Délmagyarország, 1919. június (8. évfolyam, 123-131. szám)

1919-06-29 / 131. szám

Szeged, 1919. junius 29. DELMAGYARORSZAG 3 Katonának jelentkeznek a Röszkén elhelyezett menekültek. (Saját tudósítónktól.) Altalános érdeklődést és részvétet váltott ki a Délmagyarország szombati számában közölt beszámoló a Röszkén elhelyezett, a vörösök elől menekülő pest- és tolnamegyei lakosok kálváriájáról. A menekültek pénteken délután még azokban a marhaszállitó kocsikban voltak elhelyezve, amelyeket a demarkációs vonalat őrző szerbek bocsátottak szánalomból a rendelkezésükre. Pénteken éjjel a menekültek, számszerint 473-an, — hála a csendőrség parancsnokának és helyettesének — már magánházaknál pihenhették ki a viszontagságos utazás fáradalmait. A csendőrök a legnagyobb szeretettel intézték a menekültek elhelyezését és ellátását, hiszen ők maguk is csak nemrég menekültek ide Krassó-Szörényből a románok elől. A röszkei csendőrség parancsnoka, Kneusel-Herdliczka Arnold százados még pénteken este érintkezésbe lépett a francia parancsnoksággal, ahol Ígéretet tettek a menekültek ellátására vonatkozólag. Sőt még ruhát is Ígértek a menekültek részére a franciák. * Röszkén nem látszik meg, milyen fontos hely lett egy idő óta. Az állomáson Tóth Sándor Aradról menekült 33-as százados, a röszkei csendőrparancsnok szárnysegédje fogadja a vonatot, amelyen a Délmagyarország munkatársa is kiutazott, hogy a menekültek helyzete iránt érdeklődjék. Az állomáson nem látni menekültet, sőt a faluba vezető uton sincs egy lélek. A templommal szemben levő iskola előtt állnak néhányan. Hartaiak. A református pap, jegyző, a községi orvos, a falu kovácsa, a hartai malom tulajdonosa, néhány földesgazda és hartai napszámos. A lelkész bácskai születésü, oda akar menni. A hartaiak nem hagyják el a papjukat, ők is vele mennek, ha hazamegy a szülőfalujába. A hartaiaktól nem messze foktőiek tanyáznak. A lüszterkabáttól kezdve a bricsesznadrágig minden ruházati cikk képviselve van rajtuk. Olyikon ing sincs. Mosásba adta, mert csak ez az egy van vele. Arról beszélnek, hogy milyen jó volna valahonnan fegyvert szerezni, visszamenni a falujukba és a vörösöket kiverni. Még az öregek is aziránt érdeklődnek, mit kell tenniök, hogy felvegyék őket a nemzeti hadseregbe. Elhatározzák, hogy küldöttséget menesztenek Szegedre, hogy pontos információt szerezzen a hadseregbe való belépésről. A legsötétebb gyűlölet árad ki a szemükből, amikor a vörösökről beszélnek. Apagyilkost nem lehet ugy gyűlölni, ahogy a vörösöket szidják. A pap beszél. Elmondja, hogy a háza előtt terebélyes vadgesztenyefa van, amely kellemes árnyékot vet a házra. Most már sötétek a szobák — mondja — teleaggatják az ágakat falubeliekkel. — A családja, — felesége, két kis fia — abban a házban lakik. — Hátha bántani fogják őket? — mondja valaki. Magából kikelve ugrik föl a lelkész a fatörzsről, amelyen ült. A szeme villámokat szór, a melle zihál. Ökölbe szorított kezét fölemeli: — Az isten irgalmazzzon! — kiabálja. * A pap beszéli: Vasárnap délután vendégségben volt nálam a doktor. Csöndesen beszélgettünk. Az utcán zaj támadt. Mintegy százötven vörös jött a faluba.* A doktor ki akart menn/, de nem mert, mert a községháza előtti vörös katona rálőtt. Később azonban mégis elment. Nem nyugodott, mert az előző napi összeütközés sebesültjeit akarta meglátogatni. Dunatetétlenen, gróf Teleky József birtokán előző nap volt összeütközés a vörösökkel. Nekünk hat halottunk és hét sebesültünk volt. A doktor, nemtörődve a veszéllyel, mégis elment a községházára. Ott kapott egy igazolványt, amelyben Torma századparancsnok megengedte, hogy a sebesülteket meglátogassa. Meglátogatta őket, aztán hozzám jött. Elmondta, hogy a századparancsnok azt kérdezte tőle, miért akarja kezelni a sebesülteket, amikor ő úgyis tenni fog róla, hogy ne legyen velük sok dolga. * A küldöttséggel megyünk ki az állomásra. Jó két óránk van a vonatindulásig. A vonatraváró röszkei asszonyok csoportosulnak körénk. Fejcsóválva, könnyes szemmel hallgatják a történteket. Azt mondja a pap: — Most kell nekik menni! Nem szabad aratásig várni, mert akkor ellesznek látva élelemmel és akkor nem lehet birni velük. Az asszonyok fejbólintással helyeslik, amit a lelkész mondott. Talán még akkor is helyeselnék, ha nem volna igaza. Pedig igaza van. Weltner a kormányzás átadását sürgeti. A budapesti ellenforradalom előzményei. Kun Béla békét sürgetett, de leszavazták. (Saját tudósítónktól.) A Népszava junius 25-iki száma tudósítást közölt arról, hogy a Dunántul ellenforradalmával, parasztfölkelásével összefüggésben magában a fővárosban is volt ellenforradalom. A vörös hadsereg egyik kaszárnyájának tisztjei, a Ludovika-Akadémia növendékei voltak a mozgalom vezetői. A fölkelők közt különösen a vas- és fémmunkások voltak számosan. A ludovikások a telefonközpontot szállták meg, monitorok lövéseket adtak le a szovjetházra (a képviselőházra), melynek tetőzetét megrongálták. A fölkelést hosszabb harc nevetett. — Ugye fiam, kinek miköze hozzá, hogy vertek fejbe az éccaka, a té bajod az nem őrmestöré . . . — No elég Ambrus bácsi! Ez az én dolgom, hallgasson — szólt erélyesen az őrmester. Gyémánt Ambrus meghátrált a hivatalos hangra. Nekitámaszkodott az akácfának és riszálta a vállát. A szemeit pedig a fiún legeltette és titokban örömmel nézte, mint ül ott az őrmesterrel szemben bepólyázottan, keményen felelgetve a kérdésekre. Megállapította, hogy csupa apja ez a gyerek. Ahelyett, hogy elárulná, még takarni igyekszik a támadóját. Szívbéli ügy nem is való ide a világ elé. Az ilyesmi magánügy. Neki is volt ilyen esete, hogy véres fejjel került haza. De akkoriban még orvoshoz sem jártak vele a legények, mivel tán orvos sem volt mindenütt. Már Pitricsonyban határozottan nem, ahol még ő legénykedett. Arrafelé a dohánypajta végibe szokás gyógyítgatni az ilyen sebesüléseket még mái napság is a napon . . . — Meg kell mondanod, ki vert meg — szólt ráfáz őrmester, külömben te kerülsz bajba lopásér'. — Én? — Mán az én fiam? . . . szóltak megrökönyödve mind a ketten, az apa és a fiu. A Majzikék keritéséből hiányzik két léc, az oszlopuk is kivan döntve. Még a kis eperfát is kitörték. A kapuban verekedtetek, ott vannak a nyomok. — Igaz őrmester ur. — Ki törte ki előbb a lécőt? Tóni küzködött magával, gondolkozott, hogy tussolja el a dolgot, de hiába, itt tolvajlásról van szó, azt mondja az őrmester, ő pedig, hogy tolvaj, azt ne mondja, ne mondja senki, inkább keményen kivágja: — A Berkecz Fecó. Miért vert meg? — Ez nem tartozik ide őrmester ur . . . Az őrmester faggatta. Hát mond meg, nem baj, akár miér' is, ne félj, nem árullak én el. Mondd meg, ha szerelmi ügy is, hiszen csak jegyzőkönyvbe vesszük . . . Ilka néni segítette ki a találgatásból. — A Majzik Annust szerette ez a két legény... — Igaz ez Tóni? — kérdezte az őrmester. — Igaz őrmester ur . . . Az őrmester elővette a noteszét, a ceruzát is előkereste a lajbizsebből és be akarta jegyezni a kiha.lgatást. A beteg gyanúsan nézte a csendőr keziben a noteszt, amikor pedig irni kezdett bele, megkérdezte: — Mié lösz ez őrmester ur? . . . — Majd befogjuk a Berkecz Fecót. A beteg felhördült, az arcába beleszökött a vér és tiltólag fölemelte legyöngült, erőtlen karját: — Hová gondol, mit gondol énrulam ? Hát ennyi embör vónék én ? ... Enyim az adósság, azt más fizessön érte? . . . Az őrmester nem értette el a célzást. Fölpattant, dühösen kelt föl a székről : — Hát nem szalad ez a törvénybe,, ha félholtra verik se. — Az apja fia — dörmögte Ambrus bá' és amint elszitta dohányát, elégedetten veregette pipájából kifelé a bagót az öreg ákác mohos derekához. után leverték. A ludovikások több min* ötven vörös katonát megsebesítettek. A fölkelés előzményeiről a következő értesítést kaptuk: A szovjetek kongresszusán, amelyen munkások, katonák és földmivesek tanácsainak kiküldöttei vesznek részt, Kun Béla külügyi népbiztos nagyobb beszédet mondott. Vázolta a külpolitikai helyzetet és a tanácsköztársaság helyzetét s arra a következtetésre jutott, hogy mindenáron békét kell kötni az antanttal. Utána Kunfi Zsigmond és Bokányi Dezső népbiztosok beszéltek, akik azt ajánlották, hogy a kongresszus tegye magáévá Kun Béla előterjesztését. Erre Pogány és Szamuelly népbiztosok beszéltek s a leghevesebben ellenezték a mindenáron való békét, támadták Kun Bélát s követelték, hogy a tanácsköztársaság a végsőkig folytassa a harcot. Az elnöklő Garbai szavazásra bocsájtotta a kérdést. A kongresszus mindössze 7 szavazattal határozta el a háború folytatását s végül általános elégedetlenség közt szétoszlott. Ez junius 21-én történt. Junius 22-én, a kongresszus következő ülésén Böhm Vilmos hadügyi népbiztos, a vörös hadsereg parancsnoka nagy beszédet mondott Kun Béla ellen. Azt a vádat emelte ellene, hogy előző napi beszédével káros hatást keltett, a hadsereget elcsüggesztette és a fegyelmet a seregben meglazította. A vörös hadsereget végül képesnek mondotta arra, hogy az antantcsapatokkal tovább harcoljon. Pogány és Szamelly népbiztosok hozzájárultak Böhm Vilmos előterjesztéseihez s a háború folytatásához. A kongresszus szintén, de csak kicsiny szótöbbséggel. A józanabb elemek közt ez óriási fölháborodást keltett. A vas- és fémmunkások Csepelen külön szovjetet alakítottak. A vörös őrségben és a hadseregben ekkor már komoly mozgalmat lehetett észlelni. Két nappal később kitört az ellenforradalom, melyben tengerészek, vasmunkások és vörös katonák vettek részt. Hogy a fölkelés teljes sikerrel nem járt, ennek oka az, hogy a benne résztvevők ingadozó magatartást tanúsítottak. A Népszava junius 25-iki számában Weltner Jakab vezércikket irt, amelyben kijelenti, hogy a szocializmus Magyarországon annyira kompromittálta magát, hogy ő jelenleg a tanácsköztársaság vezetésében nem vehet részt. Sür-