Délmagyarország, 1919. november (8. évfolyam, 235-259. szám)

1919-11-16 / 247. szám

Szeged, 1919 november 16. DELMAGYARORS ZAQ 7 lasztikus dráma 3 felvonásban. A főszerepben: Hanny Weisse. Péntektől—vasárnapig : Sappho. Daudet Al­fonz regénye 4 felvonásban. A főszerepben: Varsányi Irén, Várkonyi Mihály, Fenyvessy Emil és Szerémy Zoltán. Vérző vágyak. Az olasz kinematográfia egyik legmodernebb, legtökéletesebb alkotását mutatja be hétfőn és kedden az Uránia-szin­ház a fenti ámen Rose Corneto, egy szép és drámai művészetében kiváló uj mozicsillag mu­tatkozik be ez alkalommal, akit a közönség feltétlenül kedvencévé fog fogadni. A gyönyörű olasz film iránt már is nagy az érdeklődés. KORZO-MOZI R.-T. Igazgató: VASS SÁNDOR. * Telefonszám 11—85. «< Hétfőn, kedden és szerdán, november 17., 18. és 19-én Gyárfás Dezső a főszerepben. Se ki, se be. Vigjáték 3 felvonásban. CORVIN FILMI Főszereplők: 6YHRFHS DEZSŐ Haraszthy Hermin Z Molnár László Somogyi Nusi Újvári Lajos Csatay Janka Előadások 5, 7 és 9 órakor. SPORT SzAK—SzTK. A ló verseny téri pályán vasár­nap délután félháromkor kezdődik a nagy mér­kőzés, az örökriválisok grandiózus küzdelme, mely el fogja dönteni az őszi forduló első helyét a bajnokságban. Még soha oly egyenlő­nek látszó erővel nem találkozott egymással a két csapat. Bizonyos, hogy a meccs sorsát a pillanatnyi jobb kondició, vagy a futballban annyira érvényesülő szerencse fogja eldönteni. A kék-fehérek a bajnokság elragadásáért, a vörös-feketék pedig annak megtartásáért vetik latba minden tudásukat és lelkesedésüket. Akár­mint forduljon azonban a kocka, kétségtelen, hogy az őszi szezon legnívósabb és legérde­kesebb mérkőzésben lesz részünk, melynek fair lefolyását garantálja a klubkőzi jó viszony, a nagyszámú rendezőgárda és nem legutóljára az, hogy a meccs birája Kiss Menyhért lesz Budapestről, a birótestület előadója. Délelőtt félkilenckor a tartalékcsapatok játszanak a szövetségi díjért, mig közvetlenül a nagy meccs előtt a KAAC az SzSC ellen a bajnokságért háromnegyed egy órai kezdettel. Oszi és téli divat Kosztümök, szőrmekabátok, utazó és es­télyi ruhák legolcsóbban beszerezhetők Zsolnaynál Széchenyi-tér 9. sz. (Korzó-mozi ház.) Telefon-szám 15—01. 326 Telefon 15—01. É RTESÍTEM nagyérdemű Dáciensei­mef, hogy fogászati működésemet, amelyet anyaghiány miatt kénytelen voltam szüneteltetni, ujbó! megkezdtem. BARTA ÁGOSTON FOOMÜTERME 305 KIOYÓ-UTCA 1, O TELEFON 13-64. 140 széles kosztüm-kelme mtrje 98 K 140 „ tegeth. „ „ 160 „ Blous selymek métere ... 48 „ 328 Gerő és Tabár cégnél Szeged-Csongrádi Takarék­pénztár palotájában, Széchenyi-tér 7. KÖZGAZDASÁG A Szeged-Csongrádi Takarékpénztár jelentése az 1918-ik üzletévről. Tisztelt Közgyűlés 1 Jelentésünk megtétele előtit mély fájdalommal emlékezünk meg azokról a súlyos veszteségekről, melyek intézetünket Gál Kálmán urnák, intéze­tünk elnökének, várhelyi dr. Rósa Izsó urnák, intézetünk alelnökének, dr. Nyilassi Pál urnák, igazgatóságunk tagjának elhunytával értek. Gál Kálmán ur évek hosszú során keresztül volt felügyelő-bizottságunknak és igazgatóságunk­nak tagja, majd annak alelnöke, utóbb elnöke. Kiváló jellemű egyén volt, mély szakértelme, meleg érdeklődése, odaadó ügybuzgalmu műkö­dését intézetünk vezetésében igen értékessé avatták. Várhelyi dr. Rósa Izsó ur igazgatóságunknak volt évek hosszú során át tagja, majd annak al­elnöke. Intézetünk vezetésében meleg érdeklődés­sel, odaadó ügybuzgalommal, kiváló szakértelem­mel vett részt. Dr. Nyilassy Pál ur felügyelő-bizottságunknak, később igazgatóságunknak volt hosszú éveken keresztül tagja. Az intézetünk iránti legmelegebb érdeklődés, kiváló ügybuzgalom jellemezték mű­ködését. Az Istenben megboldogult ezen kiváló munka­társak elvesztését mélyen fájlaljuk. Teljes odaadással csüngtek intézetünk fejlő­désén és működésük annak történetében hervad­hatatlan érdemeket biztosit emléküknek. Mély fájdalommal teszünk jelentést a súlyos veszteségekről, melyek intézetünket Kiss Gyula urnák, felügyelő-bizottságunk tagjának, Maiina Gyula urnák, Meák Gyula urnák, választmányunk tagjainak "elhunytával érte. Intézetünk ügyeit a legodaadóbb buzgalommal, meleg érdeklődéssel képviselték. Elvesztésüket mélyen fájlaljuk, kérjük a tisztelt Közgyűlést, méltóztassanak előttünk mindig ked­ves emléküket mai jegyzőkönyvünkben megörö­kíttetni. Mély fájdalommal jelentjük, hogy Kulisich István ur, intézetünk cégvezetője, főpénztárnoka a mult év folyamán elhunyt. Kulisich István ur 35 éven keresztül állott inté­zetünk'szolgálatában. melynek érdekében mindig hiven, odaadóan működött. Elvesztését mélyen fájlaljuk, kérjük, méltóztas­sanak előttünk mindig kedves emlékét mai jegyzőkönyvünkben megörökíteni. Tisztelt közgyűlés 1 Az eddigi szokásoktól eltérően lényegesen késői időpontban jövünk abba a helyzetbe, hogy jelentésünket megtehessük. Az 1918. évi mérleg elkészítése után, amidőn a közgyűlés előkészítésével foglalkoztunk, követke­zett be a politikái fölfordulás, mely megakadályo­zott abban, hogy közgyűlésünket összehívhassuk. Tekintettel az egész közgazdasági életünket leg­mélyebben érintő, következményeiben és kihatá­saiban be nem látható változásokra és esélyekre, a mult év eseményeivel nem kívánunk foglalkozn és csupán az intézetünkre vonatkozó adatokról teszünk Önöknek jelentést. Az 1918. március 24-én tartott közgyűlésünk a 4,500.000 korona alaptőkének 1000 darab 1500 korona névértékű uj részvény kibocsátása által annak 6,000.000 koronára való felemelését határozta el. A felhívás folytán a kitűzött határidő alatt részvényeseink a nekik fentartott elővételi jogot az összes 3000 darab régi részvény után érvé­nyesítették és azok utón a közgyűlés által meg­állapított 4000 korona kibocsátási árat és annak 1917. január 1-től számított 5 százalékos kamatait a befizetések napjáig tényleg befi­zették. A murK évi közgyűlés határozata folytán az 1000 darab uj részvényre befizetett 4,000.000 koronából 1,500.000 korona az alaptőkéhez csa­toltatott, ugy, hogy 1918* december 31-én kelt mérlegünkben jelenlegi alaptőkénk már teljesen befizetett 6,000.000 koronával szerepel. Az 1000 darab uj részvény névértékén felül befolyt 2,500.000 koronából 1,500,000 korona a rendes tartalékalapra fordíttatott, 150.000 koro­nát a nyugdijalaphoz csatoltunk, mig a fen­maradó 850.000 korona a részvények kibocsátá­sánál felmerülő költségek és illetékek levonásával a rendkívüli tartalékalap javára íratott. A mult évi közgyűlés alkalmával a részvény­tőke felemelésével kapcsolatosan hozott határoza­tokat a szegedi törvényszék, mint kereskedelmi bíróság C. T. 79/1918. számú végzésével jóvá­hagyta. Összes forgalmunk a tavalyi 1.409,179.066 kor. 57 fillérrel szemben 2.243,139.086 kor. 30 fillér. Takarékbetétállományunk 24.680,311 kor. 20 fillérrel emelkedett és az év végén az állomány 83.694,955 kor. 83 fillér. A folyószámlában elhelyezett betétek Összege 38.151,756 kor. 93 fillér, az emelkedés ennél­fogva 13.320,035 kor. 25 fillér. A betétállományunkban beállott ezen emel­kedések a folyton fokozódó pénzbőségnek kö­vetkezményei és ezen nagy tőkéket megfelelően gyümölcsöztetni nem voltunk képesek. Váltótárcánk 718,869 kor. — fillérrel emel­kedett, az állomány 22.221,808 korona 84 fillér. Ezen üzletágban lényegesen nagyobb forgal­mat értünk el, az év utolsó hónapjaiban azon­ban a visszafizetések rendkívül nagyok voltak. Az elmúlt évben 9.597,157 kor. 88 fillér jel­zálog és községi kölcsönt folyósítottunk; a visszafizetések 5.550,418 kor. 91 fillért tesznek ki, igy az emelkedés 4.046,738 kor. 97 fillér. A Magyar Takarékpénztárak központi jel­zálog-bankjára engedményezett kölcsöneink ál­lománya 19,557.419 kor. 59 fillér. SZEGEDI FESTŐMUNKÁSOK; TERMELŐ SZÖVETKEZETE II SS™ ES3S sFEKETESflS-UTCH 22. (Hz udvarban). II és szobafestést elsőrendű kivitelben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom