Délmagyarország, 1919. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1919-01-10 / 7. szám
2 • DÉLMAGYARORSZÁG Szeged, Í!'M!). január 10. bizonyítja. Kérte a bizottságot, hogy ezt a .statisztikái vizsgálják meg alaposan. adataink valódiságát ellenőrizzék. Yégii' sajnálkozását fejezte ki a uniniszteralnök, hogy nem fogadtuk őket olyan lelkesedve, mint szerettük volna, de minden mugyar endnr szive annyi fájdalommal van eltelve cs olyan lehangoltság uralkodik, hogy lelkes fogadtatást nem lehet tőliiink elvárni. Kérte a bizottság tagjait, legyenek segítségünkre és támogassanak bennünket igazunkban. Károlyi Mihály líeazéde szenem ellát hatótag mély benyomást gyakorolt a jelenlevőkre. Hosszabb tanácskozás következett ezután. amelyl>e később bevonták Kunfi Zsigmond. Jászi Oszkár, Berinkey Dénes, Szende Pál. Búza Barna miinisztereket és Hock Jánost, a Nemzeti Tanács elnökét. A bizottság tagjai meglepően tájékozottak Magyarország gazdasági és politikai viszonyairól. A tanácskozás után a küldöttség tagjai a Duna-palotába mentek vacsorázni, ahonnan rövidesen visszatértek az Astoria szállóbeli lakásukra, hogy a mai tárgyalások anyagát feldolgozzák. A pénteki tanácskozás Harrer Ferenc hivatali helyiségeiben lesz. 4'renf, január !). Az Echo de Paris a következőket irja a békekonferenciáról: A jövő hét elején összegyűlnek az antant állam férfiúi a külügyminisztérium helyiségeiben, hogy megkezdjék az előzetes Itéketárgyalásf. Az előzetes konferencia valószínűleg három íj ó napig fog tartani. A második hónap végén az előzetes Iiekeszerzödés már készen lesz és akkor be matatják az ellenséges országok képviselőinek. akiket március elején liivnak meg Párisba és igy egy hónapi idejük lesz a szerződés tanulmányozására és kiwmányaikka 1 való érintkezésre. Az előzetes szerződés tartalma a következő lesz: 1. A népszövetség elfogadására vonatkozó nyilatkozat. 2. A haxlikárpóllás számszerű megállapítása és a fizetés módozatai. H. Az országhatárok megállapítása. lAz a kérdés, hogy a német kormány a nemzetgyűlési választások után jogosult-e meghatalmazottakat küldeni a konferenciára. még nincs eldöntve. A csehek Esztergom előtt. Közelednek Váchoz. — Megszállották Nagymarost ír Esztergán* ianuár 9. (A Délnuigyurország t tul ősit ójától.) A megszálló cseh csapatok eljutottak a Duna balpartjára és elérték Pártkánynánát. Attól tartanak, liogv Esztergomot is elfoglalják. Ez a körülmény arra birta a még mindig gyengélkedő hercegprímást, hogy elhagyja székhelyét. Csernoch hercegprímás szerdán este utazott el Esztergomból és ma délelőtt érkezett Budapestre. Budaix>st. január í>. (A Délmagyarortzág tudósítójától.) Párkánynánán tegnap este pont (i órakor mintegy 1000 főből álló reguláris cseh csapat érkezett a pályaudvarra, honnét azonnal útnak indultak a pályaudvartól mintegy 4 kilométernyire fekvő Párkány községbe és azt megszállták. A Párkánynánát Esztergommid összekötő dunai hid birtokukban van. (Eddig semmi rendzavarás nem történt. A csehek nem fosztogattak, sőt teljes *> rendet tartanak. A katonaság, rendőrség és csendőrség nincs a közságben. A karhatalom már tegnap elmenekült. Budapest, január 0. f A Délmagyarország tudósítójától.) A késő délutáni órákban jelentik, hogy a csehek ma hajnalban Szobra és délelőtt 11 órakor Nagymarosra vonultak he. Nagymaros, ianuár 9. (A Délmagyarország tudósítójától.) A csehek megszállták Nagymarost. Tegnapelőtt a csehek Szob vasúti állomás bejárata elé nyomultak, de két órai ott tartózkodás után visszatértek Párkány nánár a. A csehek egy része Vác felé nyomalt, a vadászok már Drégely-Palántán látták őket. Ugy látszik, hogv a cseheknek az a szándékuk, hogv a vác-szobi vasutvonalat elfoglalják és Budapestéi megfosszák ettől a vonaltól is. Berlinben nyugalom volt. 80.000-re emelkedett a kormányhű csapatok száma. — Berlin, január 9. Ma délelőtt Berlinben | általában nyugalom volt. A Wilhelim-Strasse környékét nagyszámú csapatokkal megszállták. Tudvalevően a Wilhelm-Strassen van a külügyi hivatal tiés a birodalmi kancellária. Noske, a kormány tag.ia mint katonai főparancsnok szervezi a haderőt. Erankfnrt a'M. ianuár 9. A Frankfurter Nachrichtennek jelentik Bénimből': A kormány csapatainak száma 70—80.000 emberre emelkedett. A fő távi ró és távbeszélő hivatal szintén a kormány kezén van. A berlini helyőrség most már harcképes. .Minden omber 50 töltényt kapott. Ujabb ieientés szerint Hindenbung vezérfáborndgy tényleg Berlinben van. Remélik, hogv jelenléte befolyásolni fogja a Budapest, ianuár 9. <A Délmagyarország tudósítójától.) A kormány hivatalosan közli, liogv Eoch tábornagy a német fegyverszüneti bizottság elnökéhez táviratot intézett, amelyben figyelutvezteti, Iwgy e hónap tizenhetedikén lejár a fegyverszüneti szerződés és a szövetséges kormányok nem járul tak hozzá, hogy azt ezen időn tul az előzetes békeszerződés atáirásáls. meghosszabbítsák. Ennek kiivAtkezkormányhü csapat okai. Bécs, január í). (A Di'-lmagyarország tudósítójától.) Frankfurtból jelentik: A Frankfurter Zeitung berlini tudósítója közli, hogy a köztársasági katonai rendőrök elejtették Eichhorn rendőrfőnököt és 14 század IKiOO főnyi legénysége a kormán.)/ rendelkezésérc bocséitotta magát. Előzőiéig gyűlést tartottak, a melyen lEíehhorn magatartását elítélték és elhatározták, hogy küldöttséget menesztenek a birodalmi kancellári hivatalba. Arra a hirre, hogy nagy frontosa part ok közelednek, a berlini helyőrség katonasága elhatározta, hogy feladja semleges álláspontját és a kormány mellé áll. tében és ilyen körülmények között a szövetségesek felszólítják a német meghatalmazotiakat, akik december II én, illetőleg li án ezeket a meg lillapodásokitt aláirtak, hogy ujaldi tanácskozás céljából üljenek össze és vitassák meg a fegyverszüneti szerződésnek e hónap 17-én tul leendő meghosszabbítását. 80 százalékos hadinyereségadó. A pénzügyminiszter javaslata. — Biulapest, január 9. Szende Pál pénzügyminiszter péntekre ankétra hívta össze a gazdasági és hiteléltet képviseleteit, hogy eléjük terjessze az utólagos hadinyereségadó kivetéséről szóló javaslatát. A javaslatnak mindössze 2 szakasza van. Az első szakasz kimond ja. Iiogy minden Iwdinyereség nyolcvan százaléka az államkincstárt illeti meg. E 80 százalék nemcsak a folyó évben keletkező hadinyereségekre. hanem áz összes háborús esztendők folyamán, tehát 1914. 1915, 1916. 1917 és 1918. évfekben szerzett hadinyereségre is kiterjed. Mindazokat az üdókat, amelyeket az e*en évekbetni szerzett hadfinvereségek után már kivetettek, i'ietve behajtottak, felülvizsgálják és mindenkinek a már fizetett adó után is annyi adót kel' még fizetnie, hogv az elért hadinyereség 80 százaléka adó feiébeit az államkincstárba ker'itjön. E felemelt adó utó'agos fizetésére általában kötetesnek 1. ternie-szetes személyek, 2. a jövedelimi adó fizetésére kötelezett jogi személyek és-.k a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok, vagyis az adófizetésre ugvszól ván minden polgár kötelezve van. Trockij elfogatta Lenint? — Diktátorrá kiáltatta ki magát. - ,, Kopenhágu, január 9. A Berlinske Tidende Hergénből tudósítást közöl, mely szerint Moszkvából odaérkezett utasok elmondották, hogy Trockij elfogatta Lenint és diktátorrá kiáltotta kii magát. Ennek a feltűnő eljárásnak az az oka. hogy nézeteltérés voflt közöttük a bolseviki reformok dolgában. Lenin a mensevikiekliez közeledett, mert véget akart vetír a terrornak. A hadügyminiszter az ellenforradalmiság vádjáról. Budapest, január 9. (A Délmagyarország tudósítójától.) A Munkástanács ma éjjeli ülésén dr. Pogány József kormánybiztos azt a kijelentést tette, hogv neki megdöntheteren bizonyítékai vannak arra nézve, hogy Eesteliéit Sándor hadügyminiszter ellenforradalmár. Erre a vádra nézve Festetich Sándor hadügyminiszter a következőket mondotta egv u.iságirónak: Ezt a vádat .sokkal jelentéktelenebbnek tartom, semhogy arra reflektálnék. Aki az én egyéniségemet ismeri, az jól tudja, hogv minden ambíciómat és tehetségemet Károlyi Mihály politikájának szolgálatába állítottam, tehát engem illethetnek legkevésbé az d len forradalmiság vádjával. Az egész vádat komolytalannak tartom. Egész eddigi magatartásom és nyilatkozataim ellentétben álilanak ezekkel a vádakkal. Működésem pedig mindenben arra irányul, hogy olyan hadsereget szervezzek, a mely a népköztársaságot és a forradalom vívmányait biztosítani tudja. A minisztertanács egyhangú határozata a hadügyminiszter mellett. Budapest, jaanuár 9. (A Délmagyarország tudósítójától.) A minisztertanács egyhangúlag visszautasította azokat a vádakat, mintha Feitetich < hadiigyitiiinis'ztor ellenforradalmi irányzatokat követne, mert kétséget kizárólag meggyőződött arról, hogy a hadügyminiszter a forradalmat és a népköztársaságot mindenkor teljes lojalitással és buzgalommal szolgálta. A Nemzeti Tanács s ombaton foglalkozik a politikai válsággal, Budapest', január 9. 'A Délmdgyarország tadósitójától.) A Politikai Hir adó jelenti: Hock János, a Nemzeti Tanács elnöke a Nemzeti Tanácsot szombat déli 12 órára gyűlésre hivta egybe, améhen megkérik a kormányt, hogy a válság ügyében felvilágosítást adjon. A Nemzeti Tanács határozatáról értesíteni fogják az országot. / Az antant haditanácsának tanácskozása a Spartacusok letöréséről.