Délmagyarország, 1919. február (8. évfolyam, 26-48. szám)

1919-02-18 / 40. szám

6 DELMAÜYAROítSZAO Szeged, 1319. tebiuár 6 ts: kifliszerü készítmények a mai nappal tehát meg­szűntek. — Házasság. Kroó Margit és Kaufmcnn Béla házasságot kötöttek. (Minden külön érte­sítés helyett.) — Halálozás. Wolf János, a Pallavicini­uradalom nyugalmazott főíntézője, szombaton este, hosszas szenvedés után elhalálozott. Hélfő délután nagy részvét mellett temették el. Sze­geden. Az elhunytban dr. Wolf Ferenc városi tiszti főorvos édesatyját gyászolja. — Becsey István rókusi közbecsülésben állt gazdálkodó, vasárnap 60 éves korában elhunyt. 'Dr. Becsey Károly, a Károlyi-párt elnöke, fivérét gyászol­ja az elhunytban. — Olcsóbb lett a marhahús. A rendőr­kapitányi hivatal közli: A polgármester ur 2254—919. számú határozatával a marhahús árát február 18-tól kezdve a következőkben állapitoíta meg: marhahús eleje nyomtaték nélkül 14, hátulja t6 korona. Ezeknél az árak­nál drágábban árusítani nem szabad. Az árak minden mészárszékben szembetűnő helyen ki­függesztendők. A hatósági mészárszékben ennél is olcsóbb a marhahús, kilóját 13 és 15 koro­náért mérik. — Iskolai értesítés. Értesítem a szegedi áll. főgimnázium tanulóit, hogy a szénszünetet f. é. február hó végéig meg kelletthosszabbitani. Az előadás tehát március 1-én ; ellenben a VIII. osztály növendékeinek előadása febr. 24-ikén (hétfőn) kezdődik. Dr. Kárpáti Károly, igaz­gató. — Az ellenforradalmársággal vádolt Máv. fogalmazó. A Délmagyarország vasárnapi szá­mában megírta, hogy Mauchs Elemér, a szegedi üzletvezetőség központjába beosztott fogalmazó, egyik hivatalos kiküldetése alkalmával^ többek előtt lázító kijelentéseket tett a szociálisták ellen és a régi rendet dicsőitette. Olejnyik Jó­zsef a vasutasok szövetsége szegedi kerületének titkára tanuja volt Mauchs kitörésének és a helyi csoport előtt referált a kinos ügyről. A helyicsoport vezetősége a Mauchs ellen való el­járás megindítását követelte. Dr. Temesváry Géza helyettes főkapitány a távollevő Mauchs ellen letartóztatási parancsot adatott ki az oros­házai és tótkomlósi csendőrségnek, mivel Mauchs azon a környéken járt bevásárolni. Hétfőn reggel Mauchs Szegedre érkezett. Már Hód­mezővásárhelyen találkozott Olejnyik József szö­vetségi titkárral és mivel a Délmagyarországbői Orosházán értesült az ellene emelt vádakról, jelentkezett Olejnyiknél, aki dr. Temesváryhoz utasította. Igy Mauchs, amint a vonat beérke­zett, telefonon felhívta a helyettes főkapitányt, közölte vele, hogy megérkezett és várja a to­vábbi intézkedést. A helyettes főkapitány fel­szóllitotta Mauchsot, hogy azonnal jelentkezzék nála. Ez rövid időn belül megtörtént, mire dr. Temesváry jegyzőkönyv felvétele végett dr. Szakáll József biinügyi kapitányhoz utasította a fogalmazót, aki ismertette az ellene tett fel­jelentést. Mauchs erre elmondotta a vallomását és az ügy tisztázása végett több tanú kihall­gatását kérte.<»Mauchs egyébként tagadja, hogy Baiisztok, cosztüm s és kabátbélés : olcsón kaphatók TI MM SZEGED Csekonics-u. 6. Széchenyi-tér 17. Tetelon 854. 156 Telefon 855. a fentálló rend ellen fakadt volna ki vagy lá­zított volna, kijelentéseit — mint állítja — nem két héttel ezelőtt, hanem november közepetáján tette. Mauchsot vallomása után nem tartóztatták Je; hélfőn Vigyázó István üzletvezetőnél jelent­kezett és továbbra is szolgálatot tesz. Az üz­letvezetőségnél hivatalból indítanak ellene vizs­gálatot. " * oooo MŰSOR: Kedd: „Annuska" életkép. Premierbérlet A. 22. Szerda : „Annuska" életkép. Idénybérlet páros 54. Csütörtök : „Váljunk el" vígjáték, idénybérlet páratlan 55. Péntek :. „Corneviliei harangok" operett. Premierbérlet A. 23. Szombat délután: „Nebántsvirág" operett. Szombat este: „Corneviliei harangok". Premierbéilet B. 23. Vasárnap délután: „Hotel Imperiál" szinmü. Vasárnap este; „Tul a nagy Krivánou" dalosjáték. * Annuska. Gárdonyi Géza színjátékának felelevenítése rég váratott magára. A mai di­vatos és reklám injekciókkal erősített színdara­bok között jól esik látni egy olyan színpadi terméket is, amely nem konjunktúrára épült, amely tiszta, mint maga a poézis, egyszerű, mint a művészet és a melyen nem érzik meg az ipari verejték jól ismert illata. Gárdonyi ebben a színjátékában is embe­reket rajzol és nem alakokat. Nem techni­kázik, nem keresi erőszakos eszközökkel a hatást, nem apellál a tenyerekre, hanem fa­lusi története keretében egyszerű embereket G1ZELLA-TER. Telefonszám 608, Kedden, február hó 18-án nagy látványos artistadráma. És a kisérő műsor. Előadások: hétköznap d. u. fél 5. 6, és fél 8órakor. Vasárnap á. u. fél 2, 3, fél 5, 6 és fél 8 órakor. Ügynökök és utazok szőlőbirtokosoknál és kereskedőknél, kik eddig raffiát használtak, jól be vannak ve­zetve, szép mellékkeresetre tehetnek szert „Cordelin" szölőkötöző papirzsineg eladásával CIMIUIA Besei sűiaft m. b. H. Magyarországi eladási irodája Budapest, V., ZoJián-utca 10. Telefon: 119-18. 259 Telefon : 119 18­Sürgönyeim : Coriieliii. Budapest, Zollán-utea 10. ÖIIZBIIIÍéE™": Mintaraklár Takaiéktár-u. S. sz. | Ipartelep Török-u. Kossuth ns Lajos-sug. sarok. Alapítva 1891 szóiaitat meg, akiknek a szivük halkanmmsi­kál és akik között a hallgatás is énei Fehér darab, bájos darab, telve egy verőfény? ke­délyű író egészséges derűjével, ami menyug­talóan hat az idegekre, mint a falusi nyári esték csöndje. Újdonság korábari teljeset ha­tása volt a darabnak, mint a mai feleleveitése, alkalmával. És ennek az előadás az ok a melyből hiányzott a melegség, a vidámsi;, a lendület. A címszereplő Bányai Irén egyo-' konszenves naivát mutatott Annuskában, iki' azonban minden változat nélkül, egy hion játszott. A dikciója egyhangú, monoton vlt, nem tört át rajta a leánysziv bánatos :ver£­dése. Készsége és törekvése imponál óbb, mit produktumának — értéket képviselő — ered­ménye. Kertész Endre kolduló barátja vázla­szerü színészi munka, kedély és jőizüség név kül való. Eleven és vidám az Étsy Émili, Sárija. Ez a színésznőnk mindig eltalálja a da rab és az ábrázolandó alak igazi hangját Solymosy Sándor, Szilágyi Aladár, Uti Gizella, László Tivadar és Bende László vettek még részt az előadásban, amelyben szereplő vá! tozások történtek. A közönség pedig_ a meg­ülepedett rendszerben várná a változáso­kat .. . KÖZGAZDASÁG oooo Tőzsde. Budapestről telefonálja tudósí­tónk: Az értéktőzsdén ma erősen megszlár­dult az irányzat. Osztrák 661-664, Magyai hitel 978—988, Fabank 812-823, Agrár 242­222, Forgalmi 464—466. Concordia 650, Vik­tória 1300—1280, Beocsini 1315, Általános kő­szén 2030-2045, Salgó 1015-1010, Szász­vári 855—856, Urikányi 885—890, Scniick 392-394, Adria 1972-1778, Atlantika 1260­1270, Levante 1168-1172, Danica 11 15—1125, Klotild 515-516, Nnsici 2930-2950, Orszá­gos fatermdlő 770—780. N. M 02 oooo — HETI MŰSOR: v URÁNIA MŰSORA: Hélfőn és kedden: „DounaMária" dráma 4felvonásban a főszerepben Mária Parmi. Szerdán és csütörtököp: „Mennyei narancsok", mese a boldogságról, 5 rész. Péntektől—vasárnapig : „^ táncosnő." Lengyel Menyhéri világhírű színmüve 5 felvonásban. A főszerepben Leopoldine Konstantin. Fenyvesi E mii és Keriesz Dezső. VASS-MOZI MŰSORA: Hétfőn és kedden: „Titkos utak",.szenzációs filmjáték 4 részben, a főszerepben Niff Chrisander. Ezen­kívül „A nagyságos szakács", \ viéjátek 2 részben. Muna Müller Linkkel. V Szerdán és csütörtökön: „A bosszú istennője", dráma 4 felvonásban, a főszerepben Ger^ Nissen. Péntektől—vasárnapig: „Havasi szerelem" a Stár-tilm­gyár remeke, a főszerepekben Lrith Ha, Korna: Richárd és Fiáth Róbert. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos ' PÁSZTOR JÓZSEF. \ r s ROGEP mechanikai műhelyemet saját vezetésem melletti üjból megkezdtem. Mindennemű Írógépe k 3a' vitását«s évi jókarban tartását jutányo­sán elvállalom. Sikerült legjobb minőségű írógép - szallagot beszereznem. Telefonrendelést azonnal szállítoni­KELEMEN Szegedi Tábla, Törvényszék és Járásbíróságok írógép műszerésze Károlyi-utca 4. jszám. Telefon 1322. szám. > -2i I Uj, azsurozott damaszt asztalteritékek és 22 drb. uj törüikőzp eladó. Béke-utcá' 18. sz. (kapuval szemben)

Next

/
Oldalképek
Tartalom