Délmagyarország, 1919. augusztus (8. évfolyam, 159-183. szám)

1919-08-15 / 171. szám

Szeged, 1919 augusztus 15. DELMAGYARORSZAG Karton éa batiszt újdonságok reklám árakon BÄSCH ALBERTNÁL SZEGED, Kölcsey-utca ÍO. Fischer Izsó kézimunka-fizletének helyiségében. 296 — Csütörtökön indult az első vonat Budapestre. Csütörtökön este féi 11 orakor indult el az első vonat Budapestre, amely már utasokat is vitt magával. Ennek előzetesen híre terjedt a városban. Ugy volt, hogy a -vo­nat 8 órakor indul, de késedelem jött közbe. A csütörtöki még csak rendkívüli vonát volt. — A bevonult városi tisztviselők tovább kapiák katonai fizetésüket. A nemzeti had­seregbe, mint ismeretes, több városi tisztviselő bevonult. Fizetésük ügyében a tanács ugy dön­tött. hogy azok a véglegesített városi alkalma­zóik tovább kapják' keitos illetményüket. Az ideiglenes alkalmazottak közül azonban csak azok kapnak kettős javadalmazási, akik csalái­fentartók. — Bankjegyeit kicserélése. A szegedi pénz­intézetek és bankcégek .felhívják a t. közön­séget, hogy az Oszfrák-Magyar Bank által ki­bocsátott lebélyegzett és lebélyegzetten fehér­hajú, továbbá 10.000 koronás bankjegyeiket jóétvénvü (kék) bankjegyekre való kicseré­lés céljából valamelyik helybeli pénzintézetnél vagy bank cégnél elismervény ellenében mielőbb, de legkésőbb folyó hó 15-ig letenni szíves­kedjenek. — A Nemzeti Szövetség alakuló ülése. Pénteken délután 4 órakor a városháza köz­gyűlési termében tartja alakuló ülését a szegedi Nemzeti Szövetség. Az alakuló ülésen fogják kimondani az országos szövetséghez való csat­lakozást. A már belépett s ezután belépő tagok teljes számmal való megjelenését kéri a vezetőség. — Háztartási munkásnők folyó hó 17-én, vasárnap délután 3 órakor rendkívüli közgyű­lést tartanak és egyben kérjük a tagokat, kik a tagjáruiékkal elvannak maradva, azokat ok­vetlen fizessék be, (kedd szombat és vasárnap délután 4—6) mert ellenkező esetben törülve !esz a csoportból. Az elnökség. — Nevelőnők Otthona. A Szegeden tartóz­kodó nevelőnők elhatározták, hogy nehéz hely­zetük javitására Otthont létesítenek. A Nevelő­nők Otthonában az átutazó és állásnélküli nevelőnőket helyezik el. Az Otthon állásközve­títéssel is foglalkozik. — Nyilatkozat. Herczeg István és Pásztor József szegedi lapszerkesztők között egy köz­ügyből kifolyólag történt ujságpolémia ma bé­kés elintézést nyert. — Rózsa táncvizsgabálja iránt, mely szom­baton. f. hó 16-án lesz megtartva a Tisza termében, nagv érdeklődés nyilvánul meg. A hangverseny 7 órakor kezdődik, utána tánc, melyhez a zenét Károlyi zenekara szolgáltatja. Záróra meghosszabbítása engedélyezve. — Hennv Portén a Korzó-moziban. A Korzó-mozi uj beszerzésű filmjeinek során, pénteken, szombaton és vasárnap: a Győztes cimü 4 felvonásos hatalmas filmet fogja vá­szonra hozni, amelynek címszerepét Henny Portén játsza. Egy asszonyi élet története a tárgya ennek az erkölcsdrámának, mely a tisz­tességes asszony diadalával végződik. A Győz­tes, Henny Portén legkiválóbb filmje, az egész drámát az ő szépsége és nagy skálája, művé­szete ragyogja be. Az előadások péntektől kezdve 6, fél 8 és 9 órakor kezdődnek. -7- Saját készítésű szobaberendezések, há­lók, ebédlők, uriszobák, konyhaberendezé­sek olcsón, készen beszerezhetők Kakuszi miiasztalosnál, Tisza Lajos-körut, dr. Gróf­palota. 290 — Sertésvész Szegeden. Szegeden jár­ványszerüen lépett fel a sertésvész. A városi állatorvosi hivatal a rendőrfőkapitányság közre­működésével a legszélesebbkörü óvójntézke­déseket léptette életbe. A sertések vásárlása, piacra hajtása és a sertésekkel való házalás további intézkedésig tilos- A sertésvásszel kapcsolatosan a szarvasmarhák között nagy­számú száj- és körömfájás-megbetegedés tör­tént. A hatóság megtette az intézkedéseket a járvány leküzdésére. — Az utolsó müvészestély a Korzó­moziban. A nyári Korzó-mozi nagy művész­estéinek utolsó műsora páratlan érdeklődés mellett, a legteljesebb siker jegyében zajlott le. Az ismert, kitűnő szereplők, énekesek és játé­kosok legjobb tudásukkal és tehetségükkel valódi művészetet adtak. Mégis legnagyobb sikere Courteline, a francia Karinthy pokolian ötletes és merész bohózatának, A rendőrfőnök jo fiu cimünek volt, amelyben Kertész és Ma­tány tűntek ki pompás humoru alakításaikkal. Ocskayék, Étsy, Halmos, László és a többiek is teljes sikerre! koronázták be a nivqs, gazdag és érdekes nyári sbrozaíot. * . — Az iskolák kijavítása. A festőmunkások küldöttsége arra kérte a no^.rirmestert, hogy a francia-csapatok áltál kiürítendő iskolák átfes­tését velük végeztesse. A polgármester a Szent­háromság-utcai katonai építési osztályhoz uta­sította a munkásokat, mert az iskolák átalakí­tását kincstári költségen végzik. — Nagy változások lesznek már a leg­közelebbi jövőben a bútorok árában, mert juhász József és Társa asztalos-mesterek meg­lepő olcsó árai megváltoztatják az eddigi helyzetet. Minta-terem Dugonics-tér 11. 28f> r Óráját ékszereit javíttassa elsőrangú óra- és,ékszer­üzletemben. Szolid áral<? Órákban és ékszerekben m/gy rakiár. 154 F1SCHER K. £cr&Lkettíh­MOZI Uránia műsora. Pénteken: A vér bosszúért kiált, dráma 4 felvonásban, a főszerepben: Henny Portén. Szombaton és vasárnap : Rubinsalamander, dráma 4 felvonásban, a főszerepben: Bruno Decarli. Vass-raozi műsora. Pénteken : Amerika leánya, kalandor attrakció 1. és II. rész együtt 7 felvonásban. Vasárnap: Az élő halott, dráma 4 felvonás­ban, főszerepben: Márta Novelli és Werner Krausz. Bruno Decarli a kitűnő mozimüvész leg­jobb alakításában, a Rubinsalamanderben mu­tatkozi be szombaton és vasárnap az Urániában. Sötét intrikák küzdenek e darabban a forró tiszta szerelem ellen, de végül győz az erkölcsi igazság és a boldogság réve vár a szerelme­sekre. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: PÁSZTOR JÓZSEF Eksseritiunkát készítek megrendelésre ízlésesen rajz vagy minta sze­rint. Tört aranyat, brilliáns ékszert legmaga­sabb áron vészén. Gáspár (Orosz) Ferenc, Kölcsey-u. 2, Nagy órajavitó műhely. Bejárat közvetlon Golíschall hölgíjfodrász mellett. 294 SPORT A SzAK mérkőzései. Engedve a közóhaj­nak és tekintettel a rövidesen meginduló őszi bajnoki fordulóra, a SzAK befejezte nyári pihenőjét és már ma megkezdi a • meccsek sorozatát. Mai ellenfele a KAAC, melynek ez lesz harmadik bemutató mérkőzése és ezáltal felvétetik az MLSz-be. Vasárnap játszik a SzAK az SzTE-vel, a bajnokság harmadik helyeztt­jével, mely játék elé nagy érdeklődéssel tekint a sportközönség. Jól és olcsón dolgozik 289 Deák Kálmán kárpitos műhelye Löw Lipót-utca 4. sz. (Valéria-térnél.) Kész dlvántiok, otíománok raktáron! Olcsó árak! HIRDETÉSEKET FELVESZ a DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓHIVATALA. URÁNIA M AGY. TUD. V SZÍNHÁZ. TELEFON 872. — Pénteken, csak egv napig! Amerika leánya. Kalandor-attrakció. I. és II. rész együtt 7 felvonásban. Előadások hétköznapokon 5, 7 és */j 9 órakor. Ünnepnapokon 3, 5, 7» 7 és 7» 9 órakor. NYILTTER) Nyilatkozat A Szeged és Vidéke augusztus 14-iki számá­ban „A borügy a városi tanács előtt" cimü cikkre a következő megjegyzésünk van: Igaz, hogy Visky Györgynek mi 1915-ben a maximális áron fölül adtunk el bőrt, tanuk előtt — többszöri kérésére, hogy neki bár­milyen áron bőrt szerezzünk, hogy ő dolgoz­hasson, dacára annak, hogy egyik főnökünk többszöri utánjárás után Viskyvel közölte, hogy maximális áron bőr nem kapható. Hogy mi ezen a Visky-féle üzleten nem hogy nem keres­tünk, hanem az utánjárási költségekkel együtt az üzletre ráfizettünk, azt a kihágásl iratokhoz mellékelt eredeti számla is bizonyítja. Küiön­ben a kihágási ítélet indokolásában is benne *) E rovatban közlőitekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom