Délmagyarország, 1919. március (8. évfolyam, 49-72. szám)
1919-03-30 / 72. szám
4 DJELMAGYAJRORSZAtt Szeged, 1919. március 30. — Változás a bábaképzőintézet vezetésében. Marin Jakab tanár, az európai hirii tudós nő gyógy ász, magas korára való tekintettel, hónapokikai előbb nyugdíjazását kérte. A városi népbiztos most a kiváló tudóst rendelkezési állományba helyezte. Utóda Mészáros Károly tanársegéd lesz az intézet igazgatóságában. Mészáros orvosi szakkörökben elismertetést vívott ki magának eddigi működésével, képzettségét, tudását nagyrabecsülik szegedi kartársai. A népbiztos rendelete a következő: Dr. Mann Jakabot, a szegedi állami bábaképző intézet igazgatóját értékes és eredményes munkásságának teljes elismerése mellett rendelkezési állományba helyezem s <uz intézet igazgatójává dr. Mészáros Károlyt, az intézet első tanársegédét a szabályszerű illetmények mellett kinevezem. — Uj iskolaigazgatók. A városi népbiztos rendeletet intézett a tani felügyelőséghez, a mely szerint a sziegedi alsóvárosi községi népiskola igazgatói teendőinek végzésével eddig megbízott Lauber József igazgató-tanítót fölmenti s az igazgatással Fenyvessy Jeaiő községi tanítót bizta meg. A szegedi zsidó iskola igazgatói teendőinek végzésével Ligeti Jakab tanítót bizta meg a népbiztos. Az .igazira fást. eddig Lőw Immánuel főrabbi végezte. — Hogyan kell felhasználni a felszabadult hiitanórákat. Az iskolákban, mint ismeretes, megszüntették a hittantanitást. Gémes Sándor, a főváros közoktatásügyi biztosa rendeletet bocsátott ki, amely szerint az összes budapesti iskolákban a hittautanitás megszüntetésével felszabaduló órákat részben a mai társadalmi viszfortyök • Ismertetésébe, részben közismereti tárgyak tanítására kell fordítani. — Egyelőre nincs koksz. Miután szén hiánya miatt gázgyári üzemünket minimumra vagyunk kénytelenek redukálni, értesítjük az igen tisztelt közönséget, hogy pirszón kiszolgáltatását egyelőre teljesen beszüntetjük és folyó hó 31-én már semmit nem adunk ki. Szegedi Légszeszgyár és Villamtelep. szép szavak mondásával, a részletek ívni végzetével igen, a Ma egészen átfogja a világit, gyökeriikben ragadja meg a dolgokat, hogy akció legyen, bátor, igaz, tett, amely a közönséget nemcsak érdekelje, mulattassa vagy untassa, de fölrázza, provokálja, alakítsa! A Ma Igent és Nemet mond világra es dolgokra, a Ma közösséget válla] a nagy közösséggel, a Ma az élet lendületét hozza a .jövendő irányában. A Ma forradalom, de belülről is akar robbantani. Nem elég a kapitalista világ csődót mondott gazdasági rendszerét összetörni, a burzsoá morál hazugságait életben és művészetben szét kell robbantani uj gondolatok és vagyak és akaratok dinamitjává 1? És ebbeai a romboló és alkotó lelki forradalomban a Mának éppen ugy bajtársa és elvtársa Bartók Béla, akinek zenéjében a komoly lélek ősi borzongásai és a inoder.i idegek uj remegősei ölelkeznek a teremtés lázában, mint Gergely Sándor, akinek plasztikájában a primitív formalátás abszoluU művészete egyesül a legvégső leegyszerűsítés legújabb eredményeivel vagy Uitz Béla, aki morális egyszerűséggel a legmélyebb szinhárr óniákat adja. A Ma először szólal meg most Szegeden. H? Ugassák figyelemmel: egyelőre ezt kéri önöktől. A többi az ő dolga lesz! Juhász Gy ula — Rendelet a szesztilalom módosításáról. A városi népbiztos a következő rendeletet adta ki: Az általános szesztilalmat életbeléptető rendelkezést akként módosítom, hogv vendéglősök és kávéháztulajdonosök az általuk kiszolgáltatott étkezéshez legfeljebb egy üveg. illetőleg egy korsó sört kiszolgáltussamk, minthogy a sör csak minimális mértékben tartalmaz alkoholt. Aki jelen rendeletemets áthágja, a forradalmi bíróság elé kerül. — Vasárnapi gyűlések. Vasárnap délután a háztartási munkáspők a Munkásotthonban, délután 3 órakor a sütőmunkások az uj Munkásotthonban, a házfelügyelők délután 3 órakor a Széchenyi-tér 8. számú isk<^ában, az ifjúmunkások vezetősége délután 4 órakor a Munkásotthonban tartanak gyűlést. Vasárnap délelőtt 10 órakor a városi fin- és női felsőkereskedelmi iskola tanulói matinét rendeznek az elesett özvegyei ós árvái javára. Jegyek az előadás előtt egy órával a színházi. pénztárnál válthatók. Hétfőn délután 3 órakor a szeged—csongrádmegyei venléglősök csoportja a (Szekeres-féle vendéglőben gyűlést tart. Pontos megjelenést kér a vezetőség. — Halálozás. Polgár Sándor biró 62 éves korában meghalt. Hétfőn temetik. — Az árvaház vezetése. A városi népbiztos Balogh .József ideiglenesen megbízott árvaházi igazgatót megbízatása alól fölmentette és Fodor László árvaházi gondnokot bizta meg az igazgatással. Utóbbinak kötelességévé tette, hogy az árvaházban sürgősen vezesse be a családfői rendszert. Korzó Mozi R.-T. TEiSE«?N: 'izgató: TELEFON ii-85. | VASS sándor. 11"85* ••• Vasárnap A legnagyszerűbb magyar film. Phönix [gyártmány. Az ezredes Herczeg Ferencz vígjátéka 4 felvonásban. Rendezte: Kertész Mihály. Főszereplők: Lugosi Béla Csatay Janka Kláry Lottó Z. Molnár László Szeréing Zoltán Máig Gerő, • Előadások vasár- és ünnepnapon fél 2, 3. fél 5, 6 és fél 8, köznapon fél 5, 6 és fél 8 óra — A kéményseprés árszabályzata. A kéményseprő mesterek és alkalmazottak között létrejött kollektív szerződésben megállapították .a kémények, takarék tűzhelyek s általában minden kéményseprői munka diját. Szombaton terjesztették á polgármester elé ezt az árszabályt, aki azt jóváhagyta. A földszintes kémények sepretés; dija évente 7 K 20 fillér; I. emeletes 9 K 60 fillér; II. ,'emeletes 10 K 80 fillér ós III. emeletes 12 korona. Az alkalmazottak heti bére 120 korona és a kéményeken kivül az összes más munkáért járó díjazás. * URANIA Ómagyar Tudományos Szinház. Telefon 872. Telefon 872. Vasárnap március 30. Varsányi íren, Várkonyi Mihály Fenyvesi Emil, Szerémi Zoltán felléptével: Sapphó Daudet Alfonz regénye 4 részben. A magyar filmggártas gyöngye. Előadás köznapokon: fél 5, 3/4 6 és V* 8 órakor. Kedden 2 órától kezdve. Sz ^^ 237 Minden könyvujdonság 7AI AV kölcsönn i-o I köngvtárában Kígyó-utca 1. olvasható. II ovácsné és Trs. " elemen-utca 11.1. em. 2. Damen Confections Sálon Legújabb: párisi, berlini és bécsi divatlapok Ruhák, kosztümök, blúzok, pongyolák, köpenyek, alkalmi, estélyi és színpadi ruhák alakitások jutányos áron, legújabb divat szerint. Elismerten legjobb hatású a vaiodi Erdei Ibolya crém 226 Egyedül kaphatóa MEGVÁLTÓ gyógy szertárban Szeged, Kállay Albert-u. 4, Fényképészeti műtermét megnyitotta Simonyi Lajos Korzó kávéház mellett a Somogyi-utcában. Előrendii gyermekfelvételeket, fényképnagyitásokat, arcképes igazolványba való fényképeket leggyorsabban és legjutányossabban készít. 265 Kotlár Rudolf Mő- és f V „ . . V , ' . Telefon 2-87 fenyezo es mazolo mester ' aipari vállalata j4ajclu jÓZSefj i8t Telefon ^-87 iparművészeti rajzoló. Mintaraktár és iroda: Takaréktár-utca 8., uj Csongrádi-palota Ipartelep: Polgár-utca 24. szám. Tervezünk és készítünk iparművészeti kivitelben teljes lakberendezéseket a legszolidabb árban.