Délmagyarország, 1919. november (8. évfolyam, 235-259. szám)

1919-11-19 / 249. szám

4 DELMAGYARORSZAG Szeged, 1919Jnovember 19. nem szolgáltathat, bár azzal kecsegtettük ma­gunkat, hogy ez csak ijesztgetés és ezzel akar­ják kierőszakolni az árfelemelést. Sajnos a jóslat bekövetkezett és ugy szerdán, mint csütörtökön a rókfusi városzrész világítás nélkül maradt. Kérdem tek. Szerkesztő urat, hogyan egyeztet­hető ezzel össze azon körülmény, hogy ugyan­akkor a Belváros összes kirakatai és kávéházai fényárban úsztak, tulajdonképpen hol alszik a sötétségben a mi városi tanácsunk, ha annyi intézkedési képessége sincsen, hogy az áram egyenlően és igazságosan legyen elosztva, ha már a légszeszgyár igazgatósága ilyen tapin­tatlanul bánik el velünk. Valóban megerőlteté­sembe került, hogy az igazgató ur fényesen kivilágított ablakait be ne verjem, ezt meg­érdemelte volna. Szívességükért előre is köszö­netemet nyilvánítva, kiváló tisztelettel Egy rókusi lakos. — A kenyér és liszt. Az árvizsgáló-bizottság hétfőn ülést tartott, amelyen elsősorban a liszt- és kenyérárakkal foglalkozott. Nem állapított meg ujabb maximális árakat, mert ez a behozatalt lehe­tetlenné tenné. De kötelezővé tette a kenyér­árusitókra a kenyérnek pontos mérték után való adagolását. Most ugyanis egyes pékek­nél és piaci kenyérárusoknál azt a visszaélést kö­vetik el, hogy egészben adják a kenyeret, nagyság, „szemmérték" szerint, vagy a szegény embereknek ugyancsak szemmérték szerint adnak szeleteket. Dé ez a mérték olyan, hogy mellette mindig többet nyer a kenyérárus, mintha pontos mérlegen mérnék ki az adagokat. (Ugyanezt a visszaélést sok vendéglősnél, kávésnál is elkövetik s egy papirszelet vékonyságú kenyér­darabot 1 koronával fizettetnek meg, holott abból a kenyérből, amit kilónként 10 koroná­jával vásárolnak a péktől, nem tiz, hanem jóval több szeletet is kimérnek.) A kenyéráru­soknak szigorúan tilos a szemmérték után való adagolás. A pékeknek azt a kérelmét, hogy kiflit és zsemlyét továbbra is süthessenek, el­utasította az árvizsgáló-bizottság. Ha liszthiány van, akkor a kevés készletet nem szabad a tehető­sek kedvéért fehérsüteményekre pazarolni, amik­nek darabjáért 60 fillért fizetnek a kávéházban. Ámbár az árvizsgátó-bizottság meghagyta a liszt szabad kereskedelmi forgalmát, azaz nem maxi­málta az árakat, mégis bizottságot küldött ki a malmok és a lisztkereskedők ellenőrzésére, nehogy azok meg nem engedhető magas árakat fizet­tessenek. A bizottság működésének eredménye­képpen már eddig is többek ellen, pl. aRózsa­és Mahrer-malom, Filippov-pék és néhány liszt­kereskedő ellen a kihágási bíróságnál eljárás indult meg. Foglalkozott még az árvizsgáló­bizottság a szállodai árak megállapításával és mégengedte, hogy a nagyobb szállókban, a Kass, a Tisza, a Royal, a Bors 30 százalékkal emeljék a szobaárakat. — Beszüntetett fegyelmi vizsgálat. He­gedűs Antal városi jegyzőről nagyon sokan tudják, akik a háború alatt a katonai ügyosztály­ban megfordultak, hogy egyike a város leg­szorgalmasabb tisztviselőinek. Hónapokkal ez­előtt ennek ellenére fegyelmit megelőző vizs­gálat indult meg ellene, mert egy számon­kérö vizsgálat alkalmával sok hátralékot, talál­tak a hivatalában. A vizsgálatot most a polgár­mester beszüntette, még pedig azzal az indoko­lással, hogy egyrészt a vizsgálat szerint a munkával akkoriban túlterhelt hatonai ügy­osztályban a hátralékok nem Hegedűs hibájá­jábÓl származtak, másrészt Hegedűsről *köztu­domású", hogy hanyagság róla föl nem téte­lezhető. Ez örvendetes elégtétel egy derék tiszt­viselőnek. — Ágoston Pétert letartóztatták. Dr. Ágoston Péter volt nagyváradi jogakadémiai tanárt, aki a pi olef árdiklatura alatt elnöke volt az 500-as katona- és munkástanács­SZENDE MlNALy URI DIVAT ÉS KONFÉKCIO ÜZLETE KELEMEN-UT6A 12. SZ. 288 FEHÉRNEMÜEK MÉRTÉK UTÁN IS KÉSZÜLNEK, m nak, majd külügyi népbiztos leli, az állam­ügyészség intézkedésére a nrtilt hét végén lelartóztaíták. A kommün bukása után mindjárt előzetes letartóztatásba helyezték, később azonban a vizsgálati fogságból szabadon bocsájtoüák, most ismét letar tóztatták. — A vidéki diákok. Tekintetes Szerkesztőség! Tisztelettel kérem önöket, ezen néhány sort sziveskedjenek b. lapjukban közölni, hogy ezzel az illető hatóság figyelmét a vidéki diá­kok felé is irányítsuk. Tudniillik az egyes iskolákban a fainségen ugy segiienek, hogy az alsóbb osztályosok hetenként 3-szor, a fel­sőbb osztályosolwpedig 6-szor mennek iskolába. Ha azt hiszi az wetékes hatóság, hogy segített ezzel az intézkedéssel a tanulók sorsán, akkor tévedésben van, mert a vidéki tanulók sorsán semmit sem segített. A diák az iskolában át­fázik, mert nem fűtenek rendesen, vagy pedig egyáltalán nem fűtenek. Már most ilyen álla­potban menjen haza az iskolából a koszt­helyre, ott újra átfázik, mert nem jól, vagy pedig egyáltalán nem fűtenek! Kivánható-e ilyen körülmények közt, hogy tanuljon. Nem­csak azt kell tekintetbe venni, hogy az isko­lában fütenek-e, hanem, hogy a diák lakásán is fütenek-e vagy sem. Tessék csak a peda­gógusoknak és más nem tüdőm minő ható­ságnak ezt is figyelembe venni, akkor önma­guktól rájöhetnek, hogy mért kell és mért akarja minden diák a szünetet. Nem azért, hogy csavarogjon, hanem azért, hogy haza utazhasson, hogy ő is meleg szobában tanul­hasson, ne csak azok, kik olyan szerencsések, hogy a szülői háznál tanulhatnak. — Egy vidéki diák. — Házasság. Dr. Sebők Ferenc szegedi ügyvéd mult hó 12-én házasságot kötött Eibenschiitz Mancikával Temesvárolt. (Min­den külön értesítés helyett.) — A kerületi rendőrségek fogják a fát elosztani. Az árvizsgáló-bizottság rendelke­zése szerint a jövőben érkeiő faké ízlelek szétosztását nem a közélelmezési hivata', ha­nem a kerületi rendőrségek fogják végeini. A bizottság ugyanis kétféle faárat állapítóIt meg, 75 és 94 ko onásat. A közélelmezési hivatal azonban nsm tudja elbírálni, hogy kit illet mig az olcsó fa és ki képes a drá­gább faárakat megfizetni és ezért nagyon sok visszaélés történt. A rendőrségnek ellenbm ismerni kell a kerület lakóit és jobban meg tudja állapítani, hogy kit illet meg az olcsóbb fa és kit nem. — Elitélt bérkocsis. Ez év augusztus 11-én a Royal-szálloda előtti kanyarulatnál az l-es számú bérkocsi összeütközött a Kelemen-utca felé haladó villamossal. A bérkocsi sárhányója eltöröd, a villamoskocsi fényezése pedig lehor­zsolódott. Székely Lászlót, "a bérkocsi hajtóját, ,a villamoskocsi vezetőjét és kalauzát kedden vonta felelősségre Árvay Ferenc kihágási biró. A kihallgatott tanuk vallomása alapján Székely Lászlót vigyázatlan hajtásért 20 korona fő- és 10 korona mellékbüntetésre ítélte a rendőrbiró, a villamoskocsi vezetőjét és kalauzát pedig fel­mentette. — Az adótárgyalások. Az I. számú adó­kivető bizottságnál az iparleslüie'i ház emeleti helyiségeiben a következő adólár­gyalások vannak soron: 1919 november 19-én: 6589—6689. 38. tétel: Zsibárusok, cipész, csizmadia, cipőfelsőrészkészitő, bocskoros és tímár, mamuszkészilő, cipő­krémkészitő, cukrász, kávés. — Legújabb kész női téli kabátok stb. Női és férfi kabát és ruha gyapjúszövetek, plüssök stb. mérsékelt árban Reményiné divat­háza Szeged, Széchenyi-tér 2., főposta mellett. — A katonai előfogatok. Kocsitulajdono­sok, „koplalósok" jártak küldöttségben a pol­gármesternél és elpanaszolták, hogy katonai előfogatozások cimén mindössze nyolc fillért fizettek nekik. Szegedről Kalocsára és onnan vissza mindössze 12 korona és néhány fillért kaptak, noha ez az ut nekik a maguk szemé­lyének és a lovaknak élelmezésével 1860 koro­nájukba került. Mivel más városokban a kincs­tár már méltányosabban fizette meg a katonai előfogatokat, ők is megfelelő kárpótlást kérnek. A polgármester megigérte közbenjárását. — Udvarias tolvaj. Balogh Erzsi zentai lakos hétfőn este hét órakor Újszegedről Sze­gedre indult. Magával vitt egy ötkilós gyertya csomagot. A hid közepe táján megszólította egy fiatalember és felajánlotta neki, hogy ő viszi tovább a nehéz csomagot. A leány átadta a" csomagot, amelyet a hid végéig vitt a fiatal­ember. Amikor a hídról leértek, a fiatalember gyors futásnak eredt és magával vitte az értékes csomagot. A rendőrség megállapította, hogy az udvarias tolvaj Karácsonyi Sándor törökkani­zsai lakos, aki két hónappal ezelőtt megszökött a nemzeti hadseregből. A rendőrség körözi. KORZO-MOZi R.-T. Igazgató: VASS SÁNDOR. « Telefonszám 11—85. # Szerdán, november hó 19-én. Gyárfás Dezső a főszerepben. Se ki, se be. "Vígjáték 3 felvonásban. CORVIN-FILM I Főszereplők: GYÁRFÁS DEZSŐ Haraszthy Hermin Z. Molnár László Somogyi Nusi Újvári Lajos Csatay Janka Előadások d. u. 4, este 6 és 8 órakor, vége 3/* 10 órakor. HIRDETESEKET FELVESZ a DELMAGYARORSZAG KIADÓHIVATALA.

Next

/
Oldalképek
Tartalom