Délmagyarország, 1919. február (8. évfolyam, 26-48. szám)

1919-02-23 / 45. szám

Szeged, 1§17. február hó 2§. 1 vasárnap déltől hétfő délig pedig munkaszünet lesz, A megállapodás alapján szombaton dél­ben a segédek ismét felvették a munkát. — Halálozás. Hirschl Ábrahámné, szül. Grün Éva f. hó 22-én 75 éves korában várat­lanul elhunyt. Temetése hétfőn délelőtt 10 óra­kor lesz a Korona-utca 13. számú gyászház­ból. — A Szegedi Kereskedők Szövetsége f. hó 23-án, vasárnap délelőtt 10 órakor a keres­kedelmi és iparkamara nagytermében tartja alakuló közgyűlését, amelyre Szeged összes kereskedőit ezúton is meghívjuk. A Szegedi Kereskedők Szövetségének előkészítő bizottsága. — Francia őrjáratokat kér a főkapitány. Annak a véres összeütközésnek a kapcsán, a mely pénteken éjjel néhány magyar katona között a Bánomkert-soron történt, dr. Temes­váry Qéza h. főkapitány felkérte a szegedi megszálló csapatok parancsnokát, hogy éjsza­kánkint őrjáratokat cirkáltasson a városban. Ugyanezzel a kórelemmel fordult a kerületi parancsnoksághoz, a kormánybiztosnak pedig élőterjesztést tett az abszolút alkoholtilalom el ­rendelésére. — A szociáldemokrata párt gyűlései. A szociáldemokrata párt vasárnap a következő gyűléseket tartja: Épület- és hajóácsok délelőtt 9 órakor a törvényszék nagytermében fontos ügyben értekezletet tartanak. A háztartási mun­kásnők d. u. 4 órakor a Munkásotthonban tar­tanak gyűlést. A famunkások rendkívüli köz­gyűlése délelőtt 8 órakor lesz a városháza köz­gyűlési termében. A hajómunkások délután 5 órakor gyűléseznek az Eötvös-féle vendéglő­ben' — A magyarszabó munkások és munkás­nők taggyűlése délután 3 órakor lesz a Petőfi Sándor-sugáruti Pák-féle vendéglőben. — Szaty­mazon délelőtt 11 órakor lesz gyiilés. Egy szegedi kiküldött fog fölszólalni. A sütőmun­kások délután 2-kor a törvényszék nagytermé­ben gyűlést tartanak. Közvetlen utána 3 óra­kor a vezetőség tartja meg taggyűlését. — Do­rozsmán délelőtt 10 órakor, Szentmihálytelken délelőtt 10 órakor, Röszkén délután 2 órakor lesz nagygyűlés. A párttitkárság kéri, hogy hétfőn délelőtt 10 órakor a Munkásotthonban jelenjenek meg az elesettek hozzátartozói, a hadiözvegyek és árvák, azonkívül azok az anyák, akik a háborúban gyermekeiket vesz­tették el. — 14 koronáért 5400 korona. A belügyi kormány értesiti a város közönségét, hogy va­lami leszerelt katonák egyesülete részéről ügy­nökök járják be az országot és a leszerelt ka­tonákat az általuk alakított egyesületbe való belépésre szólítják fel. Ezek az ügynökök 14 korona tagsági díj ellenében 5400 koronát ígérnek. A kormány felhívja a leszerelt kato­nákat, hogy ezeknek a felelőtlen ügynököknek ne üljön fel. Péntektől-vasárnapig február 21-től 23-ig A Star-filmgyár legújabb remeke: Havasi szerelem Dráma 4 felvonásban. A főszerepekben : Löth l!a, Korna; Richárd, Fiáth Róbert. Kezdete: fél 5, 6, fél 8 vasárnap 2, fél 4, negyed 6 és 7 órakor. — A leszerelt katonák országos szabad­szervezetének szegedi csoporja felhívja a lesze­relt katonákat, hogy sérelmeik orvoslására ki­bontott zászló alá tömörüljenek. Jelentkezés naponta d. e. 8—ll-ig, d. u. 1—5-ig a Páva­féle vendéglőben, Feketesas-u. 7. — A leszerelt katonák országos szabadszervezetének csoportja felhívja a már beiratkozott tagokat, hogy hétfőn, február 24-én d. e. 9 órakor a Korzó­mozi ^helyiségében taggyűlésre jelentkezzenek. Tagsági igazolvány felmutatandó. Ideiglenes szervező-bizottság. — Irodsgondnoki kinevezés. A szegedi ügyvédi kamara néhai dr. Kertész Zsigmond ügyvédi irodájának gondnokává dr. Löbl Sán­dor szegedi ügyvédet (Tisza Lajos-körut 57.) nevezte ki. — A városi munkaközvetítő hivatal vá­lasztmánya a munkaközvetítő helyiségében va­sárnap délelőtt 11 órakor ülést tart, amelyre a tagok megjelenését kéri az elnök. — Dr. Boga Dezső orvos rendelőjét ideg­es belbetegeknek Atüla-u. 11, sz. alól Lechner­tér 2ja. alá helyezte át. Rendel d. u. 3—5-ig. Korlátozott áram szolgáltatás miatt villamos gyógykezelés d. a. 5—6-ig. — Dr. Kovács Ferenc vízaknai városi or­vos bel- és gyermekgyógyász Kálvária-utca 15. sz. (Báró Jósika-utca 32. sz.) alatt rendel. — Dr. Illés Imre főtörzsorvos operateur, urológus, békében a cs. és kir. csapatkorház parancsnoka orvosi működését megkezdte. Be­tegeket fogad lakásán, Deák F. u. 22, hétfőn, szerdán, szombaton délután 3—5-ig. oooo MŰSOR: Vasárnap délután: „Hejehuja báró", operett. Vasárnap este; „Tul a nagy Krivánon" dalosjáték. Hétfő : „Corneviliei harangok" operett. Idénybérlet páros ."56. Kedd r„Annuska" vígjáték, idénybérlet páratlan 57. Szerda : „Pillangó főhadnagy" operett. Idénybérlet páros 58. Csütörtök: „Mignon" opera. Idénybérlet páratlan 59. Péntek: először.. Férj és feleség" komédia. Premier­bérlet B. 24. Szombat d. u. „Stambul rózsája" operett. Szombat este: „Férj ésj feleség" komédia. Premier­J bérlet A 24. Vasárnap d. u. „Falurossza" népszínmű. Vasárnap este: „Pillangó főhadnagy" operett bérlet­sziinet. Hétfő d. u. „Cigányprímás" operett. Hétfő: este „Férj és feleség" komédia-. Idénybérlet páros 60. Kedd d. u, „Mágnás Miksa" operett. Kedd este: „Férj és feleség" komédia Idénybérlet páratlan 61. Telefon 807. VASS Telefon 807. mozgó szinház. -w Hétfőn és kedden február 24-én és 25-én Ellen Richter a kiváló filmmtivésznő felléptével: Nő aki szeret Filmdráma 4 felvonásban. lu L' Arronge a bájos bakfisprimadonna felléptével: A kis szeleburdi Vígjáték 3 felvonásban. Előadások fél 5, 6 és fél 8, vasár- és ünnepnap pontosan 2, fél 4, 5 és 7 órakor. * A színigazgató a direktóriummal ve­zeti a színházat. A szegedi színészek szak­szervezete egyhangúlag elhatározta, hogy va­sárnaptól kezdve, addig is, mig a szinház vá­rosi vezetésbe megy át, az uj rendszert beve­zeti. Saját kebeléből öt tagu direktóriumot vá­laszt, amely a szinház vezetését Almássy End­re igazgatóval együtt végzi. * Férj és feleség. A színházi iroda jelenti: Lakatos Lászlónak, a fiatal magyar irodalom egyik legizmosabb tehetségének három felvo­násos komédiáját, a férj és feleséget mutatja be pénteken a szinház. Annyi megfigyelés, életbölcsesség, keserű szatíra van ebben a da­rabban, hogy elegendő volna három számára is. Alakjait merész kézzel rajzolta meg a szer­ző, mert nem igaz, hogy nincs uj. téma, uj változat, csak bátorság kell a hozzányuláshoz, miként ezt a Férj és feleség komédiája is iga­zolja. A szinház kitűnő szereposztásban hozza színre a darabot. Bálint egyetemi tanárt Almás­sy Endre játsza, feleségét Etsy Emília. A ko­médiában még csak egy jelentős női szereplő van Zöldi Vilmáné, a többi mind férfi, bizonyí­tékául annak, hogy az élet regényeiben is több férfi kering egy-egy nő körül. László Tivadar (Rácz Ervin) egy nyegle uracsot játszik a pom­pás feladathoz jut Alajthényi László (Doroghy Andoi) az asszony udvarlója, aki más, mint a megszokott tipusok, habár a sorsa ugyanazoké. Az első férj egészíti még ki a komédia együt­tesét, ez a szerep szinte rá van szabva Kertész Endre egyéniségére. Kisebb szerepe van Ra­kovszky Margitnak és Radó Bélának. A mind­végig eleven pergésü párbeszédek, s pompás jelenetek a francia vígjátékokat juttatják a néző eszébe. A darab egyelőre pénteken, szomba­ton, aztán a jövő hétfőn és kedden szerepel a műsoron. * A Corneviliei harangokkal kezdődik a színházi hét, kedden Gárdonyi költői Annus­kája, szerdán a nagyhatású Pillangó főhadnagy, csütörtökön Mignon kerül színre. A vasárnap is a Pillangó főhadnagyé, A délutáni előadások műsorán a Sztambul rózsája és a Falurossza szerepel. * Bárányi János hangversenye. Február 27-én, félhatórai kezdettel tartja a Tisza-szálló­ban hangversenyét Bárányi János zongoramű­vész, A hangverseny iránt teljes érdeklődés nyilvánult meg már eddig is. A művész már­ciusban szegedi hangversenyének műsorát fog­ja budapesti önálló koncertjén előadni. Szegedi hangversenyére a jegyek Várnay L. könyvke­reskedésében kaphatók. * Hangverseny. Fehér Gizella, Belle Fe­renc, Fiedler Wálter március 13-án tartják trió-estélyüket. Gazdag és változatos műsoruk­ban Mozart, Brahms és Franck Cesár müvei szerepelnek. Jegyek Bartos L. könyvkereskedé­sében kaphatók. Gizella-tér. 185 Telefon 608. Vasárnap február hó 23-án Szenzációkká! Izgalmakkal DEMIMONDE Szenzációs I sláger dráma 3 részben. Legújabb sláger dráma 4 részben, Előadások fél 5, 6 és fél 8 órakor. Vasárnap fél 2, 3, fél 5, 6 és Fél 8 órakor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom