyeletes tiszt. Az orvos éterinjekciókkal próbálta eszméletre téritent a szerencsétien gyógyszerészt, de sikertelenül, mert a morfium megölte. Öngyilkosságát azért követte el, mert epilepsziás voitt. gyakran összeesett és emiatt alkalmazást nem kapott. — A Korzó Mozi igazgatósága' tudatja a t. közönséggel, hogy Szilveszter estéjén fél 10 órakor is kezdődik előadás. — Arany, ezüst nói ridikülök, arany, ezüst cigarettatárcák, brilliáns ékszerek nagy választékban, ösmert szolid árak mellett Bach utóda. Kun Jenő ékszerésznél, Széchenyi-tér 2. — Egyetlen hely, ahol meglepő olcsón és jól vásárolhat bútort: a Deutsch Lajos Dugonicsbutoráruházában, Dugonics-tér 11., Forbáthpalota. Újévre Kosztüm kelmék, selymek, Crepdechinek és Barchettok mélyen leszállított árban Gerő és Tabár cégnél Széchenyi-lér 7. szám. 328 É RTESÍTEM nagyérdemű pácienseimet, hogy fogászati működésemel, amelyei anyaghiány miatt kénytelen voltam szüneteltetni, újból megkezdtem. BARTAÁGOSTON FOGM0TERME 305 KIOYÓ-UTCA 1. o TELEFON 13-64. tÚST Briliánsokat, használt ékszereket, arany és ezüst régiségeket igen MAGAS ÁRBAN megvételre keresünk- 284 Fischcr Testvérek SS