Délmagyarország, 1919. november (8. évfolyam, 235-259. szám)
1919-11-01 / 235. szám
Szeged, 1919 november 1. DELMAQY ARORSZAQ -, m Saljó Keresztély fakereskedőt. A dologról riasztó hirek terjedtek el a városban, mire a román parancsnokság a lapok ulján közzétette, hogy a nevezettek a közelmúltban Románia ellen agitáltak és Románia saját érdekeit tartotta szem előtt, amikor az emiitetteket egyidőre Temesvárról elszállította, akikkel egyébként jól bánnak s akiknek bizonyos hatáokon belül teljes mozgási szabadságuk van. . — Könnyebb lesz az utazás a Délvidékre. ) megszállott területekre való utazás állandóan ^.liézségekbe ütközik. Igazolványt s<M< ufáníirússal lehet ugyan kapni, de az utazás azzal •? kétes. A szerbek, ujabb hir szerint, rövidesen enyhíteni fognak a-z eddigi szigorúságon, a nenytyiben az illetékes hatóságok által kiállított j gazolványokkal ezentúl a Ferenc csatornától ' szakra fekvő területékre szabadon lehet majd É tazni. A szerbek ugyanis nem akarnak akaályt gördíteni a meg nem szállott területek ma lakói elé,, akiknek birtokuk, avagy elszállítani valójuk van az általuk megszállt területeken. — Foscari mjsél. Öszvégi este. Az utcákon '5| miákolva égnek a gázlángok. A nagykörúton /edül és elgondolkozva sétál Foscari, a ¡indjobban öregedő olasz újságíró. Amikor Köszöntöm, felveti tekintetét, rámnéz és melegen zoritja a kezemet. — Egyedül járkálok és emlékeimre gondolok, intha sétálnék Cataniában, a Giardino BelliniEgy-két év előtt történt, Cataniában, ahol jhöngött & politika. Még a diákok is poliíi: Utak. A gimnáziumban az önképzőkört akarták Megalakítani, de a D'Annunzio-párliak kije'enették, hogy a Luzzati-párli diákok nem lehetlek a tisztikar tagjai. Erre a Luzzati-párti Jiákok azzal válaszoltak, hogy nem jelentek meg az alakuló ülésen és e miatt az a'akulás \em történhetett meg. Az igazgajó vette kezébe a dolgot és mindent elkövetett, hogy elsimítsa diákok közt a gyűlölködést és az ellentéteket, fciója sikerrel járt. A Luzzati-párti diákok aelentették, hogy megjelennek az alakuló /ülésen, részt is vesznek a szavazásban, de ' v zárólag a D'Annunzio-párli jelöltekre szavazok. így is történt. Elnöknek, titkárnak, jegyiek megválasztották a három leggyöngébb íkot és aztán hazamentek és tanultak tovább, é az önképzőkör munkájában nem vettek észt. Sajátságos és érdekes, abban az esztenőben meddő volt az önképzőkör munkája és D'Annuzio-párti diákok boldogok, hogy a /zzati-párti diákokkal nem kellett a juíalmakm. megosztozni. . . — Carrarában tavaly zord és hideg volt a él, tüzelőanyag pedig nem igen volt. Erre Megkezdődött a Viak és Piazzák fáinak kivágása, íangosak voltak az utcák és terek a fák jajaitól, ! -melyek egyre ugy kiabáltak, mint a Dante 'dejének fái: Perché m'schiantel Amikora ermelés munkája befejezést nyert és az ulcák, A,k oly csupaszok voltak, mint az emberek Verei, mindenki a fák kipusztítása miatt Rakodott. Ludovics, a borotvaéles nyelvű és . újságíró, akinél meggyőződésebben senki tudott káromkodni, megírta a lapjában, a kiirtás nem a tüzelőanyagok hiánya történt, de mert Carrarában a tanács 4 tűrte, hogy a fák az égig nyőljenek . . . | Szintén Carrarában és tavaly télen tőrHidegek voltak a szobák, az emberek i >skodtak és a Fuoco-t olvasták, mert hitték, y felmelegedhetnek. Egy szép, jégvirágos ggelen a Stampa-ban apróhirdetést tett ;')zzé Fratinelli, a mindig játékoskedvü ujság• akinek a nők körében sem voltak sikerei, k ennyi állt az apróhirdetésben: A Via nzoni 3. szám alatt lakom, lakásomon landóan fűtve van, ahol szívesen látom a elegedni kívánó hölgyeket. A hirdetés ineglenése után egymást érték a látogatók Fratinel'i .ftkásán, ahol nap-nap uíár valóságos forradalmak zajlottak le, mert mindenki egyedül szereett volna melegedni. Fratinelli Vicenzába szöött, ahol megitta A melegedő szoba cimü .gényét és az első kiadást Carrarába küldette, )ol három nap alatt minden példány elfogyott. Három nap után pedig Carrarában valóságos lavinája indult meg a válópöröknek . . . — Üzemben a városi téglagyár. A város az utóbbi napokban öt vagon szenet kapott, amellyel a városi téglagyárat üzembe helyezte. A téglagyár egyelőre cserepet fog gyártani, mert az esős időjárás erősen megrongálta nagyon sok magán- és középület tetőzetét. A városi téglagyárban számos munkás jutott most munkaalkalomhoz, de még többen kapnak munkát a tetőjavítási munkálatoknál, ha a gyár megfelelő mennyiségű cserepet fog majd elkészíteni és ha a háztulajdonosok hajlandók lesznek végre dolgoztatni. — Heffner Károlyt letartóztatták. Heffner Károly kiszolgált altisztet, akit a proletárdiktatúra a'att Szegeden a rendőrség vezetőjének tettek meg, Budapesten letartóztatták. Heffner a budapesti rendőrség fogházából az utóbbi napokban levelet irt dr. Temesváry Géza rendőrfőkapitánynak, amelyben arra kérte, hogy tegyen lépéseket kiszabadulása érdekében, miután a főkapitány is tudja, hogy kényszerhelyzetben volt, amikor a rendőrfőkapitányi állást elfoglalta és senkinek se volt ártalmára. Temesváry főkapitány nem vá'aszolt a levélre,, nem is szándékozik lépéseket tenni, csak tanuként hajlandó megjelenni a biróság elölt, ha Heffner ügyét tárgyalni fogják. — Az első müterem-tárlat Szegeden. Gergely Sándor és Moholi Nagy László műterem-tárlata ma nyilik meg Gizella-tér 3. alatt. Gergely robusztus erejű uj szobraival, Moholi Nagy László gazdag rajz- és képkollekcióval szerepel az Ízléses kiállításon, ahol Milkó Erzsébet ötvösmunkái is láthatód A belcpődij o korona. Az európai színvonalú modern szegediek tárlatát ajánljuk a műértők figyelmébe. A pompás kis műterem-tárlatról legközelebb érdemlegesen fogunk irni. — Bélyeggyűjtők Egyesülete alkuit Szegeden. A sztegedi bélyeggyűjtők a bélyeguzsora, a bélyeglánckereskedelem letörése és a bélyeggyűjtés helyes mederbe való terelése céljából megalakították a „Magyar Bélyeggyűjtők Szegedi Egyesüle'ét". Az eg/esüiet elnöke Qrób Zoltán gyógyszerész, alelnöke Nagy Gyula műszaki tanácsos, titkár Grasselly Károly ügyvéd, pénztárosa Székely Mór biztosítási tisztviselő, ellenőre Szendrey Ferenc po jtafelügyelő. Az egyesület minden vasárnap délután és csütörtökön este .tartja összejöveteleit a Korzókávéház szutterénjében. Felvilágosítást bárkinek szívesen nyújt dr. Grasselly Károly titkár, Kígyóutca 5 szám. — Engedély kell a közúti hidra. Amikor a mult évben a szerbek megsiállták U szegedet, teljesen szabadon hagyták a közlekedést a két városrészt összekötő közüli liidon. Később fokozatosan ellenőrizték a forgalmat, majd teljesen beszüntették, az.itán ismét szabaddá tették. Ezidőszerint a közúti hidon csak a személyforgalom szabad, de ellenőrzés nélkül ez is csak este hat óráig. Hat órán tul csak az ujszegedi szerb parancsnokság által láttamozott átjárási engedéllyel lehet a h don közlekedni. Ezt a szigorítást — hir szerint — legközelebb egész napra kiterjesztik, állítólag azért, mert a Szegedről Újszegedre átjáró közönség nem alkalmazkodik az ujszegedi szerb parancsnokság által kiadott rendszabályokhoz. így nagyon sokan állandóan élelmiszert próbálnak Újszegedről a városba csempészni, noha a szegedieknek Dohány, cigaretta, szivarra kiadása jóval kisebb, ha cigarettapapír, szipka, hüvely, szár, gyufa, öngyújtó, tűzkövek stb. szükségletét I, Károly i«uíca l ik ssám a!aM dohánytöxsdében (Pázmány mészáros mellett) szerzi be. Viszonteladóknak nagybani ár. 3n nem szabad Újszegeden vásárolni. Ez készteti az ujszegedi parancsnokságot arra, hogy a híd teljes elzárására előterjesztést tegyen. — Gyorsirási tanfolyam. A Szegedi Gyorsírók Egyesülete igen hasznos szolgálatot teljesít levelező- és vitagyorsirási tanfolyamainak szervezésével. Az egyesület vezetősége a közép- és polgári iskolák tanulóinak közelgő szénszünetére számítva — hogy a tanulók ne töltsék a szünidőt tétlenül — külön a fiuk ¿s a leányok és külön a felnőttek számára levelező—vitaírási tanfolyamokat rendez ugy az eredeti Gabelsberger—Markovits, mint az Országos Gyorsíró Tanács által reformált rendszer alapján, amely utóbbi rendszernek a jövő szeptembertől kezdődő kötelező tanítását a vallás- és közoktatásügyi miniszter elrendelte és amely az eredeti rendszerrel szemben 50 százalékkal könnyebben tanulható meg. A tanitás 5—8-as csoportokban történik. Jelentkezhetni lehet egész napon át az egyesület hivatalos helyiségében, Honvéd-tér 4. szám alatt, telefon 1319. — A Vass-mozi megszűnt. A városnak egyik legrégibb mozija: a Feketesas-utcában levő Vass-mozi megszűnt. A mozit még Vass Sándor, a Korzó-mozi jelenlegi igazgatója alapította és néhány évvel ezelőtt megvette néhai Milkó Henrik, akinek özvegye a teljes felszerelést és berendezést eladta egy magyarkanizsai mozisnak. A Vass-mozi helyén ezentúl már különféle üzletek nyílnak és remélhetőleg virágzanak is. — Legújabb kész női téli kabátok stb. Női és férfi kabát és ruha gyapjúszövetek, plüssök stb. mérsékelt árban Remény iné divatháza Szeged, Széchenyi-tér 2., főposta mellett. — Kinyitotta a gázcsapot. Csütörtökön este hat órakor egy rendőr jelentette az ügyeletes tisztnek, hogy a Pdral-büffé épületében, az egyik lakásban valaki kinyitotta a gázcsapot és az ajtókat magára zárta. Lipkav Zoltán rendőrtiszt és dr. Baneth Samu rendőrorvos azonnal a helyszínére mentek. Itt Patzauer Miksáné első emeleti lakásának konyhájába vezették őket ahonnan bár az ajtó nyitva állott, még mindi» erős gázszag áradt ki. Két rendőr behatolt a konyhába és a félig önkívületi állapotban levő cselédleányt kihozták a folyosóra. A levegőn némileg magához tért a leány. A rendőrtiszt vallatóra fogta a leányt, aki elmondta, hogy Kónya Erzsébetnek hivják és a gázcsapokat öngyilkossági szándékkal hagyta nyitva, meri szeretője hűtlen lett hozz*: A szakácsnét is kihallgatták, aki a leány szándékát elsőnek észrevette. Bezörgetett a konyhaajtón, amelyet maga az öngyilkosságra elszínt cseléd nyitott ki és kérte a szakácsnét, engedje nyugodtan meghalni, mert nem birja tulni szeretőie hűtlenségét. A nagy gázömlés niatt nem mehetett be a leányhoz. Aki visszatámolygott a konyhába. A cselédleányí súlyos belső sérülésekkel a közkórházba vitték. — A gyógyszertárak záróórája. A gyógyszerész-testület értesiti a közönséget, hogy tekintette! a tüz :lőanyaghiányra, a gyógyszertárakat november elsejétől kezdve, reggel nyolc órakor nyitják és este hat órakor zárják. Az éjjeli szolgálatot teljesítő gyógyszertárak este hétig lesznek nyitva s ezenkívül' az egész éjjelen át is rendelkezésére állanak a receptet készíttető közönségnek. — Saját készítésű szobaberendezések, hálók, ebédlők, uriszobák, konyhaberendezések olcsón, készen beszerezhetők Kakuszi müasztalosnál, Tisza Lajos-körut, dr. Grófpalota. 290 — Minden könyvujdonság 24 órával a budapesti megjelenése után kapható Szalay könyvesboltjában Kigyó-utca 1. és az összes árusitó kocsiknál. Ugyanezen újdonságok a kölcsönkönyvtárban is rendelkezésére állanak a közönségnek. — Nagy változások lesznek már a legközelebbi jövőben a bútorok árában, mert Juhász József és Társa asztalos-mesterek meglepő olcsó árai megváltoztatják az eddigi helyzetet. Minta-terem Dugonics-tér 11. 286 — Értesítem a n. é. közönséget, hogy sikerült egy bécsi szakképzett manikűr-hölgyet szerezni és mai naptól fogva munikürözést eszközlök. Halmos József fodrász, Klauzál-tér 3. — Bútorozott szobát keresek két személyre. Cim a kiadóhivatalban. 1 \níol kosgíümökef és francia ruhákat Kárász-u. 6a. •WMfSSttlS WIGNER GYULA női divat terme 322, K0RZ0-M0ZI RT. Igazgató: VASS SÁNDOR. + Telefonszám: 11—85. + Szombaton és vasárnap, november 1. és 2-án. (Küzdelem a bányáért) Befejező rész 4 felvonásban. X. RÉSZ. As expre sszen. XL RÉSZ. Ma^manfre. Előadások szombaton 7« 4, 5, 7 és 9, vasárnap 2 V, 4, 5, 7 és 9 órakor. xxxxxxxxxxxxxxxxx à JELMáSíáBOBSüG" t Szerkesztőség Nyomda . . Kiadóhivatal 305 16-34 305 XXXXXXXXX» ooocxx