Délmagyarország, 1919. november (8. évfolyam, 235-259. szám)

1919-11-20 / 250. szám

' Szeged, 1919 november 20. DBLMAGYARORSZAQ vagy fanatizmusból eredő üldözések kel­lenek, hanem békesség. Éppen ezért tartják az ellenzéki pártok is rokonszenve­sebbnek a higgadt Apponyit, aki pedig érzelmeinél fogva, mint maga is kije­lentette, inkább a keresztényblokkhoz tartozik, akár Friedrichnél, akár a szintén nagyon exponált Huszár Károly­nál. A Huszár-féle kombináció sok bo­.nyodalommal járhat még s egyelőre az a felfogás, hogy nem is hozza meg az igazi kibontakozást. » Keresik az összeszéki gyilkost. — Ostrom a tanyái bálozókra. — (Saját tudósítónktól.) Megirta a Délmagyar­ország, hogy Popán István többszörös betörő és notórius tolvaj vasárnap délután agyonlőtte Lippai István összeszéki tanyáján Kothenc An­tal összeszéki lakost, Balog Jánost pedig sú­lyosan megsebezte. A rendőrség azonnal meg­indította a nyomozást és a gyilkosság részle­teiről a következőkét állapította meg: Az összeszékiek vasárnap délután dugott­bálat rendeztek Lippai István vályogfalu paj­tájában. A bál benyúlt az esti órákba és a világosságot egy petróleumlámpa szolgáltatta. A mulatozók között megjelent Popán István is és letelepedett a cimborák közé. Addig-addig cimboráltak, amig alaposan összevesztek. Popán erre faképnél hagyta társaságát és eltávozott a bálból. Ez este tizenegy óra tájban történhetett. Féltizenkét óra tájban visszajött egy fegyverrel a kezében, megállt a bezárt ajtónál és a fegy­vertusával döngetni kezdte: — No itt a hires Lacipista, nyissátok ki az ajtót. Lacipistát azonban — ez volt Popán gúny­neve — nem engedték be. A vályogfalon volt egy szelelőlyuk, erre támasztotta Popán a pus­káját, elstilötte és egy lövéssel lelőtte a petró­leumlámpát. Innen a kut kávájához szaiadt, ráhelyezte a fegyverét és körülbelül száz lövést adott le a pajtára. A golyók valósággal szitává lőtték a pajta vályogfalát. A mulatozók között persze óriási pánik ke­letkezett és még szerencse, hogy a lövöldözésnek mindössze két áldozata volt. Az első lövések után tudniillik a földre vetették magukat félel­mükben és igy nem találhatták őket a golyók. Kothencet és Balogot az első lövések érték. Popán ezután elszökött a tanyáról. Hajnali két óra tájban beállított feleségéhez, aki szintén Ósszeszéken lakik, A felesége megkérdezte: „Hol voltál?" Pop .. azt felelte: „Bálban vol­tam". Felesége tovább érdeklődött a bál részletei után, Popán azonban izgatottan rá­szólt : * — Ugyan ne kérdezősködj. Elmegyek, van nekem bajom elég. Popán el is ment hazulról egy Szabó nevü rokonának tanyájára. A rendőrök ekkor már nyomában voltak és el is csípik, ha Popán észre nem veszi közeledésüket. Abban a pilla­natban, amint észrevette őket, kiszaladt a ta­nyáról és beugrott egy nádasba. A rendőrök követték. Térdig gázoltak a nádasban, de nem tudtak ráakadni Popánra. Az egész környéken kutatnak most lázasan a gyilkos után. A majsai, kigyósi, alsótanyai és pálosi örsöket értesítették Popán szökéséről. Popán alacsony, zömök ember, fekete szemöl­döke, fekete haja, fekete szeme és hajlott sas­orra van. Menekülésekor fekete kiskabátot, térdigérő fekete nagykabátot, fekete báránybőr sapkát, kapcsos amerikai cipőt és szürke lovaglónadrág volt rajta. Mária román királyné Miklós cárról. — A tragikus módon elhált II. Miklós cár nagybátyja volt a mostani román királynénak, aki a Revue des Mondes cimü lapban tette közzé e visszaemlékezést. — I. Paral-buffet Szeged, Széchenyi-tér 5. sz. g Miklós cár már halott Megölték. Megölték csuful. Erőszakos, kegyetlen halállal végezték ki. Ki volt szolgáltatva egykori alattvalói kegyé­nek. De ezek féltek, hogy valahonnan segít­séget kap a cár s ezért egy reggel kegyetlenül lelőtték. Megszűnt császár lenni és nem engedték meg neki, hogy ember legyen. Egész életében mindég az volt a kívánsága, hogy ember lehessen és ez volt talán a legnagyobb hibája, mert: egy uralkodótól azt kívánják, hogy több legyen, mint ember 1 És amint eljött a pillanat, hogy nem volt más, mint ember, mert nem is lehetett más, akkor kivégezték. Nem akarok Ítélkezni az oroszok utolsó uralkodójáról, II. Miklósról. Mint egyik rokona, csak mesélni akarok róla, mert igaz, rokoni vonzalommal voltam iránta eltelve. Hiszen ugyanabból a nemzetségből származtam én is, amelyikből ő, egy és ugyanazon ősöktől eredő vér van bennem is és ismertem őt nagyon jól, egész korai és boldog gyermekéveim óta. Boldogult édesanyám egyetlen leánya volt Iil-ik Sándor cárnak. Akkoriban állott a cári udvar legnagyobb pompájában; talán leg­fényesebb volt az összes európai fejedelmi udvarok közt. Amennyire csak vissza tudok emlékezni, mindég áhítattal beszéltek róla körülöttem és minden, amit hallottam, élénken emlékezetemben van még most is, egészen ugy, mint ahogy gyermekszemeimmel ,áttam a leg­nagyobb fényben ragyogni. A cár volt köz­pontja az egész meseszerű képnek. Hisz ugy látszott, mintha az egész világ körülötte torogna és mintha az egész csak az ő titokzatos léte­zésével törődnék. Még ma is babonás félelem fog el, ha rá­gondolok azon légkörre, amelyik a minden oroszok uralkodóját körülvette. Óriási palotákat látok magam előtt, a palotákban a katonák és udvaroncok elfogyhatatlannak látszó seregei jöttek-mentek, hosszú csendes folyosókon; kü­lönös és feltűnő egyenruhába bújtatott őrségek álldogáltak; a kapubejáratokban óriási termetű kozákok álltak vörös ingekben, vad, majdnem ijesztő alakok, a derekukon pisztollyal meg­rakott őv és a fejükön bozontos téli sipka. Különös, zord levegő volt ezekben a királyi termekben; az ember mintha állandóan ter­pentinszagot, vagy valami más, ismeretlen, meg nem nevezhető, bizonytalan illatot érzett volna. Sehol és soha még olyan szagot nem éreztem. . Az első emlékezésem Il-ik Miklós cárra'vagy Mikire, ahogy családi körben szólütottuk, abból az időből való, midőn II. Miklós cár még suhanc volt. A vele beszélőre mindig azt a benyomát tette, mintha félne valamitől, vagy legalább is zavarban volna. Kedves, szürkés­kék szemei mindég ábrándozni látszottak, piros ajka mintha arra lett volna teremtve, hogy azon soha egy kemény szó ki ne jöjjön. 1894-ben meghalt 111-ik Sándor és Il-ik Miklós elfoglalta a trónt. Még csak huszonhárom éves volt és néhány héttel trónralépése után nőül vette a hessení főhercegnőt, Alice-t, aki vala­mivel fiatalabb volt, mint koronás vőlegénye, nagyon szép és igen komoly. Láttam Il-ik Miklóst a koronázása alkal­mával is teljes fényben és pompában, földi hatalmának legmagasabb csúcsán, láttam méla és okos tekintetét, amint a nép előtt megjelent, jelképe mindannak, amit akkor a cár az egész birodalomnak jelentett. A szép és fiatal cárné szintén nagyon mély hatást gyakorolt reám: ugy tűnt föl előttem, mintha a koronázási ceremónia alatt minden­től kiválnak, ami csak körülöttük van és va­lami túlvilági, isteni lények lettek volna. Még most is a szemeim előtt lebeg az az isteni bálvány, amint láttam őket bevonulni Mosz­kvába, az ódon legendaszerü városba, abba a városba, amelyben emberemlékezet óta meg­koronázták az oroszok cárját. A cár vezeti a processziót. Nagy, tiszta-fehér lovon lovagol az utcán végig. Öltözetét nem lehet fényesnek mondani; egyszerű és közönséges sötétzöld egyenruha van rajta és kis kerek asztrakán­sapka van a fején, egészen olyan, mint ami­lyent az orosz hadseregbeli tisztek általánosan viselnek. A Szent András-rend égszínkék rend­szalagja a mellén. A különféle magas rend­jelek drágakövei csillognak rajta, de egyéb feltűnő nincs az öltözködésében és a megje­lenését se lehet imponálónak mondani. Ugyan­azok az ábrándozó szemek, ugyanazok a szere­tetreméltó ajkak, amelyeket már gyermek­koromban megismertem. De az egész maga­tartásán valami nyugodt méltóság látszott, ami arra enged következtetni, hogy teljes tuda­tában van annak, hogy mily terhes kötelezett­ségeket vállalt el ezen a történelmi napon. Köszöntget jobbra is, balra is, de az ajkán a mosolygásnak csak az árnyéka van meg. A közvilágítás veszedelme A városi közüzemek ellátására naponként leg­alább 4 és fél vagon szén kellene. A polgármester kijelentése szerint most éppenséggel nem lehet arra számítani, hogy ezt a mennyiséget megkap­hassuk. A közvilágítás veszedelme tehát állandó. Mindig et kell készülve lennünk arra, hogy megakad. Voltak már eddig is estéink, ame­lyeken az utcai világítás szünetelt é3 a magán­házak jórészében sem volt világítás. Ez a baj bármikor bekövetkezhet mindaddig, amig a gazdasági helyzet az egész világon meg nem javul. Nálunk az a nagy baj van, hogy szenet külföldről most nem szerezhetünk s hogy a vasúti teherszállításunk kocsihiány miatt is megcsökkent. A vitágitással ugy kell eltengőd­nünk napról-napra, ahogy tudunk. A közön­ségnek nem lehet eléggé figyelmébe ajánlani a világítással való takarékosságot. Minden figyel­meztetés ellenére állandóan meg lehet figyelni, hogy mig a sok szegény embernek a sötétség miatt már 5—6 órakor le kell feküdnie, egyes lakásokat a villamos csillár nappali fénnyel áraszt el. Ha a csillár olyan, hogy valamennyi lángját csak egyszerre lehet fölgyújtani vagy eloltani, akkor azt át kell szereltetni. A gázgyárban* mint értesülünk, most is olyan a helyzet, hogy holnapután már teljesen megszűnik a villanyvilágítás, hacsak valami szerencsés véletlen nem segit. A gázgyárnak nincs szene s csak arra a két és fél vagon szénkészletre lehet számítani, ami a gyufagyár tulajdona s amit valószínűleg a gázgyár ren­delkezésére bocsájtanak. A villanyvilágítás szünetelése esetén is kap­nak áramot a kórházak és a posta. A polgár­mester mindent elkövetett, hogy a villany­Munkások Általános Fogyasztási Szövetkezete TELEFON 120. Feketesas-utca 19, szám. * TELEFON 120 Gyermeknadrágok nagy választékban! Kitűnő gyümölcsíz, borsó, gesztenye, tea, rumok, cognacok, likőrök, cacaó. Friss vágású marhahús! sss

Next

/
Oldalképek
Tartalom