Délmagyarország, 1919. május (8. évfolyam, 99-122. szám)

1919-05-17 / 111. szám

Ar>i 30 fillér. Szerkesztőség: SZ£©E©í KARASZ-UTCA 9. szAm. A usfkesxifisíg iefíloeja: 305. Szeged, 1919, A munkásság nélkül EÍ.ÓfÍZ£TɧS ARA; cgtsx évre 96 - K. negyedévre 24.­íélévre . . 48 — K. apvtaönapr* 8,~ Egyes szám ára 30 fillér. K, K. Kiadóhivatal: SZEGED, KARASZ-UTCA szAm A kladéiiiv^aí telefonja: 305. VIII. évfolyam Hl szám Szombat, május 17. nem lehet többé reális politikát csinálni ezen a világon. Légvárakat' épiteni, azt igen, kár­tyavárakat emelni, azt igen, de reális politi­kát, azt nem. Se Pári'sban. se Berlinben, se Szegeden, se Abádszalókon! A munkásság el­lenére pedig egyenesen gonoszság vagy őrült­•ség lenne politikát csinálni. Ezt ma már Ti­sza István is belátná, mert ő legalább szá­molt. ha rosszul számolt is, a létező erővi­szonyokkal. Már pedig a létező erőviszonyok­kal számolni: ez minden politika alfája és ómegája. Ezt értsék meg és gondolják meg, ezt fontolják meg alaposan azok, akik ma, a világtörténelem igazán sorsdöntő óráiban, egy uj világ és uj élet bölcsőjénél, a régi rend koporsójánál, szervezkedni, épiteni, alkotni és győzedelmeskedni akarnak. A politika igenis tudomány, azonkívül, hogy művészet és valamint nincsen művészet intuíció nélkül, azonképpen nincsen tudomány a tények valódi ismerete, az értékek helyes megérzése és megállapítása nélkül. Hogy ed­dig és kivált nálunk a politika többnyire a nagyurak huncutsága és a kontárok mester­sége volt, hát az meg is látszott azon a poli­tikán, amely idáig vitte és oda juttatta ezt a szerencsétlen mai nemzedéket, ahogy a költő olyan találóan mondja, ezt a fájdalmas ge­nerációt! Ami mostanában történt ezzel a kis hazával és ezzel a hétfáj dal nu nemzettel, az' tessék történeti perspektívából; nézni, tárgyi­lagosan, amennyire ez emberiliig lehetséges, 1914-re visszamenőleg, sőt visszamenőleg azokra a külső és belső politikai és gazdasági okokra, amelyek 1914. katasztrófális kitöré­sét előidézték. Ma már. ugyebár, nem jeheí titok, hogv i háború elsősorban és legfőkép­pen még"; csak egy olyan po'itikai és gazda­sági rendszer hibáinak és bűneinek kirobha vása vo r. amelyről Franz Oppenheimer, a tu­dós, végérvényes alapossággal megállapítot­ta. hogv háborúval kénytelen folytatni azt, a •mit békével nem tud kierőszakolni. Hogy a háború csak egy másik formája üzleti tevé­kenységének és pedig egy olyan formája, a melv logikusan következik úgynevezett békés indusztriális műveleteiből. Ami anarkia és ami nyomorúság ma van, az még mindig a há­ború-anarkiája és nyomorúsága. A háborúik utáni forradalmak pedig, ezt már nem Oppenheimertől tudjuk, de napjaink históriája tanított meg rá bennünket, mon­dom, a háborúk utáni forradalmak egysze­rűen azt jelentik, hogv a népek a hosszú har­cokban végre megtalálják az igazi ellenséget, a valódi veszedelmet, mint ahogy az. októberi forradalomban a magyarság az ellen a Hab­shurgház ellen fordult, amely őt idegen ér­dekért ölni és halni küldte. A forradalmak­nak vannak kilengéseik, a forradalmaknak vannak túlzásaik, sőt szörnyűségeik — hi­szen azért forradalmak — de ezeket tes<^' c<=ak elkönyvelni az értelmi szerzőjük, a bű­nös szülőanyjük, a háború rovására. Taine egv hatalmas müvet szentelt an­nak bizonyítására, hogy a jelenkori Francia­ország a nazv forradalom nélkül is eljutott volna oda, ahova annyi vér árán eljutott. A tudós, a katedra és könyvtárszoba hűvös ma­gaslatán, a történelem lombikjában létrehoz­hatta a jelenkori Franciaország hcmunkulu­sát, vér nélkül, könny nélkül, a történelem­filozófia spekulációjáva', de a valóságban, a tények könyörtelenül kavargó világában, lám André Chénier és Lavoisier is meghaltak, hogy H. A. Taine megírhasson egv nagy és szép könyvet, hát még mennyi áldozatba 'ke­rült, hogy egy uj históriai korszak, amelyet a tudomány a legújabb kornak könyvelt el mult század végén, mégis megszülessék és kialakulhasson! Annak pedig, hogy vér és könny ne le­gyen, vagy minél kevesebb legyen, annak ne­dig elsősorban* az lenne a legfőbb garanciája, hogy 'az emberek ismerjék föl a valódi erő­viszonyaikat, tanulják meg a tények logiká­ját, lássák meg a fejlődés igazi irányvonalát! Egy kis tudomány és művészet kell ehhez, szó sincs róla, egy kis megérzés és képzelet, egy kis okosság és belátás, annyi bizonyos. A szavak játéka helyett a valóság ismerete, a konjunktura mohó és merő kihasználása he­lyett a jövő mérlegelése, a hatásos és érdekes pózok és frázisok olcsó tömjéné helyett a reálpolitika becsületes és szilárd talapzata. Akik mindig a csx setéket vádolják és. emle­getik a csőcseléket, amely csakugyan ször­nyű tud lenni, nrnt a társadalom betegségé­nek kiütése — azok csak nézzenek néha jól a maguk lelke fenekére is és a mohot gyak­ran ott fogják megtalálni, szégyenkezve, de okulva és kevesebbet fognak handabandázni, ám sokkal meggond olt abban és értelmesebben cselekedni! Jtfiért nincs Szegeden drága fa senj... Nézvén a világ kizökkent folyását, az i egyszeri szajkó madár jut eszembe, amely j mikor a macska elivamfotl vele, egyre azt kiáltotta: Ne félj Mátyás, ne félj ... A mi sorsunk is hasonlatos most a szajkóéhoz. Torkon vagyunk ragadva és csak azzal biz­tathatjuk magunkat, hogy: Ne félj magyar, ne félj. Fél az ördög mondanám magamban án is, te is és vagy kilenc millión még, ha a lábunk alól és kezeink közül ki nem csúszott volna, amibe eddig kapaszkodtunk; a hegy, a bánya, az erdő, a szén és még sok minden, fclmr volt. Az a nagy nemzetközi macska ra­gadott torkon bennünket, amelyet gazdasági életnek nevezünk. Szorítja a torkunkat min­den felől; kifogytak a készleteink, a raktá­raink, szén nélkül, nyersanyag nélkül állanak a gyáraink, ipartelepeink és a munkanélküli­ség ijesztő növekedése mellett semmi kijárás arra, hogv a helyzet jobbra forduló lendüle­tet vegyen. A nagy nincstelenség mellett azonban a napi szükségletek fennáltanak és kielégítést sürgetnek. Fs ennél a pontnál kez­dődik ellenfeleink tulajdonképpeni győzelme. Mert az csak egészen természetes, hogy a külföldről most beözönleni kezdő árucikkeket, akár (mennyire örülünk is. igen jó áron kell megfizetnünk. Nem hivatkozunk sok tételre, a* sok közül csak egyre. A liverpooli növény­zsírból készült szappan az ottani cégnek alig kerülhetett többe kilogrammonként és a mi Pénzünk itthoni értéke szerint 80 fillérnél. És mi itt Szegeden, magyarok, nőst 22—24 ko­ronáért fogjuk a szappant megvásárolni. Igy fogunk megfizetni minden nációnak minden árucikket drágán, rettenetesen drágán. Sajnos, igy leszünk hosszú évtizedeiken keresztül gyarmati sorba kényszerítve, füg­getlen nemzeti alapon, de szegényül, koldus­sal. Kezet kell itt fogni a polgárnak a mun­kással, a tőkésnek pedig osztozni kell a ha­szonban azokkal, 'akik a tökéből kikovácsol­ják a kamatot, a nyereséget. Nem szabad, hogy ebben az elvértelenedeit országban es­küdt, bosszúálló ellensége legyen egy pilla­natra is 'a polgár a munkásnak és megfordít­va, mert akkor igazán hazátlan bitang sorba sodródik minden, amiből még uj élet fakad­hat. Ki kell hogy szabadítsuk magunkat a macska körmei közül és ezt nem tehetjük nteg másként, mint SZÍVÓS, 'kitartós munká­val, az (ipar, kereskedelem talpraállításával, gyárak alapításával és képzett munkások nevelésével. Fainségről szól a sirám. Azt mondják, nincsen fa. Dehogy nincsen. Sok van. Sze­gedre is juthatna belőle sok száz vagon, azon­ban az ördög tudja, hogy hol van az igazi akadály, miért' nem kerülhet a fa ide. A do­log ugv áll valahogyan, hogy a szegedi jó­indulatú franciák mindenféle szállítási enge­délyt megadnak, pártolnak. A szerbek is jó­váhagyják és a derék cégeknek — miután a fa némelyik fatelepen 3—4 éve tárolva van — hajlandóságuk mutatkozik a 970 koronáért beszerzett vagon fát 1800—2100, sőt több ko­ronáért átadni. Ennyi szerénységet ugyan sohasem tételeztünk föl a nem régen még jő magyar érzésű, de most a demarkációs vo­nalon alul maradt fakereskedőkről, azonban az idők változnak. Azzal érvelnek, hogv az a betyár fuvaros ott a hegyek között nem akar­ja'olcsóbban leszállítani a fát a legelső és leg­közelebb fekvő vasúti állomásig, mint köbmé­terét 90 koronáért. Ez igazán rettenetes zsa­rolás. De arról megfeledkeztek az érvelők, hogy 'az alku, a 2100 lonrás ár nem arra a tűzifára folyt, araelv még ezután fog le­ereszkedni a hegyekről. Szóval az üzletet sehogyan sem lehet megkötni, mert akkor, amikor a szerb kato­nai forumok megadják az engedélyt, a fene tudja miért, még mindig közbeléo a régi a ­ispáni hivatal, hogy:.ja bai vau. \ fat még sem lehet elszállítani, mer. Így. nie,' ugy. Szóval valami ismeretlen hátsó, felsőbb moz­gató erők működnek közre, hogy az erdő nem jöhet az Alföldre. Egyelőre legalább nem. Vagy ha igen, egy millió buzakalászba is bele fog kerülni egy szál fa. Ebből is Játjuk, hogv miért sírtak az erdő fái és miért fogunk mi sírni az erdők után.

Next

/
Oldalképek
Tartalom