Délmagyarország, 1918. november (7. évfolyam, 261-289. szám)
1918-11-01 / 261. szám
Szeged. 1918. november 1. DÉLMAG Y ARORSZAG 7 . A 46-osok is csatlakoztak a Nemzeti Tanácshoz. Békéscsabáról jelentik telefonon: iGsütör•ijkön dél,(itán 3 órakor ia sziegedii 46. gyalogezred pótzászlóailju -a Jegünmepélyeeebbein kimondotta a Nemzeti Tanácshoz való csatlakozását. A nagyfontosságú esemény ia barakitáiborban ment végbe. Blasche alezredes rövid jjeszédbein jelentette ki a csatlakozást. A legénység ikerébe® nagy lelkesedést keltett ia határozat. Éljen Károlyi, éljen a független /Magyarország, éljen a köztársaság! — kiáltások harsogása töltötte be a tábort. Több tiszt ezólait fél ezután ós (4mondották, hogy a mai naptól a Nemzeti Tan,ács rendelkezésére, állanak. A rendet akarják biztositarii és ahová a Nemzeti Tanács küldi őket, oda mennék. Csütörtök este a polgárság nagy tüntető felvonulással csatlakozott a (katonasághoz. A 'legénység (köréből a szegedi szocialista párt volt titkára Olejnyik József szólalt fel, hogy félreismerik a szocialistákat, ha azt, hiszik, hogy nem védik meg ,az ország határait. tEzr utáni a ilegamelikiediettebb hangulatban ellene,kelték a 'Himnuszt és a Szózatot. A csatlakozás előzménye a«, hogy csütörtökön délelőtt egy gépfegy ver osz tag ímegtagadlta az elut.azásL mivel az ország határain túlra 'akarták őketi vinni. A határozatot Tabéry Gézia ós Bach Arükov főhadnagyok, két altiszt és két legénység állCi'iuánybeli (katona pénteken személyesein fogdák bejelenteni Budapesten. HÍREK ooo — A Nemzeti Tanács a polgármesterhez a hatatom átvételérői. Somogyi Szilveszter polgármester ma a következő táviratot kapta,: Polgármester ur Szeged. Központi körözvény az összes városok főtiszt viselőjének. A Nemzeti. Tanács közli (Magyarország népével, hogy Budapesten átvette a hatalmat, egyetlen csepp magyar vér sem folyt ki. A király gróf Károlyi. (Mihályt nevezte ki minisztereltnbkneik, a Nemzeti Tanácsból kormány 'alakult, a katonaiság, 'inunkáeság, polgárság, vidék fölesküdött a Nemzeti Tanácsnak, Budapesten nyugalom van, n Nemzeti Tanács felőivja (Magyarország népét, lio,gy szent fegyeterniiolel, önfeláldozó nyugalommal őrizze meg a rendet. A személy és életbiztonság megóvása a legnagyobb érdek, aki pusztít, rombol, a nemzet- életét veszélyezteti, a magyar Nemzeti Tanács a Haza üdve, függetlensége >a béke szent érdekében parancsolja meg, hogy min den ki, nép és katonaság legnagyobb rendben, nyugalomban várja be a Tanács utasításait. A Magyar Nemzeti Tanács. Felhívjuk, liogy ezen táviratunkat a legsürgősebben. plakatirozzia ós röpcódulán terjessze, minden, eseményt meíkünik jelentsen, utasítjuk, liogy a legtapintatosabban lépjen fel, utasítjuk, hogy alakitsák meg :a Nemzeti Tanácsokat. Nemzeti Tanácsx Somogyi polgármester az ei?te a következő tartalmú vörös plakátokat ragasztatta lei: Szeged népei! A szegedi géppuskás tanfolyam tisztikara ós legénysége elhatározta, hogy csatlakozik ia Nemzeti Tanácsihoz ós fölajánlotta (szolgálatait az élet- és vagyonbiztonság megvédésére. Nyugalom! Haz,afiais üdvözlettel Dr. Somogyi Szilveszter, polgármester. -- Szegedi vasutasok előléptetése. A Máv. hivatalos lapjának csütörtöki száma közli a Vasutas tisztviselők november 1-étől érvényes előléptetését. A szegedi üzletvezetőségnél a 'következő előléptetések és kinevezések történtek. Kinevezték: Hadáry Károly felügyelőt főfelügyelővé. Előléptek Motus János András, Alacs József főellenőrök, Vogl IHugó, Uottlieb (Lajos, Apró 'István főmérnökök. Kinevezték Bogdán Mihály ellenőrt főellenőrré, Das Henrik mérnököt főmérnökké, Lázár László ós dr. Rack János segédtitkárt -titkárrá. Előléptek Surdn Emil mérnök, Mikes István ellenőr, dr. Lakó József és dr. Böck Rezső segédtiltíkár, Weil Lajos, Jelinek Mór, Orbán Károly mérnökök, Turmayer Gyula, Békési Gjyulía, Virányi Gusztáv (ellenőreik, Széli Áikos segéd titkár. Kinevezték dr. Kiss Ernő, dr. Gremsperger Lajos fogalmazót segédtitkárrá, H.eszlényi Béla, André János, Farkas Sándor hivatalnokot eltenőrré, Uy Sándor fogalmazót isegédtitkárrá. Előléptek Till Mátyás, Komlósi Ignác, Tibor István, Balogh József hivatalnokok, Zeitler Albert fogalmazó, Ferenczi Kálmán, Meggyesy József, Bauer Piál Xierber Henrik, Almássy Viktor, Heylmann Lajos, Schafer László, Seifert Oszkár', Kopanitsák Kálmán Hivatalnok ok. — Kinevezések. A hivatalos lap csütörtök1 száma szerint a (király kinevezte Trépák János alhadbiztost hadbiztossá a szegedi bonvédlkerültetnél, Trinks József ós Szántó Jáncs főhiadnagyoíkat századosokká, Krutsay Gyula hadnagyot főliad,naggyá az 5. honvéd gyalogezrednél. — Tisztek és önkéntesek alakuló gyűlése. A szegedi helyőrség tisztjei és öékéntesei pénteken, 1-én délelőtt 9 órakor a Korzó-mozi nyári helyiségében)) alakuló gyűlést tartanaik. — Kitüntetések. Dirila Mózes munkásnak, Murvay Mihály, Mertez János, Szabó János mépfölkfelőknék az ellenség előtt teljesitett különösein köteles,séghü szolgálataik ©Tismeréseü.lí a vas érd&mlkie,resztet a vitézségi érem szalagján adományozták. — A vasutasok is a Nemzeti Tanácsra hallgatnak. A vasutasok szindikátusa az ország összes vasutasait kör,sürgönyben hívta fel a további magatartásukat illetőleg. A körsürgöny, mely a szegedi vasutasokhoz is megérkezett, ,a következő: 'A vasutak és vasutasak sorsát a Nemzeti Tanács és a vasutasak szindiíkátnsa fogja intézni!. Nyugodt imaigatarítást és ;a, szolgálat pontos teljesítését elvárja a Vasutas szindikátus. A szindikátus távirata után nregénkezatt a. Máv. igazgatóságának a felhívása is Tolnay Kornél eljnökigazgató laiáinásával. Az elnök nyugalomra kéri a vasutasokat és arra, hogy z ország érdekében mindenki a helyén maradjon. — A magyar hadügyminiszter. Negyvennyolc legszebb hagyományai ébrednek lelkünkben e szép cim leírásakor. A kerületi parancsnokság iSzegeden táviratot ikapott a mia, ga>s ihadügyipiinisztter aláiriásával. lEbbien a táviratban az áll, hogy a szlegiedi kerületi parancsnokság tegyen meg minden intézkedést a déli magyar határ védelmére. Ez már magyar beszéd, ez imár (helyes beszéd. Ha a magyar hadügyminiszter mondja, minden magyar katona egy szívvel, egy lélekkel megy, siet, rohan védeni hazáját, ia legdrágábbat, a legszentebbet e földön. Hiszen erre vágyatt, ezért égett keserű fájdalom ia lelke mélyén négy esztendő óta. Idegen érdekékért idegen földieken kellett véreznie. Nemcsak véreznie, de idegenek gőgjét, lenézését, idegen hivatalinak packáz,ásaitt tűrnie. A szent magyar harag és keserűség kénytelen volt magába fojDZO. SEELEÜFREUHITlIé kézimunka üzlete Tisza Lajos-körut 43. sz. Ous raktár elörajzolt kézimunkákban. Selyem himáá zések olcsó árban elvál- á. laltatnak. yCTWN 1=T Miiselymeiilieii nagii uálaszfgh tania vágyait, kívánságait. Neon volt ur a maga földjén e nép, a mi fiaink nem lehettek egészen és kizárólag ia imagyar nemzet katonái. Most már más világ lesz Magyarországon és nem kell Doberdcfcon, Flandriában, Ázsiában pusztulnia, veszni© a mi vérünknek, a mi életünknek, Öooradok, Potywrekek nem csapolják hiába és meddőn a legdrágább nedűt, ezután már nem parancsol az idegen, nem leszünk közönséges néptörzs csupán, ezután már a magyar hadügyminiszter csak a magyar haza javára, védelmére rendelheti a magyar Ikatonákat, akik igazi honvédek lesznek, a szabadság nj piros sipkásai, a Kossuth Lajos valódi regimentje. 'A imagyar jövőért, a magyar békéért küzdünk, győzünk az igazság fegyverével. -v A járványbizottság iilése. A járványbizottság csütörtököm este .dr. Somogyi Szilveszter polgármester elnöklése vei ülést tartott. Dr. Wolf Ferenc tiszti főorvos bejelentette, hogy a külterületen a tspanyolnátha terjed, aminek oka főképpen az orvoshiány. Királyhalmán heten hálták meg, köztük liatan orvosi segítség nélkül. Alsótanyán egy orvos működik. A bizottság elhatározta, hogy az iskolákat november 17-éig bezárva tartja, a, színházakat -azonban november 3-án megnyitják. A színházak délutáni előadásit nem 'tarthatnak,, a mozikban cisak két előadás lesz. délutáni 4—6-ig ós este 8—dO-ig. A járványbizotitság felhívja a közönséget, liogy akiknél spanyolbeteg van, 'tartózkodjanak a nyilvános helyeken való megjelenéstől. Wolf tiszti főorvos jelentette, hogy a járványkórházat üzembe hozzák. — A temetők ünnepe. A szabadság ünnepének napjaiban a temetők ünnepéi1 ő som feledkezik meg a közönség, amely Mindenszentek és Hallottak napján seregiestül keresi fel a csendes emberek birodalmát, hogy szeretteik sirján elhelyezze az emlékezés örökzöld virágait'. — Istentisztelet a zsinagógát an. A pénteki vecsiernye háromnegyed 5-ikor kezdődik. — Halálozás. A régi szegedi kereskedővilág egyik tekintélyes tagja, Léderer Artllinr hunyt el ma délelőtt rövid szenvedés után 68 éves korában. Az elhunyt fia dr. Léderer Dezső tisztiorvos és leánya Léderer Vilma posta és távirdakezelő gyászolják a kiterjedt rokonságon kívül. Temetése november 1-én délután 2 órakor lesz Szűcs-utca 7. ®z,á.m alól. — Az iparosok Is csatlakoznak a Nemzeti Tanácshoz. Az ipartastület elöljárósága november 1-én délután 5 órára rendkívüli közgyűlésre hívja egybe tagjait, melynek tárgya a Nemzeti Tanácshoz való csatlakozás tesz. — Beszüntetett vonatok. Az államvarutak igazgatósága péntektől kezdve beszüntette a Temesvár—Budapest vonalon közlekedett 703. számú gyorsvonatot ós a Nagyvárad—Szabadka vonailon közlekedett 5401—u számú katonavonatot. Az előbbi a Budapestről délutáni érkező gyorsvonat, az utóbbi a hajnali 4 órakor Nagyváradra induló gyors. — A villamos vasúti alkalmazottak követeléseit teljesítették. A villamos vasúti alkalmazottaik mozgalmából kifolyólag a társulat igazgatósága megadta a. következőket: 1. A kocsivezető kezdőfizetése havi 250 K, az •egy év óta szolgálóé 300, a három évnél régebb idő óta -szolgálóé 350 korona, mindegyiknél negyedévi 25 korona emelkedés,se!. 2. A' kalauzok íkezdőfizetése 170 korona. Az -egy évet betöltött kalauzoké 180 korona, a bárom éve .szolgálóé pedig 190 korona, mindegyik kategóriánál negyedéven,kint 10 korona emvl.kedéssel. 3. A főellenőr ós a pályaföl vigyázó fizetése 450 korona, negyedévénikint 25 korona emelkedéssel. 4. Az ellenőrök fizetése. 400 korona, negyedévenkiiuit 25 korona emelkedéssel. 5. Az irod'asaolgia fizteóse 185 korona, negyedévenkint 20 korona emelkedési-él. lEzídk a fizetésemelfkedések addig maradnak érvényben, amiig az óletszükségleti cikkek árai r.ms'lkediiek. 6. A szabadnapon teljesített szolgála-