Délmagyarország, 1919. április (8. évfolyam, 73-97. szám)

1919-04-25 / 93. szám

íii*a 30 fillér. 1;.* •' m Hl Hü rang V Wm Wi Sicrkenlóaég; KARASZ-UTCA y, A sfzerkesjitSséíí isieionia; 3f*5. •.••; ttjrUE'ÍÉfei Awfls s€sa m- 98 K. .-cgytdévíe 24 fétéara . , 48.— K. iiöoapís b,— "<, Egyes szám éra 30 fillér. SZEOÉD-, JÍARASZ-UTCA 9. St^.ti, A ktadófci* -ají sslsiúaja i 305. Szeged, 1919. Vili. évfolyam, 93, szám Péntek, április 25. a szegénység, — Nincs pénz a rogtont segélyekre, a hadiözvegye rokkanlak já uiékára. — nyugdijára, a (Saját tudósítónktól.) A városháza folyosóin, vagy a kapualjában sürii tömegben gyűlnek össze minden héten, rendszerint pénteken vagy szombaton azok a szegény asszonyok, akik a várostól kapnak segélyt, hogy valamiképp 'eltengődhessenek. Lehetnek vagy kétszázan ezek „a város szegényei", akik az úgynevezett rögtöni segélyben részesülnek. Rongyos a ruhájuk, 'beteges a kinézésük, sok közöttük a béna, nyomorék* Elkeserítő az emberi nyomorúságnak ez a szomorú átványa. Az asszonyok közül sokan a csecsemőjükkel jönnek, mert nagyon sokáig kell ácso.rognio'k, amig az utalványt valamennyiüknek kiállítják s amig a pénzt kifizetik nekik. Vannak közöttük sokan, akiknek á férje nyomorék, keresetképtelen, vannak 'Olyanok, akiknek több apró gyermeket kell eltartaniok, vannak ránepsképü öreg anyókák, akik alig lépnek már. Hallottuk a városházán, hogy egyik-másik fölveszi a segélyt, pedig nincs is rászorulva. Sohasem voltunk hajlandóak ennek a vélekedésnek . hitelt adni. Olyán -cjseikéiytség az a pénz, amit kapnak, olyan sokáig kell érte koldulni, ácsorogni, hogy kényszerítő ok nélkül erre alig vállalkoznék az, aki birja a munkát s vau módja is rá, hogy dolgozhassék. Hogy nem szalonnyelven csevegnek, az bizonyos. De ők nem is szalonokban nevelkedtek, hanem a külvárosok „szegényszagu" pinceoduiban, amelyeikben itt nálunk, Szegeden ujjnyira gyűlik meg eső után a talajvíz, ^melyeket csak nyáron szokás szellőztetni, mert hideg időjáráskor takarékoskodni kell a lakásban megrekedt, poshadt, romlott levegő melegével. Ezelőtt hetenkiint 6—8—10 koronát kaptak a város szegényei. Dr. Somogyi Szilveszter polgármester állapította meg számukra a segély mértékét, mindenkinek a családi viszonyai szerint. Akinek több kisgyermeke van. annak több jár. A polgármestert szeretik, mert sok gondja mellett is gonddal ioglalko zik velük. Panaszaikon persze nem igen segíthet. A pontosan kimért igazságot sem szolgáltathatja nekik, mert a nyomorúság súlyát sem lehet hajszálmérlegen szemerre! megmérni. Elégedetlenség mindig van köztük azért, hogy egyik egy-két koronával többet kap, mint a másik. De mit ér ma, az a 6—8 és 10, vagy akár 20 korona heti segély? Vájjon mit vásárol belőle az olyan, aki pusztán abból a rögtöni segélyből él? Ámde most ezt a nyomorúságos .alamizsnát is le kellett szállítani. A városnak nincs pénze. Ma 4—5—6 koronát kap hetenként olyan asszony is, akinek három-négy személyt kelt eltartania s dolgozni képtelen. A polgármester ugy próbál segíteni .a dolgon, licgy a közélelmezési hivatalból ingyen lisztet és zsirt utal ki-nekfk. De a munkanélküliséggel együtt a szegények, a segélykérők száma is egyre nagyobb arányokban szaporodik. Itt van a sok hadisegélyes asszony, akiknek. nem folyósítják már a hadisegélyt. Ez az állami segélyezés már februárban megszűnt s csupán azoknak jár, akiknek a férje hadifogoly. Kifizetni azonban nem lehet, mert nincs rá pénz. Van azután nagyszámú olyarí család, amelyeknek a háborúban elesett a keresőjük. Ezeket nyugdíj illetné meg, nagyon kevés nyugdíj, amit nem lehet kifizetni, mert nincsen rá költség. Nem lehet kiutalni a rokkantak nyugdijait sem. Pedig mindenki tudja, milyen sokan vannak Szegeden is a féllábú, a félkarú, a béna kiszolgált katonák. Hát mílesz mindebből a sok szegény, szerencsétlen Szinházi emlékek. Irta: Juhász Gyula, — I. Mikor a Nemzetiben játszottam. — Ne tessék megijedni, nem voltam én se elsőrendű, se másodrendű szereplő, csak amolyan lógós statiszta voltam, abban a korszakban, amikor még játszott Ujházy, Szacsvay, Jászai Mari (ma már csak 'véletlenül kerül a deszkákra ez a monumentális asszonyember) és még nem játszott Kürti, Forgács, Söm'lay, a mai győztes generáció. \ dolog ugy történt, hogy volt akkor az egyetemen egy ősbölcsész (ilyenek is akadtak, a paritás kedvéért, az ősjogászok mellett), valami Balogh nevű, annak a barátja volt Oláh 'Gábor bölcsész és költő, aki engem 'beajánlott BalOgtonak, aki viszont a Nemzeti Színház statisztáit az egyetemről kiszemelte. Igy jutottam én az ország első színpadára, mint segédszemélyzet, kosztümös darabokban, esti ötven, krajcárért, háromszori öltözés után íhetvímötért, amiből vigan vacsorázni lehetett a Reviczkv-utca sarkán Bánovszkynál, (ahol Koroda Pál a halott költőt emlegette és Szepessv László (elesett a Do~ berdón) Petőfi, hősi halálára gondolt), a kapupénz is kitelt belőle a diákotthonban és még a Bródy Sándor Jövendőjét is meg lehetett venni, a: hasznost a kellemessel ekképpen egyesítvén. Hegy. régi szép tavasz, a régi szép Nemzeti Színház árnyas udvarán, a Lendvay szobra tövében, te soha vissza nem térő. Petites a római tógában, fején cilinderrel szivarozott., Jászai Mari Shaksperet idézte, Bakó László lihegett, mint égy sebzett oroszlán, Z. Molnár László növendék volt és bemutatott a jövendő 'szépeinek és híreseinek, a többi növendéknek. És hol Shakspere Vilmos, hol Schiller Frigyes néven mutatkoztam be a hölgyeknek, az egyik kis barna komolyan vette a dolgot s egy alkalommal, mikor az Ember tragédiájában megkéstem a londoni szinen, gyöngéden oldalba lökött és mondván: Az Istenért, siessen, Schiller ur! Minékünk, öreg Oláh Gáborral az tetszett legjobban, mikor még a vasfüggöny lenn volt, a színen félhomályban fehérlettek a jón oszlopok és mi hallgiaítuk a tenger mormolását, a nézőtér '•alk és egyenletes moraját. — Gyula — mondotta Gábor diák, tógában. és szemüveggel, amelyet az utolsó pillanatban tett le, látod, itt kell hajion,gani a szerzőnek. Muszáj. Én is itt fogok bajlonigani, te •is! Ebadta! A fene fog hajlongani! Ki .az ur, ha nem a költő? Én már akkor demokrata voltam és nem osztottam Oláh Gábor .szuverén!tási elvét, biz ón szerettem volna már hajlongani. A Nero anyja bemutatója volt, a szerzőjéről az a hir járta, hogy agoraidbiás. nem mehet ki a lámpák elé. A darabnak nagy, úgynevezett erkölcsi sikere volt. Jászai és Beregi tündököltek, mint? a nap és lobogtak, mint a vulkán, a közönség tombolt és másnap, az egyetemi körben a kritikák elolvasása után azt mondotta Gyokössy Endre; Alexander Bernát nagyon megdicsért bennünket! —• Hogy, hogy? Kérdezte* Balogh, aki civilben mindig éts'zma? gyarban járt. Hát azt irja — mondotta mosolyogva a petőnszakállas Szök koma — hogy a többiek is egytől egyik jók voltak! Igy dicsért meg 'bennünket Alexander Bernát,, akinek Shakspere magyarázatait „zsuffolt ház'' hallgatta az egyetem kupolatermében, az első sorban ült, fekete bársonyban Beregi Oszkár kollégánk, a legszebb bölcsész. Apropos Beregi. Egyszer Négyesv stilusgyakorlati szemináriumán (amelynek titkára voltam) Beregi, akit civilben még nem, láttam, föl szólalt és Oscar Wilderől beszélt egyetmást, amit én nagyon nem helyeseltem. Válaszoltam is neki és aat mondottam, hogy az ur ugy látszik vidéki, de nem baj, csak olvasson tovább, elég •könyv vau az egyetemi könyvtárban. Az óra végén Beregi fejedelmi gesztussal bemutatkozott, én roppant zavarba jöttem, de csakhamar föltaláltam magamat és ezt mondottam: Beregi ur Oscar Wildet nem jól magyarázta, de Shaksperet egészen helyesen értelmezi - a.színpadon. Szent volt a béke. A legkedvesebb emlékeim a nagy IJjhűzyhoz fűznek. Coriolanusban a tömegjelenetekben' közénk vegyül és az ő örök gyermeki kedélyének aranyát hintette el. persze, ugy, hogv csak mi hallottuk, népség és katonaság. Kenyeret a népnek! — ordítottak szent me&*