Délmagyarország, 1918. december (7. évfolyam, 290-313. szám)
1918-12-19 / 305. szám
6 DÍ3,MA 6 YARORSZAO •Szegeti, 1918. december 19. ki, értesitem, hogy a kérelem teljesítésének el öf öl tét etek ént inegkivánom azt, hogy lakásoknak a lakáshivata! által történő szétosztásánál, valamint a lakás igénybevételi ügyekben másod, illetve végső fokon döntő lakhérLeti bizottságokban a háztulajdonosok képviseletének és a szakszervezeti alapon egyesült helybeli munkások képviseletének egy-egy tagja közreműködjék, illetve helyet kapjon. Amennyiben ezen fiíl tét tJeui teljesíttetik s' erről hivatalos értesítést kapok, az előterjesztés értelmében azonnal intézkedem. Gorbai. az országos lakásügyi tanács elnöke. A kormánybiztos rövidesen intézkedni fog, hogy a lakbérleti bizottságot a szükségnek megfelelően átszervezik. — Háborussegély a helyettes tsniiólntk és a kórházi személyzetink. A dearrterj közgyűlés tárgysorozatán elnézésbői nem; szerepelt a helyettes tanítók és a kórházi ápoló személyzet 150 százalékos háborassegélyónek a kiutalási ügye. Dr. Somogyi Szilveszter polgármester a szerdai közgyűlésien kijelentette, hogy mind a 'két iitív tárgyalásra kerül a közgyűlés második napján, csütörtökön. — Paprikáért és textiláruért kukorica A régi időknek csereüzlete njra /divatos kezd lenni mostanában. Szeged városnak kukoricára van szüksége, a szerbeknek pedig paprikára, meg texsztil árukra és igy előáll a csereüzlet esete és a város is jól jár, a szerbek is kielégülést találnak. Megértéssel, egy kis jóakarattal segíthetünk egymáson és kell is segíteni, nehogy a közönség szükséget szenvedjen. Szegedén a zsirhiány nap-nap után mindjobban érezhető.. A vár ós nincs sziikiben a sertéseknek, de nem tudja hizlaltatni, mert nincsen kukoricája. Dr. Dettre János kormánybiztos <e miatt megkereste Róth Ottó temesvári kormánybiztost, a. Bánáti Néptanács elnökét* akit arra kért, eszközömé ki, hogy Kisjécsáról, iNagyjécsáról és Zsablyáról 4000 métermázsa kukoricát kiengedjenek. A temes Korzó Mozi R.-T. Telefon: Igazgató: I Telefon: 11-85. | j VASS SÁNDOR. | 1L85. Csütörtökön Nagy detektív sláger ! SZENZÁCIÓS! IZGALMAS ! RotterdamAmsterdam Nagy detektiv történet 4 felvonásban. A szezon egyik legnagyobb detektív slágera. Előadások 5, fél 7 és fél 9 órakor. vári kormánybiztos válasza szerdán megérkezett a szegedi kormánybiztoshoz. A válasz kedvező ós az a foglalatja, hogy Róth Ottó a szerb parancsnoknál közbejárt,' aki hajlandó a 4000 métermázsa kiengedésére,' de csak az esetten, hogy a város ennek ellenében paprikát és texsztilárakat ad cserébe a szerb hadsereg részére. A csereüzlettel kapcsolatban dr. Somogyi Szilveszter polgármester kijelentette, hogy miután a városnak szövetkészlete van, abból 2—3000 méternyit átadhat, a szerbeknek és igy m-i. sem állhatja útját a csereüzlet h bonyolításának, ami ári® inkább, mert paprikát is adhatunk. Minden reménység meg van tehát arra, hogy a város hozzájut a 4000 métermázsa tengerihez, amire égető szükség van a lakosság zsirszükségletének kielégítése céljából. — Halalozás. Súlyos csapás érte dr. Machánszky .Lászlót, a szegedi orvosi kar jeles tagját. Szerdán délelőtt, három napig tartó betegség után meghalt a felesége. Malma Ilona. iSpanyolbetegiség támadta meg a fiatal úrinő törékeny szervezetét és a kór, amely két héttel ezelőtt, elpusztította, édes apját, Maiina Gyula műszaki tanácsost, vele is gyorsan végzett. Dr. Maciiánszky Lászlómé 7 évi házasság után, 29 éves korában hunyt el és korai elmúlását férjén, két kis gyermekén kivül nagyszámú rokonság gyászolja. Temetése pénteken lesz a Feketesas utcai Wagnerpalctából. — Tisztviselők ügyei. Budapestről jelentik, hogy a kormány a jövő év első felére az állana valamennyi álkal mázott .iának havi. 300 korona drágasági pótlékot engedélyez. Tisztviselők ós imás hivatali kategóriák egyformán ezt az összeget kapják. A pénzügyminisztériumban most készül a rendelet, előreláthatólag rövid időn belül ki is adják s éhben az esetben az első 300 korona már január elsején folyósítható lesz. Az idősebb tisztviselők körében aggodalmat kelt az a 'hir, hogy a kormány a nyugdíjazásokat a régi fizetés alapján akarja végrehajtani. Ez-zel szemben arról értesülünk, hogy a kormány a nyugdíjazásokat csak a végleges fizetésrendezés utánra tervezi ugy, hogy azokat a kiszolgált hivatalnokokat, akik végigszenvedték a háború minden nyomorát, károsodás és hátrány ne érj a — Az államvasutaknál most osztják szét a szokásos karácsonyi jutalmakat. Az idén többet reméltek a vasutasok, mint a hámra eddigi éveiben, mert hiszen azokban igen vékonyan járta a jutalmazás. De •<— mint értesülünk — a jutalmazások nem felelnek meg a várakozásoknak. A Máv. igazgatóságánál például egy hivatalszolga 40 korona, egy dijnok, vagy kezelőnőjelölt 60 korona, egy iroda kezelő 80 korona, egy főtisztviselő, titkár, ellenőr vagy főellenőr 250—300 korona, egy osztályvezetőhelyettes 500—1600 korona, egy osztályvezető 1100-2000 korona jutalomban restes ült, íEzek után a szegedi üzlet vezetőségnél sem, táplálhatnak valami vérmes reményeket ,a tisztviselők. — A kamara karácsonyi akciója. Több oldalról kérdés érkezett a kereskedelmi és iparkamarához, hogy az idén is rendez-e gyűjtést a reászorult kereskedők és iparosok támogatására. Az érdeklődők ugyanis tájékozódni kívántak e tekintetben, nehogy azonos oélra több oldalról is igénybe vegyék őket, A kérdezősködés,ekre a kamara elnöksége ez utón közlj. hogy előző évi gyűjtései a bevonultak családjának támogatására szolgáltak s ezt a gyűjtést megismételni nem kívánja, minthogy mód nyilt rá, hogy karácsonyi segélyakcióját anás formában megoldja. Éppen azért azok. akik a kamara gyűjtése számára bizonyos összeget rezerváltak, leghelyesebben cselekszenek, ha azt a Kercskedőtanács vagy Iparostanács segélyző bizottságának beesájtják rendelkezésére, — Megalakul a Szegedi Diakok Szabsdszervezete. A szegedi diákok előkészítő bizottsága felhívja a szegedi összes tanintézetek felsőbb osztályú tanulóit, hogy csütörtökön délután félhat órakor a^Tisza-szálló nagytermében megjelenjenek, ahol meg fogják ab ki tani a Szegedi Diákok Szabad-szervezetéi. A szervezkedésnek természetesen politikai v,-,; uatkezása nincs .és célja csupán az, hogy „ diákok anyagi és kulturális helyzetén javít, son. Az előkészítő bizottság a szabadszerveze: programját bemutatta dr. Dettre János kor. mánybiztosnak, aki azt jóváhagyta. A apai nehéz viszonyok közt, amidőn a magyar jf. jóság súlyos körülmények közt kásziil a boldogabb 'jövendőre, a szervezkedésnek jogosultsága és hivatása van. c — A Szabad Líceum csütörtökre hirdetett előadása dr. Dettre .János kormánybiztos V tegsége miatt elmarad. , — Mann tanár ünneplésr. A Délmagyarország 'hírül adta. hogy a Szegedi OrvosEgyesület testületileg fogja, üdvözölni dr. Mann Jakab professzort, az állami bábaképző intézet igazgatóját, születése hetvenedik évfordulója alkalmából. Az Orvosegyesütet tagjai nagy számban jelentek meg szerdán délben Mann tanárnál, akit bensőséges szavakkal üdvözöltek és tolmácsolták az orvos; kar ragaszkodó tiszteletét és .jókívánságait, egyben közölték a kiváló orvostanárra', hogy a Szegedi Orvot egyesület u nevére nagyobb alapítványt tett gyermekágyas anyák, javára. Az ünnepelt professzor meghatva köszönt-e meg kartársai figyelmét és köszöntését. — A radikális párt szervezkedése Hódmezővásárhelyen. Hódmezővásárhelyről írják nekünk: Több száz főnyi közönség előtt tartotta meg december 15 én a városháza közgyűlési termében szervezkedő ülését ,Hód,mező vásárhelyen a radikális párt. Az ülésen megjelent a szociáldemokrata párt küldöttsége is. Wichs (Béla hatásos beszédben körvonalazta a radikális párt programját és álláspontját a mai aktuális kérdésekben.- Felszólította Vásárhely radikálisan gondolkodó polgárságát, hogy teljes erűvel álljon a radikális párt zászlója mögé és lépjen sorom póba a párt programjának megvalósításáért • Wiehs beszéde utáu a hallgatóság soraiból egy szociáldemokrata pártbeli tag beszélt és -megdönteni igyekezett a szociáldemokrata párt elvei ellen, felhozott érveket. Azután dr. Vészi Mátyás hatalmas szónoki lendülettél ecsetelte a hallgatóság előtt, a radikális párt emberszeretettől átitatott programját. .Rámutatott arra, hogy a dolgozó polgárságnak, iha legfontosabb életérdeke.it meg akarja menteni, csak egyetlen pártban, a radikális* -pártban lehet, helye. Reflektálva a szociáldemokrataszónok beszédére, kijelentette, hogy ma- még nincs itt az idő, amidőn a szociáldemokrata párt alapprogramját teljesülésbe viheti. Frenetikus hatást keltő beszédjét igy fejezte bel Marx, a kommunista kiáltványt igy fejezi UHAN1A Telefon: 872. Csütörtökön december 19-én A legújabb magyar filmszertzéeió! :: Egyenlőség Barrey híres vígjátéka 4 részben. Rendezte: Balog Béla. A főszerepekben: Mattyasovszky Ilona, Bojda Juci, Körthy György, Latabár Árpád Előadások kezdete pontosan fél 5, fél 7 és negyed 9,