Délmagyarország, 1919. július (8. évfolyam, 132-158. szám)

1919-07-23 / 151. szám

Ára 40 fillér. Szerkesztőség : SZEGED, KÁRÁSZ-UTCA 9. SZÁM. A szerkesztőség telefonja : 305. ELŐfiZtfESf ÁRA : egésx évre 96.— K negyedévre 24.— K félévre • 48.— K egy hónapra 8.— K Egyes száin ára 40 fillér. Kiadóhivatal: SZEGED, KÁRÁSZ-UTCA 9. SZÁM. A kiadóhivatal telefonja : 305. Szeged, 1919 VIII. évfolyam 151. szám. Szerda, julius 23. > ALKOHOL. A német nép, amely tragikumában emelkedett a hősiesség antik magaslatára, most számol be a vesztett háború aktáival. Tudományosan és tárgyilagosan, ahogy csak a német tud és ahogy csak az igazi hős tud, aki nemcsak átéii tragédiáját, de be is látja azt. Egy porosz professzor hiteles adatokkal szolgál arról, hogy az alkohol hogyan állított meg és vert vissza diadalmas lendülettel induló ofíenzivákat. Nemcsak az alkohol, amely akut mérgezést okozott a frontokon, de az az alkohol is, amely már a békében, a mindennapi küzdés és ünnepnapi nyugalom idejében krónikusan mérgezte meg a testeket és lelkeket. A most halálosan vonagló régi rend egyik legfőbb narkotikuma az elégedetlenség, az öntudat kritikája és tiltakozása ellen éppen az alkohol volt, az embergyilkoló, az emberbutitó, amely az államok elsőrendű jövedelemforrása, a nyomorúság és keserűség állandó bóditó szere, csittitója és altatója volt. De kétélű fegyver volt ez a régi rend kezében, mert amilyen mértékben narkotizálta az elégületlenséget, olyan mértékben rontotta az emberanyagot, amelynek vére és verejtéke révén akart boldogulni és gazdagulni. Az alkoholkérdés éppen ezért elsősorban és mindenekfölött szociális kérdés és gyökerei annak a társadalmi rendnek mélyébe nyúlnak, amely ezt a mérget, ezt az áfiumot, ezt a halálos bájitalt azokba a bizonyos szociális olajcseppekbe keverte, amelyekkel időnkint, tessék, iássék, megkenegette rozoga szekerét. Szociális kérdés az alkoholkérdés és egy politikai és társadalmi szervezetnek minden tekintetben fokmérője az a mód, az a szellem, ahogyan ezt a kérdést kezeli és elintézi. Egy politika és egy társadalom morálját világosan meg lehet állapítani abból, hogy milyen álláspontot foglal el az alkohol kérdésében. Ahol az ivás virtus, ahol a részegség krónikus állapot, ahol a korcsmák virulnaK és a könyvtárak üresek, ott már tudjuk, hányadán vagyunk a valódi kulturával, az élet igazi értékeinek és szépségeinek megbecsülésével. L'alcool tue — mondja igen helyesen a francia, de ez a mondás a világ minden népének szól és az alkohol nem csupán az embert, az egyént öli meg, de megöli a fajt, kiöli az energiát, az életörömet, az öntudatot, a munka és alkotás vágyát és szerelmét is az emberekből. Akik ma fajmagyarságról, nemzeti ötudatról, újjászületésről és építésről beszélnek, ne feledkezzenek meg arról sg, hogy a faj legnagyobb gyilkosa az alkohol, hogy az öntudat legszörnyűbb bóditója az ital, hogy a rombolás legfőbb géniusza a kedélyesnek és mulatságosnak tetsző fehér és piros asztalok fölött, a látszatos derűben és altató mámorban bontogatja fekete szárnyait. Onnan indul el a narkotizált , az útra, amely talán jó szándékkal, illúzióval és rózsás kedvvel van kikövezve, a végzetes útra, ahoi a luesz, a paralizis, a delikturn és a kora halál terem! Hány kinos és veszedelmes incidenst lehetne elkerülni enélkül a bűnöket szülő alkalom nélkül, az a sokat hangoztatott rend és nyugalom is talán másképen festene, ha az alkoholkérdésre az illetékesek felelni is próbálnának egyszer, még pedig ugy, ahogy illik és kell e nehéz, e komoly, e válságos időkben, e rettenetes esztendőben : becsületesen és radikálisan! Több kulturát és kevesebb alkoholt! — hirdették széltében-hosszában a béke éveiben es azok, akiktől ez elsősorban függött, a narkotizált tömegeket végre is a háború vágóhídjára terelték. Semmi alkoholt és valami kulturát! kiáltjuk mi most, amikor minden kockán forog, amikor a népek ellenálló képességén, éberségén, öntudatán, józanságán múlik a nagy világ és a mi kis hazánk sorsa, kiáltjuk, de nem jámbor óhajtásul, hanem aggódó ember és hazaszeretetünk követelő parancsa gyanánt, mert nem tudjuk és nem akarjuk némán nézni, hogy pusztuló Bizánccá rohadjon ez a város, ez a társadalom, Bizánccá, amely maga hivja fejére a végzetét, kaput nyit neki, lefekszik előtte és kótyagosan, dadogva, ostobán és gonoszul odakínálja neki a tulajdon fejét I Emberek, magyarok, legyetek józanok, ha élni akartok, ha nem akartok harakirit elkövetni magatokon, a jövendőtökön! Elég volt már éppen a borgőzös szavalatokból,«! régi virtusból, a részeg ember tűnődéséből, ide ma heroikus munka, stoikus erények, bölcs öntudat kellenek, a romokat eltakarítani, a kizökkent világot helyretolni, a századok bűnét jóvátenni, egy uj rendet, egy uj világot a káoszból, szinte a semmiből teremteni! A szocialista-párt óvása a békebontó kísérletek ellen. A szegedi szocialista-párt tárgyaló bizottsága a Munkásotthonban kedden értekezletet tartott, melyen a következő határozatot hozta: Az összmunkásság megdöbbenéssel értesült a keresztényszocialisták gyűlésén történt felszólalásokból, hogy a „kormány" alakításában résztvevő keresztényszocialista-párt ismét káros működésbe lépett, mely a társadalmi béke megbontására alkalmas és nyilt célja az, hogy az országos békés kibontakozást meghiúsítva, véres testvérharcra uszítsa a békére vágyó társadalmat. Ez a jelenség arra mutat, hogy a helyi hatalmat most kezébe vett kormányzati alakulás sem képes a társadalmi rend megóvása érdekében kellő erőt. kifejteni és támaszát alkotó sziikebbkörii híveit nyugodt és szenvedélymentes emberig magatartásra fékezni. Egyébként is* a társadalmi, politikai és bűnvádi üldöztetések tovább folynak, mindezeknél fogva az 'összmunkásság óvást emel a dolgozók nyugalmát feldúló és céltudatosan romboló munka ellen. A káros elemek és izgatók Szegedről való azonnali eltávolítása kívánatos. Amennyiben ez a rendszer meg nem szűnik, a munkásság a megszálló csapatok parancsnokságától lesz kénytelen oltalmat kérni. Komoly segítséget, amíg nem késő. — Tisztviselők gondja. — Benne vagyunk a nyár közepében és máris a téli gondok gyötörnek bennünket. Azt hittük, hogy ez az év a sok szenvedés után némi enyhülést fog hozni azokban az égető kérdésekben, amelyek a hosszú háborús évek alatt állandóan elkeseredésben tartották ugy a köz-, mint magánalkalmazottakat. A szegedi tisztviselők soha gondteljesebb esztendő elé nem néztek, mint amilyen a reánk következő gazdasági év. v A hivatalokban — Szeged elszigeteltsége következtében — úgyszólván áll a munka. A tisztviselők szinte kedélybetegek, idegesek a nagy ráéréstől és napról-napra csoportokba verődve tárgyalgatják, hogy hol, miből, mily uton-módon fogják biztosithatni azokat az elsőrendű élelmicikkeket, amelyekre minden legkisebb és legszerényebb tisztviselőcsaládnak mulhatlanul szüksége van. Ami a drágaság mellett a tisztviselők részére az áruk beszerzését nagy mértékben megnehezíti, az elsősorban a pénz kérdése. Ma már ugyanis ott tartunk, hogy a tisztviselők helyzetét az agyontoldozott-foldozott pótlékrendezéssel szanálni nem lehet, vagyis a tisztviselőknek annyi pénzbeli segélyt nyújtani az állam *nem képes, amennyi elegendő lenne arra, hogy ezt a kiválóan értékes társadalmi réteget nyugvópontra vezethesse. Szerintünk, ha valamikor, ugy most következett el az a súlyos idő, amikor a tisztviselőkön a természetben való ellátással kell segiteni. Bármily nehézségekbe, akadályokba ütközzék is ez, meg kell valósitani, mert a magyar tisztviselőség erkölcsi és fizikai teherbíró képessége a háborús évek alatti rossz dotáció, silány táplálkozás, hiányos ruházkodás miatt oly válságos helyzetbe került, hogy az egyre tornyosuló gondok mellett összeroppanás előtt áll. Ezt pedig meg kell akadályozni. Nem egyszer hangoztattuk, hogy éhező tisztviselőkkel messzemenő állami föladatokat megoldani nem lehet és egy erkölcsileg alásüiyedö tisztviselői had-