Délmagyarország, 1919. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1919-01-28 / 22. szám

2 DÉLMAGYAROESZAG Szeged, 1919. január 38. K Diszfelvonulást tart a Vérmezőn a népköztársaság hadserege. — A szemlén megjelennek Károlyi elnök, a kormány és a külfö di sajtó képviselői. — Válasz az ellenforradalmi törekvésekre. — Budapest, január 27. (A Délmagyarotrszág tudósítójától.) A hadügyminisztérium tanács­itermében ma délelőtt összegyűltek Budapest valamennyi helyőrsége csapattisztjeinek bi­zalmi férfiai, hogv tiltakozzanak az egyre nö­vekvő ellenforradalmi üzelmekkel szemben. Elsősorban állást foglaltak a Pesti Hirlapnk ama gyanúsítása ellen, melv szerint Böitm Vilmos! hadügyminiszter parancsot adott a Maokensen-hadsereget leszerelő bizottságnak, iiogv a németektől elvett fegyverekből 150,000 íegyvert és lőszert Losoncra küldjenek. A inai ülésen megjelent Böhm Vilmos hadügy­miniszter, aki tiltakozott a vád ellen. Ez a vád — atgymond — alkalmas arra. hogv a salgótarjáni csehekkel szemben álló katonáin­kat elkedvetlenítse. Ezután dr. Pogány József, a Katonatanács kormánybiztosa foglalkozott az „Ébredő Magyarokkal", a budapesti ál­székelyekkel és más ellenforradalmi üzemiek­kel. Elmondotta, hogv az „Ébredő Magya­rok" egyesületének egy titkos gyűlésén, a melyről jelentések vannak, elhatározták, hogy hamis igazolványokkal be játnak a pesti ka­szárnyákba, ott ekrazitot helyeznek el, hogy a szó szoros értelmében fizikailag robbantsák szét Budapest szoeiálista katonáit, továbbá, hogv fegyveres puccsra készülnek. Felszólí­tott mindenkit, hogv álljon résen és a legna­gyobb fegyelmezettségben tegye meg köte­lességét. A bizalmi férfiak egyhangúlag; tilta­koztak a reakció és az ellenforradalom ellen Lelkesen ünnepelték a hadügyminisztert é< a Katonatanácsot és végül dr. Pogány József javaslatára elhatározták, hogy hatalmas szem­lében fogják bebizonyítani, hogv van magyar hadsereg, mely egységesen áll a népköztár saság kormánya mellett. Ezt a nagy szem­lét a Vérmezőn tartják meg. amelyen a köfr társasáé elnöke, a kormány és a külföldi sajtó képviselői vesznek részt. Az antant tiltakozása. Bécs, január 27. (A Délmagydrország tu­dósitójától.) Genfi távirat -szerim Pidhon kül­ügyiminiszter amerikai, japán és olasz újság­írók előtt szombaton kijelentette, hogy Fran­ciaországnak a Rajna balpartjára vonatkozó magatartásáról szőlő jelentések nem felelnek meg a tényeknek. Ha Foch tábornagy erről a kérdésről beszélt, ugv csak mint magánember tehette ezt, mert a kormány ezt a kérdést még nem vitatta meg. Newyork, január 27. Az United Presse­mik jelentik: A békekonferencia óvása, ame­lyet az önkéntes tefrületmiegszállásak ellem ennedt, nemesaik orosz területre vonatkozik, ha­nem szól a románok, csehszlovákok, szerbek és más nemzeteknek is, amelyek átlépték a megállapított vonalat. Berlin, jamuár 27. Az Abend jelenti Genf­iből: iA fegyverszünet önkényes megsértése el­len küldött nntamtnyilatkczaí keletkezéséről 2i következőket tudtuk m-ig: Az első dískus&ióra a Magyarországból Párisba hívott. Franehet tábornok szóbeli je­lentése adott alkalmat. Franehet tábornok ugyanis a cseh, délszláv és rarnán ihadvezető­ségekkel szean'ben tanúsítandó magatartására vonatkozó határozott utasítások hiánvában elhárított minden személyes felelősségei. Franehet hosszasan tanácskozott I Vil­sonnal. Az antant Tiltakozását már néhány nap­pal élőbb ei lehetett volna kiilden; de időt akartak adni a 'eng/oleknek, hogy bevégzett tényeket -adikossanak. Azok a legutóbbi hirek, hogy a lengyelek hajlandóak a németekkel megegyezni, döntő hatást gyakoroltak Wil­sonra, aki a figyelmeztető próklamációt fo­galmazta, amit egynémely-stiláris változta­tás után elfogadtak A változások főképen Oroszország érzékenységére kívántak tekintet I tel lenni. Az antant Szalonikibe vagy Szudánba viteti a fosztogatókat és bolsevikieket. — Vyx alezredes átirata a kormányhoz. — Budapest, ianuár 27. (A Délmagyarország i lókfit. bolsevikieket és más izgíítókai Szalo­tudósttójától.) Vyx alezredes értesítette a ni kibe ivszik & dnnan szükség esetén Szu­ikormányt. hogv az antant itteni csapatai ál- dánba. taluik a jövőben elfogandó fosztogatókat, rab- I Lissabonban a köztársaság csapatai győztek. Lissabőn. január 27. {Havas) Hivatalo­san elenták: A monarchista csapatokat meg­verték. A monnrehista polgári zászlóal/aklian való részvételre 9000-nél többen jelentkeztek. 'Ai/res de Omelles, a monarchista p&rt feje és Mamiéi király képviselője a lázadók közt. van. A kormány sok csapatot von öss7e, hogy Fontos ügyek a minisztertanácsban. Budapest, január 27. (A Délmagyaror szag tudósitójától.) A (kormány ma este mi­5iusztert4tfiácsot tartott. íMegálilapitották. hogy ícróf Andrássy Gyiula nem a kormány megbi­zásából jár Svájolmn, azok a árgyalások te­hát, amelyeket folytat, magánjellogüek és nem a kormány megbizásáliól való trgyalások. Ez­után tárgyalták a belügyminisztérium státusz | eportóban elnyomja a felkelést. Róma. január 27. A Stefaui-ügynökség jelenti: Az itteni portugál követség Lissa­| boáiból a következő táviratot kapta: A mon­archista felkelőket Lissabonban megverték. A I lovasságot és tüzérséget szétszórták- A láza­I dók közt vaai Manuel kin'ű megbízottja is. rendezését, fölhatalmazást adtak Böhm Vil­mos hadügyminiszternek, liogy a P. H. is­mert vádijai miatt a bűnvádi feljelentést mteg tegye. Tárgyalták továbbá Szende pénzügy­in! niszter javaslatát a szesztilalom részleges felfüggesztéséről. rTanácHkoztaik a | sajtóoszl­tály megszervezésének ügyéről is és Herczeg Géza hi rlaipirót a sajtófőnök mellé imásodák osztáiyfőnölkiké kinevezik miniszteri tanácso­si ranggal. Szegedi háztulajdonosok mozgalma. — Szabad egyezkedést kívánnak. — (Saját tudósítónktól.) A szegedi IV. kerü­leti háztulajdonosuk kezdeményezésére vasár­nap délután fél kettőkor népes gyűlést tartot­tak a városházán a házigazdák Tdle volt svu üléstereim, megteltek ,a karzatok is. Szántó János kataszteri főmérnök nyi­totta meg az ülést. Hosszabb beszédben fej­tette Bei, hogy az ötödféléves háború a háztu­lajdonosokat sújtotta leginkább. Ezt az állítást nem kell szószerint. venmL Tudjuk az edffigi összesítésekből és öszehasom­Utasokból, hogy minden osztály, min (km szak ma legtöbbet szenvedett a hálioruban. De el kell isimermi, hogy vannak 11 á ztulajt ionosok , a kilket csakugyan érzékenyen érintett a liábo­rus lakásibéraenklelet, amely a ibéremelést el­tiltotta. Ezek azoknak a kisebb bérházaknak tulajdonosai, akiknek egyetlen tőkéjük a há­zuk volt. Az ilyenek jövekMme csakugyan nem tarthatott lépést a drágasággal. Azok a háztulajdonosok ellenijeit, akiknek más ke­resetük is van, senkit sem indítanak meg a panaszukkal, legföljebb akkor, ha a keresetük sem jövedelmezett. l>e az ilyenek elenyésző csekély számmal! vámnak. Az elnök előterjesztése, Balog Lajos fel­szólalása és Szöllősi János felszólalása után, ki a külvárosi utcáik rendezését sürgette, ter­jedelmes határozati javaslatot fogadtak cl. A javaslat lényege az, hogy a kormány­biztos utján kérjék meg felterjesztésben a nép kormányt a háborús llakásbérrendelet hatá­lyának sürgős megszüntetésére és a szabad egyezkedés helyreállítására háztulajdonos és c bérlő között. A szegedi háztulajdonosok a le­hető legrövidebb időn belül megalakítják a háztulajdonosok és bérlők tanácsát, amely egyenlő számiban áll háztulajdonosokból és beillőkből és tiszta szociális alapion fog működ­ni, Ez a tanács a szegedi hélyi és a mai ár­víszonyoik íi gyelemlvevéteilé vei megállapítja majd a lakrészek fekvése, nagysága ós minő­ségin szerint kérhető maximális árakat. A ta­nács intéző, békéltető szerve lenne .minden vo­natkozásban az érdekelteknek. Kötelessége lesz egyúttal az is, hogy a.7. elszállásolásra ezo­rullió lakosokat nagyobb lakások riedukálásá­vall is emberies lakáshoz juttassa. A szegedi háztulajdonosok a határozati javaslatot elijogajditák és részletes kivitelére ötven tagú bizottságot választottak. Miozgd­muk alighanem országszerte visszhangot fog kelteni, de a lakók aligha fogják tetszéssel fogadná. Abban igazuk volt a fölszólalt házi­gazdáknak, hogy olyan bérlők, akik albérlő­iket tartanak, busás hasznot szerezték — az ő iházmikból. líe ebből nem következik, hogy ök is szabadon hajtsák .most már a laikásbéreket. A hároon, két és egyszobás lakások béreit sza­bad egyezkedés után megállapítani veszedel­mes volna imost még. Azok lakói kispolgárak, akik így is nehezen viselik él a drágaságot. A lakbéremelésekből ujabb fizetésemelési moz galimak, ujabb papirpénzhaiknaz, még na- . gyol'h drágaság következnék. Véleményünk szerint a íkMakások bérét emelni egyelőre semmi esetre se szabad. Andrássy svájci utja. Budapest, január 27. (A Délniagyarország tudósitójától.) Andrássy Gyula svájci utazá sával kapcsoltbn a Politikai Hiradó illetékes helyről nyert információ alapján megállapít­ja, hogv Andrássy nem kért útlevelet és a kor­•mány vudta nélkül utazott Svájcba. Uj államtitkár. Budapestről telefonálja tudósitónk: Baloghv Ernő közélelmezési mi­niszter ajánlatára a közélelmezési miniszté­rium adminisztratív államtitkárává a kor­mány dr. Marchalko János kúriai bírót fogja cin evezni. Erdélyi Mór, budapesti kormány­biztos a miniszter felkérésére megtartja állá­sát kibővített hatáskörrel. A kormánybiztos tehát folytatni fogja tevékenységét a közélel­mezés terén. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom