Délmagyarország, 1919. június (8. évfolyam, 123-131. szám)

1919-06-03 / 124. szám

2 DÉLMAQYARORSZÁQ Szeged, 1919. junius 3. R városkormányzó rendeletei, i. Ezer koronán felül nem szabad pénzt vinni a szerbek által megszállt terflletekre. A szerb pénzügyminiszter közli velünk, hogy tekintettel a megszállt területre oly nagy mennyiségű papírpénz behozatalára, az 1918. december 12-én • kiadott A. N. 1261. számú rendeletet a teljes szigorral fogják al­kalmazni. Ennélfogva ezer koronát meghala­dó összeg nem vihető át többé a szerbek ál­tal megszállt területekre. Ellenkező esetben ezen összeg a szerb hatóságok által elkoboz­tatnak. Ezen rendelet végrehajtásával a szerb katonai hatóságok, a szerb vámhivatalnokók és rendőrtisztviselők vannak megbízva. II. Közlekedés a Maros folyótól északra fekvő területekre. A magyarországi francia csapatok tá­bornok'-főhadivezetője a roftiánokkal kötőit megállapodás értelmében engedélyezi Sze­ged, a francia megszállás alatt fekvő területek és a Maros folyótól északra íetavő Tisza és Maros vidéke közötti közlekedést. Az Algyő és Tápén való átkelés jelenleg be lévén tilt­va, a közlekedés csupán Makón át történhe­tik. A kérelmezők a francia hatóságok által aláirt igazolványukkal Betrix ezredes, Oer­ioux főhadnagy és a 210. francia gyalogez­red Ezredes-Parancsnokának aláírásával ellátva — minden" más aláírást kizárva — a makói román parancsnokságnál jelentkezni tartoz­nak láttamozás végett. Állandó igazolványok kiadatnak oly sze­mélyek részére, akik a Tisza folyó keleti partján és a Maros északi partján óhajtanak munkába állani. III. Kávéház bezárása. A Fodor Albert ur tulajdonát képező, Feketesas-utca 13. szám alatt levő nyilvános kávéház helyiségeiben laz ezredeskormányzó­nak a francia katonákra vonatkozó rendele­tei figyelmen kivül maradtak. Ennélfogva ezen nyilvános helyiség látogatása a mai naptól kezdve magánosoknak ép ugy, mint katonáknak egy hónapon át be van tiltva. IV. Zárórameghosszabltásl engedély. A Tisza-szálló tulajdonosának engedély adatott a záróra meghosszabbítására 1919. junius 12-én reggel 1 óráig. — Egy hangver­seny rendezése céljából a helyi szinház négy tagjának közreműködésére és ennek befeje­zése után bál megtartására. Szeged város kormányzója. Betrix ezredes, s. k. Franciák Szegeden. Óráfá! és ékszereit javíttassa elsőrangú óra- és ékszer' Üzletemben. Szolid árakl íbaEí és éfcszereköeR KS-JÖ raktár FISCHEfi K. .v.v I?4 Korzd-kávéház mellett. I. A fehér kenyér. Mikor hazajött Mihály Romániából, azt mondta a feleségének, hogy mindenféle nem­zetségbelieknél akadnak jószívű emberek, s bárom hónapos kubikmunka keresetét átadta az asszonynak. Az asszony gyanakodva néz­te a kevés pénzt. — Három hónapra csak ennyi? — Négy hétig feküdtem, Mári, minden, nap gyüvö forróságban, azért ilyen kiesi a bankó. Talán sosem látom meg a családo­mat, ha szállásadó gazdámék éjnappali ápo­lásba nem vesznek. Még citronyos vizet is ők adtak. Mintha csak te lettél volna mellet­tem, ugy vigyázott rám az oláh asszony. Pe­dig a tisztaságtól nem ragyogott a házuk. — Hej, hát csak másutt is vannak jó lel­kek! Aztán piszkosok voltak. Hogy lehet az? — Hát csak ugy. Teremnek ott is, mint szennyes subán a gallér. (Ez volt a békeidőben, mikor a Rókusvégi Mihály a dorozsmai földmunkásokkal kubik­munkára ment Romániába és ott beteg lett. Tizenhét őszén újra haza jött Mihály, de nem kubikmunkáról, hanem a nagy szerb he_ gyek közül emberkaszálásról. Pénz. helyett hozott a mellén megfakult medáliákat, a mel­lén belül pedig olyan mély és fulasztó köhö­gést, hogy holtig el nem nyiivi. — Átlőtt mellel félnapig: feküdtem észen kivül a hideg hegyi folyó szélében. Ugy hú­zott ki egy nagy szakállú öreg szervián. Ta­lán rossziul is tette, — s hosszasan köhögött. — Mihály, Mihály, négy apró családod van. Hej, ott is akad jó lélek. Csak harmincnégy éves volt még a Mi­hály s csakúgy lézengett, ha bejött a város­házára a segélyért. Nem birta már a nehéz földmunkát, de ilyen nem is akad, könnyebb nitkán, a nagyon szükséges alvás helyett időközönként éjjel boltokat őrzött. Nem nagy boldogságban telt az idő, s a rokkant, ember még rokkantabb lett. Lassan, ként a bolt őrzése is, a könnyebb foglalkozás is elmaradt, inapos időben leványadt tagjai­val kiült a ház elé, vontatott szót váltott a jövő-menőkkel, fájdalmas mosolya pihent a körülötte lebzselő négy éves Pista ós hat éves Jósika gyerekein. A másik két nagyobb iskolába járt, ha a betegektől üres volt az. Aztán nézte a. szaladó felhőket, melyek Szer­bia felől jöttek és Románia felé mentek. A felesége, ez alatt napi négy koronáért, va­lamerre takarításra járt. — Nem jó már nekem élni, — sóhajtott mélyet. — Ne kisértsd, Mihály, az Istent, — szólt rá a bioegőlábu, félszemére vak apja, az öreg Csóti, — meglásd, megjön még a te egészséged is. A türömfü mindent meggyó­gyit. Qondolj ránk is. — Az én karjaim az ásót soha nem fog. já.k többé forgatni. — Soha-soha. — Ki. és miből szel majd' maguknak kenyeret? — Majd megsegit az,- akit nem látunk, de tudunk, aztán vannak még .ió emberek is, csak csönd ősöd j, édes fiam. — A munkát nem pótolja senki és sem­mi. A két rokkant elhallgatva, nézte tovább az utcát. Az egyik a múltba tekintett, mi­kor még látott és vidám is volt, de ez nem tér vissza, a másik a jövőbe, mely csillagta­lan sötétségével állott előtte. Köhög, köhög és az ásót nem forgathatja többé. Megjött a Mári is, jókedvvel, két helyen V- takarított, egész jövő héten, jó ipénzért, mosni fog. Kenyeret és krumplit hozott. Ha­mar elkészítette az ebédet: sok lére, krump­lis paprikást. — Nekem kisebb karajt vágjál, több jus­son a növendék gyerekeknek, — szólt Mi­hály halkan az asztalnál. — Édes apámnak is nagyo.bbat adj, ő, öreg. Az asszony kifordult a földes Szobából, hogy kicsorduló könnyét ne lássák. Hát ugy van, hogy kicsi és drága a kenyér, de meg nem is kapni, a kereset pedig csekély. Uram Istenem, mi is vár ránk? Sinylődésben tovább teli az idő. Mihály állapota rosszabbodott, a hörgő köhögés nem hagyta aludni, most már nem csinált, von­szolta a tagjait, kelt, feküdt. A kenyér is mindég kisebbedett és drágult, a rejtett bá­nattal az asszony is fogyott, meggylevél do­hányát az öreg Csóti is hallgatagabban szor­tyogtatta. — A magzatoknak adjál, azok éhesek, meg az édes apámnak, az öreg, sokat dolgo­zott és fölnevelt. Az októberi nagy forradalom mélyebben nem érintette őket. Az emberi jogok és sza. badság szellője nem vert hullámokat a Csó­tiék lelkében. Király vagy elnök, az mindegy mi betegek és éhesek vagyunk, — futott, át Miihály lelkén. H í szeged re bevonultak a szerbek, Szeged­re a franciák: elmaradt a liszt, a. szén, a fa, beköszöntött a munkanélküliséggel a hallat­lan daágaság és niaicsetlenség. Mihály valahogyan és valameddig kapta a munkanélküliek napi tizenöt koronáját s ezen dugva vettek 2—3 kiló kenyeret s egy kanál zsírt, meg egy marok krumplit. Né­hány nyaláb fához a jószívű polgármester kegyelméből jutottak. — Csak a gyerekeknek, — súgta a fal fe­lé fordulva. De már kis szeletet .sem igen volt miiből vágni. Az idén, május elején, már veszélyesen dagadt a Tisza. Sok ezer emberre] magam is kijártam naponta a partjára, ott néztem a felső leányiskola előtt, a szennyes hullámok hogy nyelik el a lépcsőket, a kőpárkány tég­lásom! hogyan tünedeznek el a vizhen. Ebéd után szoktam itt ődöngeni és sok dolgot meglátok. — Nincs már miből vágni, — tagolta a beteg. Az öreg Csóti erre kibicegett a két aprósággal hazulról. Az iskolának folyóra, néző ablakaiban francia katonák .állottak. 20—>22 éves legé. nyek; öregebbek is jócskán, apasorban, a kevesebbje vidám, fütyürésző, legtöbbje mé­la tekintetű, borongós arcú, nézve a folyót, vagy elgondolkozva az ujszegedli messzi semmiséget. De sok bánat és sóvárgás lehet itt is, pedig egészségesek és jóllaknak. A folyóra nyiló kapuban szuronyos vité­zek álltak. Az egyik csöppnyi magyar gye­rekkel játszott, megsimítva annak az arcát. A ka.pumelletti ablakból két. idősebb francia közember az arcukra kiülő jólélekkel kisérte a játékot, midőn megnőtt a jövő-menő gye. rekekből verődött társaság, le is szóltak, az egyiket fél karral, nevetve föl is emelték. Ott­hon, a bortermő Sámpányban, amit a néme. tek ősszel földiultak, ugyan meg vannak-e az ő gyermekeik, játs^anak-e, mit csinálnak? Hát a feleség? Az ő szőlőföldjüket ugyan ki­nyitja most? Mon Dgő, de messze is van a mi hazánk, a mi kis családunk! És hirtelen félképen csókolta és leeresztette a fölemelt gyermeket. Most hangos kiáltás hangzott az iskola sarkáról. A francia közlegények beljebb hú­zódtak az abl akból, a z őrt állók ki egyenesed­tek, a gyermekek a ln--;i +"-•:; -•/•• 1 adtak. A na­gyon mérges tiszt kiáltott végig az iskola folyóra eső vonalán, azután, mind aki rendet csinált, elment. — Jóska, Pista, most.most — szólott egy öreg botra támaszkodó ember. Az öreg Csó­tit láttam közelemben, a kőpartról az iskola ablakaiban álló francia katonákat figyelve, — a mérges tiszt elment, most, de szépen kö­szönjetek. A 4—6 éves két apróság odament a kapu melletti ablakhoz és gyermekes örömmel, vi­dáman fölkiáltott: — Bon zsúr, franciák!

Next

/
Oldalképek
Tartalom