Délmagyarország, 1919. április (8. évfolyam, 73-97. szám)

1919-04-26 / 94. szám

Ur® 311 fillér. SzsrkeszSSsé^; S2EÜEÍ?, KARASZ-UTCA SZAíft. & JíJekaftíE! 1Ö5, EtöFIXETÉSl !{ ti-cst ám 96 - K. negyedévre 24.—- K. d tótívre . . 48 — H. «£••- bóraofs S.— t. g Egyes szám ára 30 fillér. HlacóhivaíáSs H7.Í&FM, tíASSASE-MTCA 9. íl jstödébl«^s.«í tessSessíai 305. Szeged, 1919* VIII. évfolyam, 94 szám. Szombat április 28. ózélelmezési problémák. — Küidöffségjárások (Saját tudósítónktól) Dr. Somogyi Szilveszter polgármesternél' állandóak a küldöttségjárások, épp ugy. mint a kormányzóbiztosniái, akinek előszobájában szintén egymásnak adják a kilincset a különféle kérelmezők és panaszosok. Rendkívül nagynak mondják Betrix francia ezredes, városparancsnok ügybuzgalmát is. mert szokássá vált a legkülönfélébb dolgokban, amelyet a magyar hatóságokhoz tartoznának, egyenesen hozzá fordulni. A polgárimesternéli járt küldöttségek közül a pékek tüzelőfát kértek. Azt mondották, hogy olyan kevés fájuk vau, hogy ha nem kapnak hamarosan tüzelőanyagot, akkor be kell -szüntetniök az üzemet s magánosoknak sem süthetik meg az otthon készített házikenyeret. A polgármester azt .válaszolta, hogy egyelőre nem: segíthet a bajon, mert a városnak nincs fakészleíe. A jövő hét elején talán megérkezik a város által vásárolt tüziifa-szálilitmány első része s akkor elsősorban, azokat fogják kisegíteni, akik leginkább rászorultak a tüzelőre. Egyébként nemcsak a pékek, hanem más iparosok s a magánháztartások, családbeUek Is panaszkodnak az egyre jdbban érezhető tüa polgármesternél. — zelőfa-hiányró;!. Fiitésről a mostani: téliesen hideg időjárásban beszélni sem lehet. A főzésr hez is alig van már fa. A fakereskedők készlete kifogyott. Az utcák fáinak irtása, a kerítések leszakitása még ma is napirenden van. Vannak olyan utcák és terek, amelyeknek még .megmaradt fáit 'legcélszerűbben maga a hatóság vágathatná ki. A Lechner-tér fáinak például több mint felét kivágták, régi elhanyagoltságánál fogva úgysem lesz már többé park. Ha a még ott lézengő fákat s más, letarolt utcák véletlenül megkímélt; fáit a hatóság fűrészeltetné ki, akkor a tüzelőanyagot legalább igazságosan lehetne elosztani s e melletti a városnak valami haszna Is lenne a tüzelőért befolyó pénzekből. A konvíktusok küldöttsége azt kérte a polgármestertől, hogy ne csináljanak szükséglakásokat a diákotthonokból. Dr. Lippai 'Qyörgy tolmácsolta a kívánságot s megokolta azzal, hogy a diákok nem távoztak el: véglegesen. A tanszereiket, holmijukat itt hagyták, hogy majd rövidesen visszatérnek. Ezt a sok holmit pedig nem lehet elhelyezni, ha a konviktusókat szükséglakásokká alakítják át. Hivatkozott továbbá arra, hogy Szegednek ezután is szem előtt kell tartania iskolavárosi jellegét s féltékenyen. kell vigyáznia, .hogy továbbra is magához vonzza a messze-környék tanulóifjúságát. Ezért a konviktusokat érintetlenüi kell -hagyri Hiszen Teimes;várott> már is olyantörekvések jutottak kifejezésre, hogy a német diákok, akik eddig Szegedre jöttek tanulni, járjanak ezentúl az ottani iskolákba. Utalt arra, hogy ha a konviktusokat szükséglakásokká alakítanák, akkor ez a helységek megrongálásával is járna. A polgármester azt válaszolta, hogy a kérelmet, amelynek elbírálása elsősorban a lakáshivataíra tartozik, jóindulattal szeretné elintézni. De súlyos ok késztet arra, hogy a konviktusokat igenis fölhasználják szükséglakásokra. Mindem esőzés után egész sereg házat önt el a talajvíz. Az ekként sújtott lakókat nem lehet a hideg, vizes, egészségtelen lakásokban meghagyni. Eddig a Szentgyörgy-iskölát.használták erre a célra, ahol egy-egy. szobában —4 családot is elhelyeztek, ugy, hogy azt ideiglenes választofalakka-l osztották föl. Valószínű, hogy a kűnviktusokböl is egy-egy termet fognak csak fölhasználni. Egyébként azok a veszedelmek, amelyeket a szükséglakásoknak a. konviktusokban való elhelyezése ellen fölemlítenek, nem olyan na•gyok, hogy elháríthatok ne lennének. Színházi enilékek. Irta: Juhász Gyula. II. A Thália. Életemben egyszer voltam budapesti orfeumban, akkor is Ibsen kedvéért, akinek Solness építőmesterét a Eoli'es Capriee színpadán mutatta be az egyetlen tiszta művészetet adó magyar színtársulat, a fiatal, a lelkes, a nagyszerű Thália. 'Mert ide szorult Ibsen és ide szorult -a színpadi forradalom abban a világban, amelyben én keserűen és szomorúan iíju voltam, a Folies Capriceba, vasárnap délutánra. A félhomályban templomi áhítat lett úrrá a céda falak közt, amelyek a szivarok füstjétől barnultak és a pezsgő arómájátót illatoztak. Fiatal írók, művészek,, szakálas forradaiimárckí, kezdő teziiáésziek, modern költők, parittyát és lantod kezelő kritikusok ültek és álltak a nézőtéren, az elkerített asztaloknál, miig fönn. a szűk színpadon Ibsen igéit tolmácsolták és a szegényes kulisszák megölt érezni lehetett az élet és művészet végtelenségét, az örökkévalóság lehelteiét. Mer: ezt adta nekünk a Thália, mialatt a lipótvárosi és terézvárosi színházakban folyt a limonádé és röfögött, sőt ordított az ordenáréság.. Soiuess mester! Az első nagy ós rney és maradandó élményem a színházban. S;>1 ncsst Dobi Ferenc játszotta, fiatal kezdő, lengő szakállal és micsoda rajongással, tisztelettel, komolysággal, amellyel bizony alig tudott lépési tartani zsenge művészete. De művészet veit mégis, amit adott, mert becsületes volt a törekvése, mert szent volt előtte a költő szava és főleg az, a mát elhallgatott, amit a sorok közé rejtett, a melódia, a mélységes és szomor^ságos, .amely ott lebeg a szöveg felett, amely egv véresen igaz poéta szive örvényéből tör elő és a 5 égbe tart, És a Forgács Rózsi Wangel Hildája, ahogy belépett, a magasságok üde és fanyar hegyi levegőjét árasztva, mennyire igaz volt és finom és norvég és ember, ember, ember! Miikor kimentünk a zajos és profán budapesti estéhe, a fiatalságunkkal és szegénvsegünkkeli, a beiMink továbbzengő melódiával a kinccsel, amely el nem vétetik, milyen boldogok voltunk, milyen erősek, milyen gazdagok, bizony! Hogv lenéztem', micsoda' fölhábo-rodással mértem végig a kuruc dalok költőjének fiát, -aki azt mondta, hogy jc, .jó. de ez az Ibsen nagyon homályos és szürke! — Hát akkor olvassa Farkas Imrét! — válaszoltam neki, az világos és színes, a teremtésit! •Furcsa szerzet volt az a Thália! A lelke Hevesi Sándor volt. aki a tudós alaposságával és a mii vész érzékenységével válogatta ki a modern világirodalom égetően ietenfös dolgait. A Thália mutatta te nekünk Hőbbel t, i Hauptmannt, Heyermannst, Strindberget, D'Annunziót és a Thália szólaltatta meg az igazi Lengyel Menyhértet és azt a Szemere Györgyöt, akiinek Siralomháza nyeresége volna bármelyik modem irodalomnak. Ott voltam ennek a megrendítő erejű és szépségű magyar egyfelvonásosnak a bemutatóján. A paraszt, a -magyar paraszt, a kutyába vett földműves .szegény lelke zokog föl és harsog ki ebből aj kis rémekből, olyan nagyságos hatalom mai. hogy itt eltörpül színpad, művészet, minden, itt em'beii és faji erők mélysége dübörög, ezekben a kurta és komor szavakban, ebben a fojtott Levegős rövid tragédiában. Igaz, Kürti József adta, nem, ajándékozta. játszotta, nem, élte át a parasztot, a halálba induló magyart. Élő -szobor volt a momimentálitása, egyszerre, egy vásárnap délután, a Fo-lies Capriee pállott deszkáin, kitündökölt valami, ami színészi nagyság, emberi nagyság, elmúlásnak szánt örökkévalóság. A szerző, a szép ősmagyar fejű Szemerc Qyörgy, vörös szekfUvel gpmblyukábaii olyan szemérmesen és zavartan hajladozott a tapsolók és tombolók előtt, mint a vihariban az őszirózsa, mintha maga ás .csodálkozott volna, hogy ezt ő irta, hogy ez igy térmerj;, az u kertjében, ahol a pusztuló gentry örökös panasza hangzott és visszhangzott eddig. Még egyszer láttam Kürti Józsefet, egy tavaszon, amelyben Ady Endre ifjú Apollója vcilt már a magyar lírának és <a színpadon is követeltük az uj levegőt, az uj élet viharát.