Délmagyarország, 1919. augusztus (8. évfolyam, 159-183. szám)

1919-08-01 / 159. szám

Szeged, 1919 augusztus 1. 5 szolgáknak a város utalja ki, a téglát a belvárosi templom lebontásából eredő anyag­ból, még pedig a napi árnál hatvan százalékkal olcsóbban. — Meghívó. A Magyar Vöröskereszt Egylet szegedi választmánya folyó év augusztus 2-án délután 5 órakor a hadigondozó hivatal helyi­ségében (Dugonics-tér 2.), választmányi ülést tart. amelyre tisztelettel meghivja az elnökség. — Hazamennek az ittrekedt alsótanyaiab. Az elmúlt napokban, Alsótanya forgalmának rövid megnyitásakor vagy 30Ő kocsival a vá­rosba jöttek a gazdák, hogy itt eladják a ter­ményeiket. Alsótanyát azonban hamarosan is­mét elzárták a várostól s igy a tanyaiak, körülbelül ezren a városba rekedtek. Dr. So­mogyi Szilveszter polgármester arra kérte a városkormányzót, hogy egy kis időre nyittassa meg a határt, addig, amig az alsótanyaiak ott átvonulnak. A városkormányzó teljesiti a pol­gármester kérését, azonban a gazdák sem értéktárgyakat, sem élelmiszereket nem vihetnek magukkal. — Ponnifogat-korzó a rózsaligetben. Ked­ves és sok ötlettel gazdag lesz a tűzoltók va­sárnapi népünnepélye, melynek műsorából kü­lönösen kiemelkedik az a kedves gondolat, hogy a gyermekek részére a rózsaligetben pon­nifogat-korzót rendeznek. A ponnifogatok virág­gal feldíszítve, a népünnepély kedves gyermek­seregének állnak a rendelkezésére. De lesz ezen a népünnepélyen a felnőtteknek is bőven szórakozásuk. Katonazene, müvészkabaré és mozielőadás. Az alsóvárosi lányok becsali csár­dájában kitűnő ízletes konyha. Este pedig Ká­rolyi Árpád muzsikája mellett a vigadóban parázs táncmulatság lesz kivilágos kiviradtig. A Délmagyarország telefonszámai: Szerkesztőség este 9 v óráig 305, 9 óra után 16-34, kiadóhivatal 305. K0RZ0-M0ZI RT. Igazgató: VASS SÁNDOR. ~ Telefonszám: 11—85. + Augusztus 1-én, péntekén este 9 órakor: Hagy művész - esi. Műsor: i. 1. Nyitány. 2. Matány A.: Mozi­kikiáltó. 3. Hilbert Janka: a) Csányi: Alkony. b) Csiky: Bánkódás. c) Csiky: Kitalálás. 4. A mester beszélni tanit! Étsy, Kertész, Matány. 5. Ocskav: a) Székács: A meny. asszony. b) Székács: Bocsá­nat. c) Haus Hermann: Salamon. 6. Báró trambulin. Étsy, Kertész, Matány. SZÜNET. II. 1. Nyitány. 2. Matány: Kuplék. 3. Halmos Gyula: a) Hubay: Szeretném itt hagyni. b) Kuruc: A sir. c) Kuruc: Grand Cafe. 4. A csábító. Etsy, Kertész, Matány. fl nagyérdemű közönség szíves Figyelmébe! Szives tudomására hozom a nagy­érdemű közönségnek, hogy mezőgazda­sági ingatlanok, gépek, magvak, erdők és egyéb ingatlanok ügunöki irodámat Szegeden, Deák Ferenc* uíca 23. sz.. II. emeíeí f. évi augusztus hó 1-én megnyitom. Főtörekvésem oda irányul, hogy a nagyérdemű közönség megbízatásának lelkiismeretesen és pontosan eleget tehessek. Szives pártfogásukat kérve, vagyok teljes tisztelettel 2112 ¿azarovíís HL Lázár Megbizatásokat aug. l-ig „ROYAL"­SZÁLLÓBAN (I. emelet, 14. számú ajtó) délután 2—3 óráig fogadok. MOZI SZÍNHÁZ MŰVÉSZET * Müvész-estély a színházban. Augusztus 5-én és 6-án a szegedi színházban a Nemzeti Propaganda-Bizottság estélyt rendez, melyen egy színdarab kerül szinre: Magyar küzaj és bizva bízzál! cimen. Ezenkívül magánszámok­kal a szegedi művészélet több vezető tagja fog szerepelni. Beszédet Kiss Menyhért, a neves költő tart. Jegyek Bartos, Schwarc és Várnay könyvkereskedésekben, a bizottság irodájában (Postaépület, magasföldszint 18.) már kaphatók. * A színtársulat uj tagjai. Most végzi a színtársulat szervezését a színház igazgatója. Mint a temesvári lapok írják, az ottani szín­társulattól Kulcsár Juliskát koloraturénekes­nőnek, Füzes Annát drámai színésznőnek és Virányi Sándort szerződtette a szegedi színigaz­gató. A temesvári társulat segédszereplői közül Kállay Károlyt és feleségét, úgyszintén Kertész Illést szerződtette. Még nem fejeződtek be a tár­gyalások Szepesi Manóval és feleségével, úgyszin­tén Gazda Ilonával. Amint már megírtuk, tenoristá­nak Ruvinszky, baritonistának Komáromi és Tóth Béla kerül a társulathoz. Makay Berta ismét táncos szubret lesz. Míg Budapestre nem lehet utazni, addig vendégszereplöje lesz a társulatnak Tapol­czai Dezső, a Városi Színház igazgatója. Ékszernauraká! készítek megrendelésre ízlésesen rajz vagy minta sze­rint. Tört aranyat, brilliáns ékszert legmaga­sabb áron veszek. Gáspár (Orosz) Ferenc, Kölcsey-u. 2. - Nagy órajavitó műhely. Bejárat közvetlen Gollscftall hölgyíodrász mellett. 204 Uránia műsora. Péntektől—vasárnapig: A drágakövek, dráma 4 felvonásban, a főszerep­ben : Henny Portén. Ezenkívül: Mire képes a szerelem, vígjáték 3 felvonásban, a főszerepben: Ottó Treptow. Mire képes a szerelem. Ezt a nagyon ked­ves vígjátékot vetitik péntektől—vasárnapig az Urániában. A főszerepet Ottó Treptow, a Kék egér kitűnő filmoperett legjobb szereplője ala­kítja. Ugyanezen előadás keretében mutatják be A drágakövek cimü kitűnő drámát is, melynek főszerepében Henny Portén tündököl. Jól és olcsón dolgozik 289 Deák Kálmán kárpitos műhelye Löw Lipőt-utca 4. sz. (Valéria-térnél.) Kész dlvánuok, oltománok raktáron 1 Olcsó árak! SPORT SzTK—KAAC. Igen érdekes mérkőzés szín­helye lesz vasárnap, folyó hó 3-án az SzTK. sporttelepe, ahol a fiatal KAAC. legénysége veszi fel a küzdelmet az SzTK. kitűnő együt­tesével. A szimpatikus KAAC. a következő fel­állítással veszi fel a küzdelmet: Hegedűs I., Orosz, Weisz II., Kövecs, Pluto, Weisz I., Roth, Szabó, Buttinger, Kretzu, Hegedűs II. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: PÁSZTOR JÓZSEF KORZO-MOZI R.-T. Igazgató: VASS SÁNDOR. • Telefonszám 11—85. • Pénteken: Repris! Repris! £ kinematográfia leg­nagyobb alkotása! A Nilus királynője Történelmi dráma 5 felvonásban. Előadások 7 és 9 órakor. Az előadás kedvező idő esetén a nyári helyiségben lesz megtartva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom