Délmagyarország, 1919. november (8. évfolyam, 235-259. szám)
1919-11-18 / 248. szám
148 DELMAQYARORSZAG Szeged, 1919 november 16. Köszönet a hölgyek zászlójáért. A magyar hölgyek beszédére Horthy a kővetkező választ adta: Mélyen tisztelt Hölgyeim 1 Fogadják a magyar nemzeti hadseregnek felajánlott szép zászlóért katonáim nevében mély hódolattal és hálával teljes köszönetemet. Mikor a hölgyek itt megjelentek és átnyujnyujtották nemes ajándékukat, lelkemben szomorúan szép napok emlékei elevenedtek fel. Az emlékezés levisz a Tisza partjára, Szegedre, ahol négy hónappal ezelőtt félő bizalommal és aggódó reménységgel ugyancsak a magyar hölgyek az első zászlót átadták a nemzeti hadseregnek. Csak pár száz katonáim volt még akkor, de megalkuvást nem ismerő, büszke és elszánt magyar valamennyi és én lelkesülve, nem félő, aggódó, de dacos bizalommal eltelve fogadtam meg velük együtt a zászlóval kezemben, hogy „ezzel vagy ezen!" Vagy ezzel szerezzük vissza hazánkat, vagy ez lesz a szemfedőnk és „ezzel" jöttünk be magasra emelve Budapestre, az ország fővárosába- Azóta a zászló alatt az egykori pár száz lelkes katona sok ezerre nőtt meg. Azonban még nem vagyunk a célnál. Pestről még tovább is kell mennünk. Magasra tartjuk a zászlót a régi dacos bizalommal, a régi jelszóval: „Ezzel vagy ezen!" Száz százalékra emelkedik Szeged város pótadója. » — Tizenhatmillió bevétel, tizenhárommillió kiadás a város költségvetésében, — (Saját tadósitónktöl.) Scultéty Sándor főszámvivő elkészítette Szeged város 1920. évi költségvetési előirányzatának tervezetét. Ez az általános terv változásokon megy még keresztül, de bizonyos, hogy az összes eddigi költségvetéseket a főtételek nagyságában fölül fogja múlni az 1920-ik évi. A költségvetési hiány is nagyobb, mint az előző évekéi, amiket a városi pótadókból fedeztek. A most mutatkozó hiány körülbelül hárommillió korona lesz. S legnagyobb nevezetessége a költségvetési előirányzatnak, hogy a városi pótadónak 100 százalékra való fölemelését tervezi. Á szegediekben már szinte megrögződött az a vélemény, hogy az állami egyenes adók 50 százalákánál nagyobb pótadót kiróni valóságos bün volna. Az ilyes vélemény egyébként az összes vidéki városokkal közős, mert mindenütt egyforma az irtózás az adótól, de különösen a városi pótadótól, amit mindig ugyanazon — lehetőleg alacsony — nivón megtartani állítólag tisztára csak a városi önkormáyzat képviseletétől függ. A valóságban azonban nem így van, mert vannak kényszerítő körülmények, amelyek a pótadó fölemelését teszik szükségessé. Mi most elérkeztünk a kényszerhez. A tanács a felelősséget mégsem akarja egyedül vállalni s ezért összehívja a volt pénzügyi bizottságot, hogy a költségvetési előirányzatot az is alaposan letárgyalja. Az 1920. évi költségvetés mérlege a következő volna, összehasonlítva az 1919. évi mérleggel : Kiadás. Bevétel. Hiány. 1920. 15.780,261 K 12.831,733 K 2.948.528 K évi 1919. 9.569,150 K 8.003,533 K 1.565,618 K évi Az 1919. évi költségvetési eredménnyel szemben a kiadás 6211,110 koronával, a bevétel 4.828,200 K-val több. A költségvetési hiányként jelentkező 2.948,528 K az előző évi egyenes állami adó után kirovandó 100 százalékos városi pótadóból nyer fedezetet, vagyis a pótadó mérvét az 1920. évre az eddigi 50 százalék helyett 100 százalékban kellett számításba venni. A költségvetés teális összeállítására — mondja előterjesztésében a főszámvivő — kiváló súlyt helyezett. Ugy a bevételi, mint a kiadási tételek előirányzásánál szigorúan mérlegelte a mai általános helyzetet. „Erre vezethető vissza a költségvetés mérlegének óriási emelkedése és ennek folyománya az, hogy majd egy félszázadon keresztül mintegy állandósítva volt 50 százalékos városi pőtadót 50 százalékkal emelni kellett, hogy a városi pénztár fizetőképességét fentarthassuk. A város rendkívüli kiadásait rendkivüli bevételekből is lehet fedezni, — mondia a főszámvivő — de ezekre a költségvetést most már nem lehet alapozni. A rendkivüli bevételek között lehetnek és vannak olyanok is, amelyeket állandósítani lehet, de vannak közöttük átmenetiek. A telekértékadóról, amitől másfél millió korona bevételt remélnek, még nincsen véglegesen elfogadott szabályrendelet. Sem ezt, sem a tisztviselők fizetésrendezését, sem a rendőrség államosítását nem vette számításba a költségvetési előirányzat. A tisztviselők fizetésrendezése természetesen megnöveli a kiadásokat, a rendőrség államosítása pedig a város részére megtakarítást jelent. Ha a várostól az egyre nagyobbszámu és intenzivebb kulturális és szociális föladatok elvégzését követelik meg, akkor azok nagyobb költségét, a főszámvivői előterjesztés érvelése szerint, csak a százszázalékos pótadó alapján lehet állandóan biztosítani. Előkészítő tanfolyam! Szaktanárok vezetésével előkészit mindenféle vizsgálatra. Korrepetálás. Csoport-tanitás. Gépés gyorsírás. 311 Petőfi-utca 8. sz., I. em. 4. (Kass mögött) SÜT Briliánsokat, használt ékszereket, arany és ezüst régiségeket igen MAGAS ÁRBAN megvételre keresünk. 204 Fischer Testvérek A magyar bébe föltételei* — Tizennyolcmilliárd kártérítés. — A tótok Magyarországhoz akarnak csatlakozni. — Bécsből táviratozzák a „Magyar Tárirati Irodának" : A Bécsi Magyar Újságnak jelentik Berlinből : A Deutsche Allgemeine Zeitung szombati száma állítólag jó forrásból közli a magyar békeföltételeket. Eszerint a békeszerződés területi határozmányai valamivel kedvezőbbek, mint azok, amelyeket Kun Bélának küldött jegyzékében Clemenceau annak idején megjelölt. A további rendelkezések szerint Magyarországnak tizenyolcmilliárd kártérilést kell tizenöt éven belül fizetnie és a régi monarchia államadóságainak egyötödrészét átvennie. Pa Osztrák-Magyar Bank bankjegyeit 1920 május haváig be kell vonni és saját bankjegyekkel kell helyettesíteni. A magyar hadsereg hat gyalogos, két lovas és egy tüzérezredből állhat. A hadsereg a békeszerződés rendelkezéseinek teljesítéséig az antant ellenőrzése alatt áll és működése csak a rend föntartására terjed ki. A békeszerződés megszünteti az általános védkötelezettséget ; a hadsereg csakis zsoldosokból állhat. A Dunát Regensburgtól a Sulina-ágig nemzetközivé teszik és egy antant-bizottság fönhatósága alá helyezik. Ez a bizottság Budapesten fog székelni. A magyar tengeri és dunai hajók husz százalékát ki kell szolgáltatni azoknak a károknak a födözésére, amelyeket az antant a háború alatt hajókban szenvedett ; a hajók további negyven százaléka az uj nemzeti államoknak szolgáltatandók ki készpénzfizetés eüenében. Hogy milyen hajókat kell kiszolgáltatni, azt egy antant-bizottság áilapitja meg. A dunai hajózás teljesen szabad lesz, azonban a kikötőkben a hajók csak az illető államok hatóságainak hozzájárulásávaí köthetnek ki. A kikötést nem szabad megtagadni, ha a hajózásra vonatkozó rendelkezéseket egyébként betartják ; a békeszerződés végül a dunai konföderáció tervével is foglalkozik és megállapítja, hogy az a népszövetség elé tartozik. Ebben a kérdésben tehát a népszövetség dönt. A békeszerződés aláírására tíznapos határidőt szabnak. A lapokban vannak hirek arról, hogy a felvidéki tótok Magyarországhoz akarnak csatlakozni. Kitűnik ez abból a beszélgetésbői, amelyet a „Zalai Közlöny" november 8-iki száma közöl és amelyet nevezett lap munkatársa folytatott a tótok egyik vezéremberével, Jedlicska egyetemi tanárral. Jedlicska elmondotta, hogy a tótok vezérférfiaival Párisban előterjesztette a Magyarországhoz való csatlakozás szándékát, mint a tót nép általános kívánságát. A francia fővárosban szívesen fogadták őket és az ő utasításukra elmentek Budapestre, ahol a nemzeti kisebbségek miniszterével sikert lt a Magyarországhoz való csatlakozás dolgában megállapodni. Ennek lényege, hogy a tótok autonómiával akarnak Magyarországhoz csatlakozni. Természeteseri a végleges döntés ebben a kérdésben a párisi békekonferenciától függ. írógép és National Cassa mechanikai üzlet. Mindennemű Írógépek éa National (EllenSrzS) Cassa javítását és évi jókarban tartását elvállalom. Sikerült legjobb minőségű íróyépszallagot és carbon copirpapirokat beszereznem. — == Telefoni endelést azonnal szállítom. == KELEMEN Szegedi Tábla. TSrvényszék és Járásbíróságok irógép műszerésze. Somogyi-utca 24. szám. gy> Telefon-szám 1322. 221 2-es és 3-as számú cigareffahüvelyek a legjobb minőségben és a legolcsóbb napiárak mellett kaphatók a szivarkahüvely főraktárában Szeged, Jókai-utca II. sz. Telefon 15—20. — Úgyszintén valódi FEKETE CLUB cigarettapapír kapható nagyban és kicsinyben. 12« Médi Spécialité ssss