Délmagyarország, 1919. március (8. évfolyam, 49-72. szám)

1919-03-02 / 50. szám

Szeged, 1917. március hő 2. Timin— • . i i n iimiimii I n ára például nem 40, hanem 60 fillér, a tej nem 1.60, hanem 2—2.40 korona, az élelmi­szerüzletben pedig lehet ugyan árukat kapni, de éppen olyan Méregdrágán, mint Szegeden. Liszthez alig-alig lehet jutni, épenugy cukor­hoz. Nagyobb családok havonta alig 3—4 ki­logram lisztet kaptak. Ami pedig a közbizton­sági állapotokat illeti, azok valóban nem ró­zsásak. A sztrájk alkalmával az egyik szerb tiszt kancsukával rontott az állomásra és töb­bek között az állomási előljáró feleségét mell­bevágta. — A Szegedi Ujsógirók Szabadszerve­zete március 3-án, hétfőn délután 3 órakor a főkapitányi hivatal helyiségében ülést tart. — Müvésztanács helyett szakszervezet. Néhány nappal ezelőtt néhány festőművész, képzőművész és két ujságiró aláírásával felhívás jelent meg a lapokban egy úgynevezett, mü­vásztanács mielőbbi megalakítása érdekében. A megalakulás kimondása szombaton délutánra volt kitűzve, amikorra mintegy negyvenen gyűl­tek össze az első kerületi szociáldemokrata párt Széchenyi-tér 2 szám alatti helyiségébe. Az értekezletet König Péter mint korelnök nyitotta meg. A megnyitás után az értekezlet vezetésére Joachim Ferencet kérték fel. Joachim ismertette az alakulás célját és kifejtette, hogy egy szak­emberekből álló müvésztanács alakítása minden művésznek létérdeke. Bárányi János felszó­lalásában arra vonatkozólag kért felvilágo­sítást, mi az alakulás célja, mert a lényeg­gel nincs tisztában. Szegő Endre különös­nek találja, hogy a színészeket is felhívták a szervezők a tömörülésre, holott a színészek­nek külön szakszervezetük van. A tömörülés célját a Joachim által felvetett alapon nem tudja megérteni. Juhász Gyula az ismertetésből nem tudja a lényeget kihámozni. Ellene van a müvésztanács megalakításának, mert ha meg­történik is a megalakulás, hol a garancia arra, hogy inkább pártolni fogják a művészeket. Tamás Rezső kijelenti, hogy megértette az az alakulás célját és éppen azért tartja aggályos­nak. Kifejti, hogy egyszerűen nevetséges a Tanács-alakitás akkor, amikor maga a nép­kormány a forradalom első tanácsát, a nem­zeti tanácsot is megszüntette. Szerinte csakis a szociáldemokrata pártban találhatják meg a művészek erkölcsi és anyagi érdekeik igaz védelmét' Konkrét javaslatot tett arra, hogy a jelenlevők közül azok, akik nem tagjai a szociáldemokrata pártnak, nyomban lépjenek be és mindnyájan csatlakozzanak a kedden megalakítandó szellemi munkások szakszer­vezetéséhez, amelynek kebelében az egész szociáldemokrata párt fog jogos kívánságaiknak érvényt szerezni. Juhász Gyula helyesli Tamás m­ditványát kéri annak elfogadását. Elénk tetszéssel és tapsai fogadta az értekezlet. Juhász Gyula fejte­sí m URÁNIA 1 vJ t WW. sss JS IS fflagy. Tudományos Szinház 1 im. | .>•* W 152 VT ^F Hétfői) és kedden március 3-án és 4-én: Két pompás sláger! Vígjáték 3 felvonásban. Franz Holer, a filmrendező legújabb alkotása. II SlIEfBi flfllllUS dráma 4 felvonásban. Kettős főszerepben Werner Kraus. Előadások köznapokon fél 5, 6 és fél 8, ünnepna­pokon : fél 2, 3, fél 5, 6 és fél 8 órakor. DELM A S Y XSÖKSKXS getéseit,amelyek annak a leszögezésére irányultak, hogy a müvészproletárok, akik maguk is mun­kások, csak a proletároknál kereshetik és találhatják érdekeik védelmét. Megállapította Juhász, hogy amit a művészek eddig a főuraknál és főpapoknál véltek feltalálni, azt a szakszer­vezet sokkal inkább és feltétlenül biztosítani tudja. Juhász nagysikerű felszólalása után az elnök határozatilag kimondta, hogy az értekez­let egyhangúlag magáévá tette Tamás Rezső indítványát. — Megszűnt a bojkott Szeged ellen. A város a közellátás érdekében árukat foglalt le, amelyeket Budapestre kellett volna továbbítani. Erről tudomást szerzett a közélelmezési mi­niszter és minisztertanács elé vitte az esetet. Azt indítványozta, hogy Szeged várost bojkott alá helyezzék. Rövid ideig tartott a megtorló intézkedés, mert már valószínűleg feloldották a bojkottot. Dr. Dettre János kormánybiztos ugyanis felutazott Budapestre, ahol illetékes helyen szót emelt a város érdekében. A boj­kott feloldása következtében Szatmármegyéből száz vagon burgonyát is kapunk, amelyre égető a szükség, mert ez a fontos élelmiszer is fogy­tán van, mint sok minden más. — Szegedi birák az iga?ségügym!nisz­ternél. A Birák és Ügyészek Szövetsége teg­nap közgyűlést tartott. A közgyűlésen a birák státusrendezése volt a főtárgy, e mellett a bí­rósági jegyzők memorandumát is tárgyalták. A közgyűlés ugy határozott, hogy küldöttséget meneszt a miniszterelnökhöz és az igazságügy­miniszterhez azért, hogy illetékes és kötelező ígéretet kapjon a külön status haladéktalan megoldása és törvényes rendelkezése tekinte­tében. A küldöttséget a szövetségnek újra meg­választott elnöke: Nagy Zoltán biró vezeti. A küldöttség már ma felutazott Budapestre. — Há?»sság. Horváthné Boros Bella és Pecchiari Renátó, Triestben házasságot kötöttek. — Indítvány gyermekjátszóterek létesí­tésére. Dr. Regdon Károly orvos, a városhoz szombaton beadványt intézett, hogy városré­szenként gyermekjátszótereket létesítsen. A Sza­badság-. Mátyás király-, Kolozsvári-, Korcsolya-, Mars-, Hunyadi-, Lechner-, Szentgyörgy- és Csillag-tereket ajánlja beadványában a játszó­terek létesítésére. A Népíanács legközelebb fog­lalkozni fog az indítvánnyal. — A szerbek által wegszálít területekre uj igazolványok érvényesek. A szegedi fran­cia parancsnokság ma átiratban arról értesitette a főkapitányi hivatalt, hogy az eddig kiadott utazási igazolványok érvénytelenek. Az uj rend szerint a szerbek által megszállott területekre a budapesti szerb konzulátus állit ki igazol­^ü* ÜT lEJlk Magyar Tudományos Színház. Telefon 872. Telefon 872. • ^•••••TVVTVTTT Vasárnap március 2-án A íegszebh operett filmen Szerelmi játék 4 felvonásban. Filmre irta és rendezte: Kertész Mihály. A főszerepekben : Boross Endre, Bánhidy Ilona, Lux fflargif, Várkonyi fflibály. A magyar filmgyártás diadala. Előadások köznapokon: fél 5, 6 és fél 8 órakor Vasárnap és ünnepnapokon fél 2, 3, fél 5, 6 és fél 8 órakor. ? ványt. A konzulátusi hivatal Budapesten, Ró­zsa-utca 44. szám alatt van. — Rendőrök eskütétele. Szombaton délelőtt 21 pótrendőrböl kinevezett rendőr tette le a hivatali esküt dr. Somogyi Szilveszter polgár­mester előtt. A polgármester és a pótrendőrök bizalmi férfia buzdító beszédet intézett az uj rendőrökhöz. — Kommunista szeminárium. Szombaton este a kommunisták szemináriumán Udvardy Ferenc tartott előadást nagyszámú hallgatóság jelenlétében, Udvardy az októberi forradalom szubjektív üléséből kiindulva fejtegette a kotn­munista-párt elveit. — Figyelmeztetés Szeged város keres­kedőihez. Az ezideig megtartott üzemvizsgá­latok alkalmával megállapítást nyert, hogy Szeged város kereskedői alkalmazottaikat egy­általában nem, vagy nem tényleges javadalma­zással, vagy nem munkába lépés napjával jelentik be a kerületi munkásbiztositó pénztár­hoz. Ezúttal ismételten felhívjuk Szeged város kereskedőit, hogy jelentési kötelezettségüknek 3 nap alatt pótlólag annál is inkább tegyenek eleget, mert ennek elmulasztása esetén nemcsak a kihágási eljárást fogja a kerületi munkás­biztositó pénztár minden esetben megindítani, hanem a mulasztó munkaadókkal szemben a Munkástanács utján is el fog járni. Szegedi kerületi munkásbiztositó pénztár. — A fcöza kalmazottak földmivelésügyi szakcsoportja f. hó 5-én délután 6 órakor a törvényszéki esküdtszéki teremben a inai for­radalmi társadalmi eszmékről és vezető elvekről népies oktató előadást rendez, mely előadáson a közalkalmazottak helyi csoportjának minden tagja részt vehet. 501 — A szociáldemokrata párt gyűlései. A A szombati lapszámunkban közölt vasárnapi gyűléseken kivül a nyomdászok délelőtt fél tizenegy órakor a Munkásotthonban, az ifjú munkások délután fél öt órakor a Munkás­otthonban, az alsóvárosi pártszervezet a Föld­mives-utcai iskolában délután 3 órakor tarta­nak gyűlést. KÖZGAZ OASAG ooco Tőzsde. Budapestről telefonálja tudósítónk : Az értéktőzsde irányzata ma megszilárdult. Osztrák 675—672, Magyar 951—944, Fabank 822-827, Agrár 718-720, Drasche 1110, Ál­talános kőszén 2125-2145, Salgó 1010— 1000, Szászvári 855-860, Urikányi 888-890, Adria 1925—1930, Atlantika 1355—1370, Le­vante 1195—1200, Danicza 1106—1120, Na­siczi 2920—2930, Országos fatertnelő 754— 755. Teleion 807. VASS Telefon 807. Mozgó színház. "WW Vasárnap március 2-án a legkülönlegesebb attrakció Bufallo egy erőművész kalandjai 4 felvonásban. Az igazi amerikai tilmprodukciö Minden detekttvfiltnnél izgalmasabb Előadások fél 5, 6 és fél 8, vasár- és ünnepnap pontosan 2, fél 4, 5 és 7 ónkor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom